Magunknak adhatjuk a hőt 2015-től?

 

Megfogott egy hír, amit Oroszlány városi TV-je bocsájtott szárnyra:

„Biomasszás fűtőművet építhet a Magyar Villamos Művek a városnak, mintegy 6,3 milliárd forintért a Vért jelenlegi erőművi telephelyén. A képviselő-testület többsége (a teljes ellenzék elutasítása mellett) név szerinti szavazással azt a változatot fogadta el, mely alapján a művet jelképes bérleti díjért Oroszlány veszi át üzemeltetésre, 2014 végétől. A város jelenlegi hosszú távú hő vásárlási szerződése ezzel majd érvényét veszti, a hőt magunknak fogjuk termelni. Ebből következően az új, kétszeres termelői hőár állami kompenzációját az önkormányzat feladata lesz „kiharcolni” – hangzott el. 2020 végén az MVM lehetőséget biztosít Oroszlánynak, hogy forgalmi (mintegy 4,6 milliárdos) értéken megvásárolja a művet. A képviselők többsége azonban azt is elfogadta, hogy amennyiben az adásvétel 2020-ban nem valósul meg, megvizsgálják a fűtőmű további bérletének lehetőségét. A döntés részleteiről rövidesen mozgóképes híradásban is beszámolunk.”  Tov&#225bb olvasom »