Pettkó András gondolatai 2007. május elsejének hajnalán

Dávid Ibolya ezt is betiltotta  három éve idén ennek szelemében kellett
volna kampányolni !

Kedves Ünneplők!

Ünnepeink örömét nem kis mértékben a kiszámíthatóságuk adja. Hogy
megjönnek bizonyosan. Ott várakoznak a naptárban, türelmesen kivárják a
sorukat, aztán előlépnek, amikor annak van ideje. Hát előlépett ez a
május elseje is. De nem sok örömet hozott. Mert vonszolja maga után a
gondokkal terhelt hétköznapokat. Ha van valami, aminek igazán
örülhettünk az idén, hogy négy napra nyúlt a pihenés ideje. Már aki
pihenni tudott, és nem dolgozott. De aki ma vonatra vagy távolsági
buszra szállt, szembesült azzal, hogy ismét csak drágábban utazhatunk.
És ez a szerény jövedelműeket, a középosztályt, a bérből-fizetésből
élőket sújtja. De ha csak ez lenne az egyedüli, ami az ünnepi kedvünket
okkal rontja!

Számos olyan változást hozott az elmúlt időszak, amelyek egyaránt
kihatnak az emberek közérzetére és anyagi stabilitására, nyugalmára és
biztonságérzetére. Elég csak a kisposták vagy az iskolák bezárására, a
vasútvonalak megszüntetésére, az egészségügy pénztárcát megterhelő
változásaira utalni. Szomorú, hogy erről, erről is kell beszélni ezen az
ünnepen. Tán lesz, aki azt mondja, ez ünneprontás. Annak viszont azt
kell válaszolnom, hogy mindaz a döntéssorozat, ami elveszi az ünnep
örömét, nem az egyetértésünkkel történt. Disszonáns lenne e beszédben
emelkedetten fogalmazni, szép szavakat mondani, amikor akár itt is, Önök
között is szép számmal lehetnek olyanok – pedagógusok, kórházi
asszisztensek, köztisztviselők például – akik a legnagyobb áldozatot
kénytelenek elszenvedni: a munkahely elvesztését. Jobb esetben csak egy
áthelyezést vagy munkaköri leminősítést.

Akárhogy is nézzük, a sok esetben szükségszerű, ám nem kellően átgondolt
és kivitelezett reformok a családok többségét, legfőképpen a
középosztályt, a mind a szerényebb körülmények között élő alkalmazotti
és munkásréteget sújtják. Hogyan ünnepelnének hát ők jó szívvel? Hogyan
várnánk el felhőtlen örömöt attól, akinek a munka ünnepe éppen azért
visszás, mert nincs munkája? Ha szolidárisak vagyunk, akkor együtt
érzően szólunk róluk és hozzájuk. Holnap meg, és a további hétköznapokon
is, igyekszünk tenni az érdekükben.

Ahogy a Magyar Demokrata Fórum eddig is igyekezett tenni, ellenzéki
szerepéből következően ugyan korlátozott lehetőségekkel, de azzal a
következetességgel és felelősségtudattal, amit nálunk jóval nagyobb
pártoktól ritkán tapasztalunk. A nagy társadalmi problémák, legfőképpen
a szociális szétszakadás, a kis- és középvállalkozói rétegre mind jobban
nehezedő gazdasági függőség, vagy a középosztály pozícióvesztése és
fokozatos lecsúszása nem kizárólagos magyar probléma, az unió új
tagjainál éppen úgy föllelhető. Nekünk azonban a saját gondjainkra kell
megoldást lelnünk.

Az európai fejlődés legfontosabb ígérete – ma talán már inkább csak
víziónak nevezhetnénk – az volt, hogy a kíméletlen piaci verseny
törvényszerűségei összeegyeztethetők a valamennyi polgárért felelős
jóléti állam kívánalmával, úgy, hogy a változások árát a lehető
legkevesebben, és arányosan fizessék meg. Vagyis a ’szociális
piacgazdaság’ szókapcsolatból ugyanolyan fontos legyen az első szó! Hogy
az emberek érezzék a kormányzat szociális érzékenységét,
felelősségvállalását. Ne legyen „gondoskodó” állam, de legyen esélyt adó
gazdaság- és szociálpolitika. Ha ez megvan, akkor bízhatunk a magyar
tehetségben, képességben, munkaszeretetben. Akkor nyugodtan és tiszta
szívvel ünnepelhetjük majd május elsejét is.

Amely ünnep több mint egy évszázados. Sőt, ha előzményeit tekintjük,
jóval „öregebb” is: mert bár 1889-ben a II. Internacionálé a nemzetközi
munkásmozgalom és a Munka ünnepévé nyilvánította ezt a napot, de már az
ókortól az ősi tavaszi ünnepkör kitüntetett napja volt.

A középkortól Európa-szerte él a majális és a májusfa-állítás szokása.
Később a polgárság igazi urbánus ünneppé tette ezt a napot. Még később
aztán, a diktatúra idején, több mint négy évtizeden át formális lett,
politikai célok szolgájává alacsonyodott. Különösen bántóan és hamisan
csengtek az ünnepi köszöntők 1957. május elsején, amikor a túlélésért
küzdő, megfélemlített embereket az utcákra terelték, a dísztribünök
előtt kőtelező és ízléstelen „stílusgyakorlatokat” végeztettek velük, a
boldogság dalait kényszeríttették rájuk, és az ünnepre odaparancsolt
tömegekkel a hatalom saját legitimitását igazolta. Hazug módon. A
hazugságoktól akkor nem szabadulhatott az ország.

Ma, muszáj! Ez az utolsó esélyt adja nekünk. Idézek két mondatot: „A
kormányzatnak számos adóssága és mulasztása van az emberek felé. Ilyen a
vidékpolitika, az alkotmányozás, a kisebb parlament, a választójogi
módosítások, a nemzetiségek parlamenti képviseletének megoldása, a
szervezett kapcsolatok a határon túli több millió magyarral” – többek
között. Bármily meglepő, ezt az országgyűlés elnöke mondta egy tegnapi
nyilatkozatában. Ha ezt, amit mi, MDF-esek is rendre kimondunk, a
törvényhozás mind több képviselője belátja, és szembefordul a
hazugsággal, a mellébeszéléssel, akkor látok esélyt a kilábolásra. És a
majdani, felhőtlenebb május elsejékre. Akkor nem lehet több
„boszorkányszombatja” nemzeti politikánknak.

Mert – ezt se feledjük el – a középkorban május 1. előestéje az egyik
volt az évente tartott négy „boszorkányszombat” közül. Ezt a hagyományt
ne élesszük újra! A májusi ünnepet őrizzük meg a tevékeny és szorgalmas
ember előtt tisztelgő napnak. Ehhez persze az kell, hogy meglegyenek a
tevékenység és a szorgalom feltételei. Jussa, fizetsége, pedig méltó
legyen korunkhoz. Ami az MDF-et illeti, mi mindig is ezen voltunk. Ha a
magyar politikai palettáról hiányzik a valódi szociáldemokrácia, hogyha
– amint a pénzügyminisztertől olvashattuk tegnap – az ő köreikben bizony
„vannak olyanok, akik kevésbé fogékonyak a társadalmi és szociális
összefüggésekre, vagy a reálgazdaság humán szempontjaira”, nos, akkor
más politikai erőnek kell ezt pótolni.

Ezt szolgálja például a Demokrata Fórum által meghirdetett program, „A
Középosztály 13 pontja.” Ebben kimondjuk: Átlátható adórendszert kell
életre hívni, amelynek alapfeltétele az egykulcsos adó 2010-es
bevezetése. Meg kell szüntetni a középosztály megtakarításait büntető
adókat. Válságkapkodás helyett hatástanulmányokra épülő reformokat kell
megvalósítani. Karcsúbb, de erős és hatékony államot kell teremteni,
ahol ugyanúgy csak a teljesítményelv a meghatározó, mint a
magánszférában. A korrupció megszüntetése érdekében és a közpénzek
védelmében fel kell állítani a Tiszta Kezek Testületét és Hivatalát. A
középosztálynak lehetőséget teremtve kell folytatni a privatizációt.
Mérsékelni kell az iparűzési adót, és változtatni kell kiszámítási
módján. Kiemelt támogatást kell biztosítani a kutatás-fejlesztés
területén. Garanciát kell vállalni arra, hogy az állam 10 éven belül
mérsékli központosító és újraelosztó kapacitását. Módosítani kell a csőd
és felszámolási törvényt. Meg kell változtatni a jelenlegi kampány és
pártfinanszírozási törvényt. A kormány törölje el a bankadót. El kell
törölni az örökösödési illetéket, a haláladót. Mindezek olyan súlyos
társadalmi feszültségeket érintenek, hogy azt kell mondanunk: nem
egyszerűen csak ajánljuk 13 pontos programunkat, hanem egyenesen
követeljük azok megvalósítását. Ez a program a legfőbb bajokat orvosolni
képes.

Az MDF ezek megvalósítását reálisnak, egyben elengedhetetlennek és
elodázhatatlannak tartja. Hiszem egyébként, hogy elodázni legfeljebb
2010-ig lehetséges. A közvélemény-kutatások azt igazolják, hogy a
higgadt és következetes politizálás meghozza gyümölcsét. Az MDF, hiszem,
három év múlva esélyt kap arra, hogy a középrétegek, a leginkább
segítségre szorulók érdekeinek hathatós képviseletét vállalhassa fel. Na
és a hivatalosan számon tartott 316 ezer, a valóságban azonban jóval
több munkanélküli érdekeinek képviseletét, akik ma, az ígéretek
ellenére, lassuló munkahelyteremtéssel szembesülnek. Azok érdekeit, akik
az igazságtalan munka-erőpiac kárvallottjai. – Csak pártunk hirdette meg
az „esélyt a 45 év feletti munkavállalóknak” tervet, amely mögött
súlyosbodó társadalmi probléma lappang. – Képviselni kívánjuk azokat,
akiket a növekvő bérszakadék sújt. – Álságosnak tartjuk, hogy miközben a
kormány folyton-folyvást az igazságosságosságot hangoztatja, az Unió
tagállamai közül Magyarországon az egyik legmagasabb a bérszakadék, azaz
a leggazdagabbak és a legszegényebbek jövedelme közötti távolság. – És
ami talán a legfontosabb: a hatékony érdekvédelem. Éppen ezért el
kívánjuk érni, hogy a szakszervezeti vezető ne párt politizáljon, ne
lehessen képviselő.

A Magyar Demokrata Fórum már évekkel ezelőtt felvetette a kétkamarás
parlament felállítását. Ez megoldás lenne a szakszervezeteknek a
törvénykezési munka hatékony ellenőrzéséhez. Határozott álláspontunk,
hogy szakszervezeti képviselő semmilyen állami tisztséget ne tölthessen
be. Az ilyen hatalomgyakorlási technikák a visszaélés lehetőségét
teremtik meg. A szakszervezetek küldetésüket csak akkor tudják
teljesíteni, ha függetlenek a kormánytól, vezetőik nem részei az állami
struktúrának, hanem vitázó partnerei.

Ma a kormány nem vitapartnerként, hanem ellenfélként kezeli a nagy
társadalmi csoportok érdekeit, védő szakszervezeteket, s lefejezi az
érdekvédelmet azzal, hogy magas állami pozíciókra nevezi ki vezetőiket.
Aki ellentmond, azt elhallgattatják – vagy megveszik. Aki nem tűri a
szolgaszerepet, az vagy megfizet érte, vagy neki fizetnek, hogy
hallgasson. A demokrácia és a tisztesség minden szabályát felrúgja ez a
gyakorlat. És a május elseje ünnepét is megcsúfolja.

Kedves Barátaim!

Túl sok idő nincs. Ezért mi tesszük, ami tehető. Bízom benne, hogy
idővel mozgásterünk jelentősen nagyobb lesz. És a lehetőségünk, hogy
tehessünk azok érdekében, akikről szól a mai ünnep. A rómaiaknál ez a
nap a tavaszi virágzás, a zsendülés örömünnepe volt. Május hónapja a
nevét a rómaiak Mária istennőjéről kapta, aki a föld termékenységén
őrködött. Hozzon hát ez a nap földjeinknek termékenységet, nekünk, pedig
erőt az előttünk álló próbákhoz, kitartó szorgalmat és hitet a kívánatos
és kedvező változásokhoz. XII. Pius pápa dekrétuma óta május elsején a
kereszténység Munkás Szent Józsefről is megemlékezik. A hívő ember
kérheti az ő segítségét is. Én hadd mondom mindannyiunk nevében: Isten
segítsen valamennyinket, hogy országos gondjainkon túljussunk. Hogy
jövőre jobb érzéssel és kedvvel ülhessük meg ünnepünket.

WordPress Plugin Share Bookmark Email