Csatlósok és “rebellisek” – a TTIP és az európai szociáldemokrácia

Közzétette: admin - július 14th, 2015

Forrás:  http://transform.hu/index.php/elemzesek/43-elemzesek-kulfold/816-csatlosok-es-rebellisek-a-ttip-es-az-europai-szocialdemokracia

A görög válság eseményei háttérbe szorították a transzatlanti paktummal (TTIP) kapcsolatos eseményeket. Közben, július 8-án Magyarország az EU-ban 17. tagállamként elérte azt a kvótát, amely a TTIP elleni európai állampolgári kezdeményezésben szerepelt, az összes aláírások száma pedig meghaladja a 2.33 milliót. Ezzel egy időben az Európai Parlamentben is szavaztak a kérdésről, zöld utat adva a tárgyalásoknak, és ami még veszélyesebb, kisebb módosítással a paktum beruházásvédelmi részének (ISDS) is. Mindezt úgy, hogy a téma előadója egy német szociáldemokrata képviselő volt, és egy éve az SPD határozottan ellenezte az ISDS-t. A paktumot 436 képviselő támogatta, 241 ellene szavazott, 32 tartózkodott.

Az ISDS-re esett szavazatok aránya minimálisan különbözik ettől, 447-re nőtt a támogatók aránya, 229-re csökkent az ellenzők és 30-ra a tartózkodók aránya. Ennek magyarázata, hogy több, korábban tartózkodó (főleg liberális) képviselő igennel szavazott, a jelentős létszámú francia FN nem helyett tartózkodott, viszont a nemek száma kevésbé csökkent, mert több előzőleg tartózkodó szocialista (pl. négy lengyel) nemmel szavazott. Így az ISDS vonatkozásában öttel csökkent az igennel szavazó és tízzel (!) nőtt a nemmel szocialista szavazók száma. A magyar képviselők a két alkalommal azonosan szavaztak.

EUUSAkép

A megállapodás mellett és ellen szóló érveket több korábbi cikkben tárgyaltuk és rendszeresen közöltük az aláírásgyűjtés állását is. Ennek célja, hogy egész Európában mód legyen az ellenérvek kifejtésére, mivel a tömegmédiában ezek csak mellékesen megemlítve jelennek meg, miközben ismert, hogy közgazdászok számításai alapján a paktumból eredő gazdasági növekedés minimális, sőt nem is bizonyított, más számítások éppenséggel csökkenést és növekvő munkanélküliséget prognosztizálnak.
Az állampolgári kezdeményezés honlapján (stop-ttip.org) látható, hogy a 436 támogató, 241 ellenző és 32 tartózkodó szavazat (41 képviselő nem szavazott), hogyan oszlott meg, sőt, a név szerinti voks is pontosan követhető. Az információból az is kiderül, hogy kik adtak le a frakcióéval azonos (lojális), illetve attól eltérő („rebellis”) szavazatot – ez utóbbiba a tartózkodásokat is beleszámították. Ennek alapján a TTIP fő támogatói a jobboldali pártszövetségek és részben a liberálisok. Az Európai Néppárt 205 képviselőjéből 200, a konzervatív blokk 69 képviselőjéből 61, a liberálisok 68 képviselőjéből 56 szavazott igennel, ez azonban nem lett volna elegendő az elfogadáshoz a szociáldemokrata frakció 116 (181 jelenlevőből) igenlő szavazata nélkül. Következetes ellenszavazatot adott le a baloldali (49/50), a zöld /48/48), a „szabadság és közvetlen demokrácia” (38/41) és a nacionalista (32/33) frakció, valamint a néhány független (javarészt szélsőjobbos) jelölt is. A konzervatív és szociáldemokrata frakció elvtelen kompromisszumai ugyan nem mennek újdonságszámba, ezúttal azonban a szociáldemokrata frakció határozata olyan mértékben bontotta meg annak egységét, ami látványos belső megosztottságot mutat. A képviselők ugyanis nem véletlenszerűen, hanem nagyjából országonként adták le a „rebellis” szavazatokat.

Nézzük hát, kik voltak a paktumpárti, a konzervatívok (és ezzel a multinacionális nagytőke) mögött csatlósként felsorakozó szociáldemokrata képviselők. A sort „természetesen” az a német nagykoalíciós SPD vezeti, amely a görög adósság ügyében is Merkelhez hasonló elutasító álláspontot foglal el és melynek 26 szavazó képviselőjéből mindössze 3 mert nemet mondani a TTIP-re és az ISDS-re (az elismerés kedvéért írjuk ki a nevüket: Ismail Ertug, Dietmar Köster, Maria Noichl). Kivétel nélkül az SPD-t követte a spanyol, portugál, román és magyar szociáldemokrata frakció, valamint több kisebb létszámú szocialista frakció (finn, észt, dán, horvát, ír) és a cseh, svéd, szlovák és olasz frakció többsége is.
Érdekes a „rebellis” szavazók összetétele is. François Hollande és a francia kormány Németországhoz való igazodása hosszabb ideje belső konfliktusok forrása a francia szocialista pártban. Az azért mégis elég váratlan, hogy a teljes francia PS-blokk a TTIP ellen szavazott. Legalább ilyen meglepő, hogy 18 szavazó brit munkáspárti képviselő közül 17 szavazott a paktum ellen. Létszámban kevesebben, de az adott frakción belül nagy arányban utasították el a TTIP-t az osztrák (4/5), a bolgár (3/4), holland (3/3) és belga-vallon (2/3) szocialista képviselők, a 4 lengyel képviselő pedig tartózkodott. Ellenszavazatot adtak le még olasz (4/31), svéd, cseh, lett képviselők, tartózkodtak szlovén, szlovák, svéd és luxemburgi szocialisták.

A statisztikából arra vonatkozóan is érdekes adatokat kaptunk, hogy mely országokban volt magasabb az elutasítók aránya az igenlőkénél. Négy ilyen ország volt: Nagy-Britannia, Franciaország, Ausztria és Görögország, azonos volt az igenek-nemek száma Írországnál. Az első három országnál a „rebellis” szocialisták, Görögországnál a Syriza képviselői billentették át a mérleget. Jelentős arányt képviseltek a nemek Belgium, Ciprus, Svédország, Hollandia esetében, továbbá Németország, Spanyolország és Olaszország képviselőinél, a németeknél a zöld és baloldali, a spanyoloknál a baloldali, OIaszországban pedig a Beppe Grillo-párt képviselőinek viszonylag nagy létszáma miatt. 100 %-os támogatást a kis létszámú máltai képviselők mellett Románia képviselői adtak a TTIP-nek…

A stop-ttip.org aláírásgyűjtése immár 17 országban elérte a kvótát, Szlovákia 95 %-kal a küszöbön áll. Még Bulgáriának (66 %) és Portugáliának (59 %) lenne esélye erre egy nagy „hajrá” esetén, de ennek nem nagy a valószínűsége. Málta és Ciprus mellett hat olyan ország van, amelynél gyakorlatilag sikertelen maradt az aláírásgyűjtés. Közülük Görögország esetében nyilván az a magyarázat, hogy a súlyos belső problémák miatt nem maradt energiájuk erre (az EP-képviselőik viszont többségükben ellenszavazatot adtak le), a maradék öt ország pedig az oroszellenes amerikai politika csatlósai közé tartozik (Lengyelország, Románia és a balti államok), és Romániát kivéve masszív konzervatív-jobboldali többség is jellemzi őket.

Végül a magyar képviselőkről. Deutsch Tamás és a jobbikos Kovács Béla nem szavazott. A többiek hozták a szokásos „formájukat”. A kormányzati „megfontolási” ígéretek ellenére a teljes fideszes blokk megszavazta a paktumot és velük tartottak az MSZP és a DK kép viselői is, újabb bizonyítékát adva annak, hogy az ellenzéki megújulási ígéretek hiteltelenek. A négy magyar ellenszavazatot a mindenre nemet mondó szélsőjobboldali jobbikos képviselők mellett az LMP-s Meszerics Tamás és a PM-es Jávor Benedek adta le – legalább ennyi hozadéka lett annak, hogy 2014-ig meglehetősen furcsa duót alkottak Bajnai Gordonnal – ha utóbbi nem adja át mandátumát, alighanem eggyel kevesebb elutasító szavazat született volna… Összességében a magyar EP-képviselők többsége – sajnos azt kell írnunk, hogy nem meglepő módon – besorolt a német nagykoalíció által irányított kelet-közép-európai csatlósok közé…

A fenti adatok megtalálhatók:  https://stop-ttip.org/blog/european-parliament-paves-the-way-for-private-arbitration-in-ttip-how-your-meps-voted/
http://www.votewatch.eu/en/term8-negotiations-for-the-transatlantic-trade-and-investment-partnership-ttip-motion-for-resolution-vote-.html

Görög válság: megszületett az európai démosz

Közzétette: admin - július 14th, 2015

Forrás:  http://mno.hu/gazdasag/gorog-valsag-megszuletett-az-europai-demosz-1295008

A technokrata, politikai eunuch unió fél évszázados története lezárult, végre a valódi kérdésekről beszélünk.

2004-ben öt magyarból négy őszintén és lelkesen arra szavazott, hogy az Európai Unió tagja legyünk. Jelen sorok írója hosszú éveken át tanította az uniót nemcsak egyetemi szinten, hanem Kelet-Európa-szerte társadalmasító előadásokon is. Schengen, az Erasmus, az euró, általában egy egységes, szabad, szociális, demokratikus és fenntartható Európa volt generációk álma. Miután beléptünk és világossá vált, hogy a közösség komoly belső válságban van, akkor is amellett érveltünk, hogy az unió ellen nem elzárkózva kell „szabadságharcot” vívni, hanem szövetségeseket keresve kell átalakítani belülről. Drámai látni, ahogy ezekben a napokban a harmonikus, együttműködő Európa ezen álma véget ért…

Érvelni próbáltak

A távozó Varufakisz görög miniszter elmondta: a februárban kezdődő tárgyalásokat abban a hitben vállalták, hogy ott racionális vitákban képesek lesznek bemutatni a másik félnek, hogy Görögországban politikai földcsuszamlás következett be. Egy olyan kormány került hatalomra, aminél tisztábbat Európa soha nem fog kapni. Egy kormány, amely kész az oligarchák által foglyul ejtett demokrácia megtisztítására, annak a korrupciónak a megszüntetésére, amely a 2009 előtti adóssághegyet okozta. Amely keynesiánus, szociáldemokrata gazdaságpolitikát akar ahelyett a megszorítás helyett, amely az adatok alapján egyértelműen gazdasági és társadalmi katasztrófába sodorta Görögországot 2009 és 2014 között. Hogy az új kormány vágások helyett befektetni szeretne a gazdaság értékteremtő képességébe. Hogy érdemes lenne megtámogatni egy igazi „görög hitelcsomagot”, ha már 2009 után megtámogattak két olyat, amelynek összegei valójában több mint 90 százalékban a megelőző időszak adósságállományát ostobán megfinanszírozó és ezért összeomlás által fenyegetett nyugat-európai bankok megsegítésére költődött, nem pedig reformokra Görögországban. Joggal gondolhatták azt, hogy minderről meggyőzhetik az uniós tárgyalópartnereket, hiszen a közgazdaság-tudomány globális elitje támogatta meg az álláspontjukat. Ezért még azt is bevállalták februárban, hogy fél éven át nem kormányozhatnak érdemben, minden lépésüket csak a trojka (az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap hármasa – a szerk.)ellenjegyzésével teszik meg. Ezzel kitették magukat annak, hogy az üzleti sajtó majd mindössze pár hónap megkötött kézzel való kormányzás után a nyakukba varrja az évtizedek alatt felhalmozódott adósságállomány miatt bekövetkező államcsődöt.

Nem volt görög B terv

Varufakisz szerint azonban egy idő után világossá vált számukra, hogy az európai pénzügyminisztereknek az a politikai célja, hogy a Sziriza északi modellre épülő és keynesiánus gazdaságpolitikája ne teremthessen precedenst, ne hozhassa helyzetbe saját hazai megszorításellenes pártjaikat. Az üzleti sajtó minden érv nélkül szélsőbalosnak írta le azt a szocdem Szirizát, amiről később bebizonyosodott: annyira Európa-párti volt, hogy semmiféle B tervet nem készített az eurózóna elhagyására. Sokan kétkedve fogadták Varufakisz állításait, mígnem a napokban világosság vált: Schäuble(német pénzügyminiszter – a szerk.) célja még ennél is ambiciózusabb, hiszen ma már nyíltan Athén kiszorítására játszik a valutaövezetből. A cél mindvégig az volt, hogy a kormány fogadja el a megszorításokat, vagy vigye Görögországot csődbe, illetve ki az eurózónából. Ebben az esetben évtizedekig lehet mutogatni majd: így jár, aki megszorításellenes politikusokra szavaz. Az IMF fél éven át asszisztált Schäublénak, és csak a Guardian kiszivárogtatásai után kényszerült rá, hogy nyilvánosságra hozza: soha nem gondolta részleges adósságeltörlés nélkül fenntarthatónak Görögország megsegítését. Becsületükre váljék, hogy azóta viszont ezt konzekvensen képviselik is.

Sikerült-e Schäuble terve? Úgy néz ki, igen. Ciprasz miniszterelnök annak ellenére behódolt, hogy pár nappal előtte a görögök 61 százaléka, a fiataloknak pedig egyenesen 85 százaléka mondott nemet a megszorítások folytatására. Ehhez képest Ciprasz napokon belül elfogadott egy olyan tervet, amely szemben áll a Sziriza programjával.

Pogátsa Zoltán: Ha a valutaövezetből ki lehet lépni, az már nem monetáris unió többé

Pogátsa Zoltán

Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

 

Politikai okokból szorongatták Athént

Vegyük észre, hogy az Eurócsoport (az eurózóna-tagállamok pénzügyminisztereinek tanácsa – a szerk.) által támogatott és Ciprasz által végül elfogadott tervezet teljesen szembemegy az unió saját elfogadott (úgynevezett „lisszaboni”) versenyképességi stratégiájával. Annak értelmében ugyanis az Eurócsoportnak a minden más uniós tagállamnál alacsonyabb görög oktatási és kutatás-fejlesztési (k+f) büdzsé emelését kellett volna szorgalmaznia, a befektetést a tudásalapú versenyképességbe. Emellett a költségvetést ellehetetlenítő masszív offshore elszivárgások megszüntetését. Ezek helyett mik voltak az Eurócsoport fő követelései? A már felére vágott nyugdíjak további csökkentése, a nyomorgó időseket megsegítő transzferek eltörlése, a turizmus brutálisan magas adóztatása, az Észak- és Nyugat-Európában általános iparági bérmegállapodások vissza nem állítása. Tényleg komolyan gondolhatja valaki, hogy öt év kudarcos megszorításai után ezek a lépések fogják visszaállítani Görögország fizetőképességét? Lehet azt mondani, hogy a pénzügyminiszterek megszorításpártisága felülírja az unió saját hosszú távú versenyképességi stratégiáját, de akkor ki kell mondani, hogy az halott: az eurózóna tagállamaiban tilos a keynesiánus gazdaságpolitika, az északi modell!

Miért alkudott meg Ciprasz? Nem Schäuble miatt, hanem mert az Európai Központi Bank (EKB) gyakorlatilag kiszárította a görög bankrendszert. Intellektuálisan nem őszinte az, aki a görög helyzet elemzésénél figyelmen kívül hagyja Charles Wyplos, Pauld de Grauwe és Barry Eichengreen állásfoglalásait, akik az eurózóna vezető akadémiai közgazdászai. Sziriza-pártisággal nem vádolhatók, ellenben az ő könyveikből tanulják az európai monetáris politikát világszerte. Ezek az urak feketén-fehéren leírták, hogy az EKB a Sziriza kormányra kerülésekor politikai okokból ellehetetlenítette azt a görög pénzügyi rendszert, amelyiket a megelőző év végének stressztesztjein még rendben lévőnek talált. Sőt, ezen pártatlan monetáris politikai guruk szerint már az is szembement az EKB statútumával, hogy kizárta a görög kormányt a kötvényvásárlási programjából, mellyel Athén olcsó forráshoz jutott volna értékteremtő programja megvalósításához. A görög bankok nem a Sziriza miatt kényszerültek bezárni, hanem az uniós fél politikai nyomásgyakorlása miatt. Ezt világosan látták azok a görögök is, akik nemmel szavaztak a népszavazáson. A referendum után a bankrendszerre nehezedő nyomásgyakorlás folytatódott. Hirtelen világossá vált, hogy az a Sziriza, melyet ellenfelei azzal vádoltak, hogy a drachma visszavezetése a titkos célja, a valóságban olyannyira elkötelezett volt az euró mellett, hogy semmilyen tervet nem készített az övezet elhagyására. Ciprasznak egészen egyszerűen elfogytak a lehetőségei a saját politikája érvényesítésére.

Tilos nem megszorítani?

Összességében tehát az történt, hogy a megszorító politika mellett elkötelezett európai politikai elit az unió technokrata intézményrendszerét politikai nyomásgyakorlásra használta fel. Akik keményebben fogalmaznak, azok szerint politikai puccsot hajtott végre Athénban. Tette mindezt nem egy szélsőséges párttal, amely államosított volna, tervutasítást vezetett volna be, el akarta volna hagyni az uniót, vagy akár csak az eurózónát. Egy olyan demokratikusan megválasztott és népszavazáson megerősített kormányt buktattak meg, amely elkötelezett európai és európárti volt, mérsékelt szocdem és keynesiánus. Világosan látni kell: a létező EU létező politikai establishmentje még ezeket a mérsékelt politikai alternatívákat sem tűri meg, ha az veszélyeztetné a beágyazódott neoliberalizmus hegemóniáját. Természetesen egy neoliberális meggyőződésű szemlélőnek ez a megközelítés nem meggyőző. Szíve joga így gondolkodni. Arra azonban nincs joga, hogy megkérdőjelezze ennek az alternatívának a létezését, vagy egy tagállam jogát, hogy kipróbálhassa azt. Egyetlen uniós szerződés sem tiltja a megszorításoktól eltérő gazdaságpolitikát, vagy szolgáltat jogalapot az ország újrafinanszírozásának, kereskedelmi bankrendszerének rosszhiszemű megfullasztására. Az Európai Unió versenyképességi listáját évek óta az északi modell országai vezetik. A keresletnövelő gazdaságpolitika pedig tetten érhető szinte minden a válságból sikerrel kilábaló gazdaság esetében az USA-tól Észtországon át Lengyelországig, nem is beszélve magának az EKB-nak a mennyiségi könnyítési programjáról.

A technokrata, politikai eunuch unió fél évszázados története ezzel lezárult. A görög válságban megszületett a régóta várt európai démosz. Zajosabb és kellemetlenebb, mint amilyennek a brüsszeli elit akarta. De most már legalább a valódi kérdésekről beszélünk. Soha többé nem áll majd az uborka görbületének szabályozása az európai integráció fókuszpontjában. A beágyazódott neoliberalizmus azonban olyan mértékben megerősítette az etnikai sztereotipizálásra alapuló nemzetek közötti ellentéteket, hogy nagyon nehéz lesz innen megmenteni az egységes Európa álmát.

A szerző közgazdász, Görögország-szakértő, a Nyugat-Magyarországi Egyetem docense

 

 

Brüsszel kikényszeríti a görögök kilépését

Közzétette: admin - július 14th, 2015

Forrás:  http://diplomaci.blog.hu/2015/07/13/brusszel_kikenyszeriti_a_gorogok_kilepeset

Maratoni csúcsértekezleten egyezett meg egymással az eurózóna vezetése és Görögország az évek óta pénzügyi lélegeztető gépen sínylődő dél-európai államnak biztosítandó újabb mentőcsomagról. A hírek szerint kőkemény, heves szócsatákat is magába foglaló 17 órás tárgyalásról azonban fontos megjegyezni, hogy csak a lehetőségét teremtette meg egy valódi és teljes megállapodásnak. A görög drámának ugyanis nincs még vége, hiszen a mostani egyezségről a görög parlamentnek is szavaznia kell, amely szinte biztosan elutasítja majd az országot tulajdonképpen nemzetközi pénzügyi gyámság alá helyező, vélhetően a mai nap folyamán pontosított megállapodást. A média hisztéria és a hajnalba nyúló brüsszeli egyeztetések végeláthatatlan sora tehát még egy darabig folytatódik.   

Az EU, az IMF, az Európai Központi Bank és az eurózóna vezetői láthatólag sikerként könyvelik el a maratoni csúcsértekezleten született görög megállapodást. A többség persze csak visszafogottan örül, hiszen mindenki, aki kicsit is ismeri a görög válság eddigi történetét tudja, hogy minden egyes nappal teljesen új helyzet állhat elő. Hol a görögök, hol pedig Brüsszel miatt. Ettől függetlenül érdemes megvizsgálni, hogy miben egyeztek meg a felek:

1) Egy 50 milliárd eurós pénzügyi alapot kell létrehoznia Athénnak, ami részben a görög bankok feltőkésítését, részben pedig az országnak talán a közeljövőben juttatott újabb nemzetközi hitelek fedezetét szolgálja – a valóságban ez az jelenti, hogy a görög kormánynak jelentős mennyiségű állami tulajdont kell zálogosítania.

2) A hitelezők hajlandóak áthidaló forrásokat biztosítani a görög bankrendszer megmentése és az állami hiteltörlesztések szinten tartásának érdekében, ám ehhez előbb rendeznie kell Athénnak a júliusra, valamint augusztusra esedékes törlesztő részleteit – a valóságban ez az jelenti, hogy a görög kormánynak sürgősen elő kell teremtenie kb. 7 milliárd eurót, különben nincs áthidalás.

3) A mai nap folyamán az eurózóna vezetése által pontosított elvárások teljesítését, amely az újabb mentőcsomag biztosításának alapfeltétele lesz, a görög parlamentnek a következő két napban el kell fogadnia – a valóságban ez az jelenti, hogyha nincs athéni ratifikáció, akkor nincs újabb mentőcsomag.

4) A nemzetközi hitelezők hozzájárulnak a görög adósság átalakításhoz – a valóságban ez az jelenti, hogy ellentétben Ciprasz és Athén korábbi követelésével, nem lesz semmilyen adósság elengedés, maximum a futamidők meghosszabbítására kerül sor.

5) A görög állam mélyreható strukturális reformjának megkezdése, pontos vállalások mentén – a valóságban ez az jelenti, hogy a görög kormánynak minden jel szerint sokkal szigorúbb vállalásokat kell tennie, mint bármikor korábban.

gorogvalsag1.jpg

(“Görög gazdasági helyreállítás”, f: beforeitsnews.com)

A fentiekből – annak fényében persze, hogy minden most elfogadott feltételt és annak teljesítését először a görög, majd az összes többi eurózóna tagnak is el kell fogadnia – meglátásom szerint négy forgatókönyv rajzolódik ki: az első, hogy a megállapodás elbukik a görög parlamentben, Ciprasz lemond, a Sziriza felbomlik, és friss parlamenti választásokat írnak ki, megjósolhatatlan kimenetellel. A második, hogy a megállapodás elfogadásra kerül a görög parlamentben, miután Ciprasz kiteszi a pártból a leghevesebb ellenzőket (állítólag 17 képviselő kizárása, akik a legutóbbi Ciprasz-csomag ellen szavaztak, már előkészületben van), a Sziriza nem bomlik fel, és így Athén által elfogadásra kerül az eddigi legszigorúbb nemzetközi mentőcsomag. A harmadik, és egyben az előző pontból következő, hogy a görög kormány bár rábólint a csomagra, azonban a finnek (és/vagy a lettek, litvánok, szlovákok, osztrákok) elutasítják azt, vagyis, a megállapodás mégis dugába dől – fontos hozzátenni, hogy mindez csak úgy igaz, ha a befolyásosabb zóna tagok nem rendelnek el rendkívüli szavazást az ügyben, mert akkor csak a tagok 85 százalékának szavazata kell az egyezséghez, ergo a finneket, vagy bármelyik másik kisebb tagállamot simán félre állíthatják a nagyok. A negyedik pedig, hogy mindenki elfogadja és ratifikálja az új mentőcsomagot, és a görög dráma csodával határos módon, évek agóniája után végleg megoldódik.

(“Megint készülhetnek a görög rohamosztagok” f: hellenicinsider.com)

És, hogy szerintem ezek közül melyikre van a legnagyobb esély? Figyelembe véve Athén elmúlt öt hónapos hozzáállását és taktikáját, valamint az eurózóna vezetőinek eddigi nyilatkozatait, egytől háromig szerintem bármelyik eshetőség bejöhet. Az utolsóra viszont, bármennyire is fontos lenne az európai szolidaritás és az Európai Unió felbomolhatatlanságának nimbusza miatt, szerintem semmi esély. Nincs, mert láthatóan Angela Merkel német kancellár asszony türelme elfogyott – vagy inkább csak a népének, de ezt ki-ki döntse el maga. Nincs, mert sokkal rosszabb elveszteni 4-5 tagállam együttes bizalmát az eurózónában, mint Görögországot egymagában. Nincs, mert Ciprasz és a Sziriza vélhetően nem fogja túlélni a következő két napban esedékes parlamenti szavazást az új, sokak szerint szándékosan brutális mentőcsomagról és annak feltételeiről, amilyet még a korábbi Paszok, vagy Új Demokrácia fémjelezte kormányok sem kaptak.

Ma tehát született egy kvázi megállapodásunk Athén és Brüsszel között, aminek az eredményeként Görögország végre nyugodt szívvel, tényleg távozhat az Európai Unióból. Mindenkinek jobb lenne.

Németh Áron Attila

Tov&#225bb olvasom »


Copyright © 2007 Reális Zöld Valóság vélemények!. DVD to iPod converter. Best laptops. Antivirus software
FireStats icon Powered by FireStats Top