Prédikáció a globalizációról Evangélikus Egyház Közgyűlésén a Nagyszebeni plébániatemplomban!

Közzétette: admin - március 15th, 2016

Kedves tagtársa – vallásától függetlenül(!) – mindenki olvassa el a benne lévő igazságok miatt és erőt adván, hogy vannak – papok is(!) akik ki merik mondani az igazságot!

Végre egy vezető keresztyén, aki be meri vallani, hogy mi vár Európára és azt is meg meri említeni, hogy a kereszténység a végét járja!!!

BÁTOR, hogy azt is meg meri mondani, hogy MELYIK ORSZÁG-HATALOM a fö irányító!!!!

Sokkal több, mint TANULSÁGOS!!!!

 

Prédikáció az Evangelikus Egyház Közgyülésén, szombat, november 14, 2015

a Nagyszebenbeni plébánia templomban

(Walther Sinn, szemlaki evangélikus
lelkész)

Prédikáció íge:       Máté 24, 43-44

Az Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus azt mondja: “Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jön el a tolvaj, vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön. Azért legyetek készen ti is; mert amely órában nem gondoljátok, abban jön el az embernek Fia.”(Mt. 24, 43-44)

 

Prédikáció ének: EG 234, 1-5 Wach auf, wach auf, ‚s ist hohe Zeit

(Kelj fel, kelj fel,  itt az ideje)

 

Kedves, főtiszteletű püspök úr, Nagy Egyházi Közgyűlés,

Kedves testvérek, kedves testvéreim a szolgálatban,

 

A mai istentiszteletre megfelelő szöveget kerestem, de mivel hogy mi az egyházi év(liturgikus év)végén vagyunk, a mai evangéliuma pont jól beilleszkedik. Legyen szó akár a mostani hétnek egyik szentigéről, vagy a jövő heti egyik szentigéről, szinte az összes szöveg arra megy ki, hogy mi olyan beállítottságúaknak kell legyünk, hogy

  1. Valamelyik napon az Úr eljön, és felelősségre fog vonni minket
  2. Meg kell ismerjük  az idők jeleit, és ennek megfelelően cselekedjünk

Jézus Krisztus ebben az evangeliumban arról beszél, hogy ébren legyünk, és fel legyünk készülve ! Éberek és készen legyünk abban az órában, amelyben Ö maga, az Úr, eljön.

Jézus összehasonlítja az Ö saját eljövését egy tolvajnak betörésével az éjszakában – nagyon hirtelen és váratlanul jön, talán az első mély alváskor, amikor nem is gondolunk olyasmire. Mennyire rossz és kegyetlen ez, fáradtnak lenni, és ebben az első alvásközben hirtelen felébresztve lenni, tapasztaltam a katona időszakban, amikor mi be voltunk osztva egy 3 x 3 órás ritmusban, és következőképpen jöttek sorba: tanulás-alvás-gárda.

Hogy nem csak az Úr hirtelen jön, hanem a kísértő, a Sátán is,  azt mondja a Szentírás is.

Most elgondolkozva jövünk rá, hogy a múltban is furcsa idők voltak, de nem olyan mértékben, mint ma!

Tömegmanipulációk mindig voltak, de a mi időnkben azokat nagyon magasan vezérlik; a legtöbb ember sajnos nem is jegyzi meg öket.  És mi, a keresztény anyaszentegyházának tagjai valahogy együtt úszunk, és haggyuk, hogy minket meggyőzzenek.

Lehet, hogy a mi Urunk és Megváltónk Jézus Krisztusnak szavai soha nem voltak olyan aktuálisak, mint éppen a mi időnkben.

A tolvaj vagy az ellenség, amelyik az éjszaka folyamán jön – ez a lelki éjszakát is jelentheti – ma nem jön hirtelenül!

Nem, ő a stratégiáját nagyon is jól átgondolta már évtizedekkel ezelőtt, a terepet is  nagyon jól megfigyelte, éppen úgy, ahogy a bankrablók is általában a legapróbb részletekig mindent átgondolnak !

Majd, mikor a bankban a behatolás zajlik, minden nagyon jól működik, mert korábban az összes lehetséges variációkat átgondolták, és mindenre számitottak és minden kis részletet, mindent előre lejátszották, és kipróbálták titokban.

Így van ez a tolvaj – vagy a mi Urunk Jézus Krisztus egyházának ellenségeivel is ! Nem jöhet felkészületlenül, hanem azért, hogy jó sikere legyen a “betörésénél”,  a jó kitalált taktikáját évtizedekkel ezelőtt megtervezte. Most csak érvényíti a taktikáját, az embereknek tiszta szép dolgokat mesél, és a nagy rombolásán közben, amit  ez okoz, a nép neki még hangos tapsot is tapsol.

Egy idő óta én nagyon aggódok arról, hogy mi történik nem csak Európában, hanem az egész világban! Nem tudom elhinni, hogy nyugodtan tudunk aludni ezekkel szemben ! Szeretnék hivatkozni a politika csak néhány példájára; ezeket a példákat még számtalanul kilehetne bővíteni:

Az évtizedek folyamán különböző kampányok voltak:

– 1980: a kampány “Mentsd meg a fát”

– 1990:                       “Mentsd meg az eső erdőt”

– 2000:                       “Mentsd meg a polár medvét”

– 2010:                       “Mentsd meg az Eurót”

– 2013:                       „Mentsd meg Görögországot”

– 2015:                       “Mentsd meg a menekülteket”

– 2020: ez lesz:
“Mentsd meg magadat, ha tudod”

 

Ezek között szó van a “klímaváltozásról” is, ami fizikailag azzal magyarázható,  hogy a naphosszú időközönként újra és újra robbanásokat mutat fel, amelyek befolyásolják az éghajlatot. Klímaváltozások, amióta a föld létezik,mindig is voltak,     – amelyek közül az egyik a jelenlegi.

Közben az államfök szakmai konferenciákat szerveznek, hogy ezt a klímaváltozást hogyan lehetne visszavonni.

Valójában ez egy CO2-csalás a globalisták által, mint sok más program is csupán egy bűvészmutatvány az emberekkel szemben!

Ugy a Manhattani WTC két ikertornyait 2001 szeptember 11 önkéntesen beomlasztották – nem volt semmi támadás a terroristák által ! Annak érdekében, hogy folytathassa a konkrét célját, az Amerikai kormánynak mintegy 2.500 ember nem volt túl kár, hogy a bombák által a levegőbe küldje őket ! Az olyan  kormányok számára az emberek csak számok!

A pénzügyi válság is mesterségesen jött létre 2008-ban.

A mágneses északi pólus (sark), amely nem esik egybe a földrajzi északi-sarkkal, megváltoztatja álláspontját évente akár 80 km-el, és a közeljövőben egy nagy ugrást fog tenni és Észak-Kanadából Szibériába fog átállni. A mágneses pólusok (sark) vándorlások függnek úgy a nap tevékenységtől, mint a geológiai tevékenységtől a föld belsejében.

Mindez változásokat fog hozni velük, amit mi emberek nem leszünk képesek befolyásolni, de néha idióta ezt reánk akarja kényszeríteni az úgynevezett megszorító intézkedések által, és közben úgy tesz, mintha nekünk valami jót akarna tenni.

A “Klímaváltozás” téma magába foglalja az energiatakarékos lámpákat  is, amelyek valójábankárosak , mert különböző mérgező anyagokat (fenol,stb.) tartalmaznak, testünkre elektromágneses sugárzásokat bocsájtanak és erősen mérgezőek a benne lévő higany által!A veszélyes higany, ha kifolyik, a tüdőbe száll és a talajban a felszín alatti vizekbe szivárog be!  (5 mg higany 5.000 liter vizet tesz emberi fogyasztásra alkalmatlannak!)

Ezen energiatakarékos lámpák által nem lehet energiát megtakarítani, mert az előállítási árak sokkal magasabbak a normál izzókhoz képest!!! És amikor az újrafeldolgozásra kerül a sor, sok energiát fogyasztanak el, és az elektronikai részekkel csak hiábavaló hulladék jön létre, ami ugyancsak pazarlás !  Azonkívül nem lehet tudni, hogy a higanyt tényleg ki tudják szűrni, vagy, elpárolog a levegőben !    Ezen túlmenően, az energiatakarékos lámpák fénye  egy hideg fény, így kényelmetlen és nem hasonlít a napfény spektrumára ! Az energiatakarékos izzónak nincsen hosszabb élete, mint egy hagyományos izzónak, és nem alkalmas a család háztartás számára. A hagyományos izzóhoz leginkább a halogén izzó hasonlít, de mégis ezt is meg akarja tiltani az EU !

Valójában nem az ökológia, a klíma, a környezet és a földnek megmentése fontos a döntéshozó testületeknek, hanem inkább a vállalatok gazdagítása!!!

A vállalatok maguk is nem arra törekszenek, hogy segítséget nyújtsanak az embereknek, hanem saját nyereségeit keresik !

ú véleményt követeltek volna.

Tehát úgy az ellenség, vagy a tolvaj be kúszik közénk,anélkül, hogy mi észrevennénk.

Nem is beszélve a háborúkról, amelyeket szándékosan évtizedek óta vezet Amerika és hajánál fogva erre a célra keresi az okokat: – csak Vietnamban 2 millió halott volt, akkor még mennyi Irakban, Afganisztánban, Jugoszláviában, Líbiában és most Szíriában. Háború volt Etiópiában is, és Szomáliában. Itt millió ember hal meg, de senki sem gondol arra, hogy Amerikát ezért felelöségre vonnja a népirtás miatt ! Szintén az Ukrajnában történt összecsapásokért is Amerika és szövetségesei felelősek. Így az Irán is, már régóta Amerikának a látóhatárában van.

Közben az embereket mindenféle hazugsággal becsapják: az emberi jogokkal és avallásszabadsággal, hogy ezeknek érdekében küzdenek.

Évek óta az Egyesült Allamok Oroszország és Kína körül katonai bázisokat építa

Az Egyesült Államok és a NATO a világunknak még semmi jót nem hozott, hanem csak válságos helyzeteket hoznak létre (krízis).

Ezen kívül Németország, a 2. világháború óta 2009-ig, egy az Egyesült Államok által elfoglalt ország, és csak egy Amerikának korlátolt felelősségű társaság (GmbH vagy SRL); közben az adott kancellár csupán ennek a korlátolt felelősségű társaságnak az elnöke.

Ami az úgynevezett Görögország megmentését illeti, a görög nép a mentőcsomag mintegy 154 milliárd €-bol csak 5 milliárdot kapott meg, illetve 2,5%. Az összeg legnagyobb részét, tehát közel 98% a bankok nyelték le. Hol van akkor Görögországnak megmentése ???   Valójában kit mentettek meg ?

Ne felejtsük el a nem ellenőrzött földi népesség csökkenését (Codex Alimentarius) a Gyógyszeripar és az Egészségügyi Világszervezet által, ami valójában, mint egy nemzetközi maffia működik és a géntechnológiát támogatják.

Az utóbbi időben Románia jóváhagyta a genetikailag módosított vetőmagok terjesztését!!! Ez által levágjuk magunk alól az ágat, amelyen ülünk !

Különböző betegségeket, mint például az Ebola, az AIDS és a rákot a laboratóriumokban mesterségesen előállítják és az emberekbe különböző féle alkalommal beadják: például a védőoltással az influenza megelőzésére.

Gondoljunk a sertésinfluenzára, a madárinfluenzára, melyek szintén csak hazugságok voltak.

A világban sok minden nagy részén hazugságra épül!

Az egész világban az iskolákban az új tantervekkel agymosást  és az “agykontrollt” művelik.

A politikai korrektség mindenhol nagyon fontos !

 

Nem hiába Jézus minket figyelmeztet a tolvaj elöl, aki az éjszakán hirtelen betör!

 

Szinte “mindenható” titkos szervezetek“valamennyi” nagy és globális politikai döntések mögött húzzák(a színfalak mögött) a szálakat.

Az egyik legnagyobb és legveszélyesebb ilyen típusú csoport a “Bilderberger“-csoport, amelynek tagja talán az összes  szabadkőműves  Ez a csoport az összes titkos társaságok közül a legelitebb, befolyásos ! Sok kis és nagy háborút indított, és újságok, stb.) hallgatnak, és mindent kozmetikáznak, azt az Egyesült Államoknak köszönhetjük; ők finanszírozzák a sajtót, hogy az embereket végtelenül hülyitsék !

Nem hiába figyelmeztet minket Péter apostol, hogy: “Józanok legyetek, vigyázzatok;  mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen.  Akinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben, tudva, hogy a világban lévő atyafiságotokon ugyanazok a szenvedések telnek be.”(1. Péter.  5,8-9)

Arra buzdít minket ez az ige, hogy ismerjük fel az idők jeleit, és ennek megfelelően járjunk el !

Mit kell tennünk ???    Legyünk éberek, ahogy Jézus mondja.

Meg kell győzzük a politikusokat, hogy többet ne háborúzzanak !

Meg kell védenünk a keresztény értékeket és a keresztény hitünket !    Ahelyett, hogy támogassuk az abortuszt, a családi élet és a gyermekek születésébe több súlyt kell fektetni!

Fel kellene hívnunk az embereket az imádságra és vissza kellene állítani az Istenhez való kapcsolatunkat, mielőtt túl késő lenne! – szintén kellene imádkozni, hogy az Úr a muszlimoknak, akik a nyugaton vannak, de a többieknek is, kinyitja a szemüket, hogy tudhassák, hogy nincsen senki másban üdvösség, mint maga egyedül Jézus Krisztusban! – mint ahogyan Péter apostol a Szanhedrin előtt tanúskodott. (Ap. Csel. 4, 12)

A kereszténység mindenhol, ahol az iszlám elterjedt, csaknem teljesen, vagy teljesen eltűnt – lásd Törökországot, Észak-Afrikát, Szíriát, stb.

Spanyolországban 800 évig tartott, amíg az iszlámot vissza tudták nyomni – és most mi itt Európában az iszlámot tárt karokkal újra felvesszük !

Mi, keresztények saját magunkat fel adjuk, és akarattal a vágóhíd felé megyünk !!!

Utoljára mi, a kersztyének is, mint az indiánok Amerikában, kénytelenek leszünk, a „rezervátumban” élni, ha egyáltalán!

Talán most már értik az én aggodalmamat  a problémák felől, amelyiket már említettem. Én alaposan  dokumentáltam magam, és nem vagyok egy összeesküvés-teoretikus !

Ezek a problémák tényleg nagyon komolyak, és köszönöm a megértésüket.

Urunk és Megváltónk ezt mondja: “Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jön el a tolvaj, vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön. Azért legyetek készen ti is; mert amely órában nem gondoljátok, abban jön el az embernek Fia.”

Jézus mindannyiunkat, az egész kereszténységet hívja, hogy ébredjünk fel !

Ugyanakkor azt mondja: “Ti vagytok a földnek savai !   Ti vagytok a világ világossága !”   (Mt. 5, 13. 14)

Mutassuk meg, hogy mi azok is vagyunk:  a földnek savai és a világ világossága!

És legyünk éberek!   A Jézus Krisztus nevében tárjuk fel a hazugságokat, amelyekkel elénk jönnek !

Imádkozzunk, hogy a mi Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus, Ö maga, aki győztes a halál és az ördög felett, meghiúsítsa ezeket a Bilderberg-csoport és embergyűlölőknek az összes terveiket és megsemmisítse ezeket !

A Szentháromság Isten maga vigyázzon ránk, és adjon nekünk hitben bátorságot !
A m e n.

 

23 hírrel az elhallgatás fala ellen (benne: Medgyessy is azeri imádó lett)

Közzétette: admin - március 15th, 2016

23 hírrel az elhallgatás fala ellen (benne: Medgyessy is azeri imádó lett)

merkelnachderwahl

Három csapás Merkel arcába:

 

THE NEW YORK TIMES

„Kudarc Angela Merkelnek, miközben a szélsőjobb előre tör Németországban” címmel számol be az eredményekről a vezető amerikai globális lap.

 

FINANCIAL TIMES

„Angela Merkel drámai kudarcot szenvedett el a regionális választásokon” címmel ír a történtekről a globális brit lap.

 

DER SPIEGEL

„A három tartományban a polgárok választottak: az eredmény megrázkódtatja a köztársaságot” – e szavakkal kezdi a német hetilap olvasói számára ma reggel küldött emailes tájékoztatását a Spiegel.

 

SÜDDEUTSCHE ZEITUNG

„Ezek a választások megváltoztatják Németországot” és – egy másik cikkben – „Az AfD veszélyesebb az NDP-nél” (azaz a német „náci” pártnál)  címmel hirdeti véleményét a balliberális német lap.

 

POLITICO

Öt levonandó következményt rögzít az uniós ügyekre szakosodott portál Merkel választási vereségéből: (1) Európa hatalmi központja a Boszporuszon áttevődött Erdogan török elnök kegyeihez. (2) A Willkommen kultúra halott. (3) Indulhat a Merkel utódlásáért folyó harc. (4) Németország jobbra menetel, akár Európa többi része. (5) Zöld az új fekete, ami a zöldek Baden-Württemberg tartományban elért első helyére utal, amely eddig a CDU egyik bástyája volt.

 

DIE PRESSE

„A jobboldali populisták órája és a jobbszélen fellépő vákuum” főcímmel és „Az Alternatíva Németországnak (AfD) profitált a menekültpolitikával szembeni elégedetlenségből” alcímmel ír a témáról a vezető osztrák lap.

*             *             *

Werner Faymann osztrák kancellár az osztrák közszolgálati adónak, az ORF-nek adott interjújában egyebek között kijelentette: „Plafonszám, kerítés, amit csak hallani akarnak”.

 

EUOBSERVER

„Nagy győzelem a migránsellenes pártnak” – e címmel ír az uniós ügyekre szakosodott portál a témáról.

*             *             *

Lisbeth Zornign Andersen dán gyermekjogi aktivistát pénteken 3 ezer euró pénzbüntetésre ítélték, amiért saját autójában egy szír menekültcsaládot szállított. Férjét ugyanannyira büntették, amiért Svédországba jegyet vásárolt nekik. A dán bíróság szerint illegális olyan embereket szállítani, akiknek nincs állandó tartózkodási engedélyük az országban. /Vajon egy magyar bíróság mikor merne hasonló ítéletet hozni a TASZ vagy a Magyar Helsinki Bizottság esetében?/

 

DEUTSCHE WIRTSCHAFTS NACHRICHTEN

„A CSU a választások után fordulatot követel a menekültpolitikában” címmel ír a német gazdasági-politikai portál a kudarcról, míg egy másik cikkében azt a sorsot vetíti elő a német kereszténydemokratáknak, hogy úgy eljelentéktelenednek, mint az olasz kereszténydemokraták és hogy bekövetkezik „az európai normalitás” a radikális AfD párt parlamentbe vonulásával.

x             x             x

Sajtótörténeti fordulat az eddig Angela Merkelt feltétel nélkül magasztaló Der Spiegelnél:

 

DER SPIEGEL

„Miként játszotta el Merkel EU-s hatalmát” címmel a német hetilap angol nyelvű portálja arról ír, hogy a kancellár menekültpolitikájával „Németországot nagyobb mértékben szigetelte el miden elődjénél. A balkáni útvonalat akarata ellenére zárták le és számos uniós vezető úgy gondolja, hogy nyitánya Törökország felé illúziókon alapul”. Jellemző arra, hogy miként viselkedett vele Donald Tusk, az Európai Tanács lengyel elnöke korábban. Mélyen meghajolt, megfogta Merkel kezét és olyan intim módon csókolta meg, hogy „Merkel, aki az alázatosság minden fajtájához hozzászokott, csak furcsa zavarodottsággal nézett a volt lengyel miniszterelnök lehajtott fejére. De most szerdán Merkel másfajta Tuskkal találkozott. Az ajkai használata helyett twitter üzenetet küldött. Megköszönte vele a nyugat-balkáni országoknak, hogy bezárták a menekültek előtt a határokat és megvalósították az EU átfogó stratégiáját a menekültválsággal való törődésben”.

*             *             *

A portál német nyelvű honlapja cikkének összefoglalója: „A Törökországgal való megállapodás, a hideg reagálás  Idomeni (görög-macedón határátkelőhely) nyomorára:  Angela Merkel Willkommen retorikája csak puszta beszéd, míg politikája ismét az elzárást veszi célba. De legalább ezt el kellene ismernie”-

x             x             x

Egy csemege Medgyessyről:

 

TREND

Az azeri hírügynökség idézi Medgyessy Péter volt magyar miniszterelnököt, aki Bakuban, az azerbajdzsáni fővárosban kijelentette: „A negyedik Globális Bakui Fórum” kitűnő lehetőség globális problémák megoldására”. Hozzátette, „A világ minden fontos vezetője részt vett a fórumon… Az azeri nép toleráns magatartása lehetőséget ad a párbeszéd folytatására”.  A fórum neve „Egy multipoláris világ felé”. /Hé, MTI, hé hazai média, ez miért nem hír 11-e, péntek óta?/

Trumpról:

 

THE NEW YORK TIMES

„A neokonok kontra Donald Trump” című véleménycikkében a lap arról értekezik, hogy azok a neokonok, akik George W. Bush elnököt az iraki háborúba hurcolták, most újabb keresztesháborúval akarják „megmenteni” az amerikai demokráciát és a Republikánus Pártot Donald Trumptól, mert szerintük Trump az Egyesült Államok biztonságára nézve az első számú fenyegetés. „Nagyobb az Iszlám Államnál és Kínánál”. A cikk szerint a neokonoknak abban igazuk van, hogy Trump elnöksége külpolitikai kudarc lenne a milliárdos kiszámíthatatlan személyisége miatt, ugyanakkor Trump éppen hogy a párt hagyományos  gyökereihez tér vissza azzal, hogy nem akar külföldi beavatkozásokat, és a neokonok azok, akik oda betüremkednek külföldi háborús beavatkozási politikájukkal.

*             *             *

„Egy palesztin tanár nyerte az 1 millió dollárral járó  ’Globális Tanár Díjat’” címmel a lap arról számol be, hogy a palesztin általános iskolai tanár egy palesztin menekülttáborban nőtt fel és ott, az izraeli megszállás alatt álló ciszjordániai al-Bireh városban, oktatta diákjait az erőszakmentes életre. Korábban Ferenc pápa név szerint említette Hanan al-Hrub tanárt egy, a háború idején felnövekvő tanároknak és gyermekeknek szóló videóüzenetében.

 

MONDOWEISS

Floridában a republikánusok vitájában Marco Rubio azzal vádolta Donald Trumpot, hogy Izrael-ellenes. Hozzátette, nem jöhet létre Izraael és Palesztina közötti békemegállapodás az elkövetkező harminc évben. Rubio ezután egy floridai zsinagógában tett hitet totális Izrael-barátsága mellett.

*             *             *

Roger Waters a palesztinok jogaiért küzdő honlapnak elítélte az USA és Kanada kormányát, amiért büntetendővé teszik egy külföldi rezsim elleni nem erőszakos tiltakozást, azaz az Izrael bojkottálását, az onnan való tőkekivonást és az ország szankcionálását sürgető BDS mozgalmat. „Közvetlen közelségből láttam a palesztin nép szenvedését. Mindazok támogatását várják, akiket érdekel az igazság…nekik, akiknek a megszállt területeken semmilyen joguk sincs.”

 

POLITICO

A mértékadó, uniós ügyekre szakosodott portál felsorolja azt a – véleménye szerint – 15 legsértőbb kijelentést, amelyet Donald Trump tett. Néhány belőlük: „Olyan díler vagyok, mint ti”, használt egy zsidó sztereotípiát az elnöki székért pályázó ingatlanmágnás december 3-án a republikánus zsidó koalíciónak beszélve, miközben többen a teremben lehurrogták, amiért nem válaszolt arra a kérdésre, hogy az izraeli amerikai nagykövetséget Tel Avivból áthelyezné-e Jeruzsálembe. „Én vagyok a legkevésbé rasszista”, mondta 2011 májusában. Máskor azt mondta, hogy „A lustaság a feketék jellemvonása”. Azon támadásokat követően, amelyeket azért kapott, mert nőket erőszakolóknak aposztrofálta a határon illegálisan átkelni akaró mexikóiakat, kijelentette: „Testemben egyetlen rasszista csont sincs”.

*             *             *

Svédország pénteken azzal fenyegetett, hogy jogi lépéseket indít Németország menekültpolitikája ellen azzal, hogy Berlin nem tesz eleget az uniós jogszabályok szerinti kötelezettségeinek. Németország ugyanis nem fogadja vissza azon menekülteket, akiket először a német határnál regisztráltak, de azután svéd földön folyamodtak menedékért.

 

BOULEVARD VOLTAIRE

Az igen népszerű jobboldali francia alternatív portál azt írja,  ilyen önutálattal  eddig még a németeknél sem találkozott és idézi, hogy az egyébként csupán hatvanezer példányszámban fogyó német Tageszeitung napilapban mit írt egy Philip Meinhold nevű szerző. Azt, hogy országát és lakosságát legszívesebben „lehányná”. Szerinte a németek morálisan alávaló nyomorultak, tele kisebbrendűségi érzésekkel és értelmi szintjük nem haladja meg a „zöldborsólevesét” és ezért néznek „debil tévéműsorokat”. „Hűségük, fegyelmezettségük, tisztaságuk, pontosságuk, engedelmességük és rendérzékük” csak arra jó, hogy „koncentrációs tábort működtessenek hatékonyan, ami az egyetlen tevékenység, amely valóban elégedetté és szenvedélyessé teszi a németeket.”

 

RIVAROL

A Nemzeti Frontot is támogató francia radikális jobboldali hetilap utcára kerülő számának fő anyagaként mutatja be internetes portálja azt a cikket, amely arról szól, hogy a franciaországi zsidó szervezetek március 7-i ülésén – ahol a politikai osztály és a kormány csaknem teljes egészében képviseltette magát – Roger Cukierman, a CRIF, a franciaországi zsidó intézmények képviselőtanácsának elnöke miközben elismerte, hogy „Franciaországnak van az antiszemitizmus, a holokauszt relativizálás és tagadás, valamint az izraeli áruk bojkottja ellen leginkább védő törvényei és rendőrök, csendőrök védik zsinagógáinkat és iskoláinkat”, mindez nem elég, mondta. A zsidó vezető „elnyomást követel az interneten”: „Miniszterelnök úr, új jogszabályokat kell hozni a facebook, a twitter és a google megfékezésére. A vészhelyzetnek ki kell terjednie az internetre is!” – idézi a Rivarol Cukiermant.

 

TASS

Konsztantin Dolgov, a orosz külügyminisztériumnak az emberi jogokért, a demokráciáért és a jogállamiságért felelős ombudsmanja azzal vádolta az Európai Uniót, hogy az csendben szemléli az emberi jogok egyre nagyobb számú és mind súlyosabb megsértését Törökországban, idézi őt az orosz hírügynökség angol nyelvű portálja.

YNET NEWS

Izrael megakadályozta, hogy Retno Marszudi indonéz külügyminiszter a ciszjordániai Ramallahba utazzon az ott létesítendő indonéz konzulátus felavatására, mert Marszudi nem volt hajlandó előtte izraeli tisztségviselőkkel találkozni Jeruzsálemben. Dzsoko Vidodo indonéz elnök 2014-es hivatalba lépése óta azon van, hogy javítsa országa és Palesztina között a kapcsolatokat és az utóbbit segítse. Marszudi találkozott volna Abbasz elnökkel is.

Forrás:  http://lovasistvan.hu/2016/03/14/23-hirrel-az-elhallgatas-fala-ellen-benne-medgyessy-is-azeri-imado-lett/

 


Copyright © 2007 Reális Zöld Valóság vélemények!. DVD to iPod converter. Best laptops. Antivirus software
FireStats icon Powered by FireStats Top