——— Eredeti üzenet ———-
Feladó: pappdr <papp.dr@gmail.com>
Címzett: Pálos László <palos.laszlo3@chello.hu>, palos.laszlo3@upcmail.hu
Dátum: 2018. május 22. at 19:19
Tárgy: Fwd: Horváth professzor úr halála kapcsán

Tisztelt Munkatársaim, Kedves Ismerőseim, Drága Barátaim!

 Ma már valószínűleg sokak által ismert, hogy Horváth István professzor úr, atyai-jóbarátom május 6-án virradóra (5 nappal 82. születésnapját követően) elhunyt. Ennek körülményeiről – még inkább okáról – nincsenek ismereteim. Leánya, dr. Horváth Anna onkológus főorvos hívott fel 6-án reggel és azt mondta, hogy „édesapám meghalt, most már feljogosítva érzem magam, hogy a tiltással szemben elmondjam neked mi is történt valójában”.
Természetesen az időpontot, a helyzetet – néhány órával a tragédia után – nem tartottam alkalmasnak a kérdezősködésre, de talán annak nincs is sok értelme, hiszen a Horváth professzor úrral közös (szakmailag nagyon gazdag, jóban és rosszban osztozó) életszakaszunk evvel lezárult.

Mint ismeretes, Horváth István az 1990-es évek óta foglalkozott a koleszterinnel és (talán véletlenszerűen) felfedezte a koleszterin antitest jelenlétét a vérben. Ezután kutatói tevékenysége a koleszterin antitest, valamint a „jó- és rossz koleszterin” irányába fordult. 2000 tájára már kifejlesztette a „koleszterin immunizációs kúrát”, aminek mellékhatása nem volt, de számos emberen segített (sok esetben a szívműtét elkerülhetővé vált, alsóvégtagi amputációk maradtak el, cukorbetegek gyógyultak, néhány vak visszanyerte a látását…).

Mintegy 15 évvel később a vád ellene „emberen végzett kísérlet szabályainak megszegése”. Bármennyire is hihetetlen, de közel 30.000 ember részesült a kezelésben 15 év alatt és még mindig „kísérlet”, amiről a bíróság beszél…
Jól tükrözi a helyzetet a bíró megjegyzése, miszerint: „Ha az örök élet elixírjét találta volna fel, akkor is büntető eljárás alá lehet vonni”.
(Megtekinthető a https://www.youtube.com/watch?v=jfCtDHvTH98 webhelyen.)

A pácienseim beszámolói a YouTube-on megtalálhatók a „Szerencsések, akik még megkaphatták” címen a „ https://www.youtube.com/watch?v=dePx22RQIxo&t=17s „ webhelyen.

2004-ben a feltalálói konferencián aranyérmet nyert, az akkori előadása Pálos László barátunk jóvoltából a YouTube-on ugyancsak megtekinthető. (Címe: „2004. Genius Nemzetközi Kiállítás Dr. Horvath István szabadalmai” és megtekinthető a következő webhelyen: https://www.youtube.com/watch?v=y5el3ewshW8&t=36s )

Én közel 10 éve figyeltem fel tevékenységére. Néhány hónapig tanulmányoztam a metódust, betegeinek gyógyulását és azt követően kezdtem magam is aktívan foglalkozni a koleszterin antigenizációval. Észrevételeimet megosztottam vele és sikerült számos pozitív változtatást megvalósíttatni (pl. az üvegampullák bevezetését).

Nyári szabadságát követően, július vége felé tűnt el a professzor úr a nyilvánosság elől. Azelőtt hetente minimum egy alkalommal találkoztunk a lakásán, de azt követően telefonon sem tudtam vele beszélni (nem is beszélve közös többnapos, szakmai utazásainkról Mallorkára, Shanghaiba stb.).

December 20 táján közölte velem a felesége, hogy belátható ideig nem lesz Horváth-féle „gyógyszer”, antigén. Megjegyzendő, hogy korábban a professzor úr mindig úgy nyilatkozott, hogy vele bármi történik  is, intézkedett, hogy mindig legyen antigén…
Úgy éreztem, hogy a „belátható időn belül” azt jelenti, hogy soha, ezért – 10 éves tapasztalatom alapján – saját módszert dolgoztam ki, melynek a Citonorm Plusz (Citonorm+, CitonormPlus) nevet adtam. Ez a kezelés, a Horváth-féle antigenizációhoz hasonlatosan „a sejtek működését normalizálja”. (Mindezt még kiegészítettem egy másik Nóbel-díjra érdemes találmány, a Bertók professzor úr által kifejlesztett Tolerin beépítésével, ami a metódust még hatásosabbá tette…)

A mai napig (2018. május 20-ig) 106 személy részesült Citonorm+ kezelésben. Az elért eredmények – már eddig is – legalább olyan jók, mint a Horváth-féle antigenizáció eredményei voltak. (Részletesebben a http://www.honigyogyir.hu/ webhelyen lehet erről olvasni.) Remélem, hogy a korábbiakhoz hasonlóan, a kezelés két hónapját követően is további javulásokkal, gyógyulásokkal számolhatunk.

A gyógyulásokra természetesen tudunk magyarázatot adni, de számomra a magyarázatnál fontosabb az, hogy valóban működik. (Vércukor csökkenések, magas vérnyomás megszűnések, emésztőrendszeri bajok rendeződése, vázrendszeri panaszok mérséklődése, a hajhullás megállása és a haj dúsulása stb., stb. jellemzi.)

Elméletben két társadalmi szervezet támogatja a kezelést: az „Alapítvány az egészséges és hosszú életért”, valamint a „Szent Hippokratész egyházi gyógyító Rend”. Ez utóbbi mintegy 600.000 forint összegben biztosított anyagi hátteret a működéshez. Örömmel közölhetem, hogy a kezelésre jelentkezők jó része adományiból a gyógyító Rend ezideig fenn tudta támogatását tartani.
(Sajnos az Alapítvány működésképtelen, az abban lévő közel két millió forintot nem tudjuk felhasználni, mert a bíróság mintegy másfél év alatt sem tudta a kuratóriumi változást bejegyezni! De, ügyvédünk szerint erre nincs határidő!!! Hallatlan disznóság!)

Ami a magyarországi igazságszolgáltatást illeti, ez is jó példa, hogy igazságszolgáltatás, sőt jogszolgáltatás sincs! Az én bírósági ügyemet (értsd alatta, hogy beteg embereken akartam segítni) azt mondják „megnyertem”. Állítják, hogy a bírónak ki volt adva az utasítás, hogy büntessen meg… és ehhez képest a mintegy 400.000 (összességében 800.000) forintos büntetés egy felmentéssel ért fel
(Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a Horváth-per 4 vádlottjából már kettő halott. Dr. Czenke Lívia, köztiszteletben álló miskolci kolleganő hamarabb, Prof. Dr. Horváth István pedig most halt meg. Pszichológusok szerint a rendőrségi és „igazság”ügyi meghurcoltatás ehhez nagyban hozzájárult.)

Megjegyzendő, hogy a Horváth-féle antigenizáció a 2005-ös törvény alapján legális beavatkozás, mert a szív- és érrendszeri betegségeknek nincs gyógyszere (és ebben az esetben egy gyógyulással kecsegtető beavatkozást a törvény megenged – persze a mi esetünkben nem veszik figyelembe a törvényt…).
Megkérdeztem Papp Lajos szívsebész professzort, hogy van-e a szív- és érrendszeri betegségeknek gyógyszere. Azt a választ adta, hogy van: tiszta víz, jó ételek, jó levegő, szabadban végzett testmozgás… Tehát gyakorlatilag nincs – persze ezt a bíróságon nem mondta el, e helyett Isten áldását kérte a harcomra.

 

Tisztelt Munkatársaim, Kedves Ismerőseim, Drága Barátaim!

Ezek után mindenkit szeretnék biztosítani arról, hogy a betegek érdekében végzett munkámat nem szüntettem be. A világ minden tájáról, de főleg Kínából kapok támogató felajánlásokat.
A korábban Horváth-féle kezelést végző magyarországi egészségügyiek ugyancsak együtt szeretnének dolgozni velem. (A Citonorm+ kezelés mostanra ért el abba a fázisba, hogy a kúra Magyarországon bárhol elvégezhető.)

Nehéz bírósági időszak van mögöttem, ezért az elmúlt időszakban kevesebb e-mailt írtam, kevesebbet telefonáltam. Megértést és bocsánatot kérek ezért.

Még sok teendőm van, de remélem, hogy fél év múlva fellélegezhetek, mert minden sínre került!

Köszönettel és üdvözlettel:

Budapest, 2018. május 20.

                                                                                  PL György

Köszönöm az e-mail kapcsolat lehetőségét!

Dr. *Papp Lehel György* PhD
Sebész, balesetsebész, ortopéd és plasztikai sebész szakorvos,
az alternativ gyógyítás szakértője, v. országgyűlési képviselő,
az Interparlamentaris Unio Magyar Csoportjának v. elnöke és a
világszervezet Végrehajtó Bizottságának v. tagja, repülő oktató,
a Magyar Repülő Szövetség v. elnöke, vitorlázó és motoros pilóta.

Ha fontos a közlendő kérem megküldeni a papp.lehel46@gmail.com címre is!

 

 

Horváth István gyászjelentése

 

20180519 körlevél HI halála kapcsán   PDF megnyitása!

 

 

 

20180519 Körlevél HI Halála Kapcsán by Reálzöldek Reális Zöldek Klub on Scribd

WordPress Plugin Share Bookmark Email