Akkor hogy is van ez?

Nem a jobboldali média híre!

A volt világbankos vezető nagyra becsüli a magyarok küzdelmét

2014. február 16., 12:15, frissítve: 14:58 , forrás: ATV, szerző: VZ

A világ pénzügyeinek és médiumainak döntő része egy globális
szuperelit kezében van – nyilatkozta a Világbank egykori jogi vezetője
a Hetek című hetilapnak. Az Atv.hu-n idézett interjúban Karen Hudes
elmondta: a Világbank hitelei gyakorlatilag elsorvasztják az országok
gazdaságát, ezért nagyra becsüli a magyarok azon küzdelmét, amellyel
ebből a globális pénzügyi hálóból próbálnak kitörni. 

Sajnálatos módon a Világbank, és társzervezete az IMF, amelyek a világ
nemesfém- és pénzkészletének jelentős része felett rendelkezik, nem
hajlandó a nemzetközi jogszabályoknak megfelelően átláthatóvá tenni a
működését – közölte Karen Hudes, akit egy hatalmas korrupciós ügy
kitálalása után, elmondása szerint jogtalan eszközökkel bocsátottak el
21 év után a Világbank egyik jogi vezetői pozíciójából.

Lenyomják a szegény országok gazdaságát

Bár a Világbank azt hangoztatja, hogy szegénységmentes világot akar
megvalósítani, ezzel szemben Hudes húsz éven át azt tapasztalta, hogy
a megsegített délkelet-ázsiai, latin-amerikai és afrikai országokban a
világbanki hitelprogramok ártottak a helyi gazdaságoknak, nemzetközi
óriáscégeket hoztak helyzetbe, miközben a munkahelyek száma csökkent –
mondta el a volt vezető, hozzátéve: egy ország csak úgy tud kitörni a
pénzügyi függőségből, ha a saját kezébe veszi a pénzkibocsátását,
ehhez pedig meg kell szabadulni a nemzetközi kontroll alól, elsősorban
a mozgását korlátozó államadósságtól. Az interjú során kiemelte:
Magyarországon tovább nehezíti a helyzetet a valutában jegyzett
magánhitelek hatalmas aránya is.

[image: Karen Hudes]

Karen Hudes

Fotó: Russia Today

Mindenkinek követnie kéne a magyar példát

Hudes az interjú során külön kiemelte, hogy a magyar unortodox
gazdaságpolitikát különösen nagyra becsüli. Mint mondta, nagyon nagyra
tartja a magyarokat, hogy “vállalták ezt a bátor lépést”, hozzátéve:
“a történelemben nem ez az első eset, önök bebizonyítják, hogy nem
engedik magukat megfélemlíteni külső erőktől”. Hangsúlyozta: a világ
minél több országának követnie kellene a magyar példát.

Érzékeny búcsú az IMF-től

A valutaalap úgy kapta vissza a pénzét, hogy annak zömét nem a
polgárok fizették. Sikerült fenntartani a társadalmi békét. Nem
jutottunk egyetlen IMF kormányozta állam sorsára sem, ahol a
nemzetközi válságkezelés általában a pokol elszabadulásához vezetett.
Nánási Tamás vezércikke.

Mint ismert, a magyar kormány 2010 óta küzd az államadósság növekedése
ellen, és határidő előtt visszafizette a Bajnai-kormány által felvett
IMF-hitelt. Emellett pedig egy sor intézkedést léptetett életbe a
devizahitelesek megsegítésére: a végtörlesztést, majd az
árfolyamgátat, miközben folyamatosan keresi a jogi megoldást arra,
hogy ne csak a félretájékoztatott lakosság viselje az
árfolyam-különbözet terheit, és hogy a bankok visszaadják az
ügyfeleiknek azokat a pénzeket, amelyek az árfolyamrésből és az
egyoldalúan, hasra ütésre emelgetett kamatokból származnak. A magyar
példa nyomán a régió országai is ébredezni kezdtek.

Nem lepte meg a hazánk elleni médiatámadás

A külföldi médiatámadások kapcsán megjegyezte: nem lepődik meg azon,
hogy a magyar lépéseket “a kontroll alatt tartott média és az általuk
idézett szakértők” megpróbálják negatív színben feltüntetni. Mint
elmondta, ma öt nagy médiacsoport kezében van a komplett amerikai
média, e csoportok mögött pedig “ugyanaz a 100-150 személyből és
intézményből álló pénzügyi szuperelit áll”, amely a világ
pénzforgalmának 60 százalékát ellenőrzi. Ennek az elitnek az érdekeit
sokkal jobban sértik a pénzügyi, korrupciós botrányok, mint akár a
Snowden-féle diplomáciai és titkosszolgálati kiszivárogtatások.

Ezért Hudes szerint ez az elit mindent megtesz, hogy elhallgattassa az
ő üzenetét a nyilvánosság elől, de mint Hudes megjegyezte, szerencsére
akadnak olyan médiumok – főleg Kelet-Európában -, amelyek nem állnak
eme globális elit “cenzúrája alatt”, és mint mondta, nagyon örül, hogy
Magyarországon is érdeklődnek a munkája iránt.

Nemkívánatos volt a tevékenysége
A globális elit kezében van a kormányrúd

Csath Magda, a Lánchíd Rádió Reggeli hírjárat című műsorának
közgazdász szakértője évek óta ugyanezen a véleményen van, más kérdés,
hogy sosem volt a Világbank alkalmazottja.

Hudesnek a Világbank kötvénykibocsátási tevékenységének felügyelete
volt a feladata, különös tekintettel a korrupciós kockázatot jelentő
országokra, azonban miután 1997-ben felfigyelt rá, hogy a Világbank
még a saját székházának felújításánál is elnézett egy mintegy 220
millió dolláros túlszámlázást, elkezdte gyűjteni a projektek kapcsán a
hasonló ügyeket. Azonban, mint mondta, “a bank legfelsőbb vezetői
értésemre adták, hogy nem kívánatos a tevékenységem.”

Hudestól a bank akkor vált meg, amikor a volt jogi vezető egy
Fülöp-szigeteki félmilliárd dolláros világbanki hitel kapcsán
kiderítette, hogy a pénzből gyakorlatilag egy helyi milliárdosnak
vettek bankot. Miután a Világbank kormányzótanácsa nem foglalkozott az
erről írt jelentésével, az amerikai kongresszushoz fordult. Jelentése
alapján a kongresszus vizsgálatot indított, Hudest pedig kirúgták a
Világbanktól – a vizsgálat egyébként pozitív eredménnyel zárult, az
érintett fülöp-szigeteki ország elnökét a bíróság elítélte korrupció
vádjával. Mint mondta, ezért a tettéért fenyegetéseket és
állásajánlatokat egyaránt kapott.

Dr.Komáromi József ügyvéd

8640 Fonyód, Trombitás B.u.1.

T/fax: 06-85360276; 06-20-2163700

WordPress Plugin Share Bookmark Email