Reális Zöld vélemények

Az alábbi vélemény a Népszabadság portálján került közzé tételre. A
véleményre  USI hívta fel figyelmünket.

Köszönjük.

A Népszabadságban megjelent véleményhez a mi kapcsolódó írásaink az
alábbiak:

http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1285

http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1051

http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1069

http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1079

—– Original Message —–
From: “Ursula Szedlacsek” <uszedla@gmail.com>
To: “Juhos Laszlo” <juhos.laszlo@chello.hu>
Sent: Friday, December 11, 2009 9:05 AM

Lépéskényszer

Gyürk András| Népszabadság| 2009. december 11. |1 komment
kedvencek / megosztás
Cikk értékelésBe kell jelentkezni az értékeléshez!
KommentekBe kell jelentkezni a hozzászóláshoz!

krapulax | 2009. december 11. | 08:57:41
Milyen érdekes, Gyürk elvtárs a Népszabadság 11. oldalán hosszú
sorokban taglalja, hogy milyen fontos az energiafüggőség csökkentése,
míg a 16. oldalon azt olvassuk, hogy a Fidesz nemet mond egy új
magyar, mátraterenyei erőműre.

Korábban Illés Zoltán és az az agytalicska Pelczné szónokolt egy
borsodi vízierőmű ellen.

Gusztustalan a Fidesznek ez a kettős beszéde is.

Mellesleg elolvasván Gyürk cikkét, épp csak azt felejtette ki a
cikkéből, hogy ruszkik haza. Az oroszok nem hülyék, Putyin simán
alázta a Fővezért, aki itthon persze azt hazudta, hogy találkozott
vele.

MarabuAz elmúlt hetekben élénk vita bontakozott ki az
energiafüggetlenség fogalmáról és arról, hogy Magyarország számára
elérhető-e ez a célkitűzés. Ennek a vitának önmagában is örülnünk
kell. Azt jelzi, hogy a döntéshozók és a közvélemény is felismerte -
lépéskényszerben vagyunk. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a
hazánkat is elérő újabb gázválság rémképe. Az energiafüggetlenség
fogalma nem az elmúlt napokban született és nem is nálunk. Andris
Piebalgs uniós energetikai biztos az idén februárban úgy nyilatkozott,
egy generáción belül meg kell teremteni a minél nagyobb mértékű
energiafüggetlenséget Európa számára. Kontinensünk növekvő
energiafogyasztását és importkitettségét tekintve ezek a mondatok
nagyon is indokoltak. Az érdemi cselekvést azonban behatárolja, hogy
az EU nem rendelkezik közös energiapolitikával. Jogi értelemben
legalábbis biztosan nem. Hiába van a most életbe lépő lisszaboni
szerződésben külön energetikai fejezet, ha az uniós döntési jogkörök
nem váltak erősebbé. Érdemi jogkörök híján a közös energiapolitika ma
inkább csak a szóvirágokból, mintsem tettekből áll. A szolidaritást
ösztönző nyilatkozatokkal tengert lehet rekeszteni, de a részben
energetikai beruházásokra megálmodott uniós gazdaságélénkítési csomag
több forrást biztosít a régi tagállamoknak, mint a volt szocialista
országoknak. Annak ellenére, hogy a kelet-európai térség az
energiaellátásban végletesen kiszolgáltatott. Hiába emlegetik
unos-untalan az energiahatékonyság fejlesztését, az ezzel kapcsolatos
beruházások egyáltalán nem kaptak szerepet a gazdaságélénkítési
csomagban, noha a hatékonyabb energiafelhasználás hozhatná a
leglátványosabb eredményeket az energiafüggetlenség terén. Az új
tagországok lakóépület-felújításait támogató programok például
különösen szembetűnő eredményekkel kecsegtetnének.

Az EU-t a következetlenség mellett a megosztottság is jellemzi. A
tagállamok kétoldalú különalkukba kapaszkodnak, s a legtöbbször nem
tudnak ellenállni a megosztásra irányuló törekvéseknek. Abba a hitbe
ringatják magukat, hogy közös fellépés nélkül is lehet garantálni az
energiaellátás biztonságát. Az elmúlt évek megmutatták, hogy ez hiú
ábránd. A “kölcsönös függés” merő illúzió. Az energiatermelő államok
következetesen arra törekednek, hogy a mai viszonylagos kölcsönösség
Európa egyoldalú függőségévé váljon. Ehhez persze partnerek is
kellenek, elég, ha a Bismarck kancellári székét egy Gazprom
leányvállalat vezetői posztjára cserélő Gerhard Schröderre gondolunk.

A megosztottságot pár biztató kezdeményezés próbálja ellensúlyozni.
Ezek közé tartozik az új uniós gázellátási irányelv, amely elfogadása
esetén megkönnyítheti, hogy a tagállamok egymás segítségére siessenek
ellátási zavarok esetén. De a jogszabályi keretek önmagukban sosem
fogják feloldani a súlyos importfüggőség dilemmáját. Az alternatív
szállítási útvonalak megteremtése tehát elodázhatatlan feladat az EU
számára.

HIRDETÉS

Ha elfogadjuk legitim célként az EU törekvését az
energiafüggetlenségre, akkor Magyarország esetében kiváltképp el kell
fogadnunk. Brüsszelben kongatják a vészharangot, hogy az unió
függősége nehogy elérje évtizedes távlatban a 70 százalékot.
Magyarország pedig a gázellátását tekintve már most is 80 százalékban
Oroszországtól függ. A rekordmértékű kiszolgáltatottság következetlen
és sodródó politikával párosul. Ez tetten érhető már az intézményi
struktúrában is. Ember legyen a talpán, aki követni tudja, melyik
minisztérium és mely politikus felel az energiapolitikáért. A jelenleg
érvényes energiapolitikai koncepciót előterjesztő minisztérium már nem
is létezik, és a felelős államtitkár is távozott a posztjáról. A
hosszú távú tervezést ezen a területen is elnyomta a napi
kommunikációnak alárendelt, eseti döntéshozatal. Órák alatt
összefércelt rendeletek mozgatják a magyar energiapolitikát.

A fejetlenség jellemző minden területre, amely szerepet játszhatna az
energiafüggetlenség elérésében. Szemléletes példa a liberalizáció,
amelynek elvben erősítenie kellene a piaci versenyt. A kormánynak
azonban sikerült úgy vegyítenie a liberalizációt az államilag
kontrollált kereskedelemmel, hogy a két modell hátrányait ötvözték,
előnyeit pedig elvesztették. A szolgáltatóváltás szabadsága a
fogyasztók számára írott malaszt maradt. Igazat adhatunk az iparági
szereplőknek is, akik az évszakonként változó rendeleteket látva
inkább nem indítják meg a szükséges beruházásaikat.

Az energiafüggetlenségről szóló vitának a gázellátásban lenne tétje
leginkább. Ám a kormány hallgat arról, hogy milyen keretek között
képzeli el a magyar gázimportot 2015 után. A jelenleg érvényes hosszú
távú importszerződés ugyanis pár éven belül lejár. A környező országok
(cégeinek) legtöbbje pedig már újratárgyalta a hasonló szerződéseket.
Arról is rég lemondhattunk, hogy egy irányba mutató döntéseket
találjunk az alternatív szállítási útvonalak (Déli áramlat és Nabucco)
ügyében.

A függőséget enyhíthetné az energiahatékonyság fejlesztése és a
megújulók energiaforrások támogatása is. Ám a lakossági
energiahatékonysági programra elkülönített források az elmúlt években
csökkenő tendenciát mutattak. A hazai megújuló energiatermelés még
mindig elsősorban fatüzelést jelent, a támogatási keret nagy részét
pedig felemészti a kapcsolt gázüzemű termelés támogatása. A sok
lehetőséget rejtő geotermikus energia nem részesül állami dotációban,
a szélenergiával kapcsolatos ambíciók pedig elvesznek a változó
szabályozók dzsungelében. Pedig a zöldenergia terén jelentős
kihasználatlan lehetőségekkel rendelkezünk, s ezek kihasználása nélkül
nem enyhíthetjük az ország kiszolgáltatottságát.

Brüsszel nem fogja és nem is tudja megoldani a mi problémáinkat. A
jövőbeni kormánynak ezen a téren is kezdeményező szerepet kell
vállalnia. A magyar döntéshozóknak hat alapvető célt érdemes kitűzniük
maguk elé. Ezek együttes szem előtt tartásával adhatunk tartalmat az
energiafüggetlenség fogalmának.

Mindenekelőtt: aktív diplomáciával enyhítenünk kell a gáztól való
függőségünket. Alternatív szállítási útvonalakra van szükség.
Olyanokra, amelyek új forrást is jelentenek. E törekvéseket nemzetközi
szerződésekkel kell alátámasztani, egyúttal ösztönöznünk kell a
regionális energiahálózatok összekötését is.

Másodszor: mindenki számára érzékelhetővé kell tenni a piacnyitás
előnyeit. A liberalizációnak áremelkedés és áramkimaradás helyett
valódi versenyt, választási lehetőséget és javuló szolgáltatást kell
jelentenie. Meg kell hallani a fogyasztók hangját, akik elviselhető
árakat szeretnének. De meg kell hallanunk az ágazat szavát is, mely az
áthatolhatatlan rendeletdzsungel helyet hosszú távon is kiszámítható
szabályozásért kiált. A valódi verseny és a függetlenség egymást
feltételező fogalmak.

Harmadszor: fejleszteni kell az energiahatékonyságot. A létező
támogatási programok, így a nemzeti energiahatékonysági program
megerősítése elodázhatatlan feladat. Az energiahatékonyság fejlesztése
komoly lehetőség a munkahelyteremtésre is.

Negyedszer: meg kell erősíteni a zöldenergia szerepét. Világos,
átlátható szabályozás kell ahhoz, hogy a zöldenergia a jövőben
támogatás nélkül is életképes alternatíva legyen. Úgy kell módosítani
a támogatási rendszert, hogy azokat a megújuló forrásokat támogassa,
amelyek valóban megfelelnek a fenntarthatóság követelményének, és
amelyek tekintetében jó adottságokkal rendelkezünk. A
rendszerstabilitási szempontok figyelembevételével egyszerűsíteni kell
a megújuló forrásokra vonatkozó engedélyezési eljárást és a hálózathoz
való hozzáférést.

Ötödször: hatékonyabban és ésszerűen kell felhasználni a bőségesen
rendelkezésre álló uniós fejlesztési forrásokat. Elfogadhatatlan, hogy
a vonatkozó operatív programnak csupán elenyésző részét fordítják
megújuló energiaforrások támogatására. Ép ésszel nehezen értékelhető
projektek, 40 centis kilátók helyett oda kell irányítani a fejlesztési
pénzeket, ahol igazán hatékonyan érvényesülhetnek. A zöldenergia és az
energiahatékonyság ilyen területek.

Végül, hatodszor: a kiváló hazai szakemberek közreműködésével újra át
kell gondolni az atomenergia szerepét. Meg kell haladni a támogató
parlamenti állásfoglalás általánosságait. Az atomenergia nem lehet
zárt ajtók mögött hozott döntések tárgya.

Az uniós tagországok legtöbbje megtette már az első lépéseket az
energiafüggőség felszámolására, Magyarország sem tehet másképp. Az
energiafüggetlenség nem befelé fordulást és lezárt határokat jelent,
csupán annyit, hogy a magunk urai vagyunk.