Kedves Barátom!

Az emberiség elbizonytalanodott belső indítékaiban -mondta ezelőtt hatvan évvel Werner Heisenberg. Ha 60 évvel ezelőtt ő ezt vélte igaznak, mit mondhatnék én a mai világról? Talán -kicsit átfogalmazva- azt, amit Isten mondott Szodomának: Ha található legalább tíz igaz ember az Earth nevű bolygón, akkor ez a planéta még nem reménytelen, s képes a túlélésre. 

“Ember, hol a mérték nem tudod
De legalább magadat mentsd meg!”

-énekli Révész Sándor:  http://www.youtube.com/watch?v=xvY1B1DeKm4  (Szöveg a Show more alatt.)

Általában annak vagyok híve, hogy kis célokkal ne kezdjünk, és e téren legyünk maximalisták. Azonban, a világ megmentését illetően úgy gondolom és érzem, hogy sokkal szerényebbnek kell lennünk. Itt ugyanis minden a magunk megmentésével kezdődik. S talán végződik is.

Az önmagunk megmentése nagyon nehéz és járatlan út. Csak a rettenthetetleneknek ajánlom. Viszont van egy módszer, amit bárki könnyedén elsajátíthat és gyakorolhat. Ennek lényegét pedig úgy foglalhatnám össze, hogy “Ments meg legalább egy lelket, s magadon kívül megmented az egész világot.”

Hozzávetőlegesen a fentiekről szól Martin Brestnek az “Egy asszony illata (Scent of a Woman)” című filmje, amelyet 1993-ban láttam először Amerikába tartva az Atlanti óceán felett, egy Boing 747-esen. Ennek a filmnek én inkább a “Touchable Seviors (Érinthető megmentők)” címet adnám. Ez ugyanis sokkal közelebb áll a film világának igazságához, mint az Egy asszony illata. Ugyanis, ez a cím egyaránt jellemezné Slade alezredest és Charles-ot is, míg az eredeti cím legfeljebb csak az alezredes libídóját jellemzi. (Emlékszünk még az “Intouchables” című filmre, amit magyarra -a szokásos kificamítással- ‘Életrevalóknak’ fordítottak. Annak ellenére, hogy az intouchables-nek nincs életrevalók vagy ilyen értelmű fordítása, mivel az érinthetetleneket jelent. Bár -a film tartalmát ismerve- a touchables ott is megfelelőbb lenne.)

Amennyiben felkeltette érdeklődésedet az “Egy asszony illata”, azaz a Touchable Seviors című film, vagy már rég láttad, úgy azt ma este megtekintheted az M1 TV-n 21:40-kor. Ha esetleg az időpont nem lenne megfelelő számodra, vagy más alkalommal is szeretnéd azt megnézni -s esetleg nincs otthon IP TV-d-, akkor letöltheted innen:

http://www.neumann-alpha.org/touchables.mp4

Ezt számodra töltöttem fel.

Ments meg legalább egy lelket, s magadon kívül megmented az egész világot! Szóval, elindítjuk ezt a “mozgalmat”, vagy jöjjön, ami Szodomára is jött?

Üdvözöl,

Milán

 

WordPress Plugin Share Bookmark Email