A közgazdász tévedése. Hogyan verte át Magyarországot a Világbank?

Gazdag László tévedése a magyar államadóságról. A Gazdag László téved, amikor azt állítja, hogy a Bős-nagymarosi építkezésre a Világbanktól vettünk volna fel kölcsönt. A gulyás szocializmushoz leginkább az járult hozzá, hogy a villamos energia csere keretében megloptuk a Szovjetuniót!

A közgazdász számára az érem másik oldala homályban marad. 

1979-ben miután Vályi Péter miniszterelnök helyettest belökték az izzó kokillába a reálértelmiség, félreállításra került, kiszorult a vezetésből, helyét a közgazdászok vették át. A helyzetre ma is ez jellemző azzal a kiegészítéssel, hogy a közgazdászokat a politika világában megelőzték a jogászok.

Jogászok, amelyeknek zöme iskolai padokból került a politika színpadára, gyakorlatilag munkatapasztalatok nélkül, kormányozza az országot.

Böhm János a reális zöldek barátja hívta fel Gazdag László közgazdász írása a figyelmünket.

Amiről a szerző nem szól az, hogy Kádár János gazdasági helyzetünk miatt 1981-83 kezdett igazán aggódni.

Kádár – a Központi Bizottság állásfoglalásának támogatásával és Moszkva ellenzését figyelmen kívül hagyva – Magyarország belépett az ENSZ nemzetközi pénzügyi szervezeteibe: a Világbankba, és a Nemzetközi Valutalapba.

A Magyar Villamos Művek Trösztre 64 millió dollár hitel felvételét kényszerítette rá a közgazdászok javaslata alapján a politikai vezetés.

Rákényszerítette, mert a MVMT -nek a kölcsönre semmi szüksége nem volt.

Gazdag László írása:

http://www.fn.hu/makro/20110302/tevhitek_magyar_allamadossagrol/

Kapcsolódó írásaink:

http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=837

http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1316

http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1523

WordPress Plugin Share Bookmark Email