Reális Zöld Valóság vélemények!

XXI. századi Tiborc – panasza – Egy vallomás….

M.

Ezt bizony bármelyikünk is írhatta volna…

Soha nem gondoltam volna, hogy ezeket a sorokat le fogom írni… Nem számítottam rá, hogy a gyermekkor, egy nem akármilyen gyermekkor álma, ennyire félresiklik… Persze nem mondom,  hogy  nincs részem benne, de talán ennyire mégsem… 

Legtöbbször humorosra veszem a figurát, de valahogy most nem megy, nincs min mulatni…

1957-ben megszülettem, szerencsére egy szerető családban…
Kimaradt az életemből a nélkülözés, a szülők alkoholizmusa, válás és minden  egyéb  olyan  borzalom, ami sok honfitársam gyermekkorát nehezítette meg… Egy kivételével. 1970-ben elvesztettem  a nővérem. 13 éves voltam. Hogy ez mennyire  feldolgozható  ebben a  korban, erről sokat lehet vitatkozni… Akkor sikerült, de később, jóval később rettenetesen éreztem  hiányát… de itt ez  most  nem az,  amiért ezek a betűk, itt sorakoznak…

Hanem gyermekkorom élete, életminősége… Nem voltam valami jó gyerek, ez egy dolog… de  vannak  dolgok amikre nem emlékszem.

Nem emlékszem, fűtetlen iskolákra, létbizonytalanságra, egymást gyűlölő  idegbeteg  szomszédokra,  egyik napról a másikra megszüntetett kórházakra,  megszüntetett  munkahelyek  tömegére, síró-zokogó kilakoltatott emberekre.

Én nem emlékszem ilyesmire….

Amire emlékszem: Szüleim boldogan éltek, anyám háztartásbeli volt.
….Mindig volt mit enni, pedig csak apám dolgozott…

Soha nem volt probléma, hogy hétvégén kirándulni menjünk, hét közben suli, ha nem  hoztam  kapát,  és kész volt a leckém, akkor mehettem moziba, fagyizni…

Ezek az apróságok soha nem okoztak problémát.

Nyár… Nem emlékszem olyan nyárra, amikor nem voltam nyaralni… Több helyen is.  A   gyermeküdülőtől  kezdve. Tanáraink, nem alulfizetett idegbeteg tanárok  voltak,  hanem  türelmes  pedagógusok… Szüleink nem rohantak egy intő vagy egy kapa után,  a tanárt  felelősségre  vonni,  hanem kaptunk a pofánkra, mert szüleink tudták, hogy a tanár igazságos…. És bizony nagyon rossz  gyerekként is kénytelen vagyok belátni ma már: Valóban azok voltak…

Aztán teltek múltak az évek, emberesedtem, véget értek az iskola évek…

Mikor elkezdtem dolgozni, meg tudtam élni a fizetésemből…. Nem mondom luxusban,  de nem  tartoztam a szegények közé… Sok munkahelyem volt, szerencsére  ott volt háttérnek  a családom,  és ha valami elkezdett érdekelni, odamentem dolgozni.… Sok mindent megtanultam.

Akkoriban ezerszám épültek a lakások, tudom ma nagy divat  leszólni a szocreál  lakótelepeket…. De akkor fedelet kaptunk a fejünk fölé. Jókedvvel mentünk dolgozni, hiszen megéltünk a fizetésből lazább is volt a munkatempó, és nem idegeskedtem hülyére magam,  hogy huszadika  után már  egy vasam sem lesz, akárhogy próbálom beosztani…

Pedig, nem is osztottam be olyan nagyon… Meló után vidáman belefért egy-két sör,  barátnővel is el  lehetett menni egy kajára vagy egy moziba…. diszkóba.

Rengeteget szórakoztunk… Én járhattam a MOM kúltúrházba Syconor koncertre, Tánciskolába,  a Metró klubba… Na és az örök emlék: A Budai Ifjúsági Park,  az Ifipark… A tombolda.  Pedig  ritkán volt nagybalhé, a rendezők kemények voltak mint a vídia… Nagyon hamar repült a balhézó,  már vitték is a zsaruk…

Illésék, Metró Omega, Scampoló, Mini,…stb. És még rengeteg, korunk legszuperebb zenekarai… Hatalmasakat táncoltunk, eszement jól éreztük magunkat…

Nem volt drog, nem voltak belőtt idióták, sokkal de sokkal kevesebb bűncselekmény volt,  mint  manapság….

Szüleimmel is mentünk sokszor kirándulni, sokszor ettünk egyszerűbb éttermekben,  kifőzdékben,  olcsón, nagyon finomakat… Meg tudtuk fizetni. Igaz politizálni  nem lehetett,  bár ez sem  teljesen  igaz, mert akkoriban fejlődött ki a mai politikus gárda egy része. Szóval én jól éreztem magam…

Aztán jött 1989…

Szépen lassan megfordult velünk a világ… Láttuk, hogy egy szűk réteg egyre jobban és  jobban  gazdagodik, de az emberek többsége már szegényedik… Mi akartuk a kapitalizmust.  Az ország  népének jó része. Én nem… a mai napig merem vállalni, én nem akartam…

Olyan dolgokat ismertem meg, mint a létbizonytalanság, a kisemmizettség, és a megalázottság… Régen a munkahelyen megbeszéltük a főnökkel, mit kell csinálni.… Ma csak kiadják az ukázt,  ha nem úgy csinálod repülsz, meg akkor is ha jobban csinálod…. Mert ma már, meg akarnak  alázni,  tudatni akarják a pénz adta felsőbbrendűséget…

Kezdtem magam egyre rosszabbul érezni… Jöttek a szabad választások hatalmas  ígéretekkel,  aminek persze sokan bedőltek. Aztán nem sokkal a megválasztásuk után  (tök mindegy melyik  párt) jött az, hogy húzzuk meg a nadrágszíjat, mert az előző kormány elbacarintotta a lóvét… meghúztuk, hittük hogy jobb lesz. NEM LETT JOBB…

Újabb választás, újabb ígéretek, újabb magyarázkodások, újabb nadrágszíj húzogatások… után sem  lett jobb… de jöttek a választások, az újabb ígéretekkel… Mint a mókuskerék… És ez ment  két  évtizedig, de legalább valamilyen szinten a demokrácia megmaradt…

De ami azután következett, az számomra valami hihetetlen…2/3-os többséggel megnyerte  a Fidesz  a választásokat…

És megérkezett a sötét középkor az országba… A demokrácia intézményét gyakorlatilag  teljesen  lerombolták… Teljesen. Egy dolog maradt még meg… Pofázhatunk.

Talán azért is akarom leírni az érzéseimet és a tapasztalataimat, mert gyanítom már nem  sokáig  mondhatom, szókimondó, nagypofájú emberi mivoltommal… Megszűntek a  szakszervezetek,  már  csak írmagjuk maradt látszatnak, bekebelezve az alkotmány bíróság, a bírósági és ügyészségi
testületek, gyakorlatilag az ország összes fontos pozíciójában Fideszközeli politikus vagy pereputtya ül... A média törvény gyakorlatilag megszüntette a sajtószabadságot, és már az internet ellenőrzésére  is fáj a foguk…
Gyanítom rövidesen a Net, a face, és egyéb oldalak is kőkeményen cenzúrázva lesznek…  A köztársasági elnöki pozíciót, egy Göncz Árpád után, akit egy nemzet tekintett a nagypapájának, – egy lopott doktori címmel, egy szatírába illő, – aláírogató segédmunkási munkakörré degradáltak…

Aztán jött a közmunka törvény... 47 ezer FT-ért. Ezt azt hiszem nem is kell minősíteni,  azok után,  hogy ezek az emberek lassan mindenüket elvesztik, pedig dolgoznak. Nem tudják fizetni a  hiteleiket, szépen lassan a padlóra kerülnek, utcára, megfagynak, meghalnak … Rokkantakat,  mankóval közlekedőket küldenek vissza dolgozni, elvéve a járadékukat,  mikor az  egészségeseket  sem veszik fel, hiszen száz és ezer számra szűnnek meg a munkahelyek …

Nyugdíjasoknak minősítették át a biztos nyugdíját járadékká, ami mellé nem járnak a  kedvezmények,  és még adót is kell fizetni belőle…Ráadásul olyan gusztustalan visszamenőleges törvénykezéssel, ami a
világ egyetlen Demokráciájában sem engedhető meg… Ők ugyanúgy járnak szépen lassan,  mint az  éhbérért dolgoztatott közmunkás rabszolgák…
Hiszen a biztos nyugdíjra felvett hitelek sorban bedőlnek, jön az utca és vagy a fagyhalál,  vagy eme  kormány legújabb dicső tette, a hajléktalanok bebörtönzése, ha utcán alszanak… Döbbenet.

Ki fognak bennünket irtani. Szépen lassan, törvényesen.

Szüntetik meg az állásokat, ahol meg kellene adni legalább a minimálbért,  és adják veszik  a 47 ezer  forintos rabszolgákat… És ez mellet majd  kétmilliós  állami fizetéssel azt nyilatkozza, hogy meg
lehet élni 47 ezer forintból... Kész vagyok, mint a mateklecke… És eközben veszik  fel a milliós  jövedelmeket, tűnnek el a milliárdok… Jönnek a megalomániás fociálmok akadémiák, stadionok…

Egyszerűen képtelen vagyok már összeszámolni, azt a rengeteg szemét népnyúzó törvényt, amit ez a  kormány hozott, a nép ” érdekében “, képtelen vagyok…

Csak undort érzek, és azt hogy ez ellen harcolni kell… Nem tudom, hogyan de ha nem tesszük, 

elpusztulunk…. Belepusztul az ország. Mert épül tovább a kőkemény diktatúra…

Igen rendesen félresiklott egy jó gyermekkor álma. Én már nem tudom megadni, mindennek a  töredékét sem a családomnak… És tehetetlen vagyok és ez dühít a legjobban… Ennyi volt a  gyermekkor   álma…  És ami a  legrosszabb…. Jóval több mint 3 millió ember él a létminimum
alatt… Egy 9 milliós országban.

Egyetlen érzés, egy borzasztó érzés kavarog bennem… Gyerekkorom egyik kedvenc olvasmányának  utolsó mondatai…

Az utolsó mohikán végén Tamenund-nak a Delavárok főnökének elkeseredett szavai… 

„Életem reggelén, boldognak és erősnek láttam népemet, de mielőtt estém elérkezett volna,  halva  kellett látnom az utolsó mohikánt…”

Üdv. Kabo

 

Mellékletek:

A-kard-fénykard

Drábik Sex és

A német rendőrök sisakjukat levéve

XXI. századi Tiborc – panasza – Egy vallomás….