Ukrán nyugdíjasok

Közzétette: admin - szeptember 14th, 2015

​Nagyon elgondolkodtató, és ha igaz, akkor bizony változtatni kéne!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

KICSIT HOSSZÚ, DE TANULSÁGOS!

OLVASD EL, HA VAN 5 PERCED!

“Erről írt egy orosz-ukrán olvasónk, aki már 35 éve Magyarországon él.
Tisztelt Hírhatár Szerkesztősége!
Larissza vagyok, egy 60 éves orosz-ukrán származású nő, aki 1980-ban kötött házasságom révén költöztem Magyarországra. Mivel a 86 éves édesanyám ott él Ukrajnában ma is, és a kiterjedt rokonságom is, így gyakran hazalátogatok hozzájuk. Most jöttünk vissza a rokonlátogatásból Magyarországra. Úgy gondoltam, beszámolok arról az itt élő embereknek, hogy milyen is a kárpátaljai magyarok helyzete.
Itthon a hírekben mindig azt hallom, hogy nagy a baj, mert hatalmas a nélkülözés ott. Mindig hallom, hogy meg kell segíteni szegény külhoni magyarokat. Hallom milyen gondoskodó a magyar állam: százmilliós segélyeket küld, iskolákat újít fel és támogat milliárdokkal, beiskolázó segélyeket osztogat minden ottani gyereknek 3-35 éves korig, fejenként 25 ezer forintot, sőt az ottani gyerekeket idehozzák üdültetni. Sőt hallom azt is, hogy a háború elől menekülő ukránokat be kell fogadni, mert más az ukrán háborús menekült, mint a szír, vagy az afgán menekült. A kormány azt mondja, az utóbbiakat nem kell befogadni, mert miattuk nagy a terrorveszély, vagy azok csak a jobblét miatt jönnek ide.
Hát, én elmondom, hogy Kárpátalján nincs semmiféle háború, csak „banda-háború” van. Egymással rivalizáló csoportok háborúznak egymással, de náluk a pénzekről és piszkos üzletekről van szó, amit nem kellene összekeverni a háborús helyzettel.
Amikor most Ukrajnában jártunk, a rokonokat végiglátogattuk, ott riasztó szegénységet nem is tapasztaltunk. A falusi utcákon ki vannak pakolva asztalokra és padokra a friss zöldségek, gyümölcsök, a friss tehéntej, vagy a sajtok. Cédulákon ott van az ára a portékának. Bárki vásárolhat belőle kedvére, és pénze is van az embereknek megvenni ezeket. Magyarországon én sokkal szegényebbeket látok, és magam is 29 ezer Ft/hó összeget kapok csak az államtól rokkantként, és nagyon sokba kerülnek a gyógyszereim is.
Néhány gondolat arról, hogy ott Ukrajnában mennyi a nyugdíj, mennyi a fizetés, vagy minek mennyi az ára.
Először is azt kell leírnom, hogy most ott kb. 1 hvrinya 12 forint. Ha átlépjük a magyar-ukrán határt, mindjárt ott várnak minket a pénzváltók. Ha 10 ezer forintot beváltunk, azért 820 hrivnyát kapunk.
Nézzünk pár példát, mi mennyibe kerül ott:
Benzin = 20 hrivnya/liter = 240 Ft
Cigi = 12 hrivnya/doboz = 144 Ft
Sör/liter = 10-15 hrivnya = 120-180 Ft
Kenyér/kg = 7 hrivnya = 84 Ft
Paradicsom/kg = 10 hrivnya = 120 Ft
Mennyit keresnek az emberek?
Példaként vegyünk egy olyan általános iskolai tanárt, aki 37 éve dolgozik, most 55 éves – 3.400 hrivnya a havi fizetése. Ez kb. 40 ezer Ft/hó fizetésnek felel meg, na persze ott jóval olcsóbb az élet, mint Magyarországon. Például egy nyugdíj-ügyintéző hivatalnok kb. 2500 hrivnya fizetést kap havonta, egy orvos 2500-3000, a banki dolgozó kb. 2000 hrivnyát. Az emberek életük során általában 30-37 évet dolgoznak. A kismama, ha otthon marad a gyerekkel, ott a GYES 800 hrivnya.
Az ottani nyugdíjak 1000-1500 hrivnya közöttiek átlagosan. Az én anyukám 86 éves, ő könyvelőként dolgozott és most 1240 hrivnya a nyugdíja, 14.880 forint összegnek felel meg, de ebből ott meg lehet élni. Például egy nyugdíjas labor-orvos ismerősünknek 1050 hrivnya a nyugdíja, 12.600 forint.
Ahhoz, hogy ők Magyarországon igényeljék a nyugdíjat, csak egy magyarországi bejelentett lakcím kell, és igazolás, hogy Ukrajnában lemondanak a nyugdíjról – az persze az ukrán államnál marad örökre. Ezután a végzettségüknek és a szakmájuknak megfelelően kiszámolt magyar nyugdíjuk kb. a tízszerese, mint az otthoni ukrán nyugdíjuk. Hát, ezért élnek tömegesen ezzel a lehetőséggel, mert az ingyen magyar nyugdíjukból főúri módon élnek – az egész családjukat Magyarország tarja el, ebből az egy nyugdíjból dúskál az egész család odahaza Ukrajnában.
Az itteni szomszédomhoz is az ukrán szülők, mint nyugdíjas házaspár, be vannak jelentve, de csak a nyugdíjuk miatt, és a két öreg 19.000 hrivnya/hó összegnek megfelelő nyugdíjat kap, 230 ezer forintot havonta. Ez olyan rengeteg pénz nekik, hogy fel sem tudják otthon élni Ukrajnában, így rengeteg megtakarított pénzük van a magyar nyugdíjukból.
Az én férjem 48 éve megállás nélkül dolgozik, most már csak minimálbért keres, mert már azt mondják neki, örüljön, hogy még dolgozhat. Jövőre megy nyugdíjba, de ő nem fog annyi nyugdíjat se kapni a majdnem 50 évnyi munka után, mint ezek a potyaleső ukrán nyugdíjasok ingyen a magyar államtól. Én meg 60 évesen rokkantként csak sóvárgok majd, mert nyugdíjam sem lesz, mert régóta rokkant vagyok, és a 29 ezer Ft/hó rokkant ellátást kapom majd nyugdíj helyett életem végéig.
Én nem értem, hogy miért tűri el a magyar nép, hogy innen ingyen talicskázzák ki a nyugdíjakat az ukránok? A 45 millió ukrán lakos egyharmada nyugdíjas. Mi lesz, ha mind sorban állnak majd az ingyen magyar nyugdíjakért? Itt minket azzal riogatnak, hogy nem lesz nyugdíjunk, és hogy mennyire forráshiányos a nyugdíjkasszánk. Akkor miért adjuk boldog-boldogtalan ukránoknak azt a rengeteg pénzt? Azoknak meg nem akarunk adni nyugdíjat, akik magyarként itt rokkantak bele a rengeteg munkába. A fiatalokkal akarja eltartatni a rokkant szülőt az állam, miközben itt a rokkantak a megrokkanásuk előtt az államnak átlag 30 éven át fizették a járulékot.
A fiatal magyar járulékfizetőknek kell eltartani a vadidegen ukrán nyugdíjasokat is, akik ide soha egy forint járulékot sem fizettek. Hát, ne csodálkozzon a magyar állam, ha innen minden járulékfizető elmenekül! A magyar nyugdíjasokat akkor ki fogja eltartani, ha az ukránok kiürítik a nyugdíjkasszát, a járulékfizetőink meg lelépnek külföldre? Felháborító, hogy erre miért nem gondol a kormány, és miért nem szünteti meg az ukrán nyugdíjasok ingyen magyar nyugdíját? Miféle politikai akarat lehet ennyire fontos, hogy a saját népét riogatja a kormány, hogy az alaptörvény már nem garantálja a nyugdíjasok szociális biztonságát, az idegeneknek meg két kézzel osztogatja ajándékba a magyarok nyugdíját?
(Név és cím a szerkesztőségben)”

Jeszenszky Zsolt:A nyugati közvélemény vezérei az iszlám fundamentalisták tökéletes hasznos hülyéi

Közzétette: admin - szeptember 9th, 2015

Orbán, takarodj! – avagy: orvosi esetek és a rasszista Európa…

http://mandiner.hu/cikk/20150908_jeszenszky_zsolt_orban_takarodj_avagy_orvosi_esetek_es_a_rasszista_europa

A mai nyugati közvélemény vezérei, a ’68-as generáció professzorrá és/vagy politikussá avanzsált hangadói, az ultrabalos, de mára testileg és agyilag is elkényelmesedett egykori radikálisok az iszlám fundamentalisták számára a tökéletes „hasznos hülyék”, a lenini szóhasználattal élve.

Gondolkodtam, hogy az írásnak a fenti, vagy inkább a „kognitív disszonancia” címet adjam; érdemes lett volna kipróbálni mindkettőt és figyelni a különbséget kattintásszámban és viralitásban… de ez már mindörökre gondolatkísérlet marad, mint Schrödinger macskája.

Az orvostudomány jól ismeri az altruizmus fogalmát, és ennek túltengését is. A mániákus altruista állandóan segíteni akar, lételeme az önfeláldozás. Ezzel saját magát is „gyógyítja”. Vagy azért mert lelkiismeret-furdalása van, vagy mert az énképét kell folyamatosan javítania saját maga előtt. (Akár az egyén, akár a közösség szintjén; Németország esetében ez mára a kollektív bűnösség teljes elfogadásának és a múlt bűnei miatti vezeklés állandó kényszerének bohózatába torkollott.) Az önfeláldozási mániát mások előtti teátrális megnyilvánulások, magamutogatás, ripacskodás is kísérhetik (a Keleti pályaudvartól a Szemlőhegy utcán át akár a CNN-ig), de ezek egyáltalán nem mindig velejárói.
A jótékonysággal, az emberbaráti cselekedetekkel természetesen nem mindenki kompenzálni próbál; van olyan, aki egyszerűen csak úgy érzi magát jó embernek, ha idegeneken segíthet. Az IDEGEN itt egy fontos szó. Vajon ha Oroszország teljesen lerohanta volna Ukrajnát (aminek reális veszélye tán még most sem múlt el teljesen), akkor is hasonló vehemenciával vetették volna ugyanezek az emberek bele magukat a Kárpátaljáról menekülő, többségben magyarok megsegítésére? Sajnos – dehogy sajnos, hála Istennek – várhatóan ez is csak gondolatkísérlet marad.
Természetesen a nagy önfeláldozók, az énképükben ily módon megerősítettek sosem látnák be, hogy egy – klinikailag is ismert – betegségben szenvednek. Kikérik maguknak – az olvasók között is bizonyára horkannak már páran. A pszichiátriai intézetek lakói is meg vannak róla győződve, hogy nekik semmi bajuk és kint vannak a hülyék. Vagy ha ambuláns módon kezelik őket, akkor az autópályán jön mindenki szembe.
A civil segítség nagyon nemes dolog, Magyarország csillagos ötösre vizsgázott. (Az állam pedig igenis tette a dolgát, egyáltalán nem rosszul, minden ezzel ellenkező népszerű írás, megmondás, odaböffentés ellenére, de erről részletesen kiválóan írt már pl. Stumpf András.) A nagyon szomorú és kegyetlen igazság viszont az, hogy a jelenlegi migránsoknak adott minden egyes segítség katasztrofális üzenet az otthon lévőknek. Az üldözötteknek és az üldözőiknek egyaránt.
Először az utóbbiakról, mert ez az egyszerűbb. A mai nyugati közvélemény vezérei, a ’68-as generáció professzorrá és/vagy politikussá avanzsált hangadói, az ultrabalos, de mára testileg és agyilag is elkényelmesedett egykori radikálisok az iszlám fundamentalisták számára a tökéletes „hasznos hülyék”, a lenini szóhasználattal élve. Számtalan olyan liberális eszmében hisznek, amelyben mostani lieblingjeik, a muzulmánok nem hogy nem hisznek, hanem gyakran ölnek is azért, ha valaki igen. Maguk az üldözők most nagyjából csak egy kávét kérnek, de aztán majd jönnek ők is. Egyelőre örömmel látják, hogy a nyugati világ megosztott, és védekezés helyett keblére öleli az őt lerohanókat, a trójai falovakat. Az aggályoskodókat pedig leugatja, kiközösíti. Ismerős? Churchill helyzete a ’30-as években. Tudjuk, abból mi lett. (Az örök „zsörtölődő”, „agresszív” „különutas” Churchill-nek eléggé igaza.) Mindezt az Iszlám Állam és a többi fundamentalista – jelentős részük már most Európában – elégedetten figyeli.
Ami pedig a menekülőket illeti, sorsuk valóban rengeteg esetben sajnálatra, szánalomra méltó. DE: EZEKNEK AZ EMBEREKNEK SEMMI KERESNIVALÓJUK ITT.
Túl azon, hogy minden felmérés. hivatalos számbavétel, maguktól a migránsoktól származó információ, stb. azt mutatja, hogy egyre kisebb hányaduk érkezik Szíriából. (Kb. 15% lehet.) Jelentős részük pakisztáni, afganisztáni, afrikai. Szó se róla, nem kellemes helyek ezek sem, de semmi nem történt az elmúlt 1-2 évben, ami ilyen méretű migrációt indokolna. Erről is számos okos, összeszedett írás született már, hogy mik az okok, hogy miért pont most, de a lényeg, hogy elterjedt az információ, hogy az EU-ba jutás „nehéz, de megcsinálható”. És ez bizony, még a kisebbségben lévő szírek egy részére is igaz. Nagyobbik részük – a képzett, tanult, nagyon is létező szíriai középosztály különösen – Törökországban, Libanonban, táborokban várja, hogy egyszer hazatérhessen. A világ hatalmainak kutya kötelessége segíteni, akár komoly katonai fellépéssel is, hogy ez minél hamarabb megtörténhessen.
Egy részük azonban pusztán jobb életre vágyik, a nem-szírek és a bármifajta cucc nélkül vonuló, egyedülálló (nyilván az ingóságaikkal és az esetleges otthon maradt családtagokkal kapcsolatban is konkrét tervvel rendelkező) férfiak különösen, és ezt az életet az EU-ban képzelik el, a már odajutott ismerősök által hallottak alapján. (Nem alaptalanul.)
Aki menekül, az megáll azt első helyen, ahol már nincs veszélyben. Szíriától idáig ez a következő országokat jelentheti: Törökország, Bulgária, Görögország, Macedónia, Szerbia. (Vagy egy másik irányban Jordánia, Szaúd-Arábia, Egyiptom). Ezek biztonságos országok, ahol semmilyen veszély nem fenyegeti őket. De nagyon jól tudjuk a választ: nekik Schengen kell, hogy fizikailag is az övezeten belül legyenek. Innentől kezdve mindenféle kvótarendszer egy vicc. Ha valakit a nagyszerű Lickóvadamosra „osztanak be”, nyilván másnap indul el Heidelbergbe.
Erre jöhet a kérdés, hogy nincs-e nekik is ugyanolyan joguk a jobb életre, milyen alapon teszünk különbséget ember meg ember között, stb. Meg az unalmas, csúsztató párhuzamok a magyar és egyéb kelet-európai vendégmunkásokról Európában. A helyzet az, hogy az EU és Schengen egyik célja éppen ez: helyzetbe hozni a tagállamokat és azok lakosságát, biztosítani az áruk, szolgáltatások, emberek szabad mozgását. Mindez az EU polgárainak javát szolgálja, a „kint rekedtek” rovására. Ezek szerint tehát az egész EU is egy kirekesztő, rasszista képződmény…?
Továbbá a magyarok angliai munkavállalási lehetősége sem egy egyoldalú ajándék; ugyanígy szabadon jöhetnek ide is az angolok. Mielőtt valaki nagyon humorosnak érezné magát, hogy „haha, de ugyan miért jönnének?”, stb., megnyugtatom, hogy vannak itt szép számban. És itteni tevékenységükkel valószínűleg több pénzt visznek ki Magyarországról, mint amennyit a náluk kétségtelenül jóval nagyobb számú magyar mosogató és bolti eladó onnan ide juttat. De ezzel semmi baj, ez a szabad munkavállalás, szabadkereskedelem, kapitalizmus, demokrácia.
Tehát az EU nem egy szabad bejárású klub. Erről lehet morális vitákat folytatni, de nem alanyi joga a másutt születetteknek, hogy az EU-ban éljenek. Nekünk, itt élő szerencséseknek morális kötelességünk segíteni a menekülteknek. A délszláv háborúk idején ez konkrét befogadást jelentett, hiszen a szomszédban voltunk. Most nem kell(ene) idáig jönniük ahhoz, hogy segíteni tudjunk nekik. És ezért mondom, hogy sajnos minden egyes megkent vajaskenyér, odaadott gyerekjáték – és pláne Mamma Merkel hívószavai – katasztrofális üzenetek a (még) nem útra kelt millióknak. Az ő – egyre valószínűbb – útra kelésük pedig Európa végét jelenti. Pont.
A teljesen torz személyiségeket leszámítva az emberek természetes igénye, hogy a saját szemükben „jónak” tűnjenek. A kopasz, kigyúrt tahók is imádják a kutyájukat, néha még akár a saját gyerekeiket is. Tényleges, mélyebb pszichológiai motivációjuktól függetlenül, abszolút nem lehet tehát elítélni azokat (leszámítva természetesen a tökéletesen őszintétlen, ripacskodó pojácákat), akik nap mint nap járnak a keletibe, a vonulási útvonalakra, vagy akár a táborokba, ha úgy érzik – okkal vagy hibásan – hogy az állam nem tesz eleget a menekültekért. Még akkor sem ítélhetjük el őket, ha tudjuk, hogy ezzel egy sokkal messzebbre mutató, az emberiség jövője szempontjából nagyon is lényeges szempontból borzasztó nagy károkat okoznak. Fontos lenne azonban, hogy ezt próbálják meg ők is belátni. Sajnos azonban jelenleg olyan erős egyesekben az „Orbán, takarodj” utáni vágy, hogy mindent ennek rendelnek alá. A migránsok féktelen támogatása – számos más, részben a fentiekben vázolt indíttatás mellett – ebből is ered; ezzel is lehet mutatni, hogy a szar magyar kormány nem tett meg semmit, bezzeg mi, stb., stb. Orbán feltétlen hívéből számos kérdésben komoly bírálójává váltam az elmúlt években. A plakátkampány egy fölösleges, drága, ostoba dolog volt, ami tükrözi Orbán legnagyobb hibáját, a katasztrofális személyi döntéseket is. De a migránskérdésben Orbán abszolút churchilli magasságokban jár – és pontosan ugyanazokat a reakciókat is kapja.
A magyar álláspontra adott ostoba nyugati válaszok, a szellemi-politikai hatalomban jelenleg uralkodó, ultrabalos ’68-as nemzedék képtelensége a valósággal való szembenézésre, túl azon, hogy erősen megkérdőjelezik az Európai Unió fenntarthatóságát, újabb örömteli perceket okoznak Putyinnak. Az EU-ban felbukkanó bármiféle nézeteltérés az ő destabilizációs törekvéseinek mindig nagyon jól jön. Ráadásul hamarosan megjelenhet „Európa megmentőjének” szerepében, amit a jelenlegi EU-ból – némileg érthetően – kiábrándult, reményvesztett, alacsony átlátási képességgel bíró tömegek könnyen be is kajálnak majd. „Oroszország majd megvéd minket az iszlámtól.” Persze a rothadó kapitalizmustól, a nyugati imperializmustól is megvédett: Renault helyett kaptunk Dáciát, NATO helyett varsói szerződést, szabadkereskedelem és Marshall-segély helyett KGST-piacot. Most meg Facebook helyett lesz majd VKontakte, Exon, Eni, Shell, stb. helyett Lukoil és Gazprom. Hurrá.
Végül, azzal maximálisan tisztában vagyok, hogy ettől az írástól senki sem fog szembenézni magával. Hiszen mindezek borzasztóan ellentmondanak sokak saját berögzült gondolkodásával. Az ezzel szembeni érvek, tények ilyenkor mindig az ún. kognitív disszonanciát váltják ki. (Amikor valakinek a felépített hitrendszerével, énképével, stb. össze nem egyeztethető információkat kell az agyának feldolgoznia.) A kognitív disszonancia beismerésére és feloldására való képtelenségről – a beteges jótékonykodáshoz hasonlóan – szintén kötetnyi szakirodalom áll rendelkezésre. És nagyon érdekes kicsit elmélyülni Isaac Asimov munkásságában, aki amellett, hogy tudós és Sci-fi író, a huszadik század egyik legnagyobb vizionáriusa is volt. Talán sokan hallottak már az általa kitalált robotika három törvényéről, amelyre nem csak a későbbi sci-fi írók, hanem a filozófusok és a mérnökök is gyakran hivatkoznak. Számunkra most az első és legfontosabb törvény az érdekes: „A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.” (A többi törvény, az engedelmességről és az önvédelemről, mind alá van rendelve ennek az első törvénynek.) Még az Asimovot valamennyire ismerők közül is valószínűleg kevesen tudják (mert csak néhány kései regényében szerepel – egy igazi nagy gondolkodó mindig képes saját gondolatait is megújítani), hogy született egy nulladik törvény is: „A robotnak nem szabad kárt okoznia az emberiségben, vagy tétlenül tűrnie, hogy az emberiség bármilyen kárt szenvedjen.”. A törvények néha „kognitív disszonanciát” okoznak a robotokban is, akár lefagyást, önmegsemmisítést is eredményezve. Csak a legfeljettebb robotok képesek az ellentétek feloldására, és végső soron a legmagasabb szintű törvénynek való engedelmeskedésre, akár a többivel szemben is.
A mi esetünkben a kognitív disszonancia hasonló lefagyást eredményez. Az ezzel szembesülők inkább még egy vajaskenyeret megkennek, és még harciasabban megvetik azokat, akik képesek egy sokkal perspektivikusabb megközelítésre. Akik, bár szívük azt diktálná, hogy segítsenek, tisztában vannak vele, hogy ezzel egy sokkal nagyobb szívtelenséget követnének el. Mint amikor, hogy meg ne bukjon, megírjuk a gyerekünk helyett a leckét, amihez a beadási határidő előtt egy nappal még hozzá sem kezdett. Vagy amikor az autók között flangáló utcai koldusnak pénzt adunk, miközben tisztában vagyunk a koldusmaffiával. Vagy amikor az eszkimónak halat adunk, és nem tanítjuk/kényszerítjük rá, hogy horgászni tanuljon.
És ahogy a kognitív disszonancia sem oldódik fel azokban, akikről ez az írás szól, nyilván a kommentelők is hozzák majd a formájukat, hiszen ahogy egyeseknek az önfeláldozás-öngyógyítás, úgy nekik az önigazolás – és persze a személyeskedés is – a lételemük.

Görögország átengedte Szíriába Oroszország repülőgépeit az USA nyomása ellenére

Közzétette: admin - szeptember 9th, 2015

http://regnum.ru/news/polit/1963947.html

Görögország átengedte Szíriába Oroszország repülőgépeit az USA nyomása ellenére

Греция пропустила самолёты РФ в Сирию вопреки давлению США

ATHÉN, 2015. szept. 6.—REGNUM

Görögország visszautasította az USA követség követelését a görög légtér lezárására a Szíriának humanitárius segélyt szállító orosz repülőgépek előtt. Ezt a RIA „Novosti” ügynökség közli a görög fővárosból, diplomáciai forrásra hivatkozva.

„Szombaton az USA követsége Görögország ügyvivő kormányához fordult azzal a kéréssel, hogy tiltsák meg az orosz repülőgépek berepülését FIR Athenba. A görög kormány ezt megtagadta, hogy ne rontsa a kapcsolatait Oroszországgal”, mondja a közlemény.

Az amerikai sajtó már napok óta azt állítja, hogy Moszkva lényegesen növelte a részvételét a szíriai polgárháborúban. „Az amerikai tisztviselők még nem jutottak egyértelmű következtetésre Oroszország szándékait illetően Szíriában. Attól tartanak azonban, hogy Moszkva segít Asszad erőinek, támadni a szír kormány ellenségeit, akik közül némelyeket az USA támogat. Oroszország részvételének a növelése erősítheti, Asszad pozícióit és még tovább hosszabbíthatja a polgárháborút, amelyben sok fegyveres csoport, köztük az ’Iszlám Állam’ is, a damaszkuszi kormány ellen lép fel”, – írja a Los Angeles Times.

A Szmolenszkaja Téren[1] válaszoltak az USA információs kirohanásaira. „Még egyszer alá akarom húzni: Megfelelő segítséget nyújtunk és fogunk nyújtani Szíriának, mint ENSZ-tag államnak a terrorista fenyegetés elleni harcban. Ezt a nemzetközi jognak teljesen megfelelve tesszük”, jelentette ki az orosz Külügyminisztérium képviselője, Marija Zakharova.

(Ford. Szende Gy.)

[1] Az orosz Külügyminisztérium

A Bal az USA-t tekinti a menekültválság fő okozójának

Közzétette: admin - szeptember 9th, 2015

http://www.inopressa.ru/article/07Sep2015/spiegel/germ.html

http://www.spiegel.de/politik/deutschland/linke-fluechtlinge-wagenknecht-sieht-usa-als-schuldigen-a-1051623.html
 

Wagenknecht és Bartsch: A Bal az USA-t tekinti a menekültválság fő okozójának

Немецкие “Левые” назвали США главным виновником кризиса с беженцами

Wagenknecht und Bartsch: Linke nennen USA Hauptverursacher der Flüchtlingskrise

Der Spiegel, 2015. szept. 7.

Németország Balpártjának az elnökhelyettesei, Sahra Wagenknecht és Dietmar Bartsch az USA-t nevezték az európai migrációs válság fő okozójának, közli a Der Spiegel. „A nyugati államok az USA vezetése alatt egész régiókat destabilizáltak, lehetővé téve terrorisztikus szervezetek megjelenését, majd eszközül használva ezeket”, – mondják a Bundestag képviselői.

„Olyan gyilkos bandák, mint az ’Iszlám Állam’ közvetett támogatásban részesültek és akadálytalanul kaptak pénzeszközöket és fegyvereket Németország némely szövetségeseitől. Ennek eredményeként emberek milliói szenvednek háborútól és polgári viszályoktól”, – mondják a politikusok.

Wagenknecht felhívta az NSZK kormányát, hogy követeljen az USA kormányától pénzbeli kompenzációt. „Ha Németország kormányában lenne egy csepp férfiasság, legalább financiális részvételt követelne a válságban az USA-tól, a migrációs krízis fő okozójától”, magyarázta. E mellett a politikus követelte, hogy vessenek véget a német haditechnika exportjának és a Bundeswehr részvételének „katonai kalandokban”, teszi hozzá a tudósító.

(Ford. Szende Gy.)

Szegedi püspök: Ferenc pápának fogalma sincs az itteni helyzetről

Közzétette: admin - szeptember 8th, 2015

Cinikusak és arrogánsak a Magyarországra érkező migránsok, mert ez már rég nem menekülthelyzet, hanem invázió, fogalmazott Kiss-Rigó László egy interjúban. A szeged-csanádi püspök szerint Orbán Viktornak igaza van, Ferenc pápa pedig nincs tisztában a magyarországi helyzettel.   Tov&#225bb olvasom »

Kertész Imre: Európa öngyilkos liberalizmusáról

Közzétette: admin - szeptember 8th, 2015

Ker­tész Imre: Eu­ró­pát tönk­re­te­szik a musz­li­mok és a li­be­rá­li­sok!

Az egyet­len Nobel-díjas ma­gyar író gon­do­la­tai meg­döb­ben­tően idő­sze­rűek. Hát­bor­zon­ga­tóan. Gye­re­kes és ön­gyil­kos li­be­ra­liz­mus­ról be­szél!

KERTÉSZ IMRE  mondatai ugyancsak elgondolkodtatóak:   Tov&#225bb olvasom »

Rothschildok pénzelik a “migráns bizniszt”? A bevándorlók fejenként tizenegyezer euróval indulnak útnak?

Közzétette: admin - szeptember 6th, 2015

http://delhir.info/cimlap/kiemelt-hirek/45022-2015-08-31-12-21-29

Rothschildok pénzelik a “migráns bizniszt”? A bevándorlók fejenként tizenegyezer euróval indulnak útnak?

Tov&#225bb olvasom »


Copyright © 2007 Reális Zöld Valóság vélemények!. DVD to iPod converter. Best laptops. Antivirus software
FireStats icon Powered by FireStats Top