Rendkívül veszélyes precedens
Médiaháború 2.0

Talán megbocsátják, ha egy olyan idézettel kezdek, amely szokatlan és
illetlen módon egy otthoni jegyzetemből való. Mentség nincs, csak
magyarázat: most az történik, amire biztosan számítani lehetett.

A tavasszal elkezdődött szabadságharc az egyik legkényesebb pontjához
érkezett, a globális birodalom véleményhatalmi diktatúrájával, illetve
külső és belső támogatóival történő összecsapáshoz. Tehát íme az
idézet a 2009 októberében készült írásból: “Tekintettel arra, hogy az
alávetettek kifosztása a végső fiziológiai határokhoz közelít, a
rendszerváltás összeomlásának >>publikussá tétele<< elkerülhetetlenné
válik a következő egy-két év során.
Ez azonban csak akkor lehetséges, ha ma még elképzelhetetlen erejű és
intenzitású változások mennek végbe a magyar nyilvánosság
szerkezetében, a média szabályozásában.

Ez a háború, mert az lesz a javából, akár önmagában is eldöntheti a
magyar társadalom jövőjét.

Ha ugyanis nem sikerül a kifosztott többséggel megértetni, hogy miképp
jutott ebbe a helyzetbe, és hogyan szabadulhat e végzetes csapdából,
akkor a magyar nemzet története itt akár véget is érhet.

Ám fel kell tennünk a kérdést, hogy miért van ebben ilyen óriási
szerepe a médiának.
Nos, azért, mert olyan két rejtett véleményhatalmi erőszakstruktúrát
használ igen veszélyes és nagy erejű fegyverként, amelyeknek létezését
sikeresen rejti el az avatatlanok szeme elől. Az egyiket a
tematizációs, a másikat pedig az értelmező hatalom jelenti.

A tematizációs hatalom dönti el a >>napirendet<<, azt, hogy miről is

szóljon a világ<<, az értelmező hatalom pedig azt, hogy >>hogyan

szóljon<< minderről.
A világ végtelen történésfolyamából avatott kezek válogatják ki azokat
a történéseket, amelyekből >>hír<< lesz, és persze egyúttal azt is
eldöntik, hogy milyen hierarchiába rendeződjenek e hírek.

A rossz nyelvek szerint például a világnak már régen vége van, csak a
vezető kereskedelmi televízió esti híradójának bájos bemondónője még
nem mondta be. De nincs ok a csüggedésre, mert majd >>időben szólva
lesz<<, azt akkor majd megtudjuk.
Az értelmező hatalom pedig >>segítőkészen<< abban van >>szolgálatunkra<<,
hogy megtudjuk, mi a >>politikailag korrekt<< elbeszélési módja a világ
említésre szánt, így hírré lett történéseinek.
És persze, aki valami rejtélyes ok miatt nem tud és/vagy nem akar ezen
a nyelven megszólalni, az magára vessen!

Így ugyanis >>néma marad<<, vagy esetleg csak azért engedik be mégis az
uralkodó nyilvánosság belső tereibe, hogy ott nevetségessé téve
kigúnyolják, megalázzák,
vagy valami megsemmisítéssel felérő stigmával megbélyegezzék.
A rendszerváltás bukásának ténye, okai és következményei az uralkodó
véleményhatalmak számára értelemszerűen a legfőbb tabut jelentik! Ám
ha a választások utáni új kormány nem szeretne a bukott rendszer
utolsó kormányaként elvérezni, ezzel szemben szívesebben lenne inkább
az általa felépítendő új rendszer ígéretes első kormánya, akkor
legelőször ezt az uralkodó véleményhatalmat kell minden lehetséges
eszközzel megtörnie.”

Ezek után talán érthető, miért vélem úgy, hogy a médiaháború most
felizzó összecsapásai elkerülhetetlenek voltak.

A globális véleményhatalom a legbrutálisabb módon ragaszkodik
megszerzett pozícióihoz.
Csak így képes “legyártani” a mesterséges agyakat és lelkeket, vagyis
a “valóságipari művekként” üzemeltetett gépezet így tudja eladhatóvá
maszkírozni termékeit.
Csak így hozhatók létre az engedelmes munkások és fogyasztók
gigantikus csordái, amelyek már csupán biológiai nyúlványai a világot
mozgató és kifosztó tőkestruktúráknak, és egyetlen feladatuk a
végtelenített fogyasztási lánc hajtása, teljesen függetlenül attól,
hogy van-e bármilyen szükségük az elfogyasztott jószágtömegre.

Így békésen és jóízűen elmajszolják azt az élelmiszerként eladásra
kínált tárgyat, amely már legyártása pillanatában is veszélyes
hulladék volt, a hisztérikus karácsonyi akciós őrületben megvásárolják
gyermekeiknek azt a méregdrága, ám tökéletesen felesleges műanyag
szemetet, amelyet mint a legújabb játékcsodát tesznek eladhatóvá.

Ez az igazi, végső és legmélyebb tétje ennek a mostani médiaháborúnak.
Hogy a “való világ” gyanánt legyen továbbra is eladható az a pusztító
szeméttömeg, amit szent médiaszabadságként próbál védeni a luxemburgi
külügyminisztertől a lengyel liberálisokig mindenki, aki
cinikus-gátlástalan kitartottja ennek a globális profitgépezetnek.
Hogy cinikusan röhögve lehessen nap, mint nap rombolni hitet, házat és
hazát.
Ezért kell Magyarországot Führer-államként emlegetnie a tekintélyes
nyugati napilapoknak, ezért kell hisztériát kelteni világszerte: mert
ha a magyar változások sikeresen véghez vihetők lennének, ez számukra
rendkívül veszélyes precedenst teremtene.

Akár el is gondolkodtathatná a maradék emberiséget, hogy amit szent
emberi szabadságjogokként igyekeznek “eladni” számára az elmúlt
kétszáz év médiaterroristái
Marat Ami du peuple-jétől Michnik Gazety Wyborczáig, az embersége
utolsó morzsáinak az önmagával való feledtetése.

Hogy is mondta Örkény? “Ha egy kígyó, ami ritka, felfalja önmagát,
vajon marad-e utána egy kígyónyi űr? Igen? Nem? Fogas kérdés?”

Bizony, fogas kérdés!

De nem maradt túl sok időnk a válaszra.

Bogár László

WordPress Plugin Share Bookmark Email