Rutin

            Mind közlekedünk. Vezetünk, közben beszélgetünk telefonon egymással. Van aki újságot, könyvet stb. olvas, GPS-be réved. Eszünkbe sem jut: a többiek, szembe jövők is lehetnek rutinosak…

Az informatika előre törésével mindennapos fogalommá erősödött a rutin. Hiszen a programon belül gyakran ismétlődő feladatok során a gépi erőforrások könnyen munkára hívhatók.

Hasznos a rutin hiszen működése közben az új feladatokra koncentrálhatjuk erőinket. Nem kell a körülményekkel törődnünk, csupán a szokottat alkalmaznunk! Már a jellemző adat kiválasztását is a gépre bízzuk. Gyors és pontos eredményben bízva.

Ha máshol másnak jó volt, nálunk, nekünk is az lesz! Kényelmes a követő magatartás. Az összes előnyével, eredményével együtt! A rutin azt is súgja: ha már egyszer megfelelt, jó lesz most is. Bár sejtjük az eltelt emberöltő alatt a szereplők és az igények változtak.

A mérnöki gyakorlatban a rutin eszközei az irányelvek, szabványok, katalógusok, modellek. Nem mérnöki szemmel némelyik már oly tökéletesnek látszik, hogy akár helyettesítheti alkotói tudását.

Csak azt. A probléma eredményes megoldását nem! S mindezt az informatikának, benne a számítás-technikának a programozó írta programnak köszönhetjük.

Hiszen az ókor építményei sem mérnöki munka eredményei! Mégis csodálatunkra maradtak akár több ezer év óta. Voltak tehát akkor is egyének akik tudtak maradandót alkotni. Többet tudtak másnál. S mi lett a többi művel? Letűntek, mint ahogy ma is gyorsan változik a rutinból emelt divat máz.

Felismert valós problémát akkor s ma is az igazi, napra kész tudás old meg. Jól kamatoztatva a szakmai rutint. A maga idején és helyén. A közösség hasznára és örömére.

 

Füstölögte:      Livo László

 

WordPress Plugin Share Bookmark Email