Ülve vagy állva?

Bayer Zsolt

– 2013. május 7., kedd

 

Álláspont

Nemrégen a svéd parlament egyik képviselője törvényjavaslatot nyújtott be, amely szerint ezentúl a férfiak legyenek arra kötelezve, hogy ülve pisiljenek. A képviselő hosszan érvelt javaslata mellett, mindenekelőtt azzal, hogy ez óriási lépés lenne a „szexizmus” elleni harcban. Továbbá jót tesz a prosztatának.

Tudom, önök most azt hiszik, hogy ez vicc. Nem, nem az. A törvényjavaslat ott fekszik a parlament előtt, és a Svéd Királyság szeretve tisztelt képviselői hosszan és érdemben vitáznak róla.

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy ennek éppen Svédországban kellett megtörténnie. Ugyanis ott eddig a következő dolgok estek meg: egy középiskolában „semleges nemű öltözőt” alakítottak ki, hogy akik nem érzik magukat fiúnak vagy lánynak, azok is tudjanak hol öltözni-vetkőzni. Az­után ott van az Egalia nevű óvoda, ahol a gendersemlegesség jegyében úgy küzdenek a „hagyományos nemi sztereotípiák ellen”, hogy a gyerekeknek megtiltották a „fiús” és „lányos” játékok használatát, helyettük „semleges játékokat” hoztak forgalomba. Majd átírták a svéd nyelvet: bevezették a „hen” megszólítást, ugyanis eddig a férfiakat a „han”, a nőket pedig „hon” szóval illették. Mostantól van viszont a semleges hen is, mert pechjükre a svéd nyelvben mindeddig nem szerepelt semleges nem. S álljon itt egy idézet: „…egy svéd ruhacég megszüntette a külön fiú- és lányszekciót a boltjaiban, egy játékgyár pedig traktorozó lánnyal és rózsaszín babakocsit toló fiúval hirdeti magát. A svéd szociáldemokrata politikusok kezdeményezték semleges nyilvános vécék felállítását, hogy az embereknek ne kelljen magukat férfiként vagy nőként definiálni. A svéd névtár eközben már 170 semleges nevet tartalmaz. Nos, a semlegességpártiak ezzel sincsenek kibékülve, szerintük ugyanis a szabadság és egyenlőség nevében engedélyezni kellene, hogy bárki használhasson bármilyen nevet. Azaz: hívhassák a fiúkat is Lisának és a lányokat is Adolfnak. Mondjuk. A házasságot pedig mindenféle felállásban engedélyezni kellene.”

Nos, az eddig elért „eredmények” után itt az új hadszíntér: pisiljenek ülve a férfiak.

 

 

 

 

Azért ez egészen új távlatokat nyit Európában. Gondoljunk csak bele, ha majd elfogadják ezt a törvényjavaslatot is – mert csak idő kérdése, és elfogadják, amilyen állapotba jutott ez a világ -, akkor azonnal lesznek lelkes követői az egész unióban, és hamarosan törvény fog bennünket, férfiakat kötelezni, hogy ülve vizeljünk. Ám napnál világosabb, hogy közöttünk rengeteg renitens, az idők szavát megérteni képtelen, rasszista és idegengyűlölő alak van, s ezek továbbra is állva fognak hugyozni, mint a barbárok. Pontosan ezen veszélyes törvénysértők kiszűrésére kell majd felállítani az Ülve Vizelést Ellenőrző Panasztestületet (ÜLEP), amelynek jogában áll majd titokban megbújni az uniós polgárok klozettjében ellenőrzés céljából. S ha egy barbár csak úgy állva könnyít magán odahaza, a gendersemleges ellenőr előugrik a vécékefe mögül, és elvezetteti a tettest, akit ezt követően a nyilvános megvetés és kiközösítés sújt majd minden esetben. S nemsokára hasonló sorsra jutnak azok is, akik kisautót vagy játék katonát vesznek
a fiúknak, és babát a leányuknak. S egyre ferdébb szemmel fogják nézni azokat, akik fiúként a fiú-, lányként pedig a lányöltözőt választják. S rághatják szégyenükben ökleiket mindazok, akik ellenkező nemű partnert választanak maguknak.

Csodálatos jövőkép. Ezzé lett Európa, ezzé váltunk mi, büszke emberek. Mi, akik addig tudjuk babrálni a világ összes csodáját és az emberi elme minden nagyszerű eszméjét, ameddig rémség, iszonyat vagy közröhej lesz belőle. Homousion vagy homoiusion?

Nem tudhatjuk persze, hogy a távoli Svédországban a királytól az utolsó utcaseprőig mindenki teljesen hülye lett, vagy akad azért ott is normális ember még, férfi és nő, férfias és nőies vágyakkal és „nemi sztereo­típiákkal”. De ez mindegy is. Ugyanis az a lényeg, hogy Európában és az euroatlanti civilizációban különböző kretén kisebbségek és súlyosan beteg lelkű, torz idióták diktatúrája tombol, és a normális emberek egyszerűen félnek normálisak lenni, mert félik a normalitás következményeit. S az a rettenetes hírem van, hogy ez előbb-utóbb fenntarthatatlan lesz, az elfojtott harag és düh, a frusztráció, a kretének rémuralma valami elképzelhetetlen ellenreakciót fog kiváltani.

S nem azt fájlalom, hogy ezt a sok hülyét elkergetik végre az anyja keservébe, hanem azt, hogy az ellenreakció is ki fogja termelni a maga kretén­jeit, és rettenetes áldozatok árán fog majd csak visszaállni a normális világ.

Addig is, csak a miheztartás végett: ha a vikingek ülve végezték volna kisdolgukat, most nem lenne svéd parlament, ahol ennyi barom vitázhatna ennyi baromságról. S azt se felejtsük el egyetlen pillanatra sem, hogy szerte Európában ezek akarnak kioktatni minket a „normális viselkedésről” meg a „demokráciáról”.

Le van az egész… Csak azért is: állva.

 

 

WordPress Plugin Share Bookmark Email