Nagy Bandó András

Én is a zember vagyok

Annak ellenére vagy talán épp amiatt írok, kedves Kétharmad Viktor, hogy tudom, veled és vízióiddal szembefordulni, rólad, szavaidról és cselekedeteidről kritikus véleményt mondani kész blaszfémia.

Hogy ki vagyok én? Ismerned kell, hisz folyton rám hivatkozol: én vagyok a zember. Első választási győzelmed évében még polgár voltam, ahogy Te is egy polgári kormány feje voltál. Hogy miért nem maradhattam polgár, nem tudom, mint ahogy azt sem, mitől lettem én a zember. Az a zember, az a polgár vagyok, aki rád voksolt 1998-ban és 2010-ben is. Hogy milyen az én polgárideálom? Elmondom.

A polgár tulajdonképpen a zember. Esetemben én, a magyar ember. Ide születtem, magyarul beszélek,emberként dolgozom, mint az állat, elvárom, hogy emberhez méltó fizetést kapjak a becsülettel elvégzett munkámért, és méltó tiszteletdíjat a tehetségem által létrehozott alkotásaimért és szerepléseimért.

Nem kötődöm pártokhoz, mert nem akarok elvakult rajongóvá és fanatikus hívővé válni. Hol bizonytalan, hol határozott véleményem van a világról és a történésekről. Választástól választásig, négy éven keresztül figyelek, észrevételezek, bírálok, aztán a voksoláskor büntetem az addig regnáló politikusokat, szavazatomat pedig azoknak adom, akiktől azt remélem, hogy elődeiknél különbül gyakorolják majd a hatalmat. Odafigyelek az ígéretekre, hogy a választás után számon kérhessem a győzteseken, kiváltképp azokon, akikre én is voksoltam.

Gyakorló, tehát tapasztalt polgárként tudom, hogy az újak sem lesznek tökéletesek, és azt is, hogy a hatalom a pénzről is szól, sőt, valójában szinte csak arról. Tudom, hogy a pártok ismeretlen eredetű milliárdokkal lépik túl a kampányra törvényesen fordítható összegeket, így azt is szóvá teszem, hogy törvénybe ütköző módon kerülnek a törvényhozás aranyozott palotájába.

Én, a polgár ettől kezdve a magam dolgaival vagyok elfoglalva, hallani sem akarok a képviselőkről, csak munkálkodásuk eredményére vagyok, leszek kíváncsi.

Viktor, fölös vita és magyarázkodás nélkül is egyetérthetünk abban, hogy a győzelmetek előtti kétszer négy év szoci–liberális regnálásában bőven találunk kivetnivalót. Megkockáztatom: ők maguk teremtették meg a Fidesz és a Jobbik képében megjelenő, valljuk meg, túl deltásra sikeredett, már-már kolosszussá lett Szent Györgyöt, aki beléjük döfte dárdáját. Kétharmados győzelmet arattatok, ők meg egyharmados vereséget szenvedtek. Ti pedig azóta is, hozzatok bármiféle törvényt, döntést, alkossatok megkérdőjelezhető értékű alkotmányt, egyvégtében erre a kétharmados többségre hivatkoztok, mondván, így bármit megtehettek, korlát, fék és ellensúly nélkül.

Az a sokat emlegetett kétharmad igen szerény tömeget, csupán egyötödöt jelent, és vonulhat ebből százezer a szimpátiatüntetésen (ne vitassuk, hogy milyen könnyű az egyház embereinek Jézust dicsőítő körmenetre mozgósítani híveiket), attól még a zemberek sokasága érezheti rosszul magát. A szimpátiából tüntetők ugyanúgy belerokkannak majd a gyerekeik taníttatásába, mínuszba kerülnek az egykulcsos adó miatt, ugyanúgy bosszankodnak a benzinkútnál, és pénztárcájukon is ugyanúgy észlelhetik, ha egy-egy politikus inkorrekt beszólása miatt gyengélkedik a forint. (Különösen tetszett, hogy jól fizetett EU-képviselő szorongatja a „Nem leszünk gyarmat!”-transzparenst. Ennél már csak az botrányosabb, hogy jobbikos EU-képviselők jelenlétében égetik el a közösség zászlaját. Érdekes, anno mindent bedobtak, hogy a „gyarmatosítást” szolgálva ott lehessenek Brüsszelben a zembereik…)

És még valami a kétharmados győzelemről. Ezt a politikai ellenfelekkel, és nem a néppel, a zemberekkel szemben szereztétek meg. Te is tudod (bár úgy fest, nem akarjátok tudni, és ebben frontembered, a snájdiggá szelídült házelnök, Kövér László is jeleskedik), a parlamentbe jutott egyharmadot is a zemberek szavazták be. Mert úgy gondolták, beléjük helyezik a bizalmukat. Igaz, ez azt is jelenti, hogy nem beléd, illetve, hogy beléd nem, de ettől még ők is „a zemberek”! Mert

a zemberek nemcsak azok, akiknek lelkesítően és unásig mondogatod, hogy „hajrá, magyarok!”. A zemberek mind itt élnek. Azok a zemberek ugyanis éppúgy magyarok, mint azok, akiket Te kizárólagosan annak tartasz.

Érdekelne, hogy amikor „a magyaroknak” hajrázol, akkor az agymenésed szerint vajon kik és mik azok a zemberek, akiknek nem szól a „hajrá, magyarok!” buzdítás. Tudod, nehezebb dolguk lenne a papoknak, püspököknek és bíborosoknak, ha egy-egy hittanórán, misén vagy istentiszteleten azokkal is el kéne hitetni az egyház tanításait, akik olyan emberként tévedtek be Isten házába, és igaz hittel élnek, de butácska, kétes értékű dogmákat elhinni nem akarnak.

Te ezt biztosan tudod, mert az országértékelő beszédedet sem az országnak, a zembereknek mondod el, hanem a híveidnek. Azoknak, akik egyébként a diadalmeneted és a fölfoghatatlan, majdhogynem észak-koreai méretű sikereidet nemcsak hogy ismerik, de ők maguk is pátyolgatták, hogy te megvalósíthasd.

Szóval, Viktor, jó lenne, ha megértenéd (és onnan már csak egy lépés, hogy aszerint tégy), hogy minden parlamentbe jutott képviselő képvisel pár százezret a zemberek közül. Az a titulusa is: képviselő. Nemcsak nincs jogotok ahhoz, hogy alábecsüljétek és megvetéssel kezeljétek őket, de kötelességetek segíteni a munkájukat (neked kiváltképp), mert Te egészében minden magyar (értsd: Magyarországra született, itt élő, bármilyen kisebbséghez tartozó vagy kötődő, bármilyen eszmét valló, bármely párttal szimpatizáló, voksát bárkire és bármely pártra leadó) ember sorsáért felelsz. Ezt is jelenti a kétharmados győzelmed. Erre jogosított föl, sőt: erre kötelez.

Újra leírom, lassan, hogy végre értsd meg: győzelmed óta mindenki a Te embered! Te vagy a kormány feje. (Lehetnénk mi az államfő emberei is, de ahhoz olyan államfő kellene, akinek van árnyéka, és ha belépsz abba a terembe, ahol ő tartózkodik, ne érezd magad egyedül. Őt is te kreáltad, hogy orcátlanul mosolyogva pakolhassátok elé az aláírásra váró, „kis hibákkal” tarkított törvényeket.)

Viktor, benne vagyok az általad gyakran fölemlegetett kétharmadban. Polgárként gondolok vissza a kampány idejére, de amit azóta művelsz, arról nem volt szó. Látom én (a vak is látja), a hajdani szocializmus karikatúráját skiccelitek föl, kvázi polgárpukkasztás folyik, saját fegyverükkel aprítjátok a szocikat. Ezzel sem lenne bajom, ha a nagy baltázásban nem a mi szemünket verné ki a forgács. Értem én: most ti ültetitek saját embereiteket a régi szocik által elfoglalt állásokba, és a Ti embereitek nyalják a talpatokat a médiában. Csak, tudod, Viktor, mi, akik még kaptunk a régmúlt csókosaiból, sokkal nehezebben viseljük el, ha a mindenáron megfelelni akaró, ajándékként kapott egzisztenciájukat féltő embereitek meg akarják szolgálni a jóságotokat, és közszolgálat helyett pártkatonává silányulnak. És ami még inkább ciki, szinte kicsinyes, és gyávaságra vall, kedves Viktor: hogy ezek mellett féltél egy olyan rádiótól, amelyben nem zengenek rólad dicshimnuszokat, és hagytad, hogy kicsinálják. Egy gonddal kevesebb.

Kedves Viktor, ami fájó és végképp zavaró, hogy mindazt, amit mi, a zemberek itthon érzékelünk, nem lehet teljesen érthetővé tenni az Európai Parlamentben. Ügyes fiúk vagytok, Te különösképpen: jogilag majdnem minden rendben van. Amit tesztek, látszólag (persze ügyeltetek rá), egyébként is jogszerű. Emlékeztetlek: Amerika nagy maffiózója is mindig ezt szajkózta: mi törvénytisztelő állampolgárok vagyunk. Tudjuk, ez mit jelentett: tényleg betartották a törvények minden paragrafusát, de amit tettek, megülte az amerikaiak gyomrát.

Persze lehet olyanokat mondani, hogy a fiatalok okosak, kedvesek, jó, hogy hallatják a hangjukat, de aztán rögtön hozzáteszed: nem értek egyet velük. (Emlékeztetlek: kezdő fideszesként arra szövetkeztetek, hogy nekimentek a Nagy Pártnak. Most Nagy Párt vagytok…) Lehet olyanokat is mondani, hogy de hát itt van szólásszabadság, hiszen tessék, utcára mehetnek a zemberek. Tudjuk: a szólás akkor ér valamit, ha a szájjal szemben két fül van. A helyedben én a tüntetők elé álltam volna az Operánál. Vagy minimum a főbejáraton jöttem volna ki, és nem elsunnyogva a művészbejárón. Ha már ott voltak a zemberek.

Őrzöm az első szárszói találkozó emlékét. Éjszakába nyúlóan beszélgettünk a tűz maradékát körülülve. Te a tüzet piszkálgattad egy pálcával, Fábry téged piszkálgatott, talán a bor beszélt belőle. Nem örültél annak, amiket rólad mondott. Ma az egyik legmegbízhatóbb embered, hacsak nem nyúlta le előled Vona.

Tudd meg: azzal a csöndes, jóravaló, tervekkel teli, okos és nyitott fiatalemberrel ma is szívesen sütögetnék nyárson.

Ehelyett itt tartunk: nincs több voksom számodra. Én „nem így képzeltem a rendet”.