A biomassza rosszabb, mint a szenes erőművek?

Közzétette: admin - november 30th, 2015

A biomassza rosszabb, mint a szenes erőművek?

2015. november 26. 23:55

A biomassza rosszabb, mint a szenes erőművek?

Úgy tűnik Európa legnépszerűbb megújuló energiaforrása katasztrofális hatással van a környezetre. Nem a szélerőművekről, vagy a vízi energiáról beszélünk. Európa legnagyobb megújuló energiaforrása a faapríték, a pellett. A fa elégetése, hivatalosan megújuló energiaforrásnak minősül, hiszen akár több fa is ültethető, mint amennyit elégetnek.

A biomassza tüzelés az Európai Unió legjelentősebb megújulóenergia forrása és további növekedése várható az Európai Parlament döntése alapján. Egy most megjelent jelentés szerint azonban a biomassza erőművek légkörre gyakorolt hatása, rosszabb, mint a szenes erőműveké, legalábbis ezt állítja a Climate Center nevű szervezet kutatása. Egyedül 2013-ban Európa közel 20 millió tonna fapelletet tüzelt el, amellyel a világ teljes pellet felhasználásának 79%-át adta. Európa szerte cégek és állami vállalatok sora áll át széntüzelésről fatüzelésre, hogy teljesítse az Unió megújuló energiára vonatkozó előírásait. Az átállásban egyenesen az állami szektor vezeti a sort. Ennek oka, hogy a fa alapú elektromos áramot az unió karbonsemlegesnek tartja, így a cégek ezek kiépítésével sokat javíthatnak kibocsátási adataikon és jelentéseiken.

Több széndioxid kerül a levegőbe

A Climate Central egy brit erőművet vizsgált meg közelebbről, nevezetesen a Drax Erőművet. Ez Európa legnagyobb olyan erőműve, amely a széntüzelésről a fatüzelésre állt át. A kutatás szerint azonban az új fatüzelésű erőmű 15-20 százalékkal több szén-dioxidot bocsát ki, mint amikor szénnel üzemelt. A Climate Central jelentése szerint ez több millió tonna szén-dioxidot jelent, és ezt nevezik hivatalosan „megújuló” energiának. Az elv az lenne, hogy több fát ültetnek, mint amennyit elégetnek az erőművekben. A problémát az jelenti, hogy az elv a gyakorlatban rengeteg időt vesz igénybe. A Natural Resources Defense Council jelentése szerint akár egy évszázadot is igényel, mire a kibocsátott széndioxidot az ültetett fák megkötik. Ez pedig azt jelenti, hogy noha a biomassza tüzelés technológiai értelemben megújuló energia, rövid távon nem alkalmas arra, hogy megkösse a szén-dioxidot, és ezért komoly szerepe lehet az éghajlatváltozásban.

Azidő alatt, amíg az újonnan ültetett fák megnőnek, az extra széndioxid jelen van a levegőben, és hozzájárul az üvegházhatás erősödéséhez. Ezt pedig az Európai Unió nem veszi figyelembe, hiszen a biomasszát karbonsemlegesnek tekintik, így valójában az Unió CO2 kibocsátása lényegesen magasabb lehet, mint ahogy az a hivatalos jelentésekben szerepel.

Itthon is sok a kritika

Nem csak külföldön, de idehaza is sok jogos kritika éri a fatüzelésű erőműveket. A folyamat lényege, hogy a fát az erdészetek letermelik, technológiától függően shredderekben ledarálják, majd elégetik. Az eljárással kapcsolatban több probléma is van. A fokozott fakitermelés természetvédelmi szempontból is aggályos, ritka fajoknak veheti el az élőhelyét, ha nem marad holt fa az erdőben. A nagy erőművek miatt a beszállítás okozta környezetterhelés is gondot jelent, hiszen az alapanyag szállítása nagy földrajzi távolságokról történik. Mivel a fa tüzelése során termelődő energia 65-70%-a hő, és csak a fennmaradó rész villamosenergia, ezért a tisztán áramtermelés óriási pazarlás.
Környezeti szempontból csak a kicsi, maximum 1 MW-os kapacitású lokális erőművek fogadhatóak el, amelyek helyi erőforrásokon alapulnak.

Forrás: http://greenfo.hu/hirek/2015/11/26/a-biomassza-rosszabb-mint-a-szenes-eromuvek

Egy németországban dolgozó doktornő segélykiáltása a bevándorlókkal kapcsolatban

Közzétette: admin - november 29th, 2015

Forrás:  https://titkolthirek.wordpress.com/2015/11/28/egy-nemetorszagban-dolgozo-doktorno-segelykialtasa-a-bevandorlokkal-kapcsolatban/

Tegnap a kórházunkban megbeszélést tartottunk a nálunk kialakult helyzetről és arról, hogy egy másik müncheni kórházban már tarthatatlan a helyzet.
A körzeti orvosi rendelők nem tudják már kezelni a kialakult vészhelyzetet, ezért mindenkit a kórházakba küldenek.
Sok muszlim elutasítja, hogy őket orvosnők kezeljék és mi sem vagyunk hajlandók azok közé az állatok közé menni, különösen azokhoz, akik Afrikából jöttek.

A migránsok és az orvosi személyzet között a kapcsolat a rosszból a még rosszabbra fordult.

A múlt hét óta, azokat a migránsokat, akik kórházba mennek, a K-9-es rendőrségi egység tagjai kell, hogy kísérjék.

Sok bevándorló AIDS-es, szifiliszes, TBC-s és sok egyéb egzotikus betegsége van, úgyhogy mi, itt Európában, nem is tudjuk, hogyan kell kezelni őket. Ha egy receptet kapnak a gyógyszertárban, és megtudják, hogy azért készpénzben kell fizetni, a hihetetlen dühkitöréseket kapnak, különösen, ha a gyerekek gyógyszeréről van szó.

Ők otthagyják a gyermekeket a gyógyszertári személyzetnek ezekkel a szavakkal:
“Úgy, gyógyítsátok őket ti magatok!”
Így tehát, a rendőrség nem csak a klinikákat és kórházakat, hanem a nagy gyógyszertárakat is őrzi.
Nyíltan azt kérdezzük: hol vannak azok, akik a TV kamerák előtt és a pályaudvarokon plakátokkal üdvözölték a bevándorlókat?
Igen, a határokat már lezárták, de már itt vannak milliók és mi biztos, hogy nem tudunk tőlük megszabadulni.
Eddig a munkanélküliek száma Németországban 2,2 millió volt. Most lesz legalább 3,5 millió.
A legtöbb bevándorló egyáltalán nem foglalkoztatható. Ezek a legalapvetőbb oktatásban sem részesültek.
S mi több, a nők általában egyáltalán nem dolgoznak. Úgy saccolom, hogy minden tizedik nő közülük terhes. Több százezer közülük magával hozta a csecsemőjét és 6 éven aluli kisgyerekét, akik lesoványodottak, elhanyagoltak.

Ha ez így folytatódik, és a németek újra megnyitják határaikat, hazamegyek a Cseh Köztársaságba. Senki fog tudni engem ebben a helyzetben itt tartani, még ha kétszeres a fizetés itt, mint otthon. Én Németországba jöttem dolgozni, hogy nem Afrikába vagy a Közel-Keletre.

Még a professzor is azt mondta nekünk, aki a tanszéket vezeti, hogy mennyire elszomorítja , hogy egy takarítónő 800 euróért takarított itt minden nap évekig, majd jön egy migráns fiatal férfi a folyosón, aki mindent csak ingyen szeretne és ha nem kapja meg, akkor dührohamot kap.
Ez nekem tényleg nem kell! De attól tartok, hogy ha hazatérek, egy bizonyos ponton túl ugyanaz lesz a Cseh Köztársaságban is. Ha a precíz németek nem tudják kezelni ezt, ott Csehországban teljes lenne a káosz. Senkinek fogalma nincs róla, aki nem került velük kapcsolatba, hogy milyen állatok ezek, főleg azok, akik Afrikából jöttek, és hogy a muszlimok hogyan bánnak a mi dolgozóinkkal, munkatársainkkal, a vallásuknak megfelelő ellátást követelve.
Mostanáig a helyi kórház személyzete még nem kapta el azokat a betegségeket, amiket a sok száz, meg száz napi ellátást kapott bevándorló hurcolt be magával, de ez csak idő kérdése.

Egy Rajna közeli kórházban a migránsok késekkel támadták meg a személyzetet, azért, mert egy 8 hónapos gyereket halál közeli állapotban adtak át, akit korábban 3 hónapig fél Európán keresztül vonszoltak, és a gyermek két nap alatt meghalt. Annak ellenére, hogy top ellátást kapott az egyik legjobb gyermekgyógyászati klinikán Németországban.

Az orvost meg kellett műteni és két ápolónő az intenzív osztályon fekszik.

Senkit nem büntettek meg.

A helyi sajtóban tilos írni róla, így csak e-mailen keresztül tudunk az esetről.

Mi történt volna, hogy egy német szúrt volna meg egy orvost és az ápolókat a késsel?

Vagy ha ő öntötte volna saját szifilisszel-fertőzött vizeletét egy nővér arcába és így akarta volna őt a megfertőzni?

A minimum az lenne, hogy őt egyenesen a börtönbe vinnék, majd később a bíróság elé. Ezekkel az emberekkel – eddig semmi nem történt.

És ezért kérdezem, hogy most hol vannak mindazok, akik üdvözölték és fogadták őket a vasútállomásokon?
Otthon ülnek és várják, hogy még több vonat érkezzen és várják a pénzt a következő szereplésért, hogy statisztaként üdvözöljék a migránsokat az állomásokon.
Ha rajtam múlna, én felkérném ezeket az ujjongó fogadó üdvözlőket, hogy hozzák őket először ide, mint kísérőket, ide a kórház sürgősségi osztályára. Aztán betenném őket az egyik épületbe a bevándorlók közé, anélkül, hogy a fegyveres rendőrség és rendőrségi kutyák vigyáznának rájuk ott, és nem lenne orvosi segítség sem.
Mert egyébként ma Bajorországban minden kórházban csak a fegyveres rendőrség és rendőrségi kutyák tudják fenntartani a rendet.

 

 

Gyermekeink megrontására buzdít az ENSZ!

Közzétette: admin - november 28th, 2015

Gyermekeink megrontására buzdít az ENSZ!

Írta:  Egerszegi Gyula

Európa elsüllyesztését soha nem látott fokozatra kapcsolták a „haladó” beállítottság nevében. Mindenből, ami korábban valamiképpen a szentség világába soroltatott, mára fogyasztási cikket csináltak; terméket, ha úgy tetszik. Nincs ez másként a szexualitással sem, amelyre egyre korábban kezdik nevelni a gyermekeket, méghozzá az úgynevezett szexuális felvilágosítás keretein belül.

Szerda délelőtt a Kossuth Rádió Vendég a háznál című – gyermeknevelésről szóló – műsorában a szexuális felvilágosításról volt szó. Ez a téma borzasztóan bonyolult és felelősségteljes, amely – ha kicsúszik az óvó felügyelet alól – óriási veszélyt jelenthet gyermekeink lelki egészségére nézve.

Amit a rádió műsorában hallottunk, az egészen elképesztő volt. Egy konzervatív német szociológussal, Gabriele Kuby-val beszélgettek a németországi, és az általánosságban nyugati világban bevett szexuális felvilágosításokról. Kuby elmondta, hogy Németországban a gyermekek 9 éves korukban már tanulnak a fogamzásgátlásról, megtanítják nekik az óvszer használatát – műanyag „eszközök” segítségével. Mindezt a WHO, az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének idevágó szabványai alapján teszik. A WHO ajánlása szerint a gyermekeket 4 éves korukban meg kell tanítani az önkielégítésre.

Azok a szülők, akik ezt ellenzik, és kiveszik gyermekeiket ezekről az órákról, pénz- és börtönbüntetésre számíthatnak. A hatóságok és az iskola törvény elé állítják a szülőt, meghurcolják az egész családot; azzal fenyegetik a szülőket, hogy állami gondozásba kerülnek a gyermekeik, ha kihagyják a szexuális felvilágosításnak ezt a formáját.

A német gyermekek felvilágosítása az óvodában kezdődik. Szexuális játékokat játszatnak a gyermekekkel, az óvónők hathatós támogatásával. 4 éves korukig már hallaniuk kell a kicsiknek az azonos neműek szexualitásáról. Mindenfajta szexuális beállítottságot elfogadtatnak velük, a perverziókat pedig bőségesen kibeszélik és megmutatják a gyermekeknek. 9-12 éves korig a német gyermekeknek tanulniuk kell a szexuális jogokról. Németországban minden hatodik kislányt, és minden tizedik kisfiút ért már valamilyen szexuális bántalmazás.

A hanyatló Nyugat söpredéke ezt a jövőképet szánja gyermekeinknek, a példaképek legyártása már nagyban zajlik!→

Itt tart ma a dicső Nyugat, amelyhez egyesek még igazodni szeretnének!

Nem túlzás ezeket a dolgokat szexuális felvilágosítás helyett megrontásnak nevezni. Az ártatlan gyermek fejlődésében törést okoznak, „biztonságos szex” oktatásának leple alatt elveszik tőlük a gyermekkorukat. Az, hogy egy 10 éves fiatal a transzvesztiták jogairól és a saját neme megválasztásának jogi hátteréről hall, nagyon beszédes. Az egész arról szól, hogy totális háborút indítsanak az ember ellen, megkérdőjelezve mindent, ami értékes.

Felnőttként ezeknek a gyermekeknek elenyésző része lesz maradéktalanul egészséges, döntő többségük nyitott lesz az aberráltság különböző válfajaira; harcolni fog a homoszexuálisok és egyéb deviáns viselkedési formával fellépők jogaiért. Meggyűlöltetik velük a családi közösséget, a tiszta szeretetet, és végül szembeállítják ezeket az embereket saját magukkal.

Egy reményünk van. Az, hogy ennek az Európának lassan vége! Jó hír, hogy az individualista szemétdomb feléli önmagát. Az a világ, ahol a közösségeket ilyen állatias kegyetlenséggel tördelik szét, nem sokáig maradhat fent. És itt már nincs is szó közösségről: az embert magát ássák alá belülről. Ha eddig még nem volt tiszta: ezek a világszervezetek nem az emberekért, hanem az emberek ellen vannak, egy brutális szabadkőműves rombolási program megvalósítására hozták létre őket. A közelgő összeomláson túl még egy reményünk van: a népi és közösségi alapozású társadalmi háttérrel rendelkező, emelkedőben lévő világhatalmak. A jövőt ők jelentik!

Magyar, legyen Hited és lészen Országod!

 

A Változó Világ Mozgalomért Közhasznú Alapítvány közleménye

Közzétette: admin - november 27th, 2015
2015. november 27., péntek 10:41
A Változó Világ Mozgalomért Közhasznú Alapítvány közleménye
    Budapest, 2015. november 27., péntek (OS) – A Változó Világ Mozgalom (VVM) szerint Magyarország civil szférája nehéz, sok vonatkozásban szánalmas állapotban van. Ez következménye az ország hasonló helyzetének, részben annak tükörképe.
A civil szféra számára hiányzik a békés, alkotó és demokratikus környezet. A társadalom mélyen megosztott és túlpolitizált. Az uralkodó táborok kirekesztők és agresszívek, igyekeznek ellenőrzésük alá vonni minden forrást, azokkal pedig önkényesen és átláthatatlanul rendelkeznek, szinte kizárólag saját érdekükben, mindenféle technikával szédítve a közvéleményt.
A helyzeten rontottak az elmúlt évek követhetetlen jogszabályváltozásai is. Egy sor közhasznú szervezet méltánytalanul elveszítette közhasznú állását vagy kényszerült zavaros meghatározásokkal alkalmazkodni a hiteltelenség erősödő uralmához.
Itt lenne az ideje, hogy a civil szféra rálépjen az igazi önszerződés útjára. Ki kellene harcolni az ésszerű törvényi szabályozást, beleértve egy közhasznúsági “amnesztiát”, de legfőképpen azt, hogy a civil szféra finanszírozását közösségi formák oldják meg, korlátozva mind az adópénzek önkényes szétosztását a kormány által, mind a társadalom magánosított gazdagságának másképpen önkényes osztogatását.
Különösen fontos és üdvös lenne, ha minél több civil szervezet elhatárolódna a harcos táboroktól és pénzforrásaiktól, bölcsen összefogna, és egységben azon fáradozna, hogy a civil szféra egy új, önálló hatalmi ágként járuljon hozzá a társadalom fejlődéséhez.

www.valtozovilag.hu/felhivas.htm
Kiadó: Változó Világ Mozgalomért Közhasznú Alapítvány

Földrajzi és ökológiai szempontból a szíriai konfliktus a vízellátás súlyos válságának a következménye

Közzétette: admin - november 14th, 2015

http://inosmi.ru/world/20151112/231331516.html

Tamri, Ajala: A szíriai háború igazi oka (részlet)

Аяла Тамри (איילה תמרי): Настоящая причина войны в Сирии

  1. nov. 12. Haaretz, Izrael

Földrajzi és ökológiai szempontból a szíriai konfliktus a vízellátás súlyos válságának a következménye.

A vízellátás válságának okai összefüggenek Szíria előző elnöke, Hafez Asszad programjával. Ő az 1960-as években a búza vetésterületeinek a növelése mellett döntött, hogy fedezni tudják a belső, sőt az export szükségleteket is. Az 1970-es évektől az erdő-, sőt a puszta területek egyre újabb részeit szántották fel, hogy búzát termeljenek. A szükséges víznek mintegy a fele az Eufráteszből és a hatóságok engedélyével ásott kutakból érkezett. Szíria hamarosan ki tudta elégíteni a belső búzaszükségleteit, sőt tartalékokat képzett. E mellett vízszerető gyapotot is termelni kezdtek. De az ember által létrehozott problémák, szorozva természeti csapásokkal, felborították ezt a programot.    Tov&#225bb olvasom »

ENPOL 2000 Társulat rendezvénye 2015. 11. 11-én

Közzétette: admin - november 12th, 2015

Fényképalbum

 

IEA BIG IDEAS – Cséfalvay Zoltán

Közzétette: admin - november 4th, 2015


Copyright © 2007 Reális Zöld Valóság vélemények!. DVD to iPod converter. Best laptops. Antivirus software
FireStats icon Powered by FireStats Top