Bölcsességek

Közzétette: admin - június 26th, 2013
Bölcsességek:

A Bölcsek tanításaira mindig érdemes odafigyelni! Mostanság különösen.

 

Mi felakasztjuk a kis tolvajokat

és kinevezzük a nagyokat politikai posztokra.

Aesopus, ó-görög rabszolga és tanmesemondó

Azokat, akik túl okosak a politikai életre, büntetésül

a butábbak kormányzása alá helyezzük.

Plátón, görög filozófus

A politikusok mindenütt egyformák. Ígérnek neked

egy új hidat még ott is, ahol nincs folyó.

Nyikita Hruscsov, Szovjet politikus

Amikor gyerek voltam, mondták nekem, hogy akárkiből lehet elnök.Egyre jobban elhiszem.

Clarence Darrow – híres amerikai ügyvéd

A politikusok azok az emberek, akik ha fényt látnak az alagút túlvégén, elmennek több alagutat venni.

John Quinton, Amerikai színész/író

A politika az a finom művészet, amely szavazatot szerez a szegényektől és kampány pénzeket a gazdagoktól, azzal az ígérettel hogy megvédi mindkettőt a másiktól.

Oscar Ameringer – “Az Amerikai Szocializmus Mark Twain-je” című könyvében

Ajánlottam az ellenfeleimnek egy egyezményt:

“Ha ők abbahagyják a hazudozást rólam,

akkor én abbahagyom az igazság kimondását róluk.”

Adlai Stevenson – amerikai elnökjelölt beszéde.

A politikus az a pasas, aki a te életedet feláldozza az ő országáért.

Texas Guinan – XIX sz. amerikai üzletasszony

Arra a megállapításra jutottam, hogy a politika

az túl komoly téma egyedül a politikusokra bízni.

Charles de Gaulle, Francia generális és politikus

Ahelyett, hogy a város kulcsait odaadjuk egy politikusnak, jobb lenne lecserélni a zárakat.

Doug Larson ( Angol középtáv futó, aranyérmes a párizsi olimpián 1924-ben

Mindez emlékeztet engem egy viccre:

Mi van, ha egy politikus belefullad a folyóba?

Az környezet szennyezés.

És mi van, ha mind belefullad?

Az a megoldás!!!!

Ki az igazi környezetvédő? Válaszaink Szabó Gábor (HVG) – a Római-parti mobilgáttal kapcsolatban feltett kérdések, és az Almásfüzitői vörösiszap-tározóval kapcsolatos vélemények alapján. 1. rész

Közzétette: admin - június 24th, 2013

Kedves Kollégák!

A 2013. évi “évszázad árvize” levonult a Duna magyarországi szakaszán, emberi élet veszteség nélkül (!!! Ezt kevés ország mondhatja el magáról!), de jelentős erőfeszítések, heroikus küzdelem, homokzsákok millióinak megtöltése, majd későbbi kiürítése, fertőtlenítése árán, de példátlan, régóta nem tapasztalt nemzeti összefogás, és az ország minden részéből érkező vízügyi szakemberek szakértelmének eredményeként. (Szerencse, hogy egyidejűleg a Tiszán, és a Dráván, valamint mellékfolyóikon nem volt árvíz!)  Tov&#225bb olvasom »

Arany diplomás mérnök Magyar Mérnöki Kamaráról

Közzétette: admin - június 22nd, 2013

Arany diplomás mérnök Magyar Mérnöki Kamaráról.

A politika megnyomorította a Magyar Mérnöki Kamara tagjainak a jellemét!

2001-ben még őszintén reméltem, hogy Mosonyi Emil professzor szellemében jár el a Kamara.

Dr. Kováts Gábor elnök levele reménykeltő volt.

Barsiné Pataky Etelka elnöknek történt megválasztása, újra választása jelzés számomra a politika megvette a Magyar Mérnök Kamarát.

Juhos László, arany diplomás mérnök

MagyarMernokiKamara-JuhosLaszlo-2001

István király előtt nem volt Magyarország?

Közzétette: admin - június 20th, 2013

Tárgy: Fwd: Fwd: EZT KÖZÖLNI KELL MINDENKIVEL

 

István király előtt nem volt Magyarország?

 

Az Európai Parlament Információs Hivatala kiadott egy “Európa ma és holnap” című nagyalakú, igényes kivitelű brosúrát. A füzet – több nyelven – 28 mai és jövendő EU-tag ország önbemutatkozását tartalmazza.

Az egyes országok maguk állították össze a szöveg- és képanyagot, az előszóban a kiadó a szövegek tartalmáért nem is vállal felelősséget. Így nyilvánvaló, hogy a még nem tag országok bátran festhettek magukról rokonszenves képet saját jól felfogott érdekükben: az európai közvélemény megnyerése céljából. Az ország-fejezetek egy rövid, “amerikai típusú” önéletrajzból, és egy valamivel hosszabb, “kifejtő” részből állnak.
Ez utóbbiban nemzeti sajátságok, érdekességek szerepelnek.

Tov&#225bb olvasom »

Bayer Zsolt: Nyílt levél a nagykövetnek

Közzétette: admin - június 20th, 2013

Bayer Zsolt: Nyílt levél a nagykövetnek

Nyílt levél Eleni Tsakopoulos Kounalakis asszonynak, az Egyesült Államok budapesti nagykövetének.

Tisztelt Excellenciás Asszony!

Mindenekelőtt elnézését kérem, de kénytelen lesz végighallgatni egy meglehetősen obszcén és ízléstelen történetet, amely az én generá­cióm majd minden tagjával megesett a berlini fal innenső oldalán.

Tov&#225bb olvasom »

Nyílt levél egy hidrológus tollából!

Közzétette: admin - június 20th, 2013
 Nyílt levél egy hidrológus tollából!
Még egy őszinte vélemény………

,,Nyílt levél Viviane Reding Asszonyhoz, az EU Igazság, Alapjogok és
Állampolgárság Biztosához

Kedves Reding Asszony,

Hetven évig a bőrünkön tapasztaltuk és szenvedtük a náci és kommunista terrorizmusokat. Elérkezett az idő, amikor az élet már nem kínált semmit, amiért érdemes lett volna élni, amikor a gyermekszületés örömét bűntudat és felelőtlenség érzései váltották fel amiatt, hogy egy új életet hoztunk abba a kegyetlen embertelen világba.

Népünk megelégelte azt az életet, és fellázadt a kommunista állam ellen, amelyet a Vörös Hadsereg megszálló egységei tartottak hatalomban. Reméltük, hogy a szabad világ, élükön az Egyesült Államokkal, mellettünk állt, hiszen közel 18 hónappal korábban Eisenhoover Elnök nyilvánosan megígérte, ha valamelyik szovjet csatlós állam fegyveres segítséget kér a kommunista uralom lerázásához, az Egyesült Államok megadja azt.

A Forradalmi Kormányunk megkérte a segítséget. A segítség meg is érkezett használt ruhák, mosatlan fehérnemű és állott, megsárgult tejpor alakjában. Romlott tejpor az orosz tankok ellen.  Tov&#225bb olvasom »

Miről szól az őszödi beszéd?

Közzétette: admin - június 19th, 2013
Miről szól az őszödi beszéd?
Olyan világot akarnak, amelyben nincs se őszödi beszéd, se felcsúti vezér   (Bajnai Gordon)

Az őszödi beszéd fő problémájáról és irritációjáról nem szoktak beszélni, talán nem is vették észre

Most két mottót is adok, egyet Bajnai Gordontól, egyet saját magamtól. Így együtt fejezik ki, ami alább következik.

Az őszödi beszéd ma is a figyelemelterelés és a manipuláció egyik eszköze. Pedig elemezni kellene végre lényegét és hatását. Bajnai Gordon is él ezzel a lehetőséggel, nem egészen érthető párhuzamot vonva Felcsút és Őszöd között és ellenpontozva saját, nem nagyon különböző nézeteit.
Szerintem azonban mindhárom esetben nagyrészt ugyanarról van szó, árnyalatnyi és hangulati eltérésekkel. Nevezetesen arról, amiről már rég le kellett volna szokni: a durva megszorítások folytathatatlan gyakorlatáról. Ami mindhárom politikai tényező egyetlen megoldása, ami nyilván nem megoldás. Arról, hogy egyik irányból sem látszik hatékony megoldás, kormányképesség, de a kormányrudat és a hatalmat mégis mindegyik nagyon akarja. Annak árán is, hogy addig folytatódik a megszorítások sehova nem vezető, pazarló és értelmetlen gyakorlata, a felesleges áldozatvállalás, amíg erre az emberek egyáltalán képesek. Közben a világ és annak fejletlen részei is elhúznak mellettünk.

Részletek>>> http://szabadibela.hu/2013/06/mirol-szol-az-oszodi-beszed/

Budapest, 2013. június 18.

Szabadi Béla

MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG NYÍLT LEVÉL LÁZÁR JÁNOS ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK

Közzétette: admin - június 18th, 2013

MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG
NYÍLT LEVÉL
LÁZÁR JÁNOS ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
A MINISZTERELNÖKI HIVATAL VEZETŐJÉNEK
BUDAPEST

TISZTELT ÁLLAMTITKÁR ÚR!A Magyar Justitia Bizottság, valamint számos választópolgár nevében (saját személyemet is beleértve) – rendhagyó módon – fordulok Önhöz, a holokauszt tárgykörében kifejtett állásfoglalásának átgondolását és módosítását kérve, mert véleményünk szerint az Ön ominózus nyilatkozata részben hamis történelmi alapokra épül, részben pedig ellent mond a jog és az igazság nemzetközileg is elfogadott kritériumainak.

El kell utasítanunk az Ön által hangoztatott tételt, miszerint a magyarok a bocsánatkérést tekintve, adósai a magyar zsidóságnak. Igazolható, hogy semmilyen adósságunk nincsen, az egykori szélsőséges bűnözök elítélése maradéktalanul megtörtént, a többieknek pedig pontosan annyi köze volt a nácik által beindított és erőltetett deportálásokhoz, mint az ország zsidó származású magyar állampolgárainak. Többek között azoknak, akiket a hazánkat “felszabadító” Vörös Hadsereg kiengedett a gettóból, és akik hálásak lehetnek Horthynak a gettóba zárásukért, mert a németek által megszállt európai államok zsidósága nem részesülhetett hasonló “kegyben”, mivel elsöprő százalékukat likvidálták Hitler, Himmler és Eichmann pribékjei. Nem elfelejtkezve Sztálin kitelepítési és likvidálási akcióiról.  Tov&#225bb olvasom »

A június 6-i Bilderberg találkozó

Közzétette: admin - június 17th, 2013

A Bilderberg-csoport idei találkozója, 2013 júniusa

Idén is megtartotta találkozóját a Bilderberg-csoport, a „nyugati hatalmak” intézményeinek és befolyásos csoportjainak képviselői, hogy világviszonylatban megtárgyalják aktuális közös stratégiájukat. A találkozót június 6-tól tartották a Wadford-i Grove szállóban, a Hertfordshire-ban, Londontól északra. A résztvevők listája megtalálható a találkozó hivatalos honlapján. Ezen szerepelnek francia vezető jobboldali politikusok, Christine Lagarde, az FMI főigazgatója, David Cameron brit miniszterelnök, Henri de Castries az AXA vezére, Olivier de Bavinchove, az Eurocorps parancsnoka, Barroso, Viviane Reding, Peter Sutherland, a Goldman Sachs International elnöke, J.Michael Evans, a Goldman Sachs alelnöke, António Jodé Seguro, Portugália Szocialista Pártjanak főtitkára, George Osborne brit miniszter és munkáspárti megfelelője, Edward M. Balls, az európai repülőgépgyártó EADS elnöke, Thomas Enders, Mario Monti volt olasz miniszterelnök stb, stb.  Tov&#225bb olvasom »

Most jól jött volna Bős-Nagymaros

Közzétette: admin - június 14th, 2013

Mészáros Csaba az RZK tiszteletbeli tagja, mint a cikkből is látszik, nem véletlenül! Az általunk is képviselt véleményt osztja, amit nem is rejtett, ill. rejt  véka alá, ma sem! Lásd az alábbi cikket:

Most jól jött volna Bős-Nagymaros

Keveset tud a társadalom Bős-Nagymarosról, amit hiba volt feladni – állítja Mészáros Csaba. A Budapesti Műszaki Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszékének címzetes egyetemi docense szerint idővel sor kerül az egykori elképzelések részleges megvalósítására.  Tov&#225bb olvasom »

Könnyű nyári olvasmányok

Közzétette: admin - június 10th, 2013

A magyar állampolgárok – pdf letöltése.

.

Zárószavazás előtt a földtörvény (földforgalmi törvény)

Közzétette: admin - június 10th, 2013
 Meg nem értett, majd kisajátított szerepek, hézagok a történetben

Zárószavazás előtt a földtörvény (földforgalmi törvény)

Az első Orbán-kormány, helyesebben annak külügyminisztere  2001-ben megegyezett az EU-val a külföldiek földtulajdonszerzésének feltételeiről Magyarországon. Ma sem fogadható el a szabályozás, sőt sokak véleménye szerint az sem, amit ennek megkerülésére a kormány előterjesztett és meg akar szavaztatni.
(…)
Vajon hol voltak e szervezetek és személyek akkor, amikor a legnagyobb esélye lett volna a megállapodás felülvizsgálatának és utána még éveken át? És amikor szerveződtek az első tiltakozások?
(…)
Ennél is lényegesebb: hogyan lehet megoldani a kérdést úgy, hogy a történetből kiragadunk egyes elemeket, másokat pedig elhallgatunk vagy “átírunk”? Jól nyilván nem!

Részletek>>> http://szabadibela.hu/2013/06/zaroszavazas-elott-a-foldtorveny-foldforgalmi-torveny/

Budapest, 2013. június 9.

Szabadi Béla

Zöld-Válasz hírek: Komoly gondok a fővárosi gátaknál – itt a jelentés!

Közzétette: admin - június 4th, 2013
Zöld-Válasz hírek: Komoly gondok a fővárosi gátaknál – itt a jelentés!

Komoly gondok a fővárosi gátaknál – itt a jelentés

A belvárosban sétáló polgárok és turisták így gondolják, nincs szebb az áradó Dunánál, hisz teljes biztonságban vannak. Egy másfél éve készített dokumentum szerint súlyos tévedésben vannak azok a polgárok, akik úgy gondolják, minden a legnagyobb rendben a pesti gátakkal.

Amit az ibuprofénról tudni kell

A szteroid típusú gyulladásgátlók súlyos mellékhatásaira való tekintettel az ibuprofén hatóanyagú nem-szteroid gyulladásgátlók egy kiváló és biztonságosabb alternatívának tűnhetnek. De csak tűnhetnek… Ugyanis a kutakodásom eredménye elkeserítő információkat eredményezett…

Zábrácki László 06 70/ 413-0442
“A legzöldebb betyár”
Jobbik Környezetvédelmi Kabinet alelnök
Országgyűlési szakmai asszisztens

Livo László: Geotermikus rezervoárból nyert vizek vizsgálata

Közzétette: admin - június 3rd, 2013

Livo László: Geotermikus rezervoárból nyert vizek vizsgálata – dokumentum letöltése!


Copyright © 2007 Reális Zöld Valóság vélemények!. DVD to iPod converter. Best laptops. Antivirus software
FireStats icon Powered by FireStats Top