2018.04.20.21. Séta a Duna alatt. (Nagymaros-Visegrád közötti közműalagúton) Meghívó, regisztráció. És mikor sétálhatunk át ugyanitt a Duna felett?

From: László Péteri [mailto:peteril62@gmail.com]
Sent: Thursday, April 05, 2018 10:52 PM
To: Juhos László; Pálos László; Mészáros Csaba dr.; Héjjas István dr.; Szeredi István dr.; Szalma Botond; dr. Csaba Attila; Gálházi Frigyes; MészárosTibor
Subject: 2018.04.20.21. Séta a Duna alatt. (Nagymaros-Visegrád közötti közműalagúton) Meghívó, regisztráció. És mikor sétálhatunk át ugyanitt a Duna felett?

Kedves Kollégák!

Tájékoztatásul, és figyelemfelkeltés céljából, mellékelten megküldöm a fenti tárgyú meghívót és programot, kiegészítve néhány illusztrációval azok számára, akiknek ez még újdonságnak számít, pedig évtizedek óta létező valóság. A részvételhez – a korlátozott lehetőségek és feltételek miatt – előzetes regisztráció szükséges!

A témához kapcsolódóan, mellékelem – volt Kollégánk és barátunk, az időközben elhunyt – Kerényi A. Ödön, 2011.04.23-án kelt, “Húsvéti gondolatok” című írását, amelyre a mai napig nem érkezett érdemi válasz a politikai döntéshozók részéről! A magunk részéről javasoljuk megfogadni a fenti írásban foglaltakon felül, Petőfi Sándor és József Attila – századok múltán is – aktuális soraiban foglaltakat!

A Duna (és a Tisza is!) azóta is (el)folyik, hol “csendesen”, hol “zúgva, bőgve törte át a gátot”! Ezek után nincs más hátra, mint “rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés!”.    

Baráti üdvözlettel:

Péteri László
aranydiplomás építészmérnök, egyetemi tanársegéd, ny. min. vezető főtanácsos,
az OIH Országos Idegenforgalmi Hivatal v. főmérnöke, belkereskedelmi-idegenforgalmi szakértő,

MKIK Turisztikai Kollégium szakértője
Magyar Szálloda Szövetség tiszteletbeli tagja
tel.: 06 1 203 5729
mobil: +36 30 319 2033

e-mail: peteril62@gmail.com

honlap: http://realzoldek.hu/index.php , és ezen belül:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=Content&pa=list_pages_categories&cid=17

Utóirat: Néhány ide illő gondolat, híres magyar költőink – megszívlelendő, 1847-ből és 1936-ból származó, de ma is aktuális – soraiból (kivonat):

József Attila: A Dunánál

A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszín, hallgat a mély.
Mintha szívemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

… Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a múltat be kell vallani.
A Dunának, mely múlt, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vívtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.

(1936. június)

Petőfi Sándor: A Tiszánál

Pár nap múlva fél szendergésemből
Félrevert harang zúgása vert föl.
Jön az árviz! jön az árviz! hangzék,
S tengert láttam, ahogy kitekinték.

…Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!

(Pest, 1847. február.)

————–

From: László Péteri [mailto:peteril62@gmail.com]
Sent: Friday, April 06, 2018 8:52 AM
To: Juhos László; Pálos László; Mészáros Csaba dr.; Héjjas István dr.; Szeredi István dr.; Szalma Botond; dr. Csaba Attila; Gálházi Frigyes; MészárosTibor
Subject: Re: 2018.04.20.21. Séta a Duna alatt. (Nagymaros-Visegrád közötti közműalagúton) Meghívó, regisztráció. És mikor sétálhatunk át ugyanitt a Duna felett?

Kedves Kollégák!

Néhány adalék a fenti íráshoz, emlékeztetőül, és a következő generációnak tájékoztatásul.

Küldi:

Péteri László

——————–

Mellékletek:

Fotó:

Fotó:

2018-04-20-21-Séta_a_Duna_alatt-meghívó[1]DMRVZRT-hu by Reálzöldek Reális Zöldek Klub on Scribd

2018 04 05 Hívja a Révészt MAHART PassNave Újdonságok[1a]Turizmus Com PL Vél by Reálzöldek Reális Zöldek Klub on Scribd

2018-04-04-Április Végén Átsétálhatunk a Duna Alatt[1]HVG by Reálzöldek Reális Zöldek Klub on Scribd

2011 04 23 Húsvéti Gondolatok Feltámad e Még a Nagymarosi Vízlépcső[1a]KerényiAÖ by Reálzöldek Reális Zöldek Klub on Scribd

WordPress Plugin Share Bookmark Email