Pár napja Budapesten egy Markó utcai tárgyalóteremben ültem Dr. Horváth István professzor mögött. Csakhogy ő a vádlottak padján, én a hallgatóság első sorában.

Dr. Horváth István találmánya, az antikoleszterol-antigén az antibiotikumok gyógyászati hatásához mérhető csak… Ez egy immun kezelés, injekció-kúra, aminek a hatására szervezetünk koleszterin háztartása normalizálódik. Azaz az összes érben, s hajszálérben a lerakódások eltűnnek, a vérkeringés helyreáll. Így az érszűkület miatti infarktusok, stroke esetek száma minimálisra csökkenhet. A hatás az erek kitisztítása, a vérkeringés jelentős javulása. Emiatt aki átesett a kezelésen 10-20 évvel fiatalabbnak néz ki, mint korosztálya, ha idejében hozzájut, kb. 30-40 évesen. A vérerek rugalmassága, áteresztő képessége jelentősen javul, s ez például önmagában megszüntetheti a migrénes fejfájásokat, a rossz keringés miatti gyulladásokat. Mellesleg ez lehet az oka néhány daganatos betegségnek is: hiszen például szívrák szinte nem létezik, mert a szívben jó a keringés.

Ahogy a rettegett TBC-t, vagy más halálos gyulladásokat a sokféle antibiotikum visszaszorította, ugyanolyan hatásos, de mellékhatások nélküli ez az immunológiai eljárás, amit Horváth professzor kifejlesztett. Én, a családom, és barátaim nagy része végigcsináltuk ezt a kúrát. Csak a legjobbakat mondhatom róla, s az a néhány ezer ember is, akinek az életminőségét drasztikusan megjavította, netán az életét mentette meg.

Ma Magyarországon évente kb. 15.000 ember hal meg stroke-ban 45-60 éves kora között. Ezen felül ezrével fekszenek bénultan, zöldségként, magatehetetlenül stroke után az elfekvő osztályokon. A gyógyulás reménye nélkül… Ugyanúgy a szerzett cukorbaj jó része is gyógyítható így, hiszen ha a hasnyálmirigy keringése javul, akkor az inzulintermelés is helyreáll.

És épp ez a baj. Ugyanis akadt egy illetékes elvtárs a Gyurcsány-kormány idején, aki őszinteségi rohamában a professzor úrnak nyíltan a szemébe vágta: „ugyan miből fizetnénk azt a sok nyugdíjat, ha a szer elterjed?” S ez csak az érem egyik oldala… A gyógyszergyáraknak ugyanis ma nagy üzlet a koleszterincsökkentő szerek eladása… Hiszen évente (dollárban) milliárdokat hoz a konyhára…
Ezzel az a gond, hogy a jó/rossz koleszterinszint olyan, mint a lábméret, vagy a nyakbőség. Kinek ilyen, kinek olyan, egyénenként változó lehet. Nekem például egy szakkönyv írása idején a János kórházban 16-os szintet mértek (a szokásos 4 helyett), mikor a jogsihoz kellett a lelet. Akkor éppen 3 éve szigorú vega diétán élten. A körzeti orvosom (Dr. Pápai Judit) szerint, csak a gép romolhatott el.

De térjünk vissza a magyar mélyvalóságba, a tárgyalóterembe. Itt a XXI. század szégyene, egy tőről metszett koncepciós per zajlik. Hagyományainkhoz híven persze névtelen feljelentés alapján. Ez már némi kifinomultság a XIX. századhoz képest, amikor a Semmelweis nevű elődöt az orvos kollégák becsalták egy bécsi tébolydába. Megkötözték, agyba-főbe verték. A bordáin ugráltak (a látlelet fennmaradt), majd hagyták, hogy a magatehetetlenül, a saját mocskában fekvő orvos sebei elfertőződjenek, s seblázban haljon meg. Mindez azért, mert egy őrült ötlete támadt: kezet kellene mosni. Abban a korban pedig megdönthetetlen, szilárd tudományos bizonyíték is akadt: a rossz levegő miatt halnak meg az anyák és csecsemők. . . Persze, hogy ostobaság, ezért a kollégák el is híresztelték róla, hogy szifiliszes, nemi beteg, és őrült, s ezt mesélték róla generációkon át. Itt még nem tartunk Horváth prof. ügyében, mindössze hét év letöltendő börtön lebeg felette. Mert persze tudjuk, hogy ez a folyamat lehetetlen, hiszen kutatók tízezrei nem értek el semmilyen eredményt ezen a téren. Mint anno a fertőzéseknél …

Az orvosi mentalitás sem változott a mai napig: azaz mindenért a beteg felelős. Aki pedig ki akar lógni a sorból, azt elintézik, így vagy úgy… Pontosan ezt láttam Horváth professzor esetében is.

A vád egyik tanúja egy ÁNTSZ-es orvosnő, Takácsné Csörsz Gabriella rendőrökkel érkezett abba a kis VIII. kerületi rendelőbe, ahol az önként jelentkezőktől a vért levették, s később az antiszérumot beadták. Előre megírt jegyzőkönyvvel a zsebükben érkeztek. „Tudták”, hogy mit is találnak a helyszínen. A jelent hasonlított a „Tanú” című filmhez, ahol az ítélet hamarabb megszületett, mint a vádirat.

A vád másik tanúja, egy szakértő, nem tudta megmondani, hogy a koleszterint egyébként lehet-e kereskedelmi forgalomban kapni? (Lehet) De azt megerősítette, hogy a szer ártalmatlan, nincs benne toxikus anyag.

Ezután következtek a vád tanúi: azok a hétköznapi emberek, akiket a rendőrség ott, a razzia során igazoltatott. Természetesen mindenki önként, a gyógyulásban reménykedve várt a vakcinára, a razzia azt akadályozta meg. Így nem is mindenki tudta folytatni a kúrát. Kellett hozzá egy kis konspirációs bújócska, új helyszínen, új időpontban. De senkinek sem lett rosszabb az állapota. Néhány tanú elképesztő, ma orvosi csodának számító gyógyulásról számolt be, valahogy így – „Bíró úr, vánszorogni is alig bírtam az érszűkületem miatt. Orvostól-orvosig hiába jártam. Most nézzen rám, lótok-futok, lépcsőn le-fel.” S még hozzátette: „Szégyen, ami itt folyik, a professzor úr Nobel-díjat érdemelne!”. Erre persze a hallgatóság körében nagy taps tört ki. Az eset jogtörténeti érdekesség. A vád tanúja porrá zúzza a vád erkölcsi alapját, szánalmassá nyilvánítja az egész eljárást.

Dr. Mikó Gergely tanácsvezető bíró ekkor figyelmeztetett, hogy kivezetett minket, ha zavarjuk a bíróság munkáját. Igen, erre van joga. Nekünk, adófizetőknek viszont nincs jogunk arra, hogy beleszóljunk – ki és mit tehet a pénzünkkel. Mert ezt az eljárást velünk és a vádlottakkal fizettetik meg.

Van-e halálbüntetés?

Itt nálunk akkora a néphatalom, a demokrácia, hogy beleszólhatunk akár abba is, legyen-e halálbüntetés. Jelentem, a vita rég eldőlt. Van halálbüntetés. Méghozzá tömegesen. Igaz, most még nem az élve eltemető, vagy 20.000 Ft-ért torokmetszők halnak meg. Most csak a törvénytisztelő, adófizető állampolgárok. Logikus. Belőlük több van.

Ez a per több mélyebb, általánosabb kérdésről is szól. Az alkotmány és a jogállam hitelességéről, erkölcsi alapjairól. Arról, hogy komolyan vehető-e – akár egy másodpercre is – az élethez és egészséghez való jogunk? Vagy ezt az alapjogot felülírhatja egy huszadrendű szabály, melyet a fogyasztóvédelmi felügyelet, vagy az ÁNTSZ hoz?

Én, a családom, a baráti köröm önként, dalolva vettünk részt a kúrán. Fizettem érte, számlát pedig nem kértem. Ugyan kitől, mire? Ennek, s a hasonló történeteknek az a szégyenletes abszurditása, hogy önkéntesen is illegális, ezért büntethető.

A kocsmában bárki halálra ihatja magát. Akár két szál cigit is szívhatok egyszerre, mert úgymond demokrácia van… De a saját életemhez, egészségemhez gyakorlatilag nincs jogom. Csak adófizetői kötelességem van. Márpedig az ilyen uralom illegitim. A tízparancsolat ezt írja: Ne ölj…

A vád szerint illegális, nm engedélyezett, ismeretlen összetételű a szer.

De ismeretlen a Coca Cola, vagy Zwack Unicum összetétele is. Mégis isszák. Mikor lesz razzia a Cola palackozóban? Abba pedig már sokan belehaltak a kóros elhízás miatt.

A daganatos betegek jó része olyan szereket, citosztatikumokat kap, ami köztudottan mérgező, s önmagában is rákkeltő. Viszont itt tilos az „illegális” immunerősítő szerek adása. A törvény ekkor is lesújt. Így ír erről egy nem orvosi lap:

„Vége a rettegésnek: öt év s a betegek elfelejthetik a kemoterápiát…

…A védekező rendszer megtanítható a szaporodni igyekvő tumoros sejtek felismerésére…

…A Royal Marsden Kórház kutatója, dr. James Larkin tette a bejelentést…

…A KSH szerint hazánkban átlag 32 ezer ember hal meg daganatos betegségben évente.” (Blikk, 2015 június 2.)

Ezt a bejelentést 25 éve előzte meg a magyar Kovács Ádám (a Celladam feltalálója). Ő is bíróság elé került, őt is meghurcolták.

Remélem kezd látszani a magyar rendszer körvonala. Fizess adót, de ne merd a jogaidat kérni.

Nem mindenütt megy ez így. Pár nappal a Blikk cikke előtt a Népszabadság melléklete közölt egy hosszú fizetett hirdetést (2015. május 29.) A hirdetés Ivan Georgijev macedón feltaláló immunerősítő daganatellenes készítményéről szól, ami nálunk is kapható Varumin néven. Állítása szerint meggyógyította F. Tudjman horváth elnököt és Fidel Castrot is, Milosevics feleségét is mellrákból és Mubarakot is. A szer gyógynövényekből készült.

Hallottam a bükki füvesember hasonló készítményéről is, tehát ez a lehetőség régóta itt lappang, de „hivatalosan” nem terjeszthető.

A Varumint Macedóniában gyógyszerként, az EU-ban táplálékkiegészítőként regisztrálták. Tehát: egy országnak van némi mozgástere abban, hogy élve hagyja- e lakosságát. )Mert mi csak lakosság lehetünk, polgár nem. A polgárnak valódi számonkérési jogai vannak.)

Az alaptörvény szellemének betöltéséhez nincs jogunk. Az alkotmánybíróság tagjai és politikusok eszesebbjei közül többen rég megcsinálták a kúrát. S utána mélyen hallgatnak…

Pedig számolni is kellene. Például azoknak az inzulinkezeléseknek az ára, amelyektől megszabadulhatnánk, vagy a fiatalon stroke miatt ápolt betegek költségei bőven fedeznék a nyugdíjra kifizetett többletet. A migrénes fejfájások miatt kiesett munkanapok, a sok, érszűkület miatt megrokkant ember kiesett keresete és adója – mind többletet hozhatott volna. S van még egy tétel: az orvosi gyakorlatban szokásos koleszterinszint-csökkentés miatt szép lassan elbutulhatunk. Egyszerűen azért, mert agykérgünk nagy része koleszterinből épül. A sejtek persze bomlanak, részben épülnek is. De ha az utóbbit fékezzük, akkor tele lesznek az elfekvők magatehetetlen, Alzheimer és Parkinson kóros betegekkel. Azokat majd kitesszük meghalni „a büdös barlangokba”, vagy csak ledobjuk a Taigetoszról? Ha a család ápolja (ahogy nálunk is történt), ki tud majd dolgozni, hisz ez majd’ 24 órás feladat. Belegondoltak ebbe az illetékes elvtársak? Azért ilyen kiégett, elfáradt a társadalom, mert jól látja: A belőlük élő, értük felelős egészségügyi, politikai vezetők durván legázolják.

Megint rólunk döntöttek, nélkülünk, ellenünk. Senkinek se legyenek kétségei: ez az ügy, ez a per itt és most már nagyobb mint anno a Holokauszt. Ennek a szív-érrendszeri betegségnek már több ártatlan áldozata van, mint a nácizmusnak és sztálinizmusnak együtt, mert minden civilizált országban ez a vezető halálok. Ez is a súlya ennek az ügynek. S akkor jön egy kutató, aki szorgalmánál, tehetségénél fogva felismerte munkája során a megoldás lehetőségét. Először saját magán próbálta ki. Sikerült, túlélte, s hatott a szer. Horváth professzor ezután – naiv módon – azt gondolta, másnak is joga van az egészséges, békés élethez, az aktív öregkorhoz, az unokákkal való játszáshoz. (Igaz, ez nincs benne a GDP-ben.)

Ilyenkor az a szokásos ügymenet, hogy klinikai vizsgálatok sorát kell végezni. Előbb állatokon, majd betegeken, és egészségeseken is, hogy nincs-e káros mellékhatás. Ez a vizsgálatsor nálunk legalább 1 milliárd forint. Csakhogy a valós gyakorlat már rég túljutott ezen a fázison. Sok ezer fantasztikus gyógyulás igazolja (a vád tanúi is), hogy nincs mellékhatás, csak gyógyhatás. Ugyanúgy, mint Semmelweisnél sem okozott káros mellékhatást a karbolsavas kézmosás. Itt mindenki saját vérét kapja vissza, ezért az eljárás kevésbé veszélyes, mint egy influenza-oltás. S ha már nagyon ragaszkodnánk a papírformákhoz, az évekig elhúzódó eljáráshoz, akkor erre miért nincs pénz az adófizetők zsebéből? Ez nem nemzetbiztonsági kérdés?

Ha átjönnének például a pirézek, és lelőnének évi 15.000 magyart, és megsebesítenének még ugyanennyit, hogy beszélni se tudnak többé, mit tennénk? Joggal követelnénk a hadsereg bevetését. Akár a Grippenek felhasználását is, melynek darabja úgy 12 milliárd forint. Épp nemrég törtek össze kettőt gyakorlaton. Ez benne van a járulékos veszteségekben. (Igaz, hogy fegyverre már nem futja bennük, de a pilóta a mutatóujjával igen fenyegetően tud mutogatni, s anyázni is lehet…)

Mit gondolnak, meg merné a politikai osztály bármely árnyalata kérdezni az értisztítás lehetőségről a véleményünket? Na, ennyit a nemzeti konzultációról.

Az eset szerény, mezei jogfelfogásom szerint egy sima cserbenhagyásos gázolás tömeges megfelelője. Csak ez nem vétlen, hanem szándékos gázolás, hiszen névtelen feljelentés alapján bírósági per folyik. Tehát a „hatalom” tudja, hogy mi folyik, merik folytatni, s az ítéletet végre akarják hajtatni.

Mit tesz vajon a közpénzből fizetett Akadémia és az Innovációs Hivatal? Amit mindig. Hallgat, majd a háttérből jönnek a névtelen feljelentések. Azoktól, akik ismerik az ügy jelentőségét. Azoktól, akik Horváth István lába nyomába se léphetnek. Sem szakmailag, sem emberileg. Ebben a perben a vád tanúi olvasták a Tisztelt Bíróság fejére, hogy szégyen az egész eljárás. A tisztelbíróság az egész társadalmunkról fog ítéletet hirdetni. Arról, hogy maradt-e szemernyi tisztesség a hatalmi gépezetben, vagy ordas, de sunyi tömeggyilkos, lélektelen gépezetben kell élnünk?

Nem tudom, hogy a védelem beidézheti-e azt a néhány ezer gyógyult beteget, akinek ez a kezelés az életben maradást jelentette. Valahol ott lehetnék én is, mert két brutális anginás rohamot tudtam így túlélni. Ha ez a szer nincs, talán már ugyanúgy halott lennék, mint egykori egyetemi évfolyamtársam, és KFKI-s kollégám, Lippényi Tivadar. Amikor végigcsináltam a kúrát, ő a Gyurcsány kormány innovációs guruja volt. Ajánlottam neki személyesen, hogy álljon az ügy mögé, életében először legalább hasznos dolgot tehetne. Nézett rám, lebiggyesztett ajkakkal… Aztán hátat fordított azon az innovációs állófogadáson, ahol újra találkoztunk. 62 éves korában szívinfarktus vittel el. Hiába ért vele a mentő időben kórházba. A koszorúerein vastagon lerakódott már a koleszterin. A jelek szerint az agyi hajszálerekben is, mert nem gondolkodott, nem cselekedett időben…

Mit gondolnak, ha exportálnánk ezt a technológiát, mekkora adózott bevétel jönne egy hazai gyárnak? Becslések szerint 3-5 év alatt lehetett volna kifizetni az államadósságot. De az ismert vicc szerint, nem a pénzt boldogít, hanem a beszedett kamat…

Azt tudjuk, hogy a politikusokat nem érdeklik a hasznos találmányok. Edison első ötletét, egy elektromos szavazatszámláló gépet, azért utasított el a massachusettsi törvényhozás, mert akkor nem lehetett volna machinálni. Mert nem az a lényeg, hogy mi a szavazás eredménye, hanem az, ki számolja össze, ki számolhat be róla…

Itt is arra szavaznának az emberek, hogy éljünk még pár évtizedet egészségben. Ha mi számlálhatnánk a szavazatokat.

Welsz Tamás titokzatos élete

A per váratlan fordulatot vett számomra, amikor dr. Mikó Gergely bíró úr az elhíresült „öngyilkos” Welsz Tamás több tanúvallomását is felolvasta. Welsz azért állt az ügy mellé, és támogatta anyagilag is, mert a kezelés őt is, és édesapját is meggyógyította. Neki sem kellett ezután neves orvosi grémiumok pecsétes papírja.

Welsz Tamásról, a politikusok lopott pénzeit mosó üzletemberről azt lehetett tudni, hogy minden lében kanál, sok sötét politikai ügyről tud. Személyesen persze nem ismertem, nagyon más körökben mozgunk. Életénél csak halála volt titokzatosabb, mert semmilyen oka nem volt öngyilkosságra. „A vizsgálat lezárult, felejtse el” típusú végzés született egy rendőrautóban bekövetkezett „öngyilkosságáról”. Ez a változat körülbelül annyira hihető, mint hogy Malina Hedvig magát verte meg, mert magyarul beszélt.

Így ír Welsz Tamás haláláról a Figyelő 2014/13. száma.

„Kiegyensúlyozott, nyugodt, magabiztos”.

„Nem követett el öngyilkosságot – állítják egyöntetűen közeli ismerőse, barátai”.

„Úgy ismerték, mint aki szereti, nagyon is szereti az életet, azt véletlenül sem dobná el magától.”

„Ezer ismerősöm közül az utolsó lenne, akiről el tudnám képzelni, hogy fiatalon összeomlik a szervezete, vagy hogy öngyilkos lesz.”

Írja ezeket a Figyelő az idézett szám 8. oldalán.

Nos, amiről az újságírók nem tudtak: elintézte (ha jól emlékszem Bissau Guineában) a vakcina forgalomba hozatali engedélyét. Igaz, ez nem nagy és mértékadó piac, de egy veszélyes rés a falon. Mert ha a lazább szabályozású afrikai országokban tömegesen terjed a szer, s látszik, hogy nincs mellékhatása, még az európaiak is vérszemet kaphatnának.

Bizony, mikor a félelmetes ebola járvány terjedt arrafelé, azonnal át lehetett hágni az engedélyezési szabályokat. Most közvetlen, életveszély esetén ez a szokásos gyakorlat. A kísérleti szert beadták a fertőzötteknek, akiknek már nem volt veszteni valójuk.

Nem szeretek összeesküvés-elméleteket gyártani, de itt sok embernek meglódulhat a fantáziája. Ha ugyanis Welsz Tamás élve marad, hamarosan gazdagabb lehetett volna nem csak az intim videós innovátor Gattyán Györgynél, de az egész magyar pénzügyi elitnél is. Mert ha csak fél Magyarország beoltatná magát, és a szervezésért csak húszezret kapna fejenként, az kb. 100 milliárd forint. De ha ez elterjed, mondjuk csak az 500 milliós Európára, akkor a fenti összeg 50-szerese az övé, és vették, vitték volna, mint a cukrot. Normális országokban – van ilyen (!) – a társadalombiztosítás fizette volna józan megfontolások miatt.

Milyen lenne akkor az országimázs? Akkor nem csak az Aranycsapatról meg ’56-ról tudna a világ…

Igen, Welsz Tamás nem volt buta gyerek, mikor a zsebébe nyúlt és pár millióért ultracentrifugákat és más eszközöket vett. Egy kockás papíron számolva pillanatok alatt csillagászati számokat talált. S talán még ma is élne, s szállítaná a hamis vagyongyarapodási igazolásokat több ország enyveskezű politikusainak, ha ebbe az ügybe bele nem tenyerel.

Azt írja a Figyelő, hogy „titkosszolgálati kapcsolatok nélkül nem lehet hosszú távon büntetlenül űzni az effajta mesterséget”. Ez talán igaz is.

Apropó: mit csinálnak ilyen esetben a nemzetbiztonsági szolgálatok? Mert ha van ügy, mely a nemzet biztonságát szolgálja, akkor ez az. Jó lenne tudni, kit szolgálnak, kinek az érdekében dolgoznak, ha egyáltalán fel szabad tenni ezt a kérdést.

Egészen naiv, földhöz ragadt módon azt gondolom, hogy ezt az ügyet minden civil szerveződésnek, sőt pártnak támogatnia kellene.

Mert ha ezt nem, akkor mit? Hányszor akarják még lejátszani Semmelweis ügyét? Ha a Blaha Lujza téren sétálok, nekem mindig egy temető jut az eszembe. A Rókus Kórházban fertőzés miatt meghalt betegeket itt temették el sebtiben, amikor ez még egy gazos kültelki rész volt. Ma temetők tucatjai telnek meg évente azokból, akik nem kaphatták meg ezt a kezelést, mert nem is tudtak róla…

Számomra itt a határ a politika számára.

Felőlem lophatnak, hazudhatnak, de nincs joguk tömegesen elvenni ártatlan emberek életét.

Amikor Anglia csatlakozott az EU-hoz, az a hír járta, hogy hosszas vita után átállnak a jobboldali közlekedésre, de csak fokozatosan. Először csak a kamionosok. Azok viszont egyszerre.

Nos így jártunk mi is a halálbüntetéssel. Csak fokozatosan vezetjük be. Először csak a vétleneket végezzük ki, de azokat tömegesen.

Nem tudom, mi lesz a per vége. A vádra nézve a vád tanúi sorozatos blamát jelentettek. Szerintem majd taktikát változtatnak. Rámennek az adóelkerülési vonalra. Igen, ott találhatnak valamit. Merthogy a hús, a liszt, a cukor, és elektronikai kereskedelemben amúgy már minden rendben van.

Hosszú lesz még a per, talán évekig is elhúzódhat. Újabb vádak jelenhetnek meg. Névtelen feljelentőkből ugyanis mindig jó volt a felhozatal. Csak briliáns, tisztességes, a hazáját, és az emberiséget szolgáló kutatóból kevés. Az olyanból, mint a Professzor Úr.

Ezt a cikket nem névtelenül írom, De ez is feljelentés. Az ellen a politikus gárda ellen is, aki mindezt tudja, meri, teszi.

Dr. Egely György

forrás:

http://www.vntv.hu/2015/07/tudjak-merik-teszik-egy-tomeg-es-egy-politikai-gyilkossag-margojara/