MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG
NYÍLT LEVÉL
LÁZÁR JÁNOS ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
A MINISZTERELNÖKI HIVATAL VEZETŐJÉNEK
BUDAPEST

TISZTELT ÁLLAMTITKÁR ÚR!A Magyar Justitia Bizottság, valamint számos választópolgár nevében (saját személyemet is beleértve) – rendhagyó módon – fordulok Önhöz, a holokauszt tárgykörében kifejtett állásfoglalásának átgondolását és módosítását kérve, mert véleményünk szerint az Ön ominózus nyilatkozata részben hamis történelmi alapokra épül, részben pedig ellent mond a jog és az igazság nemzetközileg is elfogadott kritériumainak.

El kell utasítanunk az Ön által hangoztatott tételt, miszerint a magyarok a bocsánatkérést tekintve, adósai a magyar zsidóságnak. Igazolható, hogy semmilyen adósságunk nincsen, az egykori szélsőséges bűnözök elítélése maradéktalanul megtörtént, a többieknek pedig pontosan annyi köze volt a nácik által beindított és erőltetett deportálásokhoz, mint az ország zsidó származású magyar állampolgárainak. Többek között azoknak, akiket a hazánkat “felszabadító” Vörös Hadsereg kiengedett a gettóból, és akik hálásak lehetnek Horthynak a gettóba zárásukért, mert a németek által megszállt európai államok zsidósága nem részesülhetett hasonló “kegyben”, mivel elsöprő százalékukat likvidálták Hitler, Himmler és Eichmann pribékjei. Nem elfelejtkezve Sztálin kitelepítési és likvidálási akcióiról.  Tov&#225bb olvasom »