“Kék bolygó, Zöld szorításban”, “Európai integráció illúziók nélkül”, merre megy Európa? Újratervezés indul Magyarországon, de milyen alapokon?

 

Kedves Kollégák!

 

Úgy érzem, hogy sorsdöntő napokat élünk, a pénzügyi-, majd ezt követő gazdasági-, társadalmi-, szociális-, és morális világválság idején, amikor fehéren-feketén megmutatkozik a különböző nemzetközi és hazai intézmény-rendszerek igazi arca, amikor kiderül, hogy a politikusok által meghirdetett “magasztos elvek” (igazságosság, szolidarítás, demokrácia, integráció, kohézió, stb.) hogyan érvényesülnek a gyakorlatban!
Úgy néz ki, hogy az USA – ahonnan a válság eredetileg kiindult – köszöni jól van, miközben Európa, és ezen belül az Európai Unió euró-zónához tartozó, ill. az euró-zónán kivüli tagországai, köztük Magyarország is – részben az amerikai hitelminősítő intézetek szubjektív alapokon nyugvó “leértékelése” következtében – komoly pénzügyi-, gazdasági-, szociális-, társadalmi nehézségekkel küzd.
Ebben a helyzetben érdemes körülnézni Európában, hogy az EU és az egyes tagországok vezetői, politikai döntéshozói miként reagálnak a bekövetkező eseményekre.
Ezekből válogattunk össze egy csokrot!
Az egész Világot behálózó “Zöld mozgalmak“-kal, az Európai Unió “integrációs politikájá“-val, a “Lisszaboni Szerződés“-sel kapcsolatban is, Václav Klaus cseh köztársasági elnök már évekkel korábban kifejtette aggályait, országa szuverenítását féltve, miközben a cseh EU-elnökséghez kapcsolódik a “Keleti Partnerség” programja, amelyet a magyar EU-elnökség is “zászlajára tűzött”! (Megemlítjük, hogy ugyanezt a “Lisszaboni Szerződés”-t a magyar Parlament “szavazógépe” még a magyar fordítás elkészülte előtt, minden fenntartás nélkül elfogadta!)
Az EU képviselők (kb. 2 MóFt/hó + ktsg.) élnek, mint “Marci Hevesen”, az adófizetők pénzéből, a magyar országgyűlési képviselők saját pénzükért (kb. 1 MóFt/hó + ktsg.) oroszlánként küzdenek (miközben a kezdő orvosok fizetése 90 ezer Ft/hó, kb. 3 millió “szegénységben élő” emberből, kb. 1,5 millió “mélyszegénységben” él!), stb.
Ezzel egyidőben Szlovákiában befagyasztották a képviselők és miniszterek fizetését!!!
Magyarországon “Újratervezés” indul! Reméljük, hogy a költségvetés “kreatív” átkönyvelése, és inproduktív, presztizs beruházások (pl. Kossuth tér teljes átépítése, Puskás Ferenc Stadion lebontása, stb.) helyettaz import-, és energia-függőséget, árvíz-, belvíz-, aszály-, jégár-, vízszennyezésveszélyt csökkentő, munkahelyet (és nemcsak “közmunkát), állandó foglalkoztatást, terület-, és vidék-, valamint turizmus-fejlesztést biztosító beruházások, fejlesztésekre kerül sor.
A nagy kérdés csak az, hogy milyen alapokon, és mikor lesz az országnak – sok kormány-közeli szakértő által is hiányolt – egy,koherens, reális gazdaság-politikája, amely a sok általános, semmitmondó “szlogen” helyett, az ország meglévő természeti-, (földrajzi, domborzati, vízügyi, stb.) épített környezeti,-, és kulturális-, turisztikai  adottságaira épül? Meddig lesz még Hazánk a “kihasználatlan lehetőségek” országa? Meddig megyünk még szembe Európával, pl. a Duna-stratégia, a Duna hajózhatósága témájában?Meddig lesz még “szitokszó” a duzzasztás, a vízlépcsőépítés? Meddig nem számít még fenntarthatónak és megújulónak a vízenergia? Meddig akarunk még “Zöld Dunát”, a “Kék Duna” és a “Szőke Tisza” helyett? Meddig fog még az árvíz, a belvíz, az aszály emberéleteket is követelő, felmérhetetlen károkat okozni, a vízkormányzási lehetőség biztosításának sorozatos elmulasztása miatt? Meddig hagyjuk még a Duna-Tisza-közi Homokhátság “elsivatagosodását”? Ki vállalja ezekért a felelősséget?
Fontosabb-e az országgyűlési képviselők, ill. a “felső-tízezer” jövedelmének további, mértéktelen gyarapítása, mint a nemzet és a társadalom tényleges, hosszú-távú érdekeinek képviselete, az ország adottságainak (Alföld, mezőgazdaság, élelmiszer-termelés, Duna-, Tisza-völgy, Balaton, termálvízkincs, stb.) ésszerű, komplex hasznosítása, az integrált ágazati-, területi-, hálózati-, intézményi tervezés, komplex fejlesztés és finanszírozás (EU+hazai társfinanszírozás), többcélú hasznosítás, stb. segítségével.
A Kormánynak, a miniszterelnöknek – a többi méltósággal együtt – igen nagy a felelőssége, annak eldöntésében, hogy az ország milyen úton halad majd tovább, képes lesz-e értelmes szakmai párbeszédre a tudományos élet, a szakmai- és a magyar érdekekt képviselő civil-szervezetek képviselőivel?
Ennek elősegítéséhez – korábbi irásaink kiegészítéseként – mellékeljük dr. Róna Péter közgazdásszal készült interjút, ill. dr. Medgyessy Péter, volt miniszterelnökkel készült videó-interjút, abban a reményben, hogy ezek nem lesznek “pusztába / sivatagba kiáltott” szavak!

http://atv.hu/videotar/20111209_medgyessy_peter   30:55

2011.12.08. ATV – „Húzós”. Rónai Egon vendége dr. Medgyessy Péter volt miniszterelnök. Miért nem lépett be az MSZP-be? Magyar parlamenti képviselők munkájának értékelése (2/3-os többség, “szavazógép”, stb.), változások a világban (információ, kommunikáció), magyar társadalom integrálása, nyitottság, hazafiság, hagyományok, befogadás, stb.), tanácsadók a háttérben, eredmény: „elszigetelődés” – „kitörés” – realitások? Ki kérte a tanácsait? Magyarország helye, szerepe, jelentősége – reálpolitika! (földrajz, történelem, politika-ismeret?)


dr. MedgyessyPéter volt miniszterelnöknek az országgyűlési képviselők tevékenységét értékelő mondanivalójának lényegét az alábbi, rövid, tömör minősítés foglalja össze, amelyen az érintetteknek, és főleg a politika irányítóinak érdemes lenne elgondolkozni a jövőre nézve:

„A magyar képviselők beülnek a padokba, elrágcsálják a „tízórait”, elolvassák az újságot (ki a Népszavát, ki a Magyar Nemzetet, utána „gépiesen” szavaznak”! Ez nem méltó a magyar Parlamenthez!”


Baráti üdvözlettel:



Péteri László
okl.ép.mérnök, egyetemi tanársegéd
ny.min.vez.főtanácsos, belkereskedelmi-
idegenforgalmi szakértő

mobil: +36 30 319 2033

U.i.: a témával kapcsolatos korábbi észrevételeink, jobbító szándékú javaslataink a www.realzoldek.hu honlapon megtalálhatók!
Dokumentumok és képek:

WordPress Plugin Share Bookmark Email