Archive for április, 2016

A Hülye és a demokrácia

A Hülye és a demokrácia

A középkori háborúk mögött mindig pénzügyi csoportok álltak. Két uralkodót összeugrasztottak, mindkettőt eladósították és belekényszerítették rablóháborúkba. Egyik biztos győzött, visszafizette az adósságot, a másik javai pedig átvándoroltak a bankárok tulajdonába.

Több bankár dinasztia dominálta a középkort, délen a Mediciek, Északon a Fuggerek, keleten és nyugaton (Isztanbul, London) a Spanyolországból elüldözött zsidó dinasztiák. Később megjelentek a Rothschildok is, akik óriási pénz-hatalomra tettek szert a 18 század folyamán.

Már az 1789-es francia forradalmat is ők robbantották ki. XVI. Lajos nyakig el volt adósodva feléjük és nem tudta visszafizetni a kölcsönt. Ekkor döntöttek Lajos és az egész francia nemesség likvidálása mellett. Létrehozták a “demokráciát” amiben már nem az uralkodókat, hanem a népet adósították el “képviselői(n)k” által. Ugyanis a népet nem lehet leváltani. Így az adósság mindig megmarad, csak a politikusoknak hazudott saját ügynökeiket váltják le (“kormányváltás”).

Sok Hülye elhiszi, hogy valódi demokráciában él. Pedig ordítóan nyilvánvaló, hogy egy olyan rendszerben, ahol 4 évente 1 nap “demokrácia” van (választások), az nem lehet sem demokratikus, sem szabad. Az egyetlen szabadságunk csak az, hogy mi választhatjuk ki, melyik “politikusnak” hazudott ügynökük foszt ki minket.

A Hülye szentül hiszi, hogy a rendszer jó, és naivan gondolja, hogy vannak korrupt politikusok, béna kormányok, akik miatt magas az adó, élhetetlen az ország, alacsony a bér, nehéz a megélhetés.

A Hülye része a rendszernek, hiszen az ő butasága nélkül nem lehetne azt működtetni. A Hülye elhiszi, amit a média közvetít, hiszen látja a tv-ben, amit elé tálalnak, sőt azáltal válik még hülyébbé. Dolgozik, fogyaszt, eladósodik, dolgozik és egyszer elpusztul éppolyan értelmetlenül, mint amilyen az egész élete volt. De mégis Ő a legfontosabb eleme a rendszernek, mert ő a tartópillére.

“Csak két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. De a világegyetemben nem vagyok olyan biztos.”
(Albert Einstein)

 

 

Megint Hillary Clinton UFO témájáról van szó

———- Továbbított levél ———-
Feladó: Urbán Iván <urbanivan36@gmail.com>
Dátum: 2016. április 14. 15:09
Tárgy: Re: megint Hillary Clinton UFO témájáról van szó

sok újat nem mondott,az exopolitika erről szol ahol nyiltan beszelnek a klintonne és a rocki fellerek japcsolatarol…igazobool a rocki akar fonok lenni az usban az elnok valasztas utan es az o babuja hillry.

  1. április 9. 10:41 Zoltan Szabo írta, <sza81131@hotmail.com>:

Januárban lehetett hallani arról, hogy Hillary Clinton nyilvánosságra hozná az UFO aktákat. Akkor azt hittem, hogy csak valami komolytalan, múló kampányfogásról van szó.
Most viszont az USA Today megint elkezdte emlegetni a témát. Ezt azt mutatja, hogy valakik így vagy úgy, valamilyen módon mégis akarnak ezzel kezdeni valamit.
————————————————————————————————————————————–
http://rtl.hu/villanyleo/hillary-clinton-elarulja-az-igazsagot-a-foldonkivuliekrol-ha-elnokke-valasztjak
Hillary Clinton elárulja az igazságot a földönkívüliekről, ha elnökké választják
2016.01.04. 12:32
Olyan merészet húzott a kampányban az Egyesült Államok elnöki címére pályázó egykori first lady és külügyminiszter, hogy attól minden valamirevaló összeesküvéselmélet-hívő menten összegyűri az alufóliacsákóját izgalmában: azt ígérte, hogy kiteregeti az amerikai kormány titkait az ufókról, ha megválasztják!
Bill Clintonné nagyon érzi a politikát, ez abból is látszik, hogy tudja jól: ígéretekkel rengeteg dolgot el lehet érni. Bár egyelőre még csak azért küzd, hogy egyáltalán elnökjelölt lehessen belőle a demokraták színeiben, ő máris megpróbálta jócskán túllicitálni az ellenfeleit, ugyanis megígérte, hogy megválasztása esetén nyilvánosságra hozza mindazt, amit az amerikai kormány tud a földönkívüliekről.
Ebben az ígéretben az a jó, hogy baromi izgalmasan hangzik, viszont nem tudhatjuk, mit takar, mit kaphatunk a végén, ráadásul gyakorlatilag ellenőrizhetetlen, hogy tényleg betartja-e. Tételezzük fel mondjuk, hogy Hillary Clintont megválasztják, ő pedig kiáll a nyilvánosság elé, és azt mondja:
“Utánanéztem az ufókérdésnek, és úgy tűnik, az amerikai kormány semmilyen információval nem rendelkezik esetleges földönkívüliek létezéséről, amit eddig visszatartott volna a nyilvánosságtól.”
Ez a Mátyás király meséből jól ismert alaphelyzet: Hillary hozna is ajándékot, meg nem is. Kampányfogásnak viszont kiváló az ötlet, ugyanis egyes felmérések szerint
az USA lakosságának töb, mint 77%-a hisz benne, hogy földönkívüliek léteznek és jártak is a bolygónkon.
Az egyik legnépszerűbb összeesküvés-elmélet pedig az, hogy az amerikai kormány fel is vette a kapcsolatot az idegenekkel, ezt a tényt pedig több évtizede titkolják a nyilvánosság elől. Clinton ígéretében külön kitért arra, hogy lerántja a leplet a titokzatos 51-es körzetről: erről a nevadai sivatagban található katonai bázisról úgy tartják, hogy 1947-ben egy azonosítatlan repülő tárgy becsapódásának helyszíne volt, azóta pedig a hadsereg titkos, földönkívüliekhez kapcsolódó projektjének helyszíne. Kicsit tehát olyan az az egész,
mintha Hillary Clinton megígérte volna, hogy nyilvánosságra hozza az X-aktákat!
Akárhogy is, az ígéret nagyon izgalmasan hangzik, úgyhogy kíváncsian várjuk, mit lép rá a másik oldalról Donald Trump! Amíg pedig kiderül az igazság, addig marad nekünk az X-akták, aminek amúgy január 25-én kezdődik az új évada a Cool-on, egy nappal az amerikai bemutató után!
————————————————————————————————————————————–
http://www.msn.com/en-us/news/politics/clinton-campaign-chair-americans-can-handle-the-truth-about-ufos/ar-BBrwmu5
Clinton campaign chair: Americans ‘can handle the truth’ about UFOs
USA TODAY 17 hrs ago
John Podesta, Hillary Clinton’s campaign chairman, says it’s time for the U.S. government to release any evidence it has about the existence of alien forms of life in outer space.
Podesta, who was also a chief of staff to President Bill Clinton, told CNN that if Hillary Clinton is elected, she’ll ask for as many records about Area 51 in Nevada as the U.S. government has to be declassified.
“I think that’s a commitment that she intends to keep and that I intend to hold her to,” Podesta told CNN.
Area 51 is a remote Air Force test and training range that’s been the subject of conspiracy theories, including UFO sightings.
“The U.S. government could do a much better job in answering the quite legitimate questions that people have about what’s going on with unidentified aerial phenomena,” said Podesta.
Asked if the government is holding proof of alien life, Podesta said: “That’s for the public to judge once they’ve seen all the evidence that the U.S. government has.”
Asked about his own beliefs, Podesta simply said: “There are a lot of planets out there,” adding “the American people can handle the truth.”

Jordán királyné: A terroristáknál van a világ leghatásosabb tömegpusztító fegyvere

Jordán királyné: A terroristáknál van a világ leghatásosabb tömegpusztító fegyvere

Arab uralkodókat ritkán hallunk nyilatkozni a mai politikai helyzetről, házastársukat még ritkábban.

 A jordán királyné, Rania Al-Abdullah most megtörte a csendet, és egy rendkívül érdekes beszédet tartott a napokban az olasz fővárosban – nem mellesleg kiváló angolsággal.

A következő beszéd azt követően hangzott el, hogy a jordán királyné átvette a tudományok fejlesztéséért és a nemzetközi együttműködésért járó tiszteletbeli doktori díjat a római La Sapienza egyetem tanszékén 2015. december 10-én.

“Óriási öröm a számomra, hogy újra az egyik kedvenc országomban lehetek, és köszönthetem Önöket az előkelő római Sapienza egyetemen. Ebben a tekintélyes teremben szinte érezni lehet, ahogy felettünk lebeg a történelem súlya, ugyanakkor a csodálatos világa is. Elképesztő belegondolni, hogy ezek a műalkotások az évszázadok során rengeteg itáliai tudóst és művészt ihlettek meg.

Rendkívül hálás vagyok, hogy átvehettem a tiszteletbeli doktori címet, és megtisztelve érzem magam, hogy részese lehetek egy ilyen nagyra becsült egyetemi körnek. Köszönöm szépen, rendkívül hálás vagyok az egyetemnek. (…)

Napjainkban a világnak nagy szüksége van erre a kollektív bölcsességre. Ehhez hasonló intézményekre is óriási szükség van, és olyan dinamikus fiatalokra, mint Önök olyan égető szükség van, mint még soha. 

Hiszen a múltunkat akarják elpusztítani, azt a múltat, ami vezet minket, és azzá tett, amik vagyunk. Veszélyben a jövőnk és a globális értékeink.

Természetesen azokról a vallástalan terroristákról beszélek, akiknek minden célja az, hogy lerombolják a civilizált világot. Nem régen ennek lehettünk tanúi Kaliforniában, Párizsban, Libanonban, Tunéziában és Egyiptomban. Családok és városok szakadtak ketté. Életek szűntek meg vagy mentek tönkre. Egész nemzetek sorsa pecsételődött meg.

 

És nem csak arról van szó, hogy ártatlan férfiak, nők és gyermekek ezreit ölik meg, hanem a közös kulturális örökségünket is lerombolják a terroristák. Hogy csak egy keveset említsek a sok közül: az antik Palmyra városát, mely i.e. 200-ban még római kereskedő központ volt, a 12. századi Khudr-mosét Mosulban és a 7. századi Szent Ahoadamah templomot Tikritben.

Ez nem egyetlen egy ország háborúja. 

Ez minden ország háborúja.

Ez már több egy pár oszlopot ért támadásnál. Ezek olyan támadások, melyek évezredek régészeti örökségét és az emberek együttélését teszik tönkre, a leggazdagabb és legváltozatosabb kulturális világot akarják megsemmisíteni. 

Kollektív történelmünk áll a célkeresztben, a civilizációnk alapjai … Lényegében az emberiség történelme. 

Sajnos annyira el vannak vakulva, hogy azt képzelik, egy új történelmi kort fognak megnyitni, melynek neve AD, After Daesh, tehát az Iszlám Állam után, ezáltal az elkövetkezendő nemzedéket agymosás alá vetik majd.

Az utóbbi két év során tanúi lehettünk annak, milyen lenne az a sötét világ, amit megálmodtak maguknak.

Szíriai és iraki események kísértettek minket: olyan városok, ahol megszűnt az élet; valamint elvesztett gyerekkorok; néptelen iskolák és kórházak; szenvedés és tömeggyilkosság. Kisgyermekek holttestét veti partra a tenger. Mi is bármelyik pillanatban váratlanul meghalhatunk, akár egy étteremben vagy egy koncerten. Vagy ha letérdelünk és imádkozunk.

Bármennyire is különös, de mindez a betekintés a jövőnkbe egyfajta megerősítés is a számunkra. Ezáltal biztosan tudhatjuk, hogy miért kell küzdenünk, hogy mik az értékeink, és így jobban értékeljük mindazt, amink van.

 

Elérkeztünk az emberiség fordulópontjához.

Tudatosan mondom azt, hogy mi, mert mindannyiunkról szó van most. Nem a muszlimokról van szó a keresztényekkel szemben. Vagy nem a konzervatívakról a liberálisok ellen, vagy a keletről a nyugattal szemben.

Ez nem egyetlen egy ország háborúja, ez minden ország háborúja. Hiszen a történelemben először a civilizált világnak egy közös ellensége van.És a közös ellenség egyértelmű válaszra vár. Nem egy félmegoldásra. És nem is egy elkésett válaszra.

Hány olyan merényletre van még szükség, mint amilyen a párizsi merénylet volt? Hány libanoni autórobbantás kell még? Hány orosz repülőgépet kell még felrobbantani, hogy végre azt mondjuk: elég legyen?!

Egy tettre-kész szövetség kell, egy kompetens koalíció. És egy új, bátor gondolkodásmódra is szükség van, miszerint másképp kell gondolkodnunk mindarról, amiről eddig azt hittük, jól ismerjük. Bátraknak kell lennünk, hogy azokkal is tudjunk együttműködni, akikre mind-ezidáig gyanakvással néztünk. Mert hiszen sokszor csak akkor tudunk működő megoldásokra bukkanni, ha szokatlan emberekkel dolgozunk együtt szokatlan helyzetekben. Az együttes jólét reményében össze kell fognunk.

Ragadjuk meg az alkalmat, hogy valami szokatlanul újat alkossunk! Talán vakmerőnek tűnhet, de rég nem látott barátokkal, eddig ismeretlen partnerekkel kell együttműködnünk.

A politikusoknak előtérbe kell helyeznie ezt a küzdelmet … és együtt kell működniük az ellenzékkel. A vallási vezetőknek megegyezésre kell jutniuk. A világ minden táján össze kell fogniuk az embereknek, és megegyezésre kell jutniuk.

Ez nem csak egy kézzel fogható háború. Ez egy többfrontos háború. 

Annak érdekében, hogy legyőzzük az Iszlám Államot, meg kell értenünk az ő gondolkodásmódjukat és taktikájukat.

 

Itt pszichológiai hadviselésről van szó. És a fegyver, amit választottak, az a félelem. A megfélemlítés. Bruce Schneier ezt úgy nevezte: “háború az elme ellen”. Más néven a leghatásosabb tömegpusztító fegyvernek is lehetne nevezni.Városokat bénít meg, üzleteket zár be. Tönkre teszi a gazdaságot, és ellehetetleníti a tömegközlekedést. Ami viszont a legnagyobb pusztulást jelenti, az az, hogy a különböző kultúrájú emberek között elveti a bizalmatlanság és az intolerancia magját.

Nem szabad hibáznunk, mert ha engedjük, hogy eluralkodjon rajtunk a félelem, akkor máris ők nyertek. Igen, a félelem fertőző, de a bátor viselkedés is az.Minden alkalommal, mikor moziba megyünk, velük vívjuk meg a saját kis harcunkat. Akkor is, ha bevásárolni megyünk a bevásárló központba vagy egy karácsonyi vásárra. Vagy ha művészetet alkotunk vagy zenélünk. Mindvégig velük harcolunk, amíg megmutatjuk nekik, hogy nem félünk tőlük.

 

Egy másik módszerük az, hogy az iszlám vallással igazolják tetteiket. 

 

Ezeknek a terroristáknak azonban semmi közük az iszlámhoz. Minél többet hangoztatják, hogy az iszlám vallás miatt cselekednek, annál több kárt tesznek a békeszerető muszlimok életében. Ezáltal nem csak a terroristáktól fogunk félni, hanem egymástól is. Hiszen abban a percben, mikor megengedjük, hogy a gyanakvás úrrá legyen rajtunk, a terroristák fognak győzni. 

 

Ezért mindenkit arra szeretnék felkérni, hogy továbbra is tiszteljük és becsüljük egymást. Ma Önök is ezt teszik azáltal, hogy engem, egy arabot … egy muszlimot … egy nőt tiszteltek meg a doktori díjjal.

Legyen ez a végső iróniája az egésznek: azok az extrém terroristák, akik szét akartak minket húzni és egymás ellen fordítani, most közelebb hoznak minket egymáshoz.

Hol lehetne ezt jobban megvalósítani, mint az örök városban, Rómában?! Ez a hely akkora történelmi jelentőséggel bír, hogy kitűnő helyszínnek ígérkezik ahhoz, hogy eltökéljük: meg kell óvnunk a közös jövőnket! 

Ebben a városban született meg és virágzott az a rengeteg tudás és művészet, építészet és kreativitás, amit mindannyian ismerünk. Róma a remény lenyomata: egyesült erővel létrehozhatjuk azt a biztonságos és csodás jövőt, amit mindannyian megálmodtunk saját és gyermekeink részére.”

 

EGY INTERJÚ

Forrás:  http://badog.blogstar.hu/2016/04/07/egy-interju/26356/

Az alábbi interjú a Magyar Hírlapban jelent meg, Lovas Pista készítette. Zseniális és nagyon fontos – olvassák!

„Franciaországnak vége – Magyarországon szebb és szabadabb az élet”

Almássy Ferenc: Többnyelvű hírportált nyitottunk térségünk tárgyilagos megismertetésére

Érzékeny övezetek, veszélyes zónák Nyugat-Európában

Almássy Ferenc: Nem akarjuk, hogy olyanok jöjjenek ide, akiktől szemrehányást kaptam, amikor kimondtam az igazságot, csak olyanoknak segítünk, akiknek itt hasznosítható tudásuk van.

Közép-Európa eseményeiről ad tárgyilagos tájékoztatást a Visegradpost.com címen elérhető francia és angol nyelvű internetes portál, amelyet Almássy Ferenc indított el újságírótársaival március 31-én.  A honlap nemsokára indul a V4-ek nyelvein is. A kulák hátterű magyar anya és francia mérnök apa gyermekeként Párizsban született, ott felnövekedett, matematikát, történelmet és építészetet tanult fiatalember 2010-ben, huszonnyolc évesen végleg szakított Franciaországgal. Magyarországra költözése után néhány hónappal társaival létrehozott egy szervezetet, amely a nálunk élni kívánó, arra érdemes nyugat-európaiaknak nyújt segítséget az átmeneti időszakban.

– Tökéletesen beszél franciául és magyarul. Édesanyja magyar, apja francia. Párizsban született. Ott nőtt fel, járt egyetemre, mégis úgy döntött, Magyarországra költözik. Miért?

– Minden nyáron ellátogattam Magyarországra. Nemcsak az itt élő rokonaim miatt. Az ember nem tudja megválasztani a kultúráját, beleszületik. S én mindkét kultúrában otthon érzem magam, mindkét nyelvet gyerekkoromtól beszélem. Mindig is franciának és magyarnak éreztem magam, és mindkettő leszek is életem végéig. Azért költöztem ide 2010-ben, mert Franciaországban nem láttam a jövőt. Úgy éreztem, hogy Magyarországon van még szabadság. És természetesebbek az emberi viszonyok. Paradicsom persze sehol sincs, gondok mindenhol, mindig vannak. Franciaországban huszonkét évig éltem, Magyarországon hat éve. Jobbak itt az emberek, lélekben nincsenek annyira tönkretéve.

– A választások után telepedett le Magyarországon?

– Igen, de annak semmi köze a döntésemhez. A Sorbonne-on tanultam történelmet, matematikát. A legjobban az építészet tetszett. Építészmérnök akartam lenni. A második évben kezdtem megismerkedni nagyobb építkezésekkel a helyszínen. Amit ott láttam, attól kirázott a hideg. Állami pénzlopás. Illegális migránsok olcsó foglakoztatása, mintha rabszolgák lennének. Tudták, ha panaszkodni mernek, kivágják őket az országból.

Almássy Ferenc

Almássy Ferenc

– A Soros-féle Transparency International korrupciós percepciós indexe szerint nálunk jóval nagyobb a korrupció, mint Franciaországban.

– Ott már százötven éve köztársaság van, és nagy gyakorlatuk van abban, hogy tisztának látszódjék, ami nem az. Azok az összegek, amelyekhez Magyarországon hozzászoktak az emberek, számszerűen hasonlóak, ha jövedelemről esik szó, mint Franciaországban, csak itt forintban viszik haza azt, amit ott euróban… Itt amatőrök vannak, ott profik. Mondok egy példát. A Jussieu Egyetem, Franciaország legnagyobb tudományegyeteme fő campusának felújítására nyolcszázmillió eurót irányoztak elő, ugyanis tele volt azbeszttel. A munkálatokat olyan ügyesen csinálták, hogy elvégzésük kétharmadánál már 1,8 milliárd eurót elköltöttek. Rengeteg kisvállalkozást alkalmaztak. Ezek kiképezték az embereiket, megvettek mindent, amire szükség volt, és amikor a háromnegyedét elvégezték a munkának, a cégek kétharmada csődbe ment. De a fővállalkozóknak már a zsebükben volt a pénz. A francia munkásoknál heti tíz órával többet is dolgozó, de mintegy ezer euróval kevesebbet kereső lengyel munkások az azbesztet hermetikusan lezárt zsákokban elvitték valamilyen elhagyott telekre, és ott mindenfajta maszk nélkül kiürítették a rakományt. Ez Franciaország. Itt pedig az emberekben még mindig megvan az az illúzió, hogy Nyugaton jobb. Persze, hogy vannak dolgok, amelyek valóban jobbak. De miért? Azért, mert a Nyugat még mindig gyarmatosít. A fél világ a gyarmata. Afrika nem független. Francia gyarmat. Közép-Európa nem független. Német gyarmat.

– Sokan vannak Franciaországban, akik mernek és tudnak így beszélni?

– Egy hatvanhárommilliós országban, ahol mintegy negyvenötmillió francia él, vannak pár ezren. De azért vegye tekintetbe, hogy én ezekkel a dolgokkal tíz éve napi tíz órát foglalkozom. Erre szántam az életemet. Ez a hivatásom. Ennek alapján mondom, hogy azért nem dőltek össze még a nyugati országok, mert innen szívják ki az energiát. Ez is az egyik oka annak, hogy Magyarországon huszonöt év alatt sem emelkedtek észrevehetően a bérek. Amikor az előbb Magyarország előnyeiről beszéltem, ne higgye, hogy felelőtlen voltam. Tudom, milyen szegénység van az ország egyes részein. Viszont láttam azokat a francia helyeket is, ahol nyomorban élnek. Amelyekről senki nem tud. Ahol igazi szegénység van. Ami itt van Miskolc környékén, az Franciaországban is létezik.

– Párizsban is?

– Igen. Párizs környékén több romatelep is van. És már van egy a városban is, a XIX. kerületben. A körautópályán belül! Ott több százan vannak. Füstölnek meg minden…

– Ha ön vagy én illegálisan bekvártélyoznánk magunkat a civilizált világban bárhová, azonnal ki- vagy elvezetnének bennünket. És innánk a következmények levét. Nekik miért nem kell a törvényeket betartaniuk?

– Mert egyfajta toleranciával kezelik őket. Tudják, hogy nem lehet mit tenni velük a schengeni rendszerben.

– Azért ültünk le most beszélgetni, mert március legvégén indítottak egy honlapot. Milyet?

– Egy egyelőre kétnyelvű, francia–angol nyelvű portált. Többen dolgozunk a projekten nagy ambícióval. Visegradpost.com néven található az interneten.

– Miket posztolnak ki?

– Interjúkat. Képviselőkkel, egyetemi tanárokkal, újságírókkal. Azt szeretnénk, hogy az angolul, franciául értők ezeket is olvashassák. Ne csak azt, amit a liberális média közöl. Amit itt írnak liberális újságírók, azt ott kicsit megformázzák, és megjelenik németül, franciául, angolul. Vagyis mi nem Pravdát akarunk kiadni.

– Ma mennyire van jelen Franciaországban a nemzet fogalma és érzése az emberekben?

– Kevésbé, mint Magyarországon, a négy és fél évtizednyi kommunizmus ellenére.

– Viccel?

– Nem. Itt a kommunizmus alatt is büszkék voltak a magyar sportolókra, írókra, tudósokra, filmesekre. Mint más közép-európai országban. Franciaországban a nemzeti érzés és azonosságtudat 1968-ig volt jelen. Az 1968-as párizsi májusig – amelyet a CIA támogatott…

– Ezt mondják, vagy ez tény?

– Ma már tudjuk, hogy tény. Kiderült. A következményeket pedig láthatjuk. A mai Franciaországban a hatvannyolcasok uralkodnak. És ami most van Nyugaton, az az ő művük. Csontig hatolt a mérgező tevékenységük. Itt még van a társadalomban szolidaritás, kollektív tudat. Nyugaton az individualizmus teljes győzelmet aratott. Ott már segíteni sem mernek például fizikailag bántalmazott embertársaikon, például nőkön, mert félnek, hogy őket büntetik meg. Ez történt pár hónapja, amikor fél évre ítéltek egy férfit, mert megvert egy srácot, amiért az próbált megerőszakolni egy nőt. Az értékzavarra mi sem jellemzőbb, mint az, hogy az embereknek fogalmuk sincs róla, kik tarthatók hősnek. Amikor kitörtek a lázadások a külső kerületekben 2005-ben, két fiú – egyikük tizenöt, a másik tizenhét éves – ellopott egy motort. A rendőrök utánuk mentek, a fiúk elbújtak előlük egy transzformátorállomásban, ahol meghaltak. Most utcát neveztek el róluk. Zied és Bouna utca.

– Amikor először találkoztunk, azt mondta nekem: „Franciaországnak vége”. Hogy értette ezt?

– Audiard, Jean Gabin, Jacques Tati, Belmondo… Ennek vége. Mint a Római vagy Bizánci Birodalomnak.

– A franciák ezt átérzik?

– Sokan tudják, de nem akarják bevallani maguknak, mert kellemesebb egy illúzióban élni, amikor az igazság visszataszító. Ez a magatartás elsősorban a szüleim korosztályára jellemző. Ők még a régi Franciaországot képviselik, és nyilván nem akarják bevallani maguknak, hogy velük valaminek vége lesz húsz-harminc év múlva. Franciaország már valami más lesz, mint amit ők a hazájukként ismertek.

– Nemrég a magyar miniszterelnök kilencszáz „no-go”, azaz veszélyes zónáról beszélt…

– Igen, emlékszem, nagyon nekiestek, állítván, hogy nincs is ilyen, összekeveri a ZUS-szel, az „érzékeny városi területtel”, és egyéb sületlenségek is elhangzottak.

– Ha netán ilyen „érzékeny” övezetben van dolga, mit tesz?

– Franciaországban nem viszem magammal a francia papírjaimat, hanem magyar állampolgárként vagyok ott. A telefonomon megvan a magyar konzulátus száma. Nem akarok Franciaországban francia polgár lenni. Nem viccelek. Az igazi gond nem is a rendőrséggel van, hanem az igazságüggyel. Franciaországban ma embereket börtönbe zárnak kijelentésekért. Vagyis nincs szólásszabadság. Európában járva Fehéroroszországon kívül csak Franciaországban éreztem, hogy vannak dolgok, amelyeket senkivel nem lehet megbeszélni. Ez arra emlékeztet, amit anyámtól és a rokonaimtól hallottam arról, hogy mi volt itt a szocializmus idején. Magyarországon ma sokkal nagyobb a szólásszabadság.

– Mennyire szabad a francia közszolgálati televízió?

– Semennyire.

– Elhangozhat ott kemény bírálat a hivatalban lévő francia elnök ellen, vagy feltárhatnak nagy korrupciós botrányokat?

– Nem. Franciaországban a két nagy párt ural mindent. De mindegyik ugyanabból az elit körből jött. A parlamentben pedig színjátékot játszanak.

– És Marine Le Pen Nemzeti Frontja?

– Sajnos nincs stratégiája, és így nem is tud győzni. Ez vonatkozik a 2017-es elnökválasztásra is. De a két nagy párt ugyanazt a sekélyes politikát folytatja. Egyik sem ejti ki a száján bírálatként a másikkal szemben, hogy Franciaország gyarmatosít, mert tudják magukról, hogy a politikájuk ugyanaz.

– Franciaországban a tüntetés szabadságát is korlátozzák. Például Párizsban tilos palesztinbarát tüntetéseket rendezni. De legalább nem vakítanak meg senkit sem gumilövedékkel, mint nálunk 2006-ban.

– Tévedés. Ott a rendőrség sokkal durvább, mint itt. Tavaly is meghalt egy ember. Volt olyan is, akinek a szemét lőtték ki. Amitől én félek, az az, hogy egy liberális rendőrállam alakul ki. Jogállamról már most sem beszélhetünk. Ha valaki nacionalista, akkor felejtse el a jogállamiságot. Emlékszik 2013 nyarán a híres Clément Méric-ügyre? „Antifasiszták” túlerővel egy „nacionalistára” támadtak. Egyikük hátulról leütötte a másikat, aki megfordult, visszaütött, és egy Méric nevű antifasiszta meghalt. Manuel Valls belügyminiszter, a mostani miniszterelnök, az eset napján már azt mondta, hogy gyilkosság történt. A húszéves fiút meghurcolták. Fotója, neve, munkahelye ott volt minden médiumban. Egy évet ült, mire kiderült, hogy nem volt bűnös, hanem védekezett. Ez jogállam? Ma ott tartunk, hogy ha valaki kitesz a kertjében egy francia zászlót, és az a liberális szomszédját zavarja, kimennek a csendőrök, és ha nem veszi le azonnal, ötszáz euróra is büntethetik. Ez konkrét eset. Olyan ismerősöm vidéki házának kertjéről van szó, aki katonaként az életét kockáztatta a hazájáért.

– És Európa egésze? Amikor 2014 novemberében Lord Harries of Pentregarth anglikán püspök azt mondta, hogy II. Erzsébet királynő halála után Károly herceg megkoronázásánál majd a Koránból kell felolvasni, az nem azt mutatja, hogy vége a dalnak?

– Európai vagyok. Ők Európát a „kontinensnek” nevezik. Én meg azt mondom, csináljanak azt a szigetükön, amit akarnak. Franciaországban, ahogyan Belgiumban is, van már muzulmán párt. Próbáljon valaki keresztény – és nem „kereszténydemokrata” – pártot alakítani! Az amerikai nagykövetségek ezeket a rossz tendenciákat mégis támogatják. Őket és a szalafistákat a katariak és a szaúdiak. És ők pénzelik a francia politikai osztályt. A katariak a republikánusokat, a korábbi UMP-t, a szaúdiak a most uralkodó szocialistákat.

– Önök szervezetet akarnak felállítani, amellyel segítenék a hozzánk Nyugat-Európából érkező letelepedni akarókat. Ez hogyan fog működni?

– Az ideköltözés már megkezdődött, egyre többen érdeklődnek Magyarország iránt, franciák, belgák, angolok, németek. Szép ez az ország. Kedvesek és szépek az emberek, kellemes, nem szélsőséges az időjárás. A magyar konyha kiváló. Azok fognak idejönni Nyugat-Európából, akik szeretnék, hogy gyermekeik normális országban nőjenek fel.

– Miként lehetséges, hogy a felmérések mind azt mutatják, hogy Magyarország az egyik legboldogtalanabb ország?

– És ki csinálja a felméréseket?

– Azok, akik szerint az olyan országokban a legboldogabbak az emberek, ahol a napot is alig látják.

– Igen. Júniustól már lesz egy hivatalos szervezetünk. Nem akarjuk, hogy olyanok jöjjenek ide, akik segítettek Magyarországot abban a helyzetben tartani, mint amilyenben most is vesztegel. Vagy akiktől szemrehányást kaptam, amikor kimondtam az igazságot. Csak olyanoknak segítünk, akiknek itt hasznosítható tudásuk van, tőkéjük, azaz ne várjanak el segítséget. És legyenek jóakaratúak, azaz emberséges legyen a motivációjuk. Tehát ne a gyarmatosítók felsőbbrendűség-tudatával jöjjenek ide.

Hozzászólások

A bejegyzésre 49 db hozzászólás érkezett!
kereszt2016-04-09 18:50:00
Puhányok !
Soha senki nem vert arrafelé orcán valakit azért mert alvégi/felvégi ?

Válaszolok

Kiss2016-04-09 15:24:56
Nem a GDP, a migránsok, meg a saját országukat feladó és Magyarország irányába menekülő nyugatiak, a mi legnagyobb problémánk.
Saját elhanyagolt problémáink amelyekkel senki nem foglalkozik évtizedek óta. Nem a más országok keresztényeinek a problémáival kellene nekünk foglalkozni. Először a saját problémáinkkal. Nekünk egy kibaszott ország nem segít soha semmiben. Miért mindig mindenben a magyar ember az utolsó? Más nem tudja megvédeni a saját országát akkor megy oda ahol azt megvédik? Magyarul a saját hasznát lesi. Azt se felejtsük el, hogy Magyarországnak mekkora az édesvíz-tartaléka. Aki ide a lábát beteszi nekem az már rögtön gyanús. A gyarmatosító országok ide is csak lopni jönnek. Mint az olaszok Somogyban. Én nem bízok a külföldiekben. A saját érdekeiket nézik mindig.Bagdy Emőke: A lányoknak társat kell találniuk

http://mno.hu/nagyinterju_magazinban/bagdy-emoke-a-lanyoknak-tarsat-kell-talalniuk-1329555

Válaszolok

Béluci válasza: Béluci bejegyzésére2016-04-09 11:44:46
El tudom képzelni, hogy ha két-három gárdista is lett volna a fedélzeten, ez a szegény Veress Erzsébet Liza úgy félt volna, hogy még talán az inkontinencia
apró jeleit is érzékeli magán.

Válaszolok

Béluci válasza: Ed bejegyzésére2016-04-09 11:35:15
A történetet magát több szempontból lehet nézni. Van egy olyan nézőpont is, hogy a néni imáiba foglalja az intézkedő közfelügyelő nevét.Hogy miért?
Mert nélküle még ma is virágárulással – ami szemérmes koldulás, ugye – kellene foglalkoznia, ahelyett, hogy azt a rengeteg pénzt számlálná, amit a meghatódott olvasók küldtek neki. (Remélve, hogy annak legalább egy részét a gyűjtés szervezői azért eljuttatják hozzá. :-))

Válaszolok

Béluci válasza: EJános bejegyzésére2016-04-09 11:26:52
“… és megtesszük a szükséges lépéseket, hogy ne kelljen ezt tűrnünk tovább”Megtették már, nem is kevesen, de – már bocsánat – jól rá is basztak. Úgy nevezték magukat, hogy Magyar Gárda.
De a haladó, felvilágosult “magyar” társadalom sajtója egy emberként vetette magát rájuk, a rendőrséggel karöltve.

Mert hogy megjelenésük a társadalom egy részéből félelmet váltott ki…

Válaszolok

Ed válasza: Béluci bejegyzésére2016-04-09 11:20:31
Nem, nekem. Tudom, mit jelent. Elnézéssel kezdtem. 🙂 Engem csak a történet érdekelt, a közhiszti nem.

Válaszolok

EJános válasza: Béluci bejegyzésére2016-04-09 11:07:39
Én ettől olyan ideges lettem, hogy zsinórban elszívtam hat szál cigit. Remélem, más is ezt érzi. Remélem, más is kibaszottul ideges lesz, és megtesszük a szükséges lépéseket, hogy ne kelljen ezt tűrnünk tovább. Egyelőre az egész kimerül annyiban, hogy “együttérzően összenézünk”. Ez egy közösség? Ezt nevezzük mi magyar társadalomnak? Ez egy nagy határ szar. Lehet, hogy a “társadalomnak” még van türelme, de az enyém már elfogyott.

Válaszolok

Béluci válasza: EJános bejegyzésére2016-04-09 10:50:34
Figyeld meg jó EJánosunk, hogy ez “velőtrázó közsikoly”-nak is nevezhető, rettenetes tartalmú bejegyzés mennyivel kisebb közvisszhangot fog kiváltani, mint annak a szegény öreg néninek a története, akitől elvették a virágait.Mert ugye “emberek vagyunk”… :-))))))))))

Válaszolok

EJános2016-04-09 10:00:33
VERESS ERZSÉBET LIZA (FACEBOOK)Egész este a délután jár a fejemben. Nem tudok túljutni a történteken. Megosztom veletek, hátha jobb lesz, hátha segít a mellkasomban lévő furcsa nyomást enyhíteni. Munkatársammal elindultunk haza a munka végeztével. Felszálltunk az 1-es villamosra, a már rettegett fővárosi “thriller mesék” helyszínére. Leültünk mert épp jutott hely. A megállók egyikében 3 fiatal fiú is csatlakozott az utazókhoz. Volt náluk egy szarvas agancs. Igen. Ez önmagában sem hétköznapi, de higgyétek el mindez semmiség ahhoz képest ami ezt követte. Munkatársam a stadion után magamra hagyott, megérkezvén úticéljához elköszöntünk egymástól. Mellém ült egy csinos jól szituált lány, velem szemben pedig egy idős néni pihegett. Az agancsosok leültek a szemközti helyekre… és elkezdődött életem legfeszültebb, legmegdöbbentőbb hazaútja. A kisebbséghez tartozó nem is tudom minek nevezzem őket, sajnos nem tudok nem indulatos lenni, férgek, maradjunk a férgeknél, szóval elég hangosan beszélgettek. Egymást cigánynak és tesónak szólítva azt ecsetelték melyik mikor jött ki a böriből és kinek mikor melyik tárgyaláson kell idézem “baszakodnia a faszszopó gecikkel”. Kitárgyalták a drogügyeiket és a zaklatásokat is. Majd a beszélgetésből kiderült, hogy az egyiknek a “kurvája” merthogy így nevezte, szóval “vemhes” merthogy így jellemezte. De “baszik rá hogy fiú e vagy lány mert ő aztán fel nem neveli. Legyen a gondja a puja a rühes dögnek ha már lenyelni nem tudta”!!!!! Itt, ennél a pontnál már éreztem, hogy ez egy kellemetlen út lesz. A társa elkezdte győzködni, hogy de nevelje fel mert ha fiú akkor majd lehet az anyagot teríttetni vele ha pedig lány akkor sok pénzt hozhat ha futtatja. Mindhárman megállapították hogy ez nagyon fain úgyhogy akkor mégsem rugdossa szét a ribanc hasát.
igen, ezt így mondta. A fő kolompos elkezdte nézegetni a mellettem ülő lányt. Rettegtem, hogy oda ne jöjjenek. Nos, nem jöttek, de ami ezután következett az örökre bennem marad. Azt találgatták hárman, hogy hány éves lehet. Majd azt mondta az egyik, idézem: hogy az ilyen minőségi pinák mind azt hiszik hogy ők valakik. A jó illatuk meg a menő ruháik miatt. És hogy ilyenbe csak akkor márthatja a maguk fajta a faszát ha megerőszakolja. Majd azt ecsetelték, hogyan csinálnák, ki hogyan fogná le és baszná szét. Bocsánat ha vulgáris vagyok. A lány úgy remegett mellettem hogy esküszöm éreztem. Ránéztem a nénire aki velem szemben ült. Könnyes volt a szeme. félelem volt a levegőben. Közben arra gondoltam, hogy pont erről beszélgettem a munkatársammal, hogy mik történnek. Ott ültem a pattanásig feszült idegek harcának közepén és fogalmam sincs miért de úgy éreztem nem bírom tovább. Nem tudtam mit tegyek és nem tudom megmagyarázni miért de azt mondtam a lánynak, hogy add a kezed. Megfogtam a kezét és az volt bennem, bármi lesz is nem engedem el. A “lelki terroristák” folytatták. Szavakkal inzultálták elég durván. Ő pedig szorította a kezem. Ekkor egy idősebb férfi, közbeszólt, azt mondta elég legyen. Persze azonnal célponttá vált. Ment a szétbaszom a fejed tata meg kitépem a szíved stb. A bácsi a következő megállónál elhagyta a villamost. Hatalmas csend lett. Egy pisszenés sem volt. Hiába tombolt a meleg, ott és akkor megfagyott a levegő. Esküszöm hallottam a szívverésem. A téma a szarvas agancs lett, kibeszélték honnan lopták hol és hogyan fogják eladni. Időnként még odaszóltak “védencemnek” hogyan nyalnák ki és geciznék tele a finom szűk kis seggét. És ecsetelték néha hogy sikoltozhatna vergődhetne mint a múltkor a kiscsaj a vasútállomáson. Jókat röhögtek azon, hogy 8 hónapot kapott csak érte. Az “előadas” közben többször is többekkel összenéztünk es mindünk szemében ott volt az együttérzés. Tudjátok amikor amolyan részvétem pillantásokat vetünk. Végül a Flóriánnál leszálltak, mondván mennek anyagért. Persze távozóban az egyikük végső sokkolásként beleszagolt a lány hajába. Szegény eddig bírta és kitört belőle a sírás. Szerintem ő sem mostanában fog egyedül utazgatni. Távoztak a “nagyfiúk” és mindenki megkönnyebbült. A lány a végállomásig szorította a kezem majd együtt szálltunk le a villamosról. Annyit mondott hogy köszönöm. Ahogy a néni is. Mind akik együtt utaztunk, szerintem kihagytuk volna ezt a “mesét”. Azota tobbszor is vegigporgettem magamban a tortenteket. Végtelenul elkeserit, hogy ilyen vilagban élünk. Isten óvja a gyerekeket, a fiatal lányokat, és minden jó erzesu embert, hogy ilyenek keze koze keruljon. Az pedig ijeszto, hogy a bortonok tele vannak, es ezek szabadlabra kerulhetnek ujra es ujra es ujra… Nem felnek semmitol, nincs visszatarto ero, hisz a multkor megeroszakolt lányért is csak 8 honapot kaptak… És mindezen röhögnek
elkeserito, ijeszto es felelmetes! Nincs kedvem villamosozni, nincs kedvem ehhez a varoshoz, ehhez az orszaghoz, es lassan ott tartok, hogy nincs kedvem ehhez a vilaghoz sem. Persze az élet megy tovább. Holnap felkelünk, megrázzuk magunkat és megyünk tovább. Hogy lehet ezen túljutni? Csukjam be a szemem és mintha nem létezne mindez, ne vegyek tudomást róla? Nem tudom mi a helyes hozzáállás, de kívánok nekünk egy szebb világot, egy szebb jövőt, talán ez is fejben dől el…

https://www.facebook.com/erzsebet.veress.9/posts/1103781499644077

Válaszolok

Béluci válasza: Ed bejegyzésére2016-04-09 09:06:30
Nekem???Vadvirágos a kedvem! Kinézek az ablakon – Zugló – és ilyen virágokkal van tele a kert. Rigó, örvös galamb pár, gerle, a zöldülő fák ágain kis cinkék, vagy micsodák.

Tudod mit jelent az Ecce homo?

És az a hatalmas, gúnyos röhögés-jel, amit utána írtam?

Válaszolok

 

 

Itt tart Európa!

IDE JUTOTTUNK ? DE EZ MÉG CSAK A KEZDET.

http://alfahir.hu/igy_pusztulunk_migransok_nelkul_is_techno_buli_husvetkor_a_bazilikaban

ÍGY PUSZTULUNK MIGRÁNSOK NÉLKÜL IS – TECHNO BULI HÚSVÉTKOR A BAZILIKÁBAN

Húsvét vasárnapján a Metz városában álló Saint Vincent bazilikában techno bulit tartottak. Első nekifutásra azt terveztem, hogy írok egy felháborodott, asztalcsapkodó cikket arról, milyen mocskosul tahó dolog így megszentségteleníteni egy szent helyet. Aztán kicsit jobban utánanéztem a történet hátterének – és a helyzet sokkal, de sokkal szomorúbb még ennél is.

A héten bejárta az internetet egy videó, amelyen fiatalok önfeledten buliznak, táncolnak elektronikus zenére – egy gótikus templomban.

Vasárnap. Húsvét vasárnap.

A felvételt megosztotta az európai civilizáció leépülésének tünetein élcelődő Nyugaton Jobb Facebook csoport is, így jutott el hozzám is. Egyből elhatároztam, hogy erről írni fogok, alaposan elküldve a francba azokat a prosztókat, akik szerint jó ötlet a kereszténység legnagyobb ünnepén deep house-ra veretni egy hétszáz éves templomban, és persze kíméletlenül rámutatva arra, hová süllyedt a kontinens, ahol élünk. Aztán eszembe jutott, hogy mégis csak szakmai igénytelenség volna ezt az egészet letudni egy két bekezdéses kirohanással, így kicsit utánajártam a neten a dolognak. És, amit találtam, abból az derült ki, hogy ez a történet

nem is annyira felháborító – mint amennyire mélységesen szomorú.

Kilakoltatott Isten

A metzi bazilika helyén az első templom több mint egy évezreddel ezelőtt a X. században épült. A 13. század derekán alapították a mai napig működő kolostort. 1356-ban itt hirdették ki a Német-Római Birodalom alapokmányának számító német aranybullát, húsz évvel később pedig bazilikai rangra emelték. Túlélt egy 18. századi tűzvészt, átvészelte a francia forradalmi elmebajt, amikor az „Ész templomává” alakították át, egy 1870-es ostromot, és két világégést. Hogy aztán a háború utáni boldogan prosperáló, önfeledten fogyasztó évtizedek végezzenek vele. Sem a lángok, sem a jakobinusok, sem a német tüzérség, sem az amerikai légierő nem tudta elpusztítani – de a plázákkal már nem tudta tartani a versenyt.

A nyolcvanas évek végére annyira megfogyatkozott a templomba járó hívők száma, hogy

az Egyház az önkormányzat tulajdonába adta az épületet.

A metzi bazilika nem volt egyedül: országszerte templomok százai osztoztak a sorsában. Sőt, jó néhány még rosszabbul járt. Három évvel ezelőtt bejárták a médiát a nyugat-franciaországi Geste templomának lerombolásáról készült fotók. A pusztítás nem vandálok, sátánisták, vagy szélsőbalosok műve volt – maga az önkormányzat döntött úgy, hogy a továbbiaknak

„túl drága” lenne

a 19. századi műemlék fenntartása.

Nem sokon múlt, hogy a metzi székesegyház előtt is felsorakozzanak a buldózerek. A több mint hétszáz éves templomot az mentette meg, hogy kulturális központtá alakították. Ehhez azonban az Egyháznak

vissza kellett vonnia az épület felszentelését,

vagyis deszakralizálnia kellett. És ők meg is tették. Nem fogtak össze, nem szerveztek tiltakozást, vagy adakozást  a bazilika megmentésére – inkább felhúzták a spirituális fehér zászlót, és

Isten házából kilakoltatták Istent.

Zsoltár helyett basszus, pap helyett dj

Az épületet aztán szépen átalakították, felújították, kipofozták. De már nem azért, hogy a lassan már alig létező keresztény közösség imádkozhasson benne – hanem hogy kiállításokat és előadásokat és rendezvényeket szervezzenek ide. Például egy húsvét vasárnapi techno bulit.

Hát, kedves fehér, európai, keresztény testvéreim – ekkora szarban vagyunk. Mert joggal szörnyülködhetünk azon, hogy az egykor szentnek számító falak között dübörög a basszus – ha már évtizedekkel ezelőtt kivesztek onnan a zsoltárok. Igazunk van, ha húzzunk a szánkat azokra a srácokra, akik azzal ünnepelték a számukra nyilván ismeretlen eredetű hétfői szabadnapot, hogy előző este elmentek egy székesegyházba csapatni. Csakhogy: ha ők nem mennek oda,

Isten elhagyott házában húsvét vasárnap akkor se ünnepelte volna senki a Megváltó feltámadását.

Én is erős kísértés érzek, hogy a szájába tömjem a lemezeit az oltár helyén aranykereszttel bohóckodó tahó dj-nek – csakhogy sajnos senkitől sem veszi el a helyet. Az Egyház ugyanis olyan súlyos paphiánnyal küzd, hogy Franciaország-szerte számos templom kapujára azért került lakat, mert még az ünnepeken sincs, aki kinyissa.

Álmodhatjuk magunkat az iszlamizáció ellen küzdő kereszteslovagoknak  – ha az igazi szent háborút a saját közönyünk és hitehagyottságunk ellen nem vállaljuk, legfeljebb a fogyasztói társadalom lelkes zsoldosai lehetünk. Az Európába özönlő idegen kultúrájú és hitű tömeg ellen építhetünk 10 méter magas, ezer kilométeres kerítéseket is – ha mögéjük csak ezt az éjsötét nihilt tudjuk felsorakoztatni, akkor ezt a meccset már null-nullnál elbuktuk. A falak csak a hódítástól védenek – a pusztulástól nem. Azt elintézzük mi saját magunknak…

 

Ha olcsó gáz van, akkor minden van!

Orbán Viktor, a FIDESZ elnöke, 2007-ben Losoncon a felvidéki magyarok körében puccsnak mondta a kormány Északi Áramlat gázvezeték nyomvonalra történt rábólintását.

Németh Zsolt (FIDESZ), Budapesten Bős-nagymarost emlegetett.

Március 4-én, kedden az Országgyűlés plenáris ülésén, Bencsik János, Tatabánya polgármestere, fideszes képviselő, kijelentette a FIDESZ-nek semmi baja a Déli – Áramlattal.

Gázvezeték ügyben az első menetre 2007. március 26-án került sor, amikor Gyurcsány napirend előtt szólt gázvezeték stratégiánkról.

Az ellenzékiek közül csak Navracsics és Semjén frakcióvezetők ültek az Alsóházban. Az ellenzéki frakciók ebben az időben, ha Gyurcsány szólt kivonultak a teremből.

Magyar Országgyűlés plenáris ülése 328 igen, 0 nem, 0 tartózkodó szavazattal felhatalmazta a Kormányt a Déli Áramlat gázvezetékre vonatkozó szerződés megkötésére. A Szerződést elfogadó vita keretében Vollner János (Jobbik) sajnálkozását fejezte ki, hogy a Bős –nagymaros vízlépcső beruházás meghiúsult.

Egy héttel később az Országgyűlés plenáris ülésén Németh Zsolt azt javasolja, hogy a kormány függessze fel a Déli Áramlat munkálatainak előkészítését.

Ha olcsó gáz van – dokumentum letöltése

 

 

 

Zord idők a Felvidéken és Erdélyben 1918-ban

Zord idők a Felvidéken és Erdélyben 1918-ban
Megjelent: 2015. június – 11. évfolyam 1-3. szám

Dr. Sebestény Sándor, történész, ny. országgyűlési szakfőtanácsos, főiskolai docens (historicusdr@gmail.com).
Összefoglalás
Magyarországon a zord idők folytatódtak 1918. október 31-e, a Magyar Nemzeti Tanács megalakulása után is. A Károlyi Mihály által vezetett „őszirózsás forradalom” kormányának első honvédelmi minisztere, Linder Béla (volt tüzér törzskari ezredes) hírhedt programadó beszédében – a hon védelmét félresöpörve – meggondolatlanul kijelentette: „Nem kell hadsereg többé! Soha többé nem akarok katonát látni!” Helyette nemzetőrséget akart szervezni azzal a céllal, mely képes „ezredéves hazánkat, a sokat szenvedett népet és ennek jólétét mindennemű rabló és csőcselék garázdálkodásától megóvni”. Tíz napig volt hivatalában, ezalatt katonailag védhetetlenné vált hazánk: lefegyvereztek legalább 1 200 000 harcedzett honvédet és közös hadseregbeli katonát.1 Az őt követő Bartha Albert miniszter (november 9. és december 12. között) szakított elődje pacifista politikájával, és megkezdte a honi haderő újjászervezését: az ország számára engedélyezett létszámnak megfelelően 1918. november végére mintegy 30 ezer főt sikerült besoroztatni. Jelen tanulmány Erdély 1. világháború utáni történetével foglalkozik.
Dark Times in the Uplands and in Transylvania, 1918
Summary
Harsh times continued in Hungary after 31 October 1918, the foundation of the Hungarian National Council. In his infamous programme speech, Béla Linder, the first defence minister of the government established during the “Aster Revolution” led by Mihály Károlyi, unwisely declared: “We do not need an army any more! I do not want to see a single soldier again!” Instead, he wanted to organise militia to defend “our thousand-year old country, our people who have suffered a lot and from the ravage of all kinds of robbers and rabble”. Linder was in office only for ten days, but within this short time managed to completely render the country completely defenceless: he demobilised 1,200,000 battle-hardened soldiers from the Hungarian and the Common Austro-Hungarian Armies. His successor, Albert Bartha started reorganisation and by the end of November 1918, approximately 30 thousand people had been enlisted in accordance with the headcount authorised for Hungary.

Előszó
Az 1867-es kiegyezés következtében létrejött Osztrák–Magyar Monarchia 1918 őszén végnapjait élte. A hadszínterekről, sokszor alakulataiktól elszakadva özönlöttek hazafelé a közös hadsereg és a magyar királyi honvédség katonái. E válsághangulatot hűen tükrözte az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó közös külügyminiszterének, ifj. gróf Andrássy Gyulának válaszlevele, melyet 1918. október 27-én intézett Thomas Woodrow Wilsonhoz, az Amerikai Egyesült Államok elnökéhez. Ebben egyértelműen utalt a monarchia államvezetésének elhatározására, hogy kész megkötni a fegyverszüneti egyezményt a szövetséges antanthatalmakkal. A levél a kettős monarchia népességének sokszínűségére utalva azt is kilátásba helyezte, hogy a wilsoni elvek szellemében fogják biztosítani a nemzetek és nemzetiségek számára az önrendelkezési jog gyakorlását. A levél hátterében a kettős monarchia föderalista átalakításának koncepciója állt, melyet I. (IV.) Károly osztrák császár és magyar király 1918. október 18-án Bécsben, kiáltványban hozott nyilvánosságra. Ebben szerepelt az a felhívás, hogy az államalkotó népek és nemzetiségek alakítsák meg nemzeti tanácsaikat.2 Az uralkodó e kiáltványa a magyar történeti alkotmány értelmében Magyarországra jogilag ugyan nem vonatkozott, de a tényleges helyzet az volt, hogy az országban a nemzetiségek centrifugális törekvései, az elszakadást kívánók aknamunkája egyre erőteljesebb volt. A napi események hamar túllépték az uralkodói manifesztumban megfogalmazott kereteket: gróf Tisza István beismerése a magyar képviselőházban a központi hatalmak vereségéről 1918. október 17-én, a hazai közvélemény előtt is sokkhatásszerűen tette világossá, hogy a radikális politikai változások elkerülhetetlenek.
Szinte ezzel egyidejűleg valamennyi hazai nemzetiség emigrációban élő politikusai fokozták manőverezési akcióikat. A Magyarország iránt mindenkor oly lojális rutén testvéreinknek az USA-ban élő képviselői, a Ruszinok Amerikai Néptanácsának küldöttsége egyenesen Wilson elnöktől kért meghallgatást. Erre 1918. október 21–22-én sor is került, a megbeszélés informális jellegű volt csupán. Ezután Gregory Zhatkovych ügyvéd (korábban a General Motors jogtanácsosa) irányításával a ruszin Néptanács 1918. október 23-án belépett s ezáltal tagja lett a Közép-európai Demokratikus Szövetségnek (Mid-European Democratic Union). Ennek elnöke Thomas G. Masaryk volt, aki mindent elkövetett Magyarország szétdarabolásáért, és később becsapta rutén testvéreinket is. (Zhatkovych a csehszlovák uralom alatt Kárpátalja első kormányzója lett, majd visszament az USA-ba, de a 2. világháború alatt ismét kollaborált az emigráns csehszlovák ideiglenes kormánnyal.)
Betetőzte az 1. világháború végén kialakult zilált politikai válságfolyamatot I. Károly osztrák császár 1918. november 11-én kibocsátott „nevezetes” Schönbrunni nyilatkozata, melyben lemondott az osztrák császári jogok gyakorlásáról. Két nappal később IV. Károly már magyar királyként jelentette be az 1918. november 13-án kiadott ún. Eckartsaui nyilatkozatában, hogy uralkodói jogainak gyakorlását hazánkban is felfüggeszti. A király proklamációja így fogalmazott: „…minden részvételről az államügyek vitelében visszavonulok, és már eleve elismerem azt a döntést, mely Magyarország jövendő államformáját megállapítja”. E nyilatkozat sem volt a magyar alkotmányos előírások szerint jogszerű, hiányzott róla az illetékes magyar miniszter ellenjegyzése, illetve az Országgyűlés mindkét házának beleegyező nyilatkozata, de a rendkívüli helyzettel magyarázható a döntés.
Magyarországon a hatalmat átvevő Magyar Nemzeti Tanácsot 1918. október 24-én alakította meg a Károlyi Mihály vezette Függetlenségi és 48-as Párt, az Országos Polgári Radikális Párt és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt. Szinte az első naptól szembekerültek a szerteágazó megoldatlan nemzetiségi kérdéssel.
Hazánkban a szlovákok léptek kezdeményező gyorsasággal: a Szlovák Nemzeti Tanács Turócszentmártonban már 1918. október 26-án létrejött. S amikor 1918. október 28-án Prágában a Cseh Nemzeti Tanács deklarálta a csehszlovák állam megalakítását, a szlovákok október 30-án sietve bejelentették csatlakozásukat. Ez persze már korábban egyeztetett lépés volt, hiszen Csehszlovákia mint államalakulat megalakítását jól előkészítette az 1918. október 14-én Genfben megalakult – párizsi székhelyű – cseh emigráns kormány. Az első csehszlovák nemzetgyűlés 1918. november 14-én ült össze, ezen a cseh és szlovák pártok delegátusai kimondták a Habsburg–Lotaringiai-ház detronizálását, és kikiáltották a köztársaságot. A Csehszlovák Köztársaság első, a parlament által megválasztott elnöke Thomas G. Masaryk lett. A kormányfői tisztséget Karel Kramař kapta, míg a külügyminiszteri tárca birtokosa Edvard (Eduard) Beneš lett. A változékony politikai viszonyok miatt a nemzetgyűlési választásokat elhalasztották, így a csehszlovák alkotmányt csak 1924-ben hagyta jóvá a nemzetgyűlés.
A csehszlovák állam határainak megállapítása a széles körű alkudozások miatt elhúzódott, ezért Masaryk csak 1918 decemberében, a csehszlovák ideiglenes demarkációs vonalak kijelölése után tért vissza Prágába, Beneš pedig csak 1919 tavaszán követte. Ekkor már körvonalazódott a később deklarált döntés, Csehszlovákia megkapja egész Észak-Magyarországot és Kárpátalját. A cseh katonai egységek – három tartományukból – már 1918 őszén benyomultak hazánk északi régiójába: Zsolna, Ruttka, Nagyszombat és Malacka térségébe. Jellemző, hogy ezzel mit sem törődve az illetékes antantparancsnokság a magyar kormányt szólította fel – területileg pontosan körül nem határolt módon – hazánk északi területrészének kiürítésére. S miután csapataink kivonultak a térségből, 1918. december 12-én kikiáltották Kassán a Szlovák Köztársaságot, melyet aztán maguk a csehek tiportak el. Ez a bábállami kísérlet múló epizódnak bizonyult, a fergetegben bevonuló, antanttisztek vezényelte cseh legionáriusok véres harcban egyszerűen felszámolták. Így biztosították, hogy a kiszemelt terület betagolható legyen az általuk kigondolt cseh–szlovák államba.3
Az is kikristályosodott, hogy Románia annektálhatja Erdélyt, a Partiumot, a Tiszántúl keleti szegélyét és a Bánát keleti felét is. A horvát nemzetgyűlés pedig Zágrábban 1918. október 29-én kinyilvánította Horvátország függetlenségét és csatlakozását egy új délszláv államhoz. Hivatalosan 1918. december 1-jén került kikiáltásra a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság (Kraljevina Srba, Hrvata i Slovenaca), mely 1929. október 3-ig szerepelt e néven. A szlavón részek mellett a Bánát nyugati fele, sőt a Bácska nagyobb része is bekebelezésre került.
A győztesekkel kollaboráló közép-európai politikusok további területi igényekkel is előálltak: Csehszlovákiát össze akarták kötni az Adria térségével, mindezt egy NyugatDunántúlon áthaladó korridor létesítésével. A csehszlovákok a salgótarjáni szénmedencét, továbbá Vác, Miskolc és a Bodrogköz átcsatolását is szorgalmazták. A románok az 1916-os bukaresti szerződés minden pontjához mereven ragaszkodva követelték a román–magyar államhatár kialakítását, de szorgalmazták a Szeged, Orosháza és Debrecen környékének és a Partium jó részének annektálását is. Itt érdemes megemlíteni, hogy Ausztriában a morvaországi születésű Karl Renner vezetésével szocialista jellegű rezsim jött létre. Az Osztrák Köztársaság első államkancellárja 1918. november 12-től Renner lett, s irányításával már 1918. november közepén igényt jelentettek be a nyugat-magyarországi Őrvidékre (mai szóval Burgenlandra), amit később a győztes antant teljesített.4
Ilyen politikai törekvések közepette nem tanulság nélküli felvillantani, hogy 1918 őszén miként vélekedett Felső-Magyarország és Erdély lakossága jövendő sorsuk kilátásairól. Mennyire ellentmondásos kép alakult ki a nemzeti kérdés kezelését illetően a politikai szerephez jutó, internacionalista alapállású szociáldemokraták soraiban. (Ez később, a Sopron hovatartozásáról szóló 1921. decemberi népszavazás kapcsán is kitűnt, amikor a helyi szociáldemokraták plakátjaikon az Ausztriához való csatlakozásra buzdítottak!)
Kárpátaljáról jelentették
Máramaros vármegye törvényhatósági bizottsága 1918. október 21-én rendkívüli közgyűlést tartott Máramarosszigeten. Ezen dr. Stefán Ágost rahói ügyvéd képviselői indítványt terjesztett elő, amelyben így fogalmazott: „…a közeli hetekben az Ausztriában élő [Galíciára utalás] ukrajnok [ukránok] nyíltan fejezték ki azon akaratukat, hogy a magyarországi ruthének lakta magyar területek hasíttassanak ki a Magyar Szent Korona országaiból, és csatoltassanak Ukrajnához.” Erre válaszul a vármegye törvényhatósági bizottsága jelentse ki, javasolta az előterjesztő, hogy „a legerélyesebben tiltakozik Magyarország területi integritása ellen intézett eme támadás miatt”. Egyben kéri a megyegyűlés tagjait, határozottan álljanak ki a hazánkban élő „ruthén ajkú honpolgárok” mellett. Igazán szép fogalmazásban jelentette ki: „…a ruthéneket, Rákóczi katonáinak ivadékait a közös történelmi múlt és tradition [tradíción], rokoni köteléken kívül a jó és balsorsban kifejlődött és megedződött testvéri szeretet fűzi össze a magyarsággal, elszakíthatatlan kapcsokkal.” Az indítványt a vármegye közgyűlésének tagjai határozat formájában azonnal elfogadták, és felterjesztették Wekerle Sándor miniszterelnökhöz.5
Ennek közvetlen politikai következménye akkor nem lett, mert hamarosan kormányfőváltás következett be Budapesten. Wekerle Sándor ugyanis 1917. augusztus 20-tól már harmadszor volt magyar miniszterelnök, de most végleg megvált tisztségétől. Wekerle 1918. október 30-án délelőtt 10 órakor búcsúzott el a legfőbb kormányhivatal tisztviselőitől. Tőle a miniszterelnökség vezetését futaki gróf Hadik János vette át, az egykori hivatásos huszár főhadnagy. Neki már kormányának összeállítására sem volt ideje, mert közben 1918. október 31-én győzött az „őszirózsás” forradalom. Hadik, „a közzététel nélkül kinevezett, de esküt nem tett miniszterelnök” csupán 17 órán át gyakorolta hivatali jogkörét, október 31-én, hajnali 3 órakor lemondott. Ezután József főherceg, a királyt teljhatalommal helyettesítő kormányzó mint „homo regius” – az uralkodó IV. Károly király jóváhagyásával – gróf Károlyi Mihályt nevezte ki miniszterelnöknek. Károlyi tehát 1918. október 31-én lett Hadik utódja a miniszterelnöki székben, kormányának tagjai viszont a Wekerle-kormány minisztereit követték hivatalaikban. Gyakorlatilag ekkor került leváltásra Wekerle Sándor is belügyminiszteri pozíciójából.
Nem sokkal Károlyi Mihály gróf hivatalba lépését követően Bereg vármegye központjából, Beregszászról érkezett meg egy figyelemre méltó állásfoglalás a magyar fővárosba. Az előbb idézett máramarosi állásfoglalással teljesen rokon tartalmú volt. Ebben a beregiek beszámoltak a miniszterelnökségnek az 1918. november 6-i megyei közgyűlésükről, melyen napirendre került a helyi ruszinok hazafias kiáltványa. Ez egyértelműen megerősítette, hogy a számarányukat tekintve is jelentős lélekszámú ruszin nemzeti kisebbség mennyire lojális Magyarországhoz. A vármegye összlakossága 1900-ban 208 679 személy volt, ebből 95 398 (45,7%) ruszin, míg 93 198 (44,7%) magyar nemzetiségű volt, de 18 639 (8,9%) német is élt a megyében. A közgyűlésen ismertetett kiáltványban a ruszinok így írtak: „…kijelentjük, hogy az ukránok, a galícziai ruthének azon törekvése ellen, hogy minket Magyarországtól elszakítva Galícziához, jobban mondva egy létesítendő ukrán államhoz csatoljanak – a leghatározottabban tiltakozunk”.6
S az sem feledhető, hogy ezt követően, 1918. november 9-én Ungváron létrejött a 35 tagú ruszin ráda (néptanács), amelynek tagjai Magyarország területi sérthetetlenségének elvét továbbra is vallották. S nem maradtak el a gyakorlati lépések sem: 1918. november 19-én ruszin küldöttség kereste fel Jászi Oszkárt, a Magyarországon élő nemzetek önrendelkezési joga előkészítésével megbízott minisztert, budapesti hivatalában. Átadtak neki egy emlékiratot, amelyben kérték, hogy „a kultuszminisztériumban állítsanak fel egy ruthén ügyosztályt és a budapesti Tudományegyetemen egy ruthén tanszéket”. Jászi egyetértett a kéréssel, és átiratához, melyet a Vallás- és Közoktatási Minisztériumhoz intézett, hozzáfűzte: „a legmelegebben pártolom”.7 A Kultuszminisztérium illetékes humánpolitikai személyügyi osztálya 1918. december 5-én már meg is tette személyi javaslatát. A létesítésre kerülő ruszin ügyosztály élére, osztálytanácsosi rangban dr. Sztripszky Hiador okleveles középiskolai tanárt, a Magyar Nemzeti Múzeum „őrét” javasolta kinevezni. Az előterjesztésre 1918. december 9-én már meg is érkezett a jóváhagyás: Lovászy Márton vallás- és közoktatásügyi miniszter aláírta a kinevezéseket. Sztripszky a Tanácsköztársaság alatt is ott maradt a ruszin népbiztosságon, a Miniszterelnöki Hivataltól csak 1922-ben nyugdíjazták. A ruszin delegáció másik felvetésére is pozitív lépés történt; a Pázmány Péter Tudományegyetemen felállítottak egy ruszin tanszéket, és élére tanszékvezetőnek dr. Bonkáló Sándor egyetemi magántanárt nevezték ki, aki 1924-ig, a tanszék megszüntetéséig folytatta az oktató-nevelő munkát.
A magyar kormányzat a jelentős számú ruszin lakos által lakott „északkeleti-felvidékkel” kapcsolatban több rendezési tervet is előterjesztett, melyek személyi feltételeit is megteremtette. A Károlyi-kormány 1918. december 1-jén Szabó Oresztet kinevezte a hazai ruszinokhoz rendelt kormánybiztosnak, mint indokolták, „a magyarországi rutén nemzet önrendelkezési joga gyakorlásának előkészítésére”. Ő járatos volt kormányzati ügyekben, hiszen korábban Ung megye kormánybiztosa és belügyminisztériumi osztálytanácsos volt.
A törvényi szabályozás sem késlekedett: az Országos Törvénytárban 1918. december 25-én kihirdetésre került az 1918. évi X. néptörvény, A Magyarországon élő ruszin(ruthén) nemzet autonómiájáról címmel.8 Ez kimondta: „A Magyarországon élő ruszin (ruthén) nemzetet saját beligazgatásának, igazságszolgáltatásának, közművelődésének, vallása gyakorlatának és nyelve használatának körében mind törvényhozási, mind kormányzati tekintetben teljes önrendelkezési jog illet meg.” A Magyar Népköztársasággal közös ügyek: „külügy, hadügy, pénzügy, állampolgárság, magánjogi és büntetőjogi törvényhozás, továbbá a gazdasági, a közlekedési és szociálpolitikát érintő ügyek.” A 2. § szerint: „Ruszka Krajna határait a nemzetközi békeértekezlet végleges döntéséig ideiglenesen a Magyar Népköztársaság és Ruszka Krajna küldötteiből álló vegyes bizottság állapítja meg.” Az autonóm terület (kormányzóság) központja Munkács lett. A Budapesten székelő Ruszka Krajna minisztérium élére 1918. december 29-én a miniszterré előléptetett Szabó Oreszt került. A kinevezett kormányzó tisztségét Avgusztin Stefán kapta.
Már Berinkey Dénes miniszterelnök kormányzása alatt történt, hogy Szabó Oreszt 1919. március 4-én elrendelte a tartományi választást Ruszka Krajnában. Ennek eredményeképpen alakult meg 1919. április 8-án, Munkácson a tartománygyűlés, melynek legfelsőbb állami ellenőrző szerve Ruszka Krajna kormánytanácsa lett. Mindkettő azonban rövid életűnek bizonyult: a tartománygyűlés második ülésére 1919. április 17-én került sor, melyet demonstratív céllal a munkácsi városi direktórium karhatalommal feloszlatott.9
Dr. Raffay Sándor ág. evangélikus püspök levele Zólyomból
A trianoni békediktátum döntése következtében Bereg vármegye átkerült Csehszlovákiához, hasonlóképpen Zólyom vármegye is. Az utóbbi még az első bécsi döntés után sem térhetett vissza az anyaországhoz. Itt a lakosság többségében szlovák volt: az 1910-es népszámlálás szerint az összeírt 133 700 személy közül 113 294-en (84,74%) vallották magukat szlováknak, míg 16 509-en (12,35%) voltak magyarok.
Nem tanulság nélküli e szlovák többségű megye székhelyéről, Zólyom rendezett tanácsú városból 1918. november 24-én keltezett levele nagytiszteletű dr. Raffay Sándor ág. evangélikus püspök úrnak. Levelét Budapestre, a magyar miniszterelnökségre címezte. Pontos helyzetjelentésben számolt be a térség politikai viszonyairól: „Zólyom és környéke hangulatán ma a Magyar Nemzeti Tanács uralkodik. E tanácsban a pánszlávok vezetői is benne vannak. A tanács elnöke Licskó Samu evangélikus lelkész, akit a vasúti alkalmazottakból alakult szocialisták erőszakoltak az elnökségre. A helyzet ura tehát ma Licskó. Végtelenül megnehezíti azonban az ő hatását az a körülmény, hogy az itteni szociáldemokraták még mindig az általános és nem a nemzeti jelszavakat hangoztatják. Színmagyar emberek is csupa régi jelszavak rabságában akaratlanul is erősítik a nemzetiségek álláspontját, mikor nyíltan hangoztatják, hogy nekik mindegy, akármiféle országba tartozzanak is, csak a munkabér, a jólét stb. biztosítsa az ember megelégedését”. E felfogás ellensúlyozására kéri a püspök a magyar kormányt, hogy sürgősen küldjön ki „tótul jól tudó” agitatív erejű hivatalnokokat, akik „a szocialistákat a nemzeti alapra vezetnék, s az ország integritásának gondolatát velük elfogadtatnák”.10 Eklatáns példája e levél annak, hogy mennyi tévhit keringett e tájon, nem csoda, hogy a püspök úr jó szándékú nemzeti céljai eredménytelennek bizonyultak.
Erdélyi helyzetjelentések
Nem volt vigasztalóbb a helyzet Erdélyben sem, ez derül ki dr. Eöttevényi Olivér főispánnak az erdélyi Lugosról 1918. november 6-án keltezett feljegyzéséből. Krassó-Szörény vármegye köztiszteletben álló kitűnő főispánja így írt: „A zavargások sok helyütt oly mértéket öltöttek, hogy a hatóságok velük szemben tehetetlenek voltak, és néhány helyről a főszolgabírák, még többről pedig a közjegyzők menekülni voltak kénytelenek, hogy életüket megmenthessék.” Majd utalt arra, hogy a „fékevesztett tömeg, amely eleinte csak az állomáshelyéről elbocsátott fegyveres katonákból állott, lassanként az otthonlevő népet is a maga céljainak nyerte meg”. Nemcsak a hatósági helyiségeket tették „pusztítás tárgyává”, hanem minden olyan tényező ellen fordultak, amelyben „vagyoni jóléte miatt ellenségét látta”. Részletezte a hazardírozásokat, a tömeg „a falukban lévő úri házakat és üzleteket kifosztotta, a marhákat elkergette”. Nem lehet azt állítani – derülnek ki soraiból –, hogy „ennek valamelyik nemzet ellen irányuló éle volna, amennyiben tisztán román községekben is történtek fosztogatások”. A helyzet rendezésére azt javasolta, hogy mivel karhatalom nem áll rendelkezésre, ezért szerinte „arra kell törekednünk, hogy maga a polgárság álljon össze és szervezkedjék polgár-, ill. nemzetőrségekbe”. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a megye lakosságának háromnegyed része román, és „már megindult olyan mozgalom, mely szerint határozott román nemzeti színezettel szervezzenek milíciaszerű katonaságot”. Ez utóbbi a magyarság és németség körében „aggodalmat keltett”, attól tartanak, hogy ellenük irányul. A Lugoson nemrég alakult nemzetőrségnek kevés tagja van, a románok nem léptek be abba – rögzítette az addigi helyzetet a rendkívül gyakorlott és nemzethű főispán.11
Arról is beszámolt, hogy összehívott egy tanácskozást a nemzetiségek vezetőinek részvételével. Ezen a legmarkánsabb véleményt dr. Braniste Valér (Valer Branişte), a Drapelulcímű lap (1901 és 1920 között jelent meg) szerkesztője fejtette ki, aki kijelentette, „az itteni románságot csupán oly jelszóval lehet aktivitásra bírni, amely az ő nemzeti önérzetét szolgálja”. A főispán szerint hasonló szellemben és felfogásban tevékenykedik az a karhatalmi zászlóalj is, melyet a forradalmi mozgalom első napjaiban feloszlatott lugosi 8. honvéd gyalogezred után alakítottak meg. Ennek parancsnoka Dobó Rémusz őrnagy, „tisztjei és legénysége is román, ez a zászlóalj román nemzeti színű lobogót és ugyanilyen színű kokárdát használ”. A helyi román vezetők abban bíznak – tájékoztatott a főispán –, hogy ha megnyílik annak lehetősége, hogy a románság soraiból az egész megyében toborozhatnak e zászlóalj számára, akkor „a milícia rendkívül meg fog erősödni, míg magyar nemzeti alapon ez az akció meddőnek ígérkezik”. Aziránt is „kételyüket fejezték ki, hogy a nemzetőrök részére előírt román eskü a román jelentkezőktől kivehető lesz-e?” A főispán a dilemmát így összegezte: „Az eddigi rendeletek szerint nemzetőrséget kell szervezni, ámde ez Krassó-Szörény megyében és különösen annak székhelyén, Lugoson az említett okok miatt egységesen nem vihető keresztül. Viszont arra, hogy tisztán román nemzeti alapon létesüljön a karhatalmi egység, szintén nincs utasítás. A hozzánk közel fekvő Temesvárott lejátszódott és eleinte külön köztársaság-irányzatot szolgáló események, amelynél a magyar, a sváb, a román és a szerb külön-külön tanácsot alakított, és külön nemzeti jelvényt választott, megyém lakosságára nagy hatással volt” – összegezte tárgyilagos jelentését. Dr. Eöttevényi Olivér főispán arról se feledkezett meg, hogy jelentse, a formálódó román álláspontot dr. Pop Csicsó István, a Román Nemzeti Tanács elnöke népgyűlések keretében több helyen kifejtette, legutóbb 1918. november 9-én, Aradon.
Ehhez hozzátehetjük, hogy az sem volt véletlennek tekinthető, hogy a Román Királyság uralkodója, I. Ferdinánd király éppen 1918. november 10-én rendelte el a főparancsnoksága alatt álló román haderő mozgósítását, készülve az erdélyi betörésre. Sőt, a román király hamarosan ultimátumot intézett August von Mackensen tábornokhoz, az Erdélyen átvonuló német csapatok főparancsnokához, amelyben felszólította Erdély gyors kiürítésére, határnapul 1918. december 1-jét megszabva. Ezt már csak „betetőzte” a Károlyi-éra hatóságainak ügybuzgalma Budapesten, amikor az antant óhajának engedelmeskedve, a fővároson át hazatérőben lévő Mackensen tábornagyot, a Balkán-hadsereg parancsnokát a magyar kormány utasítására letartóztatták és kiszolgáltatták az angoloknak. Arról már könnyen megfeledkeztek a hangadók, hogy a német seregtest Erdély 1. világháború alatti felszabadításában, a román betörés visszaverésében milyen fontos szerepet játszott, és a magyar-székely lakosság körében népszerűségnek örvendett. Ekkortájt gyakran a hideg fejjel meghozott politikai kényszerlépések sorozata zajlott.
A hatalmi viszonyok konszolidációja terén magyar részről más hibás lépések is történtek. Dr. Vincze Sándor népbiztos – valószínűleg Aradról – táviratban közölte a magyar miniszterelnökséggel 1918. november 4-én, hogy a Román Nemzeti Tanács elfogadta „a bel béke biztosítása” tekintetében tett javaslatukat.12 Ez azt jelentette, hogy döntés született arról, a román, szász és magyar nemzeti tanácsok megalakítják saját katonai tanácsaikat. Az egységes „parancsnoklás” biztosítása érdekében Siegler Konrád gyalogsági tábornokra bízták az irányítást és a koordinálást. A román legénységet román, a szász legénységet szász tisztek fogják vezetni – jelentette Vincze. A gyakorlatban azonban hamar kiderült, ebből ütőképes fegyveres erő nem lesz, a románok nem engednek. Az elképzelés ugyanúgy idejét múlta, mint az ún. önálló Székely Köztársaság terve.
Az utóbbi próbálkozás annak feltételezésén nyugodott, hogy a Wilson-féle önrendelkezési jog alapján e köztársaságra nem vonatkozna a belgrádi egyezmény, így a Székelyföld antantmegszállás alá nem esne. Az alapkoncepció német–székely összefogáson nyugodott, a katonai támaszt August von Mackensen 170 ezer fős német serege adta volna. Mackensen német császári tábornagy, aki Románia katonai kormányzója volt a háború végéig, s ismerte az óromániai viszonyokat, azonban vonakodott: állami garanciát és deklarációt kért, amelyek mind elmaradtak.
Így bizonyultak sikertelennek a jó szándékú önzetlen erőfeszítések is. Gróf Bánffy Miklós (1873–1950), a kiváló felkészültségű erdélyi politikus – 1906 és 1909 között Kolozs vármegye főispánja – felajánlotta közvetítői szolgálatát a magyar kormánynak. Jászi Oszkár 1918. november 5-én keltezett, „nyílt ajánló levelében” erről így rendelkezett: „E sorok átadója, gróf Bánffy Miklós úr felajánlotta szíves készségét a kormánynak arra nézve, hogy a nemzeti tanács ismert nemzetiségi programja érdekében az erdélyi magyarság körében propagandát indít, és a közvéleményt előkészíti a következendő nagy átalakulásokra. Felhívom mindazokat a hatóságokat, egyesületeket és egyéneket, amelyekhez vagy akikhez gróf Bánffy Miklós úr fordulni fog, hogy őt közhasznú tevékenységében hatékonyan támogatni szíveskedjenek.”13 (Bánffy gróf 1921. április 14. és 1922. december 19. között Bethlen István kormányában külügyminiszteri tisztséget töltött be, majd visszatért Erdélybe.)
A miniszteri ajánlás kiadásakor már létezett az 1918. november 1-jén Kolozsvárott megalakult Erdélyi Nemzeti Tanács (Magyar Nemzeti Tanács Erdélyi Bizottsága), mely az 1918-as polgári demokratikus forradalom erdélyi hatalmi szerve szerepét volt hívatva betölteni. Elnöke a függetlenségi párti Apáthy István lett, míg egyik alelnökének a polgári radikális Janovics Jenőt, a másiknak a szociáldemokrata Vincze Sándort nevezték ki. Bánffy Miklósnak szerepe volt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakításában, aktívan bekapcsolódott az egyes akciókba, s nem rajta múlt a nemzetközi politikai alkuk következményeként kialakult gyászos döntés Erdély vonatkozásában.
Eöttevényi Olivér, Krassó-Szörény vármegye főispánja 1918. november 8-án munkatársai újabb erőfeszítéséről számolt be Budapestre küldött jelentésében. Eszerint Issekutz Aurél alispán november 7-re értekezletre hívta össze a helyi hangadó román politikusokat. Ezen megjelent dr. Frentiu Traján Valér lugosi görög kat. román püspök, dr. Branişte Valér lapszerkesztő, dr. Jakabffy Elemér és Nikolits Dániel országgyűlési képviselők, de megtisztelte jelenlétével a tanácskozást a főispán is. A megbeszélésen kiderült, a román vezetők egyértelmű elzárkózást mutattak a helyi államügyek rendezésébe való bekapcsolódást illetően, és kijelentették: „A Krassó-Szörény megyei románság a közigazgatásban aktív részt venni nem kíván, s így nem óhajt oly vegyes bizottságban sem szerepelni, amely a közigazgatás bárminő irányítására vagy a közhatalom kezelésére volna hívatva”. Határozott álláspontjuk, hogy „ez a vármegye, amely túlnyomórészt románsággal van lakva, a Wilson-féle pontok alapján eo ipso [magától értetődően] az ő közigazgatásuk alá fog kerülni.” Arról nem kívánnak vitát folytatni – jelentette a főispán –, hogy a román közigazgatás a „teljes autonómia” alapján lesz-e biztosítva, vagy „egyéb módon”. E kérdésben – jelentették ki a román vezetők – „egyedül a békekonferencia fog dönteni”. Ezt követően a főispán idézte az összehangolt román álláspontot. A helyi politikában való román magatartást illetően „határozottan kijelentik”, a magyar hatóságokkal „együttműködést nem tartanak keresztülvihetőnek”. Álláspontjuk szerint az a felfogás, amelyet „a jelenlegi közigazgatási hatóságok foglalnak el, melyet az ez utóbbiak által letett hűségeskü csak megerősít, nem hozható összhangba a román nemzeti tanács felfogásával”.14
Ezt a felfogást képviselte a Román Nemzeti Tanács elnöke is, dr. Pop Csicsó István (Stefan C. Pop) elnök, aki Aradról irányította a kibontakozó román nacionalista lépéseket. Már a levegőben lógott a hír, hogy Erdély megszállására Traian Moşoiu dandártábornok vezetése alatt rövidesen elkezdődnek a hadműveletek. A román haderő katonái már 1918. november 10-én felderítést végeztek a határ menti székely községekben, s a hónap közepén a 7. román hadosztály – Traian Moşoiu tábornok parancsnoksága alatt – bevonult Borszékre.
Több helységbe még nem is érkeztek meg a román csapatok, de már kifüggesztették a román tábornok által jóváhagyott plakátot. Ez így szólította fel a helyi lakosokat: „Románok! Amióta a Kapos partján Gelu vajda hősi halált halt a betóduló barbár hódítókkal [vagyis a honfoglaló magyarok] vívott harcában, a szépséges Erdélyben idegen uralom helyezkedett el.”15 Az utalás arra vonatkozott, hogy a népmonda alapján már a római korban is létezett egy katonai tábor, azaz castrum Gyaluban. S ide épült az a várkastély, amelynek helyén eredetileg Gelu vajda vára állt, aki itt lett öngyilkos, miután Nagyesküllő mellett, az ún. Aranyos-dombon megadta magát a honfoglaló magyar Töhötöm vezérnek.
Ettől nem maradt el történelemszemléletében a Gyulafehérvár és környéke román katonai tanácsának 1918. november 14-i felhívása sem, mely így mozgósított. „Derék román katonák!/ Hogyha együtt leszünk/ Nem lesz mitől félnünk,/ Sem idegen fegyvertől/ Sem szétvető gyűlölettől./ Fegyverbe! A békéért és a szabadságért!/ Nyelvért, vallásért és a vagyonért!/ A becsületért és igazságért.”16
Amikor e felhívás kelteződött, már két nappal korábban, 1918. november 12-én – mint a marosvásárhelyi csendőrszárny beszámolójából kiderül – az első román csapatok du. egy óra körül hatoltak be a Gyergyótölgyesi-szoroson át Magyarország területére. Ugyancsak aznap tört be – egy százados parancsnoksága alatt – főként román határőrökből álló különítmény, amely elfoglalta Gyergyótölgyest, és továbbhaladt Gyergyóhollóig. (Ez utóbbi akcióról Inczédy Joksman Nándor, Csík vármegye alispánja tudósította a magyar miniszterelnökséget.)
A hadijog értelmében ezek önkényes katonai akciók voltak, hiszen az 1918. november 13-án megtörtént belgrádi katonai konvenció aláírása, azaz hatálybalépése előtt történtek. A románok csupán rövid ideig lassították le katonai akcióikat, november 13-tól 20-ig a román csapatok Felső-Moldvából az Erdélybe vezető négy fontos szorost (Tölgyesi, Gyimes, Úz, Ojtoz) birtokba vették, s a szorosok térségében levő székely községeket elfoglalták és megszállták. A román különítmények a Tölgyesi-szoros kijáratait (Borszéket és Tölgyest), a Békás-szorost, a Gyimesi-szorosnál Gyimesbükköt és Gyimesközéplokot, az Úz-szoros kijáratánál Csíkszentmártont, valamint az Ojtozi-szorosnál található Sósmezőt és Berecket is megszállták.
Ennek fényénél mily tiszteletet érdemelnek azok az erdélyi magyarok és székelyek, akik ilyen körülmények között 1918. november 28-án, Marosvásárhelyen megtartották a Székely Nemzeti Gyűlést – közel ötezer résztvevővel –, s hitet tettek Magyarország területi integritása mellett.
A gyulafehérvári határozatok
Nevezetes nappá vált 1918. december 1-je a románok számára: Gyulafehérváron, a „vármezőn” tartott hivatalos nagygyűlésen – Gheorghe Pop de Băseşti elnöklete mellett – 1228 küldött kimondta Erdély egyesülését a Román Királysággal. (Mindez román katonai biztosítás mellett történt!)
A gyulafehérvári határozatok I. pontja így fogalmaz: „Erdély, a Bánát és Magyarország összes románjainak meghatalmazott képviselői 1918. november 18. (december 1-jén) nemzetgyűlésbe gyűlve Gyulafehérvárt, kimondják a románoknak s az általuk lakott területeknek egyesülését Romániával. A nemzetgyűlés külön is kijelenti a román nemzet elidegeníthetetlen jogát a Maros, Tisza és Duna között elterülő egész Bánátra.”
II. pont az unió kimondását kiegészíti a következő megállapítással: „A nemzetgyűlés az általános választói jog alapján választandó alkotmányozó gyűlés összeüléséig, ideiglenes autonómiát tart fenn e területek lakosai számára.”
A III. pont az új államstruktúra alapelveit 6 pontban részletezi.
Az 1. pont szerint: „Teljes nemzeti szabadság az együtt lakó népek számára. Mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által. A törvényhozó testületekben és az ország kormányzásában való részvételre minden nép népességének számarányában nyer jogot.”
A 2. pont az egyházakról és felekezetekről szólt: „Egyenlő jog és teljes felekezeti autonóm szabadság” illeti meg valamennyit.
A 3. pont szerint általános, közvetlen, egyenlő, titkos, „községenkénti, proporcionális [arányos] választói jog” illeti meg a 21. életévet elért honpolgárokat, a községi, megyei és törvényhozási képviselő-választásoknál.
A 4. pont demokratikus elvi fogalmazású: „Korlátlan sajtó, gyülekezési és egyesülési jog: minden emberi gondolat szabad terjesztésére.”
Az 5. pont radikális agrárreformot helyezett kilátásba. Első lépésként birtokösszeírást tartott szükségesnek, majd kilátásba helyezte a hitbizományok megszüntetését és a latifundiumok „szükség mértékében” történő csökkentését. A földműveseknek lehetővé kell tenni, hogy „maguknak legalábbis olyan nagyságú birtokot (szántót, legelőt, erdőt) szerezhessenek, amelyet családtagjaikkal együtt megmívelhessenek”. Az agrárpolitika vezérfonala „egyfelől a szociális kiegyenlítés előmozdítása, másfelől a termelés fokozása”.
A 6. pont az ipari munkásság részére ugyanazokat a jogokat kívánta biztosítani, mint amelyeket „a legelőrehaladottabb nyugati ipari államokban” már törvénybe iktattak.
A határozatok IV. szakasza leszögezte: „A nemzetgyűlés kifejezi azt az óhaját, hogy a békekongresszus meg fogja valósítani a népek közösségét oly formán, hogy jogosság és szabadság legyen biztosítva nagy és kis nemzetek számára egyaránt, s jövőre ki legyen zárva a háború, mint a nemzetközi viszonyok rendezését szolgáló eszköz.”
A V. szakaszban a jelen nemzetgyűlés románjai „üdvözlik bukovinai testvéreiket, akik felszabadultak az Osztrák–Magyar Monarchia járma alól, s egyesültek a román anyaországgal”.
A határozat VI. szakaszában a nemzetgyűlés „szeretettel és lelkesedéssel üdvözli” a monarchia leigázott nemzeteit; név szerint említi a cseh–szlovákokat, a jugoszlávokat, a lengyeleket és ruténeket.
A VII. szakaszban a nemzetgyűlés „alázattal hajlik meg azoknak a hős románoknak az emléke előtt, akik a háborúban vérüket ontották eszményünk megvalósításáért, halált halván a nemzet szabadságáért és egységéért”.
A VIII. szakaszban a nemzetgyűlés hálája még „csodálattal” is társul a szövetségesek iránt, „amelyek egy évtizedek óta háborúra készülő ellenség ellen folytatott nagyszerű és makacs küzdelmek árán, megmentették a civilizációt a barbarizmus körmei közül”.
Végül a gyulafehérvári határozatok IX. szakaszában a nemzetgyűlés kimondja egy román „nagy nemzeti tanács” megalakítását.17
A gyulafehérvári nagygyűlés résztvevői a határozatok megvalósítására egy Nagy Nemzeti Tanácsot (Marele Sfat Naţional) választottak, amely 1918. december 2-án átruházta jogait egy 15 tagból álló bizottságra. A terület igazgatását a Kormányzótanácsra (Consiliul Dirigent) bízták, mely Nagyszeben székhellyel, Iuliu Maniu elnökletével kezdte meg működését.
A Kormányzótanács hódoló táviratot, majd küldöttséget menesztett Bukarestbe: I. Ferdinánd király ünnepélyes keretek között fogadta a delegációt, és vette át 1918. december 10-én az egyesülést kimondó gyulafehérvári határozatokat. A román ortodox politikai szempontoknak megfelelően az uralkodó a gyulafehérvári határozatok teljes szövegének törvénybe iktatását viszont nem kezdeményezte. Helyette I. Ferdinánd törvényerejű rendelet kibocsátását rendelte el, amelybe kizárólag az került bele, hogy „az 1918. december 1-jén tartott gyulafehérvári gyűlés határozatába foglalt területek egyszer s mindenkorra egyesülnek a Román Királysággal”.
E rendeletet a román kormány minisztertanácsa hivatalos jegyzőkönyvben rögzítette, amelyet Ion Brătianu kormányfő látott el kézjegyével. A törvényhozás ezt változtatás nélkül becikkelyezte: 1918. december 13-án, a román hivatalos közlönyben a 3631. számon jelent meg.
A román parlament ezzel egyidejűleg egy másik törvényt is elfogadott (3632. számú), melynek 1. §-a kimondta: a közigazgatási hivatalok vezetésére Erdélyben és a Partiumban egyedül a Kormányzótanács jogosult. Kivette viszont a tanács hatásköréből a nemzetbiztonságilag fontos területeket, így a külügyi, hadügyi, közlekedésügyi (vasút, posta, távírdák, távbeszélőállomások), az állambiztonsági szervek és az állami kölcsönök folyósításával foglalkozó hitelintézeteket. Ezek irányítása a központi kormány kezébe ment át. A kisebbségi oktatást továbbra is az egyházi iskolák keretében biztosították. Ez a közjogi állapot 1920. április 4-ig állt fenn.
A magyar Károlyi-kormánytól nem volt idegen a realitásoktól való elrugaszkodás sem. Az Országos Propaganda Bizottság címet viselő kormányhivatal 1918. december 17-én azt jelentette, hogy az 1918. december 1-jei gyulafehérvári román nemzetgyűlés Erdély elcsatolását kimondó határozataival szemben ellenvélemény is létezik. Nevezetesen az akkor Szolnok-Doboka vármegyéhez tartozó (ma Szilágy megyei) Nagyilonda községben sokan a határozatokkal nem értenek egyet. (1910-ben a falu 1167 lakosából 661 román és 445 magyar volt.) A propagandajelentés szerint ennek oka, hogy a községben „fölös számmal vannak olyanok”, akik „közvetlenül ismerik a bojár uralmat, amelyet lényegesen rosszabbnak tartanak a magyar oligarchák elnyomásánál is”. A jelentés szerint a kiküldött „román agitátorok a nép előtt csak Nagyromániáról beszélnek, de a földosztásról hallgatnak. A nép azonban tudja, hogy a magyar kormány földhöz fogja juttatni a magyar parasztot, s így gyakorta felveti a román agitátorok előtt a földkérdést”.18 Elszigetelt véleményről tanúskodtak e sorok!
Kétségtelen, hogy a gyulafehérvári határozatok egyértelműen ellentmondanak a Jászi Oszkár-féle, a románoknak államszövetséget ajánló, svájci kantonszerű koncepcionális megoldásnak. Az Erdélyi Nemzeti Tanács is kitárta kapuit, és 1918. december 17-én egyesült a konzervatív nemzeti színezetű Székely Nemzeti Tanáccsal, s ettől kezdve Erdélyi Magyar–Székely Nemzeti Tanácsnak is nevezte magát. Az egyik legjelentősebb politikai akciójukra 1918. december 22-én Kolozsváron került sor, amikor nagygyűlés keretében tiltakoztak a december 1-jei gyulafehérvári gyűlés határozatai ellen.
A nemzetközi politika azonban áthúzta a magyar szándékokat, jórészt szertefoszlott minden Kárpát-medencei történeti-területi örökség. A magyar békedelegáció gr. Apponyi Albert vezetésével 1920 januárjában utazott ki Párizsba. A békeszerződés tervezete 14 részből állt, lényegében az 1. világháború alatti titkos szerződésekben kialkudott feltételek szellemében, melyeket az 1919 tavaszára kialakult demarkációs vonalak némi módosításával véglegesítették. A szerződés aláírására magyar részről 1920. június 4-én, a versailles-i királyi palotát övező park melléképületének számító Nagy Trianon nevű kastélyban került sor. A békeszerződés ratifikálása Magyarországon 1920. november 13-án, életbeléptetése 1921. július 26-án kezdődött meg az 1921. évi XXXIII. tc. rendelkezéseinek megfelelően.
1  Zachar József: „Egyezredévi szenvedés”. Fejezetek a magyarság hadi történelméből. Heraldika Kiadó, Budapest, 2003, 363. o.
2  Siklós András: Utolsó kísérletek a Monarchia megmentésére. In: Magyarország története, 1918–1919. Főszerk.: Ránki György, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976, 28–34. o.
3  Zachar, i. m.
4  Uo. 35–39. o.
5  Idézi: Jelentés Máramaros vármegye… (1918. október 21.)
6  Jelentés Bereg vármegye 1918. november 6-i közgyűléséről. MNL, 1916. X. 836. N. M. (Miniszterelnöki levéltár), 1918. IX. 662.
7  Jászi Oszkár levele Budapesten 1918. december 5-én kelteződött. Lásd MNL, N. M. 1918. IX. 662.
8  www
9  Lásd még Fedinec Csilla: A Csehszlovákiához került Kárpátalja. (1918–1921.)www
10  Dr. Raffay Sándor ág. evangélikus püspök jelentése (Zólyom, 1918. november 24.). MNL ME. K 40. 1918. VII. 422.
11  Eöttevényi Olivér levele (Lugos, 1918. november 6.) MNL, N. M. K 40. 1918. IX. t. 27.
12  Dr. Vincze népbiztos jelentése, 1918. november 4. Távirat. Uo. K 40. 1918. IX. 46.
13  Jászi Oszkár, a Magyarországon élő nemzetek önrendelkezési joga előkészítésével megbízott miniszter Budapesten, 1918. november 5-én keltezett „nyílt ajánló levele”. MNL, K 40. 1918. IX. 10.
14  Dr. Eöttevényi Olivér 1918. november 8-i jelentése. Uo., N. M. K 40. 82. 1918. IX.
15  T. Moşoiu tábornok plakátja. MNL, M. N. K 40. 1918. IX. 678. (3. csomó)
16  Gyulafehérvár és környéke román katonai tanácsának felhívása (1918. november 18.) Uo.
17  A gyulafehérvári egyesülési határozatok szövegét közli Mikó Imre: Huszonkét év. Studium, Budapest, 1941, 265–271. o.
18  Az Országos Propaganda Bizottság 1918. december 17. jelentése. MNL, M. N. K 40. 1918. IX. 1027.

Rovatok

Archívum

Ott vagyunk a Facebookon

Címkék

Legutóbbi vélemények

Legutóbbi hozzászólások

Dr. Szabadi Béla blogja

Látogatottság

  • Megtekintett oldalak : 812690
  • Egyedi látogatók : 92622
  • Megtekintett oldalak 24 órája : 152
  • Egyedi látogatók 24 órája : 30

Reális Zöldek Klub

Naptár

2016. április
h k s c p s v
« Már   máj »
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Népszerű bejegyzések

Reális zöld cikkek

Reális Zöld Klub

Meta



FireStats icon Powered by FireStats Top