Kockázatos és szuverén lépés vagy jóváhagyott kényszerpálya?
Nem csökkennek a történelmi fehér foltok (2. folytatás)(…)Gorbacsov bejelentése

1985-ben Gorbacsov lett a főtitkár. Szinte azonnal az érintettek tudomására hozta, hogy nem lesz többé katonai beavatkozás!
A Mitrohin által lemásolt iratok arról számolnak be, hogy Gorbacsov “pártfőtitkárként már a kelet-európai pártvezetőkkel folytatott legelső megbeszélései némelyikén figyelmeztette őket, többé nem várhatják, hogy a Vörös Hadsereg a segítésükre siessen, ha összekülönböznek honfitársaikkal.”
(A kötetben ide került egy lábjegyzet, ami szerint “később még határozottabb formában megtette ezt. 1989 februárjában Moszkvában kijelentette Németh Miklósnak, hogy 1956 ősze soha nem ismétlődhet meg.” Hm…) De folytatom a szerzők leírását: “Gorbacsov hivatalosabb formában is elismételte ugyanezt az üzenetet 1986 novemberében, a KGST-vezetők moszkvai tanácskozásán.”

Egy érdekes kapcsolat a mai jelenségekkel

Ez az információ Gorbacsov és a Szovjetunió elkötelezettségéről sok mindent (szinte minden ezzel összefüggő fontos kérdést) más megvilágításba helyez, így a keletnémet menekültek kiengedésének kérdését is.
Ennek fényében érdekes megvilágításba kerül egy azóta sokat emlegetett (dicsért) beszéd is, amit egy akkor fiatal politikus Nagy Imre és mártírtársainak temetésén mondott el.

Budapest, 2013. június 14.

Szabadi Béla
WordPress Plugin Share Bookmark Email