Devizahiteles probléma. Megoldás? Vagy helyben járás – dobbantással?

Közzétette: admin - június 14th, 2015

Azt hisszük, ismerjük a történetet, de csak a végét ismerjük.  Hogy a lényeget megértsük, vissza kell térnünk az elejéhez.

(A Tudorok c. filmsorozat felvezetője)

Devizahiteles probléma. Megoldás?  Vagy helyben járás – dobbantással?

„helyben járás – dobbantással”-t évtizedekkel ezelőtt találták ki a humorra (akasztófahumorra?) fogékony magyarok. Arra reagáltak, hogy a Kádár-korszak végén a pangást a gazdaságban nem növekedéssel akarták felszámolni, hanem nagyon hangos propagandával, a helyzet és a jövő megszépítésével igyekeztek elfedni. Úgy beszélt a hatalom és szócsövei, mintha történne valami érdemi a gazdaságban, megtörtént volna, vagy legalábbis közel lenne a remélt fordulat.

Helyben járás – dobbantással

A rendszerváltással e megfogalmazás eltűnt, pedig – ha jól meggondoljuk – akkor jött volna el igazán az ilyen kiszólások ideje. Most is hasonló helyzetről és kormányzati reakcióról lehet szó. Adevizahitelesek hosszú évekig vártak helyzetük érdemi rendezésére, de egy ehhez szükséges mértékű kártalanításra – mint egyszer csak tudomásukra hozták – nem számíthattak. Csalódásuk abból ered, hogy a banki elszámolásokból most az is hivatalosan kiderült, hogy többnyire ennél jóval kevesebbre sem számíthatnak, arra sem, amit a dübörgő propaganda hetek, hónapok óta, mindennap többször és nagy zajjal előadott. Arra, amit politikusok, kormánytagok és országgyűlési képviselők, bizottsági elnökök, nemzeti banki vezetők az elszámoltatással megígértek.

Részletek>>>a Kirekesztett véleményem c. blogon http://szabadibela.hu/2015/06/devizahiteles-problema-megoldas-vagy-helyben-jaras-dobbantassal/

Budapest, 2015. június 14.

Szabadi Béla

 

Wifi okozta ártalmak

Közzétette: admin - június 14th, 2015

Forrás:  http://boldognapot.hu/blog/34-tudomanyos-vizsgalat-a-wi-fi-okozta-egeszsegkarosito-hatasokrol/

————————————————————————————————-

34 tudományos vizsgálat a Wi-Fi okozta egészségkárosító hatásokról

Íme, egy tudományos vizsgálatokból álló kiváló kollekció, amely feltárja a Wi-Fi jelek, a Wi-Fi-vel rendelkező eszközök és a Wi-Fi frekvenciák (2,4 vagy 5 GHz) egészségkárosító és ártalmas biológiai hatásait, és amely összhangban van a „WiFi az iskolákban” kampánycsoporttal.

A felsorolt tanulmányok csakis olyanok, amelyeknél a kitettség 16V/m vagy alacsonyabb. Azok, akik Wi-Fi-s táblagépeket használnak, 16V/m-nél nagyobb az elektromágneses mezőnek lehetnek kitéve. Az újságok ábécésorrendben követik egymást.

Ha szeretne egy másolatot küldeni a helyi iskolának ebből a gyűjteményből (angol nyelvű), akkor rákereshet a megadott elérhetőségen, majd kinyomtathatja és elpostázhatja, vagy elküldheti e-mailben.

 

Wi-Fi tanulmányok

Tov&#225bb olvasom »

Menekültek

Közzétette: admin - június 14th, 2015

Menekültek

Ez bizony így van.Lesz ebből még Brüsszellel egy nagy „háború”.

Meneküljön Ön is Magyarországra!

1.) A tenger felől simán megközelíthető Szerbia, a szerb-magyar határ gyakorlatilag őrizetlen. 10 kilométerre jut EGY járőrpár. Biztos és kockázatmentes bejutás az Európai Unió schengeni övezetébe!
2.) Szállás-ellátás az első perctől fogva! Szállodáink az ország nagyvárosaiban vagy azok közelében, csendes környezetben, dúsan termő kertek közelében helyezkednek el. Vegetariánus? Muszlim? Kóser? Nem gond, itt minden vallási előírás szerint képesek főzni, a napi három étkezés garantált! Ha nem megfelelő, munkatársainknál és jogvédőinknél panaszt tehet!*
3.) Papírok nélkül érkezett? Sebaj! Kezdjen új életet Európában! Ha Ön arabos külsejű, tanulja meg: Afganisztánban nincs vasúti közlekedés és a folyót is Kabulnak hívják. Ha Ön afrikai külsejű, magolja be: Libériából jött, Monroviában a tengerparton van a belváros, vasútállomás pedig nincsen. Ebből tudni fogják, hogy Ön nem hazudik, nem bűnöző. Már meg is kapta a magyar okmányait. Arra ügyeljen, hogy születési dátumnak akármelyik év január 1-et adja meg!   Tov&#225bb olvasom »


Copyright © 2007 Reális Zöld Valóság vélemények!. DVD to iPod converter. Best laptops. Antivirus software
FireStats icon Powered by FireStats Top