Vörös pajzs
A világ legnagyobb bankárcsaládjának története 

http://iamthewitness.com/DarylBradfordSmith_Rothschild.htm
Rothschild családi gyűrű

A Rotschildok neve a mai napig misztikusan cseng. A legendás bankárcsalád köré számtalan legenda szövődött az évszázadok során. Tevékenységük nyomán számos összeesküvés-elmélet látott napvilágot a világot behálózó, nemzetek életét megkeserítő nagytőke ármányairól. Bár a történetek egy része nem több antiszemita agyszüleménynél, a valós, hivatalos forrásokból származó történelmi tények olykor még a legmerészebb fantáziát is felülmúlják. Európa egykor egyik legpatinásabb neve mára szinte feledésbe merült. Ennek oka nem teljesen tisztázott. Van, aki szerint visszavonultak üzleteik nagy részétől, mások szerint viszont a háttérből továbbra is kezükben tartják a szálakat. Az alábbiakban a mendemondákat kiszűrve nyújtunk áttekintést a Rotschildok pályafutásáról, a kezdetektől napjainkig. 

Mayer Amschel Bauer 1743-ban látta meg a napvilágot Frankfurtban. Édesapja, Mozes Amschel Bauer pénzkölcsönzéssel foglalkozott. Háza bejárati ajtaja fölé egy nagy, vörös pajzsot akasztott, amely korában a forradalmi gondolkozású zsidók sajátja volt. Az öreg Bauer fiát rabbinak akarta taníttatni, a sors azonban közbeszólt. Mozes Bauer korán elhunyt, így fia igen fiatalon kényszerült tovább vinni apja üzletét. Mayer igen ügyesnek bizonyult pénzügyekben. 1750-ben a szülői ház ajtaja felett díszelgő emblémára utalva nevét Rotschildra változtatta, ami németül annyit tesz: Vörös pajzs. Az 1760-as évek során Hannoverbe utazott, ahol egy, az Oppenheimer család tulajdonában lévő bankban kapott állást. Munkája során ismeretséget kötött Von Estorff tábornokkal, akinek kedvezményes áron szerzett be értékes érméket és ékszereket. A szívesség hamar megtérült. Von Estorff tábornok bemutatta Rotschildot William von Hanau hercegnek, aki szintén szívesen fogadta a felajánlott értékeket. Rotschild megállapodást kötött a herceggel, aki a haszonból való részesedésért cserébe újabb kuncsaftokat szerzett Rotschildnak a királyi udvaron belül. Együttműködésük olyannyira virágzó lett, hogy 1769-re William von Hanau herceg saját nevével vállalt garanciát Rotschild ügyleteiért. Egy évvel később a már biztos anyagi háttérrel rendelkező Rotschild feleségül vette Gutele Schnapert, akitől öt gyermeke született: Amschel, Salamon, Nathan, Karlmann és Jacob.

A szülőhazában szerzett tőkét felhasználva az öreg Mayer Amschel Rotschild 1791-ben Bank of the United States néven bankot nyitott az Egyesült Államokban, amelyre húszéves működési szerződést kötött George Washington kormányával. Az ügylet persze nem ment volna simán, ha Rotschild nem talál egy titkos pártfogóra Washington kormányán belül, Alexander Hamilton személyében. 1796-ban ifjabb Amschel Mayer Rotschild feleségül vette Eva Hanaut, akivel két évvel később Manchesterbe utazott, hogy apja britanniai textilüzleteit igazgassa. Tevékenységének hála, családja néhány év alatt monopóliumot szerzett a Nagy-Britanniából Európába irányuló textilexport lebonyolítására.

A nemzetközi helyzet közben egyre forróbbá vált. 1806-ban Napóleon bejelentette: kezd terhére lenni a német uralkodóház. A fenyegetést hallva William von Hanau herceg Németországból Dániába menekült, korabeli összegben számolva hárommillió dollárnyi vagyonát pedig barátjánál, Mayer Amschel Rotschildnál hagyta megőrzésre. Közben a franciák blokád alá vették az őket Nagy-Britanniától elválasztó csatornát. Ez pedig az áruforgalom akadozását vonta maga után, ami nem tett jót Nathan Rotschild textilüzletének, ezért úgy határozott, hogy inkább a bankszakmában próbál szerencsét. Új szakmájában igencsak sikeresnek bizonyult, így 1810-re, amikor a két legnagyobb brit bankár, Sir Francis Baring és Abraham Goldsmith – egyes források szerint gyanús körülmények között – meghaltak, ő lett a szigetország első számú pénzembere. Ugyanebben az évben, öccse, Salamon Bécsbe utazott és M. von Rotschild und Söhne néven bankot alapított.

Az öreg kontinensen ekkor már alig volt konkurense Rotschildéknak. Tengerentúli üzleteikben azonban problémák ütötték fel fejüket. 1811-ben a család Egyesült Államokban üzemeltetett bankjának lejárt a húszéves szerződése. A kongresszus pedig elutasította működésük meghosszabbítását. Nathan Rotschild meghosszabbítási kérelmére válaszul, Andrew Jackson elnök minden kertelés nélkül kijelentette: “Ha az alkotmány jogot ad a kongresszusnak arra, hogy papírpénzt állítson elő, akkor ezen jogával önmagának kell élnie, nem pedig személyek vagy korporációk kezébe adnia.” Válaszában Nathan nyíltan megfenyegette az ellenszegülő elnököt: “Az Egyesült Államok előtt két lehetőség áll: vagy meghosszabbítják az engedélyt, vagy a legpusztítóbb háborúban találják magukat.” Nathan szavain Jackson elnök mélyen felháborodott: “Tolvaj viperák vagytok! Meg akarlak és meg foglak futamítani benneteket az aranyatokkal együtt.” Nathan viszontválasza már nyílt hadüzenet: “Megleckéztetem ezeket a meggondolatlan amerikaiakat. Gyarmati sorba fognak visszakerülni.”

Egy évvel később Nagy-Britannia, Rotschildék hathatós támogatásával, hadat üzent az Egyesült Államoknak. A háborúban emberek ezrei veszítették életüket. De Rotschildék megkapták, amit akartak.

Ugyanebben az évben meghalt az idősebb Mayer Amschel Rotschild. Halála előtt végrendeletet írt, amelyben lefektette a család jövőjét meghatározó alapvetéseket. Ezek értelmében, az elkövetkezőkben a családfőség a legidősebb fiúnak a legidősebb fiára szállt, a vagyon megőrzése érdekében pedig rendszeressé váltak a családon belüli, unokatestvérek közötti házasságok. A végrendelet értelmében a család új ura Nathan lett. Közben öccse Jacob, Bank de Rotschild Fréres néven megnyitotta a család első franciaországi bankját.

1814-ben, a korábban Napóleon elől Dániába menekülő William von Hanau herceg viszszatért Németországba, és kérte volna a megőrzésre hagyott hárommillióját. A pénz helyett azonban pusztán barátságos hátbaveregetés lett a jussa. Hogy mi lett a pénzzel, arról a Zsidó Enciklopédia 1905-ös kiadása 10. kötetének 494. oldalán találhatunk némi információt: “A legenda szerint a pénzt boroshordókba rejtették, mely így megmenekült Napóleon Frankfurtba bevonuló katonáitól. Mikor pedig William von Hanau herceg visszatért Németországba, pénzét ugyanazon hordókban kapta vissza. A tények azonban kevésbé romantikusak. Sokkal inkább üzletszerűek.”

Az “üzletszerű” jelzőn az enciklopédia szerzői valószínűleg azt értik, hogy Hanau egy árva garast sem látott viszont a pénzéből, hiszen Nathan Rotschild a hárommilliót “aranyba fektette, melyet a Kelet-indiai Társaságtól vásárolt, tudván, Hanaunak szüksége lesz rá a félszigeten folytatott hadjárata során.” A felvásárolt aranyat viszont Nathan később eladta Hanaunak, mely üzleten négyszeres hasznot zsebelt be.

A Rotschildok első igazán nagy üzlete a francia-brit háború volt. 1815-től mind a franciákat, mind a briteket ők látták el arannyal. Előbbieket az Angliában székelő Jackobon, utóbbiakat pedig a Franciaországban élő Nathanon keresztül. Emellett kiterjedt kapcsolataiknak hála, az ő kereskedőik voltak az egyetlenek, akik szabadon járhattak át a francia-brit frontvonalon. Ennek mellesleg az az előnye is megvolt, hogy így Rotschildék mindig tisztában voltak a front állásával, amit kihasználva tudták, hogy mikor milyen papírokat érdemes venni vagy eladni. Közvetlenül a háború vége előtt, Nathan egy ravasz csavarral utasítást adott brókereinek, hogy kezdjenek el látványosan megszabadulni brit érdekeltségű értékpapírjaiktól. A manővernek hála, a többi részvényes a Rotschildok jólinformáltságában bízva azt hitte, hogy a britek elvesztették a háborút, és ők is eladták részvényeiket. Nathan pedig egy hirtelen fordulattal, titokban mindet felvásárolta. A háborút a britek nyerték, Nathan pedig hússzoros hasznot tehetett zsebre. Ezzel a Rotschild család a brit gazdaság teljhatalmú urává vált. Ami nem volt kis szó, hiszen Napóleon bukásával Nagy-Britannia a világ első számú hatalmává lépett elő. Örömében Nathan kijelentette: “Nem érdekel, milyen bábu ül Anglia trónján, és uralja a birodalmat, ahol soha nem nyugszik le a nap. Aki Britannia pénzügyi forrásait uralja, az irányítja valójában a birodalmat. A brit pénzügyi forrásokat pedig én irányítom.”

Rotschildék Nathan irányításával ezután megalapították a legendás Bank of Englandet, amellyel, valamint a kontinensen üzemeltetett további öt bankjukkal lefektették a mai európai bankrendszer alapjait. Egy évvel később a dolgok amerikai fronton is helyrerázódtak. A szenátus újabb húsz évre szóló működési engedélyt adott Rotschildék bankjának.

Ezzel egy időben, a waterlooi csatában elszenvedett francia vereség után Rotschildék komoly kölcsönöket kezdtek folyósítani Franciaország számára az újjáépítésére. Eközben ügynökeik szép lassan fölvásárolták az értékükből sokat vesztett francia állami kötvényeket. A francia gazdaság így teljes egészében Rotschild kezébe került. A család, tőkéjét továbbforgatva 1818-ban ötmillió fontot kölcsönzött a porosz államnak. Négy évvel később, az osztrák császár bárói címet kínált fel a Rotschild testvéreknek, amit egyedül Nathan nem fogadott el.

1835-ben Andrew Jackson amerikai elnök újra borsot tört Rotschildék orra alá azzal, hogy az állami betéteket nem az általuk irányított Bank of the United Statesbe, hanem más pénzintézetekbe kezdte utalni. Nem sokkal később sikertelen merényletet követtek el Jackson ellen, mely kitervelésével ő a Rotschildokat vádolta meg. Ugyanebben az évben a Rotschildok megszerezték a spanyolországi Alméden higanybányák kitermelési jogát, ami igen komoly üzlet volt, mivel az arany és az ezüst finomításához elengedhetetlen higany kitermelése így az ő monopóliumuk alá került. Amerikai fronton azonban vereséget szenvedtek. 1987-ben Jackson elnök kitette a szűrüket országából, ahova 1913-ig nem is térhettek vissza. Jackson győzelmének az elnök sírköve állít emléket, amelyre saját kívánságából az alábbi felirat került: “Legyőztem a bankot”.

1836-ban meghalt Nathan Mayer Rotschild. Két évvel később öccse, Amschel egy frappáns mondatban foglalta össze családja hitvallását: “Engedjétek meg, hogy én adjam ki és ellenőrizzem egy nemzet pénzét, és nem fogok azzal foglalkozni, hogy kik írják a törvényeit.” Ezt az elvet tartották szem előtt, amikor újból döngetni kezdtek az Egyesült Államok kapuján. Próbálkozásaik ellenére azonban John Tyler elnök hű maradt a jacksoni örökséghez, és 1841-ben megvétózta a Bank of the United States szerződésének meghosszabbítását. Döntése után Tyler több száz fenyegető levelet kapott. Az amerikai kudarcok ellenére a Rotchildok terjeszkedése nem állt meg. Az irányításuk alatt álló Bank of England megnyitotta irodáit Ausztráliában és Kaliforniában. Salamon Rotschild pedig felvásárolta a vitkovicei szénbányákat, valamint az Osztrák-Magyar Robbanó Kohó Gyárat, mely akkoriban ott volt a világ első tíz ipari vállalata között.

Az 1855-ös év igen szomorú volt a Rotschildok számára, mivel családjuk három tagját is elvesztették. Meghalt Amschel, Karlmann és Salamon. Pár évvel később, Amschel mondásának némileg ellentmondva, gazdasági erejüket politikai poszttal párosították. 1858-ban ugyanis a brit parlament eltörölte azt a törvényt, amely kötelezővé tette a képviselők keresztény hitű eskütételét. Így Lionel de Rotschild személyében színpadra lépett Britannia első zsidó vallású parlamenti képviselője.

1861-ben felcsillant az amerikai pénzügyi életbe való visszatérés reménye. Abraham Lincoln amerikai elnök felvette a kapcsolatot a Rotschildokkal, hogy támogatást kérjen tőlük a készülő amerikai polgárháborúhoz. Ők bele is egyeztek a dologba. Anyagi támogatásukért cserébe engedélyt kértek bankjuk újbóli megnyitására, illetve 24-től 36 százalékig terjedő kamatot határoztak meg a hadjáratokra kölcsönadott pénzre. Lincoln feldühödött a szemérmetlen ajánlaton, és úgy döntött, inkább maga nyomtat pénzt. A kongresszushoz intézett egyik beszédében elmondta: “Két nagy ellenségem van. A déli sereg előttem, és a pénzintézetek mögöttem. A kettő közül pedig a mögöttem lévő a legveszedelmesebb ellenségem.” Az elnök II. Sándor orosz cárban lelt barátra, akinek szintén meggyűlt a baja a Rotschildokkal, akik Oroszországban is meg kívánták alapítani bankjukat. A cár nem is habozott segíteni. Figyelmeztetést intézett a Rotschild-befolyás alatt álló brit, francia és spanyol kormányokhoz, melyben óva intette őket attól, hogy bármely oldalon is beavatkozzanak a polgárháborúba. 1865-ben Lincoln elnök gyilkosság áldozata lett.

Európában azonban továbbra sem volt ellenfele a Rotschildoknak. 1875-ben elkezdődött a szuezi építkezés. A munkálatokhoz szükséges tőke felét a Rotschildok tulajdonában lévő Compagnie du Chemin de Fer du Nord fedezte. Lionel de Rotschild közbenjárására a brit kormány lett az épülő Szuezi-csatorna főtőkése. Lionel igen nagy megbecsülésnek örvendett brit kormányzati körökben, így 1885-ben fia, Nathaniel lett az első zsidó, aki főnemesi rangot kapott és felvehette a lord titulust. 1886-ban a francia Rotschild bank megalapította az orosz olajkincsek kitermelésére specializálódott Kaszpi- és fekete-tengeri Petróleum Társaságot, amely rövid időn belül a világ második legnagyobb olajvállalata lett. A társaság egészen 1906-ig volt tulajdonukban, amikor is a zavaros politikai helyzet miatt kénytelenek voltak túladni rajta. Egy évvel később az ő kezükbe kerültek a dél-afrikai Kimberley gyémántbányák is.

Ügyleteik miatt a Rotschildok nemzetközi megítélése egyre romlott. 1891-ben a Brit Munkapárt vezetői az alábbi nyilatkozatban fejtették ki a bankárdinasztiáról való véleményüket: “Ez a vérszívó társaság az oka számtalan gonoszságnak és szenvedésnek, ami ebben a században zajlott Európában. Arra használták mérhetetlen vagyonukat, hogy háborúkat szítsanak olyan országok között, amelyek egyébként nem keveredtek volna egymással viszályba. Valahányszor baj van Európában, valahányszor háború híre kering, és az emberek szíve megtelik félelemmel, biztosak lehetünk benne, hogy egy kampós orrú Rotschild játssza zavarkeltő játékait valahol a közelben.” Az ilyen és hasonló kijelentések komoly aggodalommal töltötték el Rotschildékat, ezért az 1890-es évek végén felvásárolták a Reuters hírügynökséget, hogy kiszűrhessék a számukra kellemetlen híreket.

A Rotschildok már kezdetektől támogatták a szárnyát bontogató cionista mozgalmat. 1895-ben Jacob Rotschild legkisebb fia, Edmond James de Rotschild látogatást tett Palesztinába, ahol pénzalapot hozott létre az első zsidó telepek létrehozására. Két évvel később a Rotschildok megalapították a Cionista Kongresszust, és megszervezték annak első konferenciáját Münchenben. A helyi zsidó közösségek azonban nemtetszésüknek adtak hangot, így a helyszín a svájci Bázelre változott.

Bár a világon mindenhol nekik állt a zászló, Amerikában mégsem sikerült boldogulniuk.

A tarthatatlan helyzeten változtatandó, 1907-ben Rotschild Jackob Schriff az alábbi kijelentést tette a New York-i Kereskedelmi Kamara előtt tartott beszédében: “Ha továbbra sem lesz olyan központi bankunk, amely elegendő befolyással rendelkezik a hitelek felett, akkor ez az ország a történelem legnagyobb és legmélyebb pénzügyi válságát fogja átélni.” A jóslat hamarosan valóra vált. Az Egyesült Államokon gazdasági válság söpört végig, amely egyszerű emberek tízezreinek életét tette tönkre. Rotschildék viszont milliárdokat zsebeltek be. Pár évvel később New York polgármestere, John F. Hylan így nyilatkozott: “A köztársaságunkra leselkedő valódi veszélyt az a láthatatlan kormányzat jelenti, amely mint egy óriás polip fonja be csápjaival városunkat, államunkat és nemzetünket. Ennek feje egy kicsiny bankokból álló csoport, mely élén nemzetközi bankárok álnak.” Hylan véleményét osztotta Werner Sombart is, aki 1912-ben kiadott, A zsidók és a modern kapitalizmus című könyvében leírta, hogy az elmúlt évszázad “a Rotschildok kora”, akik “Európa egyetlen valódi hatalmát” jelentik.

Az ilyen és hasonló kijelentéseknek elejét véve, 1913-ban a Rotschildok megalapították az amerikai székhelyű Anti Defamation League-t (Rágalmazás-ellenes Liga), mely innentől kezdve az “antiszemita” pecsét legfőbb osztogatójává vált mindazok számára, akik meg merték kérdőjelezni a nemzetközi pénzügyi elit létjogosultságát. A liga védernyője alatt ugyanazon évben a Rotschildok megalapították az Egyesült Államok ma is működő központi bankját, a Federal Reserve-t.

Az ügyletet igen sokan ellenezték. Charles Lindbergh december 23-án az alábbi figyelmeztetést intézte az elnökhöz: “Amikor az Elnök Úr aláírja a szerződést, a monetáris hatalmak láthatatlan kormánya jut legalitáshoz. Minden idők legnagyobb bűnténye kezdődik.”

Hogy az őket kellemetlenül érintő híreket cenzúrázni tudják, 1914-ben a Rotschildok befolyásuk alá vonták a három európai hírügynökséget, a német Wolffot, a brit Reuterst és a francia Havast. Érdekes egybeesés, hogy a német Wolff innentől kezdve a háborúpártiak legfőbb szócsövévé vált. Ettől az évtől kezdve, a Rotschildokról – saját ellenőrzésű médiumaik miatt – igen kevés hír látott napvilágot. Terjeszkedésük azonban folytatódott. 1926-ban tulajdonukba került a London földalatti tömegszállításáért felelős Underground Electric Railways Company.

A náci térnyerést követően a Rotschildok számára forróvá vált a talaj Európában. 1938-ban bezárták bécsi bankjukat, és tőkéjüket az immár lábaik előtt heverő Egyesült Államokba vitték. 1948 táján számos történet látott napvilágot arról, hogyan lobbiztak a Rotschildok Harry Truman elnöknél, aminek hatására az Egyesült Államok lett a világ első országa, mely elismerte Izrael létét. Truman azonban csak egyike volt azon amerikai elnököknek, akik a Rotschildok tenyeréből ettek. Meggyűlt a bajuk viszont John F. Kennedy elnökkel, aki 1963. június 4-én meghozott 11110-s rendeletében a Rotschild-tulajdonban lévő Federal Reserve-t háttérbe szorítva, újra állami ellenőrzés alá vonta a pénznyomtatást. Alig fél évvel később Kennedy merénylet áldozata lett.

Sokan ekkor összefüggést véltek felfedezni a fiatal elnök és Abraham Lincoln 1865-ös meggyilkolása között. Hiszen mind a két elnök keresztbe tett a bankárdinasztiának azzal, hogy amerikai pénzt akart nyomtatni az amerikai embereknek. A Kennedy helyét átvevő Lyndon Baines Johnson elnök a 11110-es rendeletet már hatalomra jutása napján eltörölte.

Bár a Rotschildok a hangsúlyt innentől kezdve amerikai üzleteikre fektették, nem feledkeztek meg európai érdekeltségeikről sem. 1976-ban a franciaországi de Rotschild Fréres nevét Banque Rotschild-re változtatták. 70-ben Edward Heath brit miniszterelnök Lord Victor Rotschildot nevezte ki politikai kabinetének élére. Vezetése alatt Nagy-Britannia nemsokára az Európai Közösség tagja lett. Másfél évtizeddel később, az N. M. Rotschild & Sons tanácsára a brit kormány privatizálta az állami gázszolgáltató vállalatot, a British Gas-t. Két évvel később Edmond de Rotschild megalapította a World Conversation Bankot, amely a harmadik világ országaival lebonyolított üzletekre szakosodott. Ennek értelmében a szegény országok kölcsönökért földdel fizetnének a Rotschildoknak, ami igen komoly kilátásokkal kecsegtet, hiszen a fejlődő országok a világ szárazföldjének harminc százalékát foglalják el. 1995-ben dr. Kitty Little atomtudós különös bejelentést tett, mely szerint a világ urániumforrásainak 80 százaléka Rotschild-kézen van.

Napjainkra igen kevés hír lát napvilágot Rotschildékról. Annyit mindenesetre tudunk, hogy mára mindössze öt ország maradt, amelyek központi bankjai nem Rotschild-érdekeltségűek. Ezek az országok: Irán, Észak-Korea, Szudán, Kuba és Líbia. Érdemes megjegyezni, hogy a 2001. szeptember 11-ét követő “terrorellenes” hadjárat előtt Afganisztánban és Irakban sem voltak ilyen pénzintézetek.

Sayfo Omar
(egy régi Magyar Demokratából)

További olvasnivaló – angolul: The History of the House of Rothschild
http://iamthewitness.com/DarylBradfordSmith_Rothschild.htm

 

 

WordPress Plugin Share Bookmark Email