Bio Harmónia

Közzétette: admin - április 29th, 2015

Feladó: Varga Kristóf
Elküldve: 2015. április 29. 17:51

„A Fehér Házban fogadták Teodoro Obiang Nguema urat, Egyenlítői Guinea egyetlen jelöltként többször újraválasztott (egy ízben 103 százalékot ért el, ami – ismerjük el – szép eredmény) elnökét, a világ minden bizonnyal legkorruptabb és leggyilkosabb diktátorát, hitvesével együtt, szép fotó is készült róluk Barack és Michelle Obama társaságában. Ilyen megtiszteltetés nem akárkinek jut. Ennek fényében a ballib sajtó gúnyolódásai arról, hogy a magyar kormány különféle tényezőit nem fogadják „magas szinten” Washingtonban, nem sokat érnek. Se szeri, se száma azoknak az iszonyatos rezsimeknek, amelyeket az amerikai kormány támogatott az elmúlt fél évszázadban. Az amerikai állam háborúkat viselt diktatúrák ellen, ezeket a háborúkat többnyire elvesztette – pokoli pusztítás után –, vagy pedig megnyerte őket, s a megdöntött diktatúrák helyébe újabb, rendszerint még rettenetesebb diktatúrák álltak, néha az Egyesült Államok egyetértésével, néha nem. Olykor pedig csak egyszerűen állandósult ezeken a helyeken a véres zűrzavar. Az Egyesült Államok által kezdeményezett rendszerváltások nem nevezhetők sikeresnek, hogy igen szerényen fejezzük ki magunkat.A nemzetközi közvélemény világosan látja, hogy milyen fölháborító módon és mértékben sérti meg az emberi jogokat az Egyesült Államok (hadd utaljak a rövidség kedvéért csak az NSA globális lehallgatási botrányára, amelynek alkalmából az USA kormánya ellentétbe került az amerikai és a nemzetközi joggal, mindenfajta következmény nélkül; a CIA-kínzások ügyét is ismeri mindenki). Az Egyesült Államok kormánya a saját érdekkövető, gyakran brutálisan önző „birodalmi” geopolitikája miatt a szabadságjogi témában nem eléggé szavahihető, s a támogatása gyakran lejáratja az egyébként őszinte és bátor emberi jogi csoportokat, kampányokat és publikációkat. Az antidemokratikus, antiliberális és antiszociális magyarországi rezsim ellenfelei nem tehetnek úgy, mintha mindez nem lenne nyilvánvaló tény. „    /TGM/

 

 

Széndioxid, üvegház, éghajlat – érvek és ellenérvek – Dr. Héjjas István

Közzétette: admin - április 19th, 2015

A Földön, a bolygó keletkezése óta, vagyis évmilliárdok óta, folyamatosan zajlik a klímaváltozás, ez jelenleg az átlagos felszíni hőmérséklet növekedésében nyilvánul meg. A jelenséget azonban sokan az emberi tevékenységnek tulajdonítják, a melegedés okát főleg abban látják, hogy túl sok széndioxidot bocsátunk ki a levegőbe. Ma már ezt a felfogást vallja a szakpolitikusok többsége, miközben – velük szemben – egyre több „klímaszkeptikus” tudós vonja kétségbe a klímaváltozás és a széndioxid emisszió közötti kapcsolatot, teszik ezt annak ellenére, hogy a klímaszkeptikus tábor média támogatottsága nagyon visszafogott.

A „klímaszkeptikusok” közé tartozik a világhírű magyar légkörfizikus tudós, Prof. Dr. Miskolczi Ferenc is, a NASA volt munkatársa, aki az Energiapolitika-2000 Társulat meghívására 2015. márciusban Magyarországon tartózkodott, és előadásokat tartott.

A teljes cikk letöltése – széndioxid-üvegház-éghajlat – PDF dokumentum

 

Erdély a közeljövőben függetlenedhet Romániától

Közzétette: admin - április 17th, 2015

Erdély a közeljövőben függetlenedhet Romániától

                                                A Jurnalul National román lap szerint Erdély rövid időn belül függetlenedni fog Romániától, és a kormány nem tehet mást, mint hogy ezt  tétlenül végignézi. Az Ilie Șerbănescu által írt elemzés abból vezeti le Erdély függetlenedésének várható bekövetkeztét, hogy az új nemzetközi  környezetben a régiók a politikai határoktól függetlenül, gazdasági hatalmi pólusok vonzáskörzetében mozognak, amire a politikának minimális  ráhatása sincs. Șerbănescu elemzésében kifejti, hogy Erdély számára Bukarest a leggyengébb gazdasági hatalmi pólus, a régió számára Budapest  és Bécs sokkal inkább meghatározó erőközpont, és a politika rövid időn belül követni fogja a gazdasági realitásokat.   Tov&#225bb olvasom »

Szabó Benjámin: Paks nem tud elszállni

Közzétette: admin - április 10th, 2015

Forrás: http://www.hir24.hu/nagyinterju/2015/04/07/szabo-benjamin-paks-nem-tud-elszallni/

Mi van, ha repülőgép csapódik a paksi atomerőműbe? És ha rakéta? A bombázást kibírja? És a földrengést? Kiszabadulhat az atom? S ha igen, mi lesz velünk? Megéri iszonyú sok pénzt, az ország GDP-jének ötödét Paks 2-be ölni? Az “első Paks” kormánybiztosával beszélgettünk. Nagyinterjú.

Zapol’skisz, Alekszandr: Kína pénzügyi csapása a Pax Amerikára

Közzétette: admin - április 8th, 2015

http://www.regnum.ru/news/polit/1910461.html

Zapol’skisz, Alekszandr: Kína pénzügyi csapása a Pax Amerikára

Александр Запольскис: Финансовый удар Китая по PaxAmerica

31.03.2015 10:21

Két évvel ezelőtt, 2013 októberében Kína kezdeményezte az infrastrukturális befektetések ázsiai bankjának (Asian Infrastructure Investment Bank, AIIB) a létrehozását. Úgy tűnik, hogy ez teljesen közönséges esemény a globális pénzügyek világában. Végül is, van Világbank (WB), van Nemzetközi Valutaalap (IMF), sőt van Ázsiai Fejlesztési Bank is. Miért esett neki akkor olyan vadul ennek a gondolatnak az USA? Miért csavarja ki Amerika minden erejével a szövetségesei karját, követelve, hogy ne vegyenek részt ebben a „kínai projektben”? Csak Washington nyilvánosan is kimondott kételyeiről van szó az új nemzetközi pénzügyi intézmény nem eléggé magas minőségi normáival kapcsolatban? És hogy jön ide a WB és az Ázsiai Fejlesztési Bank AIIB-ben való részvételének az USA által támasztott kötelező feltétele? Egészében, miért keltett az AIIB gondolata akkora lármát a nemzetközi politika világában? Mint mindig, az ördög a részletekben rejlik.    Tov&#225bb olvasom »

Kivásárolja Paksból az államot az MVM

Közzétette: admin - április 8th, 2015

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. közgyűlése döntött arról, hogy az MVM Zrt. megvásárolja az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és a Vértesi Erőmű Zrt. nem állami tulajdonú részvényeit.

Az MVM Zrt. közgyűlése a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény 2014. december 24. napjától hatályos módosított rendelkezései alapján döntött az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 883 darab, 10 475 912 Ft értékű részvényének és a Vértesi Erőmű Zrt. 40 428 darab, 10 268 712 Ft értékű nem állami tulajdonban lévő részvényének MVM Zrt. általi megszerzéséről annak érdekében, hogy az MVM Csoport két meghatározó erőműve az MVM Zrt. 100 százalékos tulajdonába kerüljön.     Tov&#225bb olvasom »


Copyright © 2007 Reális Zöld Valóság vélemények!. DVD to iPod converter. Best laptops. Antivirus software
FireStats icon Powered by FireStats Top