Kedves Kollégák!
Örömmel olvasom a Turizmus Panoráma Bulletin 2010. 13-i számában, hogy Ikvai-Szabó Imre főpolgármesterhelyettes Duna-menti “desztinációs politikát készíttet, az Európai Duna Stratégiához / EDS. (lásd: mellékelt kivonat)
Lehet, hogy a főpolgármester többet tud arról, hogy mi van a jelenleg nem létező EDS-ben, mint a 2010-2011. évi Spanyol-Belga-Magyar “Trió elnökség” EU ügyekért felelős szakállamtitkárai? (lásd: korábbi 2 videó-felvételünk, az MTA Vári Dísztermében, 2010.01.29-én tartott nemzetközi konferenciáról!)
Aki tud valami újabb konkrétumot a Magyar Duna Startégiáról, kérjük értesítsen! Előre is köszönjük!
Addig is adunk néhány javaslatot a Fővárosban már évtizedek óta megoldandó problémákhoz! Az elmúlt években több, Dunával foglalkozó konferencián vettünk részt – pl. “Régiónk Főutcája a Duna”, stb., sok okos gondolat, ötlet, javaslat hangzott el, aztán megint nem történt semmi! A Főváros napról-napra “élhetetlenebb” az itt élőknek, de az ide látogató turisták számára is. Az elmúlt évtizedeket a tervszerű város-, ill. közlekedés-fejlesztés hiánya, már a második főépítész, és a főpolgármester-helyettesek sorozatos lemondása jellemzi. Remélhetőleg a közeljövőben ez a tendencia megállítható lesz! 
De addig is van “átmeneti megoldás” a “RiverRide”! (Bár ezt – az Európai különlegességet – sem a Fővárosnak, hanem dr. Galla Gábornak, a Magyar Turizmus Zrt. volt vezérigazgatójának köszönhetjük! A Fővárosi hatóságoknak csak annyiban volt szerepük, hogy a Máltán már vízre tett, kétéltű városnéző busz hazai üzembe helyezése, a hosszadalmas és bürokratikus hatósági engedélyezési eljárások miatt, kb. 1 évet késett!)
A Főváros – mint a “Duna királynője” – több évtizednyi semmit-tevés után, Duna-ügyben tehetne konkrétan is valamit, például a Római-part árvízvédelme, a Budapesti Nemzetközi Hajóállomás és környezete nemzetközi színvonalú kialakítása (bele értve a külföldi kabinos szállodahajók normális kikötési lehetőségének, megközelítésének, a különjáratú autóbuszok és személygépkocsik parkolásának megoldását), az Ybl Bazár és Várkert Kioszk, a Vári, volt HM épület és környezetének rendezése, ill. rekonstrukciója, az Óbuda-Hajógyári-szigeti és a Lágymányosi öböl-Kopaszi-gáti yacht-kikötők, nemzetközi színvonalú, “Marina”-szolgáltatásainak kialakítása, ill. támogatása, a Ráckevei-/Soroksári Duna-ág vízminőségének, üdülés-idegenforgalmi célú hasznosításának elősegítése, valamint az EuroVelo Európai Kerékpáros Vándorút Hálózat EV-6. sz. Duna-menti kerékpárút-hálózatának nemzetközi színvonalú kialakítása, stb. érdekében is!
A sok eddigi, elvetélt koncepcióból, stratégiából, programból most már elég volt, most már konkrét intézkedésekre, tervszerű, koordinált fejlesztésekre lenne szükség!
Az Európai Duna Stratégia lehet, hogy nélkülünk jön?
Már rég megérett az idő a döntésre! Sőt, mintha már évtizedes késében lennénk!
Baráti üdvözlettel:

Péteri László
okl.ép.mérnök, egyetemi tanársegéd
ny.min.vez.főtanácsos, belkereskedelmi-
idegenforgalmi szakértő

mobil: +36 30 319 2033


Turizmus Panoráma-2010-31-BTH-FeketeL-EDS-DunaStratégia-kivonat

1997-Bp-Óbuda-Hajógyári-sziget-WikingMarina-tábla

2002. évi Dunai árvíz-Bp-Lánchíd-hajóállomás

2007-Élő-Duna-projekt

2008-09-17-Ráckevei-Soroksári-Dunaág-Kvassay-zsilip

2009-04-10-H-Bp-Római-part-csónakház-tavaszvaro2

2009-09-09-H-Bp-Duna-River Ride-kétéltű városnéző busz5

Dsc04653

H-Bp-a Duna királynője-címlap

H-Bp-Dunapart-terkep

H-Bp-Rómaipart-evezős-mottó

H-Duna-Bp-Nemzetközi Hajóállomás

H-Duna-Bp-NemzetköziHajóállomás-3hajó-1kikötő

H-Duna-Budapest-Lánchíd-árvíz-villamosra várva

H-Duna-Budapest-Római-part-Királyok útja-nyúlgát

Kép1-H-Duna-Lágymányosi öböl-Kvassay-zsilip-műholdfelvétel

WordPress Plugin Share Bookmark Email