Dr. Héjjas István: Tiszaszaurusz

Közzétette: admin - május 28th, 2012

Dr. Héjjas István: Tiszaszaurusz  –  PDF letöltése

 

Országos népi kezdeményezés Szigetköz, az Öreg-Duna és a Mosoni-Duna megmentéséért, a Duna elterelésének 20. évfordulóján! 2. rész

Közzétette: admin - május 28th, 2012

Országos népi kezdeményezés Szigetköz, az Öreg-Duna és a Mosoni-Duna megmentéséért, a Duna elterelésének 20. évfordulóján! 2. rész.

A mellékelt dokumentumok, és dr. Mosonyi Emil akadémikus,  a “vízépítés professzorá”-nak, 1994. márciusi levele is alátámasztják, hogy a szakemberek által korábban – a BNV-re vonatkozó, államközi szerződés, egyoldalú, szakmailag indokolatlan felmondása, és annak kapcsán a “papírtigris” – a “C” variáns üzembe helyezése következtében – előre-jelzett vízgazdálkodási-, környezeti-, stb. problémák bekövetkeztek, és már a helyiek – köztük most már kormány-párti politikusok, polgármesterek, megyei kereskedelemi és iparkamarai, mérnök kamarai elnökök, stb. – is évek óta érzik, hogy a Szigetköz, az Öreg-Duna és a Mosoni-Duna megmentése nem csak helyi ügy, hanem országos érdek, amely véleményünk szerint csak az Európai Unió Víz Keretirányelve, valamint a Duna-vízgyűjtő magyarországi része Országos Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervének / OVGT felülvizsgálatával és – az EU új Víz-, Árvíz-, Aszály-, és Energia-, valamint Közlekedési-, és Agrár-stratégiájával, Duna Régió Stratégiájával összefüggésben történő – kiegészítésével, stb., és csak szakmai alapokon oldható meg!

A megoldás kulcsa változatlanul: alapvető szemlélet-, és paradigma-váltás, integrált ágazati-, területi-, hálózati-, intézményi tervezés, komplex fejlesztés és finanszírozás (EU+hazai társfinanszírozás), valamint a többcélú hasznosítás bevezetése a hazai gyakorlatban! Ennek alapján a közös, szlovák-magyar Duna-szakasz és a Nagymarosi Vízlépcső ügyében mielőbbi megegyezés szükséges a szlovák féllel. A kijelölendő, magyar tárgyaló-delegációnak – amelynek vezetésével a miniszterelnök Szabó Marcel, jogászt bízta meg – a tényleges magyar érdekek érvényesíthetőségét biztosító, kellően rugalmas, felhatalmazást kell adni, a Duna Kör által évtizedek óta képviselt, de azóta megbukott, és a tények által megcáfolt álláspontjának merev, rugalmatlan képviselete helyett! (Ennek egyik “eredménye” volt a “Duna kulcsá”-nak (Dunakiliti) elvesztése, vízkormányzási szempontból! A Dunakiliti Vízlépcső üzembe helyezését – a mai napig kormányhatározat tiltja, a vízerőmű turbina-tere azóta is üresen áll, mert nekünk még az “ingyen” vízenergia sem kell!?)

http://www.youtube.com/watch?v=8hwGUxsB800&feature=relmfu  3:53
Vargha János – Hajósy Adrienne – a “C” változat nem fog megépülni! (?)

Baráti üdvözlettel:


Péteri László
okl.ép.mérnök, egyetemi tanársegéd
ny.min.vez.főtanácsos, belkereskedelmi-
idegenforgalmi szakértő

mobil: +36 30 319 2033

 

Dokumentumok és képek:

Országos népi kezdeményezés Szigetköz, az Öreg-Duna és a Mosoni-Duna megmentéséért, a Duna elterelésének 20. évfordulóján! 1. rész

Közzétette: admin - május 28th, 2012
Országos népi kezdeményezés Szigetköz, az Öreg-Duna és a Mosoni-Duna megmentéséért, a Duna elterelésének 20. évfordulóján! 1. rész.

Tájékoztatásul küldöm a fenti tárgyra vonatkozó, RZK elnökség állásfoglalás-tervezetet, valamint a kapcsolódó mellékleteket, amelyeknek jelentős része – néhány, saját  kiegészítéssel – a Kisalföld-ben jelent meg, bele értve a BNV eddigi történetét áttekintő, eddig megjelent, 8 részes dokumentum-sorozatot is.
A többieknek – címlistám alapján – majd csak az általatok elfogadott, végleges változatot küldeném el, hogy ne okozzon zavart!

Üdv.:

Péteri László
okl.ép.mérnök, egyetemi tanársegéd

ny.min.vez.főtanácsos, belkereskedelmi-
idegenforgalmi szakértő

mobil: +36 30 319 2033

 

Dokumentumok és fényképek:

Az akarat szövetsége!

Közzétette: admin - május 28th, 2012

XXI. századi Tiborc – panasza – Egy vallomás….

M.

Ezt bizony bármelyikünk is írhatta volna…

Soha nem gondoltam volna, hogy ezeket a sorokat le fogom írni… Nem számítottam rá, hogy a gyermekkor, egy nem akármilyen gyermekkor álma, ennyire félresiklik… Persze nem mondom,  hogy  nincs részem benne, de talán ennyire mégsem… 

Tov&#225bb olvasom »


Copyright © 2007 Reális Zöld Valóság vélemények!. DVD to iPod converter. Best laptops. Antivirus software
FireStats icon Powered by FireStats Top