A “Vörösiszap-katasztrófa” története 6 év eltelte után. 6.b rész

A “Vörösiszap-katasztrófa” története 6 év eltelte után. Hogy néz ki a magyar jog-, és igazság-szolgáltatás helyzete “alulnézetből”! 6.b rész Másodfokú ítélet! Győztünk?

Kedves Kollégák!

A “Vörösiszap-per” rém-története tovább folytatódik, újból első-fokon, talán ismét a Veszprémi Törvényszéken, vagy – további időveszteség után!? – máshol!
A “Vörösiszap-katasztrófa” áldozatai már több, mint 6 éve a temetőkben nyugszanak.
Emlékeztetőül álljon itt egy – a Torna-patak hídján levő emléktábla:    

– Pados Zsolt, életmentő, aki életét áldozta a vörösiszap-katasztrófa bajbajutottjainak megmentéséért, valamint

Az első-fokon eljáró bíró által, mondvacsinált érvek alapján kizárt szakértők közül, a Budapesti Műszaki Egyetem / BME Geotechnika és Mérnökgeológia Tanszék vezetőjének és helyettesének,

– Dr. Farkas József, tanszékvezető professzor emeritusnak, az MTA köztestületi tagjának, akadémiai doktornak és
– Dr. Nagy László, egyetemi docensnek, valamint

– Dr. Winkler Gusztáv, BME Fotogrammetria és Térinformatika Tanszék ny.egyetemi adjunktusának a fényképe, aki vetített-képes előadásában dokumentálta
– az ajkai 10-es sz. vörösiszap-tározója építésének történetét, kronológiai / időrendi sorrendben (lásd: mellékelt térképek, 1980, 1983, 2009, 2010 évi állapotok! ),

nehogy a feledés homályába merüljenek – se az áldozatok, se a hozzátartozók, se a kizárt szakértők, és a társadalom jóérzésű tagjai érdekében, de az emberi mulasztások sorozatából megtörtént katasztrófa igazi felelősei se felejtsék el, akik egy része már vádlottként ugyan, de változatlanul ártatlannak vallja magát, másik részük akik még nem is kerültek a vádlottak padjára, és nyugodtan élik világukat! (Nem tudom, hogy az első-fokon eljáró bírónak és főleg az igazi felelősöknek, azóta van-e lelkiismeret-furdalásuk?)

Érdemes megnézni, meghallgatni és főleg megfogadni, Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság (Kúria) Büntető Kollégiuma ny. elnökének elfogulatlan, objektív szakmai véleményét, észrevételeit, javaslatait, amelyek az Echo TV “Mélymagyar” c. műsorában hangzottak el, 2017.02.10-én:

https://www.youtube.com/watch?v=8zHZ0qJMDjk 50:21 Közzététel: 2017. február 10.

A fentiek után kíváncsian várjuk, hogy mi történik majd, a megismételt első-fokú eljárásig és főleg utána? Mikor fog győzni végre az “igazság” a “gazság” felett? (csak egy “i” betű, és micsoda különbség!) Lesz-e végre kis Hazánkban “igazság-szolgáltatás” a “jog-szolgáltatás” helyett, Mindannyiunk érdekében?!

Ebben a reményben figyeljük tovább a fejleményeket, és lehetőség szerint beszámolunk róluk a jövőben is,

Baráti üdvözlettel:

Péteri László
aranydiplomás építészmérnök, egyetemi tanársegéd, ny. min. vezető főtanácsos,
az OIH Országos Idegenforgalmi Hivatal v. főmérnöke, belkereskedelmi-idegenforgalmi szakértő

mobil: +36 30 319 2033

Utóirat: a cikk-sorozat előzményei megtekinthetők, a háttéranyagokkal, dokumentumokkal (tömörített formában!) együtt, az alábbi internet címeken:


http://realzoldek.hu/modules.php?name=Content&pa=showpage&pid=1693
  1.
rész

http://realzoldek.hu/modules.php?name=Content&pa=showpage&pid=1694
  2.
rész

http://realzoldek.hu/modules.php?name=Content&pa=showpage&pid=1695
  3.
rész

http://realzoldek.hu/modules.php?name=Content&pa=showpage&pid=1696
  4.
rész

http://realzoldek.hu/modules.php?name=Content&pa=showpage&pid=1697
  5.a
rész

http://realzoldek.hu/modules.php?name=Content&pa=showpage&pid=1699

5.b. rész

http://realzoldek.hu/modules.php?name=Content&pa=showpage&pid=1700
  6.a
rész

Mellékletek letöltése innen:

https://drive.google.com/file/d/0B2ifl7cAGjhpWExMQ3NzdGx4bUU/view?usp=sharing

 


Szabó Gábor észrevétele:

A “Vörösiszap-katasztrófa” története 6 év eltelte után. Hogy néz ki a magyar jog-, és igazság-szolgáltatás helyzete “alulnézetből”! 6.b rész Másodfokú ítélet! Győztünk?

 

Kedves Címzettek!

Abbahagyom a kommentálást, csak egyetlen apró kiegészítés:

Miért objektív és elfogulatlan Völgyesi Miklós, aki 20 percen át ekézi a veszprémi bírót egy szakértő kizárása miatt, amely végzését a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte, így  végül részt vett az eljárásban.

Megjegyzem még, hogy a Győri Ítélőtábla a tények feltárását példaszerűnek ítélte az első fokú bíróság munkájában.

A többi hamis állítást most nem feszegetem.

A továbbiakban tehát mindenkit megkímélek a fejtegetéseimtől.

Üdv

Gábor

 

 

 

WordPress Plugin Share Bookmark Email

Leave a Reply

Name and Email Address are required fields. Your email will not be published or shared with third parties.

Rovatok

Archívum

Ott vagyunk a Facebookon

Címkék

Legutóbbi vélemények

Legutóbbi hozzászólások

Dr. Szabadi Béla blogja

Látogatottság

  • Megtekintett oldalak : 804064
  • Egyedi látogatók : 90734
  • Megtekintett oldalak 24 órája : 200
  • Egyedi látogatók 24 órája : 39

Reális Zöldek Klub

Naptár

2017. február
h k s c p s v
« jan   Már »
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728  

Népszerű bejegyzések

Reális zöld cikkek

Reális Zöld Klub

Meta



FireStats icon Powered by FireStats Top