A magyarságnak nem szabad egy táborban lennie – A Duna állandóan a jobb partot mossa Budapest alatt

Közzétette: admin - augusztus 23rd, 2011

A magyarságnak nem szabad egy táborban lennie.

Ez a kettősség a mohácsi vész óta húzódik végig a magyarságon.

A nemzeti megosztás a mohácsi vész utáni kettős királyválasztással kezdődött.

Keresztelő Szent János fejvétele napján,1526. aug. 29-én az egész csata körülbelül másfél óráig tartott és sokan a mocsár vizébe (vizes élőhelybe) fulladtak bele. (Szó sincs tehát a Csele patakról) A csata idején a Duna erősen megáradt, teljesen elöntött – Csele- falu mellett, Mohács felett félmérföldnyire fulladt a vízbe II. Lajos királyunk 20 éves korában. Az ország legvagyonosabb magyar főurai Zápolya  Jánost  választotta meg királyává és meg is koronázta. Az ellenpárt rögtön utána II. Lajos özvegyének, Máriának testvérét. II. Lajos egyetlen testvérének, Annának férjét választotta királyává. Ferdinánd aztán rövid néhány hónap múlva annyira János fölé kerekedett, hogy kiverte az országból János királyt.

A csata idején Zápolya János negyvenezer emberével alig tizennégy mérföldnyi távolban, Szegeden hallgatta Szolimán szultán franciáktól kölcsönzött 300 ágyújának a tüzelését követő durranásait.

A menekülök a Duna partjára vagy közelébe érve észak felé fordultak, itt elállta útjukat a Csele- patak torkolata, amelyet a nagy zápor után egy kis Duna ágnak gondoltak. Ma már a Duna sokkal nyugatabbra van, mint 1526-ban volt. ( A Duna állandóan a jobb partot mossa Budapest alatt.)

Minden magyar kétmilliós eladósításának históriája és rendezése

Közzétette: admin - augusztus 23rd, 2011
Ahhoz, hogy a szocialista hagyományokkal rendelkező Magyarorországon sikeres legyen a privatizávció teljes körű kultúrális forradalomra lett volna szükség.
A polgárok kezébe részvényt kellett volna adni, és a vállakozások fontoságát hangsúlyozni lett volna fontos.
Ezzel szemben a Duna- Kör holdudvarába tartózó ellenzéki pártok politikusai (például az SZDSZ, FIDESZ politikusok), civil szervezetek, humánértelmiségiek, média guruk közreműködésével elhitették a közvéleménnyel, hogy a kapitalizmus abban fog eltérni a létező szocializmustól, hogy a kapitalizmusban nem épülhet vízlépcső.
A rendszerváltás után a közvéleménny fejébe sújkolt ostobaságot, 2011 február hóban a FIDESZ-KDNP frakció politikai határozatával megerősítette.
A privatizáció az előprivatizációval vette a kezdetét, a rendszrerváltás előtt.
Az előprivatizációt az 1988-ban a Magyar Szocialista Munkáspártba belépett Martonyi János kormánybiztosként dirigálta.
A reális zöldek 1992-ben reprivatizációt javasoltak. Javaslatunkat Sólyom László az Alkotmánybíróság elnöke alkotm,ány ellenesnek mondta ki.
Az adósság kérdésköréről a reális zöldek honlapján számos írás található. Juhos László

Copyright © 2007 Reális Zöld Valóság vélemények!. DVD to iPod converter. Best laptops. Antivirus software
FireStats icon Powered by FireStats Top