Országos népi kezdeményezés Szigetköz, az Öreg-Duna és a Mosoni-Duna megmentéséért, a Duna elterelésének 20. évfordulóján! 7. rész.

Kedves Kollégák!

A “Kisaföld” folytatja aláírásgyűjtő kampányát a Szigetköz, az Öreg-Duna és a Mosoni-Duna megmentése érdekében, és folytatólagosan közli a Duna 20 évvel ezelőtti elterelése óta az újságban megjelent dokumentumokat, és az aláírásgyűjtő-kampány során szerzett mostani tapasztalatokat. 

A Bős-Nagymarosi Vízlépcső-rendszerrel, ill. a Hágai Nemzetközi Bíróság ítéletével, valamint annak tudatos “félre/értelmezésével” kapcsolatos, rendelkezésünkre álló, korabeli – a hivatalos média által elhallgatott, vagy “fél-oldalasan” közölt – dokumentumok, legalább utólagos közzétételével szeretnénk a tisztán-látást elősegíteni, mivel azok szervesen összefüggnek nemcsak a Szigetköz – Öreg-Duna – Mosoni-Duna (“második Duna-delta”) térsége, hanem az egész magyar Duna-szakasz – Dunakanyar, Nagymaros-Visegrád, Érd, Százhalombatta, Paks, Dunaszekcső, Mohács térsége hajózhatósági-, árvízvédelmi-, környezet-, és természetvédelmi, turisztikai- (vízi-, vízparti-, kerékpáros-, kultúrális-turizmus, stb.) infrastruktúrális problémáival.(lásd: Kulcs, Dunaszekcső löszfal-leszakadás, stb.)

A rendszerváltás “Trójai falova” volt a “Dunaszaurusz”, és sajnálatos módon a “rendszer-/módszer-váltás” óta eltelt, több, mint két évtized alatt bekövetkezett és napjainkban folyamatosan bekövetkező kár, nemzetközi presztizs-veszteség, elmaradt haszon, stb. sem volt elég ahhoz, hogy megváltozassa a mindenkori magyar kormányok, politikai döntéshozók és a “megmondó emberek” véleményét.

A Szigetköziek mellett a Nagymarosiak is tiltakoztak a “Fővárosi Zöldek” beavatkozásai ellen, annak idején sajnos nem sok sikerrel! Jó lenne, ha a Duna ügyében – legalább a Duna-mentén élők – mielőbb rájönnének, hogy egy süllyedő, “zátonyra futott magyar” hajóban ülnek, tétlenül! (Hol vannak az evező(sö)k?)

A nemzetközi, főleg osztrák “zöld” szervezetek támogatását élvező Duna Kör, Duna Charta és utód-szervezeteinek aktívistái befészkelték magukat a rendszerváltás után a politikába, a politikai pártokba, a parlamentbe, a médiába, az MTA háttérintézményeiben, stb. Ez a legfőbb oka annak, hogy a “környezetvédelem” ürügyén – szemben az MTA, a műszaki-gazdasági-vízügyi-energetikai-közlekedési-agrár-turisztikai-terület-, és vidékfejlesztési szakértők egyre népesebb táborával szemben – a mindenkori kormányok, politikai döntéshozók támogatásával még mindig folytathatják – felelősségre-vonás nélkül – kártékony tevékenységüket, nyílt levélben, a médián keresztül megtámadhatják a Magyar Tudományos Akadémia elnökét, és a magyar műszaki-gazdasági-tudományos élet – nemzetközi hírű – képviselőit is, szétverhetik a korábban egységes magyar vízügyi szolgálatot, megszüntethetik a vízügyi tervezés intézmény-rendszerét, stb. (lásd: a 99 éves korában elhunyt, dr. Mosonyi Emil akadémikus, a vízépítés nemzetközi hírű professzora, ill. a VITUKI jogutód nélküli felszámolása, Vízügyi Igazgatóságok BM közmunkáért felelős helyettes államtitkára felügyelete alá helyezése, VM és a BM közötti vízügyi feladat-, hatáskör és illetékesség, valamint ezek jogszabályi tisztázatlansága, stb.).

A fentiek felvetik a magyar szellemi elit felelősségét is! Erről szól dr. Róna Péter, Rónai Egon vendégeként, ez ATV “Húzós” c. műsorában is. Érdemes lenne megszívlelni mondandóját, amíg nem késő!

Lásd: http://realzoldek.hu/modules.php?name=Content&pa=showpage&pid=951 c. cikkben: dr. Róna Péter: A szellemi elit ne tartozzon sehova! Legyen elkötelezetten független, saját nemzete, a saját elvei és tudományos meggyőződése iránt! “

http://atv.hu/videotar/20120203_rona_peter 36:48
2012.02.02. ATV „Húzós”. Rónai Egon vendége dr. Róna Péter, közgazdász, jogász, professzor.
„Én már kivívtam magamnak a szellemi autonómiámat, nem szorulok rá, hogy bárkinek is a kegyeit keressem!”

Ha ezt sikerül a magyar szellemi elitnek, a magyar tudományos élet képviselőinek is kivívni, akkor lesz remény arra, hogy az évtizedek óta “tabu”-nak tekintett témák – köztük a Bős-Nagymarosi Vízlépcső-rendszer és a Hágai Nemzetközi Bíróság ítéletének szlovák féllel történő meg-, és kiegyezés ügye is – végre a tárgyaló-asztalra kerülhetnek, értelmes szakmai párbeszéd alakulhat ki, amelynek révén tényleges nemzeti-, nemzetgazdasági érdekeink érvényesíthetők lesznek!

Ehhez kívánok mindannyiunknak jó erőt, egészséget és kitartást,

Baráti üdvözlettel:




Péteri László
okl.ép.mérnök, egyetemi tanársegéd
ny.min.vez.főtanácsos, belkereskedelmi-
idegenforgalmi szakértő

mobil: +36 30 319 2033

 

Dokumentumok és képek:

szigetkoz7 – tömörített képek és dokumentumok letöltése

 

.

 

 

WordPress Plugin Share Bookmark Email