„Hazánk ismét az uniós támadások céltáblája. De nézzük, kik osztják az észt nekünk! Vessünk most egy pillantást az EU, az IMF, és más hasonló intézmények néhány emblematikus figurájára!

Kezdjük Angela Merkel asszonnyal!

A wikipédia szerint 1954-ben született Hamburgban, anyja angol és latin tanár, tagja volt a német szociáldemokraták pártjának. Apja teológiát tanult, lutheránus pap, akit 1954-ben Brandeburg közelébe helyeztek. Tehát Nyugat-Németországból a Német Demokratikus Köztársaságba. Angela Merkel ott nőtt fel, Berlintől 80 km-re északra. És itt kezdődnek az érdekességek: Először is családnak két autója volt. Nos, én 1955-ben születtem, és a „mi kommunizmusunk” talán enyhébb volt a kelet-németekénél, de olyan papot nem ismertem, akinek akár egy autója is lett volna a hatvanas években. Kettőről meg ne is beszéljünk! Hiszen egy autóra is évtizedeket kellett várni akkortájt! Két autója meg talán még a megyei első titkárnak se volt! De még érdekesebb a következő: Merkelék szabadon járhattak át az NDK-ból Nyugat-Németországba! A korombeliek pontosan tudják, hogy ez akkor földi halandók számára lehetetlen volt. Én az osztrák határtól néhány kilométerre nőttem fel, emlékeim szerint a határon való átmászkálásról szó sem lehetett! De nemhogy átmászkálni, még a közelébe se lehetett kerülni a határnak a kommunista érában. Nos, van tehát egy lutheránus pap apa, két autóval, aki szabadon jár ki-be a vasfüggönyön át…! Tudjuk, a papok nem tartoztak a kommunisták kegyeltjei közé. Hacsak nem… és valóban, Merkel életrajzírója szerint apja behódolt a rendszernek. De menjünk tovább! Angela már egyetemista, amikor úgy dönt, diákklubot hoz létre. Ezt először el is utasították annak rendje-módja szerint, de aztán – ki tudja, hogyan? – mégiscsak sikerült neki. Ez természetesen precedens nélküli volt azokban az időkben. Ráadásul egy pap lánya esetén! Megtudjuk továbbá, hogy Angela tagja volt az FDJ-nek (NDK-ás KISZ), némely forrás szerint agitációs propaganda titkár beosztásban tevékenykedett, azonban ő így vall erről: „Ha jól emlékszem, a kulturális ügyek titkára voltam.” Hm. Lehet, hogy nem jól emlékszik? Aztán jött a rendszerváltásnak nevezett valami! Okkal gondolhatnánk, hogy a német egyesítés után az új kormány tagjai közé nem fognak egy a kommunistáknak behódolt apa lányát, egy névtelen FDJ titkárocskát választani.  De ez nem így történik. Egyből az újraegyesítés után Angela Merkel Helmut Kohl kancellár kormányának tagja lett! Egy kommunista kollaboráns ismeretlen 34 éves lánya kellett az új kormánynak! Majd 1990-ben ifjúságügyi miniszter, 1991-ben pedig a CDU, német kormánypárt elnökhelyettese… majd egyenes az út vezet a kancellársághoz. Hm! Ezek után lehetnek sejtéseink arra vonatkozólag, hogy az Unió miért olyan megbocsátó az egykori kommunista bűnösökkel szemben…   Tov&#225bb olvasom »