Az új Kormány apparátusában Bába Iván közigazgatási államtitkár lesz a Külügyben. A Duna Charta, a Dumakör utódszervezete nem tiltakozik.

A Duna-kör javaslata 1992-ben a Magyar Országgyűlésnek és a Kormánynak:
„Sürgősen távolítsák el hivatalukból azokat a vezető köztisztviselőket, akik nyíltan akadályozzák a kormányt alapvető nemzeti érdekeink érvényesülésében, és kételyt ébresztenek a cseh és szlovák félben álláspontunk komolyságát illetően: Bába Iván helyettes külügyi államtitkárt, Keresztes K. Sándor környezetvédelmi minisztert, valamint Jakus György észak-dunántúli vízügyi igazgatót.”