Zavaros vízben jó halászni?

(Magyar közmondás, ezúttal kérdőjellel)

A forint gyengítésének (tév)útján. A gyökerek

A mondanivaló jobb taglalása kedvéért más alcímmel folyatódik a forint gyengítéséről szóló cikksorozat. A gyökereket kettős értelemben használom, kiindulópontként és a végrehajtó személyek megjelöléseként: úgy is, mint előzményeket (gyökerek), úgy is, mint az előzmények folytatóit, „továbbfejlesztőit” („gyökerek”). Természetesen továbbra sem tévesztem szem elől a korábbi alcímet: Kinek jó ez? Mármint a forint gyengítése.

Az előző részt (A forint gyengítésének (tév)útján. Kinek jó ez? (1. folytatás)  2014. március 25-én ezzel fejeztem be: „mindezek után talán egy kérdéscsoport maradt: melyek a forintgyengítés vélt és valós hatásai? Kinek lehet jó: a gazdaságnak, az országnak vagy egy csoportnak?”Természetesen a valódi és a mai konkrét viszonyok között, és nem a virtuális világban. És nem a hiedelmek, hanem a tények és összefüggések alapján.  Az aki tehát a propaganda hatására úgy véli, hogy e kérdések megfelelően fel lennének tárva, nagyot téved. Nálunk ugyanis e kérdéseket részben a másutt már rég megdőlt feltételezések, közhelyek, hiedelmek szokták „eldönteni”. Hogy miért? Ennek nyilván több oka lehet, de a fő oka a kormányzati magatartás és a forintgyengítés irányába ható erőteljes kormányzati nyomás. Erről már esett szó, de sok mindennel még foglalkoznunk kell a kép megértéséhez.

Részletek>>> a Kiszorított véleményem c. blogon http://szabadibela.hu/2014/06/a-forint-gyengitesenek-tevutjan-a-gyokerek/#more-2739

Budapest, 2014. június 1.

WordPress Plugin Share Bookmark Email