————————————————————-

TARKABARKA SZARKA

Némi nehézséget okozott ugyan a kitalátori leleménnyel megalkotott cím értelmezése,  mégis nagy figyelemmel olvastam az ÉS legutóbbi számában Vargha János újabb, terjedelmes levelét, ami jól illeszkedik  a vízépítő szakemberekkel folytatott hosszas és ádáz háborúzásának folyamatába. Azt ugyan elismeri, hogy vannak kiválóan működő mérnöki alkotások, de ezek megnevezésétől most is tartózkodik, eddigi írásaiban csupán az általa ártalmasnak minősített létesítmények részletes felsorolása szerepel. Egyedül a Swift fantáziájában született, pompásan működő malmot méltatja ismét, amelyhez egy hatalmas folyó (akár a Duna is lehetne) szolgáltatta a vízerőt, elismerve ezzel, hogy Laputában is felismerték a síkvidéki folyók  hasznosításának lehetőségeit.  

Pedig a világ számos hazánkfiát tiszteli kiváló alkotásaikért, ezek között illő lenne megemlíteni például a a korinthoszi csatornát tervező magyar mérnökök, Türr István és a Panama-csatorna építésében is résztvevő Gerster Béla nevét, akik emléktábláját Gáspár János és köre nagy kegyelettel állította helyre.

Célpontként sajnáltatja magát a politikai hátszelet mesterien kihasználó, egykor nagy hazai  népszerűséget élvező szerző, az igazság azonban az, hogy neki vált szenvedélyévé a mérgezett nyilakkal lövöldözés a nemrég elhunyt, joggal világhírű tudósra, Mosonyi Emilre, akit már számos gaztettel vádolt meg, de soha nem említette, hogy Mosonyit 1956-os tevékenysége miatt 1957-ben felfüggesztették állásából és akit 1964-ben Baden-Württemberg kultuszminisztere hívott meg tanszékvezetőnek Karlsruhéba. 1965-ben távollétében elítélték és csak 1990-ben térhetett haza. Kiváló honfitársunk élete során számtalan díjat kapott, kettőt pedig róla neveztek el. A Mosonyi-díjat a Nemzetközi Vízerő Szövetség 2004 óta évente adja át legjobb szakembereinek, a másikat pedig 1993-ban Új-Zélandon, az aucklandi egyetemen alapították, és minden évben a „fenntartható vízerő” témában a legjobb tanulmányt benyújtó hallgató kapja meg. A londoni Nemzetközi Életrajzi Központ Mosonyi professzort olyan nemzetközi érdemrenddel tüntette ki, amelyben a világon csak 500 ember részesülhet. 2002-ben Cannes-ban szakmája „Oscar-díját”, a Nemzetközi Vízügyi Szimpózium Nagydíját is átvehette. Hazájában viszont csak a kárhoztatott céltábla szerepe jutott neki.

Az 1992-ben elhangzott Vargha-Hajósy nyilatkozat, miszerint a “C” változat nem fog megépülni, félrevezette a közvéleményt. Úgy emlékszik, utána hozzátette: “nem tartottam kizártnak, hogy az elterelés bekövetkezik”. Bekövetkezett. A hazánkat ért hátrányokat csak súlyosbította,  hogy a kiváló minőségben megépített dunakiliti duzzasztómű kierőltetett letiltására majdnem ráment a Szigetköz nagy értékű élővilága, ráadásul seregnyi szivattyú motorja sokáig ontotta a légszennyezést a vízpótlás ürügyén.

A Duna magyarországi szakasza belpolitikai csatározások áldozatává vált. Mindenesetre Vargha maradék híveinek némi biztatást jelenthet Orbán miniszterelnök legutóbbi strasbourgi nyilatkozata: “Vízlépcsőépítés, gátépítés, mederkotrás? Ma inkább a környezetvédők felé billen a mérleg!”

Was aber jener tuet, der Strom,

weiß niemand. Der Ister. J. C. F. Hölderlin

Kard Aladár

Élénk érdeklődés hazánk iránt
Világszerte cikkek tucatjai kommentálták Orbán Viktor kormányfő szerdai, strasbourgi fellépését
Csaknem másfél tucat cikkben kommentálták a vezető nemzetközi lapok tegnap a Magyarországról rendezett szerdai európai parlamenti vitát és Orbán Viktor miniszterelnök strasbourgi szereplését.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung konzervatív német lap csütörtökön kifejtette: a hazánkról tartott EP-vita keveset jelent, hiszen a vita „a pártpolitikai frontvonalak mentén haladt”, de sokat is, mert Barroso, az Európai Bizottság elnöke világossá tette: a vita „nem Magyarország ellen, hanem Magyarországért” zajlik.

A Die Welt konzervatív lap címoldalon közölt kommentárt. A Berliner Zeitung baloldali lap „Orbán bonapartizmusáról” írt, míg a Spiegel Online Európa jobboldali szemtelenje címmel ugyancsak a magyar kormányfőről készített összeállítást. A Financial Times Deutschland üzleti lap Orbánról lepereg Európa bírálata című írásában az olvasható: az uniós intézményekkel szemben Orbán kompromisszumkészséget mutat, odahaza pedig egy kampány áldozataként mutatja be magát.

A londoni Financial Times szerint Orbán Viktor békülékenyebb volt Strasbourgban, mint a médiatörvény ügyében. A baloldali The Guardian azt közölte, a magyar kormányfő „taktikai visszavonulót fújt”, a konzervatív The Times pedig úgy vélte, a miniszterelnök békülékeny hangvétele tükrözi, milyen égetően szükségesnek tartja az EU és az IMF segítségét.

A konzervatív francia Le Figaro szerint Orbán minden bírálatot jogi és szakértői kérdéssé szűkített. A Le Soir baloldali liberális brüsszeli lap arról írt: Orbán Viktor „a legjobb védekezés a támadás” taktikáját választotta. A Rzeczpospolita konzervatív lengyel lap a közép-európai országok közös érdekeit fejtegette. A Die Presse konzervatív osztrák napilapnak Othmar Karas, az EP osztrák alelnöke azt nyilatkozta: ha valaki vét az uniós jog ellen, akkor az unión belül kell megoldani a kérdést, „ehhez nincs szükség az IMF-re és (Hillary) Clinton levelére”.

Nem hazudtolta meg magát az Amerikai Népszava, melynek főszerkesztője, Bartus László Befellegzett Magyarországnak című írásában úgy vélekedett: „Európa nem tudja megállítani Orbán Viktort, és ha Európa nem tudja megállítani, akkor senki.” Hozzátette: a kontinens „nem szabadul fasiszta diktátorától”. Ezzel kapcsolatban a cikk egyik hozzászólója – a liberalizmus jegyében – azt fejtegette, hogy az EP-t ildomos volna Zyklon B-vel elárasztani.
„Orbán úr, ön rossz ember?”

Orbán úr, ön rossz ember? címmel közölt interjút Orbán Viktorral csütörtökön a Bild. A legnagyobb példányszámú német bulvárlap munkatársai első kérdésükben idézték Konrád Györgynek a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapban kedden megjelent cikkét, amelyben a magyar író rossz embernek nevezte Orbánt, majd megkérdezték a kormányfőtől, hogy valóban rossz ember-e. Válaszában a miniszterelnök úgy fogalmazott: családjának véleménye eltér Konrádétól, aki ugyan nézete szerint „jó író”, de a liberálisok híve, akik régi ellenfelei kormányának; említett cikke ezért „nem Magyarország hangja, hanem ideológiai színezetű propaganda”. Orbán hangsúlyozta: „Nem is gondolok arra, hogy alávessem magam a nemzetközi baloldal értékrendjének.” A Klubrádió pályázatáról szólva azt mondta: az adó azért nem kapott új műsorszórási engedélyt, mert a pályázaton kevesebb pénzt kínált, mint a versenytársak, ezt pedig most politikai nyomással igyekeznek ellensúlyozni. „Nem engedem, hogy politikai nyomással gazdasági előnyre tegyen szert bárki is” – hangsúlyozta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a Klubrádió „ismét pályázhat frekvenciára, és ismét tehet ajánlatot. Ez ilyen egyszerű.”

Tisztelet szerkesztőség!
A Kossuth Rádió mai (2012. jan. 19. csütörtök) déli híradásában hírt adtak arról, hogy Etiópában megtámadtak egy turista csoportot és két magyar résztvevőt megöltek.
A bemondó ezzel kapcsolatban a következőket mondta:
“Szabályos kivégzés történt”
Nos, azokban az országokban, ahol még van halálbüntetés, ott a szabályos kivégzés úgy történik, hogy a vádlottat jogerősen halálra ítélik, majd a bíró és ügyész jelenlétében az ítéletet az előírásoknak megfelelően végrehajtják.
Egy brutális gyilkolással járó gengszter támadást szabályos kivégzésnek minősíteni akkor is böszmeség, ha ez egy gagyi kereskedelmi csatornán hangzik el.
Egy civilizált országban, ahol a halálbüntetést már eltörölték, a hivatalos állami rádióban ilyen kijelentést tenni egyenesen felháborító.
Vajon hová tud még tovább süllyedni a hazai médiumok színvonala???
Ezt az észrevételemet az Interneten is közzé fogom tenni.

Dr. techn. Héjjas István
aranydiplomás mérnök

Még mielőtt nagyon megsajnálnánk valamelyik rádió vagy TV csatorna “bezárását”, érdemes röviden átfutni a mellékelt anyagot, amit ma kaptam egyik barátomtól.

Üdvözöl,

Milán

Az Élet és Irodalom egy röpke levélváltás után [1,2,3] helyt adott a vízügyi szakma régi ellensége, Vargha János írásának, [4] amelyben jó szokásának megfelelően, érvek helyett hangulatkeltéssel igyekezett kedvezőtlen képet kialakítani mindarról, ami a vizek hasznosítása terén történt az emberiség története során. A cikkre csattanós válasz jelent meg a lapban, [5] így az azonnal elküldött szerény reflexióm nagyrészt okafogyottá vált. A világhírű magyar tudósokat, mindenekelőtt Mosonyi Emilt személyükben lejárató, méltatlan támadás viszont nem maradhat válasz nélkül, előre bocsátva, hogy az igaztalanul megtámadott személyiségek aligha szorulnak különösebb védelemre Varghával szemben; – világszerte elismert életművükkel általános tiszteletet és megbecsülést vívtak ki maguknak.

A pamflet gondosan megválasztott idézettel indul: Gulliver lesújtó véleményével a királyi kitalátorokról, akik a tulajdonost jól működő malma áthelyezésére kényszerítették a vízi-erőt szolgáltató folyam mellől egy mesterséges víztárolóból nagy eséssel alázuhanó vízesés alá. (Ezek szerint viszont – a Duna-körrel ellentétben – Swift Laputájában is felismerték a síkvidéki vízi-erő hasznosításának lehetőségeit.)

Vargha magával ragadó történelmi thrillerben ismerteti a csatornáknak és öntözőrendszereknek tulajdonított természeti és emberi katasztrófákat. Azért a korinthoszi csatornával kapcsolatban mégis illő lenne megemlíteni a tervező magyar mérnökök, Türr István és a Panama-csatorna építésében is résztvevő Gerster Béla nevét, akik emléktábláját a világhírű honfitársaink ereklyéit nagy kegyelettel gondozó Gáspár János és köre állította helyre. A hajósok évszázadokon át 400 kilométert kerültek, vagy vállalták a szárazföldi vontatás kínjait, korabeli mondás szerint ugyanis: „mielőtt egy tengerész Melea körülhajózására vállalkozik, jobban teszi, ha előzőleg megírja a végrendeletét”.

A továbbiakban a character assassination magas fokú példája következik: hosszas előkészítés után olyan adatokat sorol fel a vízügyi szakma kivételes személyiségéről a szerző, amelyekkel az érdemi kritika helyett kedvezőtlen benyomást igyekszik kialakítani a nemrég elhunyt, világhírű tudósról, Mosonyi Emilről, aki – becsmérlő állításával szemben – éppenséggel nem hódolt be a szovjet nyomásnak, sőt 1956-os tevékenysége miatt 1957-ben felfüggesztették állásából, 1965-ben távollétében elítélték és csak 1990-ben térhetett haza száműzetéséből. 1964-ben Baden-Württemberg kultuszminisztere tanszékvezetőnek hívta meg Karlsruhéba.

Ha nincsenek meggyőző érvek, akkor könnyen bevethető fegyver a megtámadott személy lejáratása, hiteltelenítése kompromittáló adatok terjesztésével. A kitüntetések közül elborzasztó példaként csak a Munka Vörös Zászló Érdemrendje szerepel a cikkben, pedig kiváló hazánkfia élete során számtalan díjat kapott, kettőt pedig róla neveztek el. A Nemzetközi Vízerő Szövetség 2004 óta évente adja át a Mosonyi-díjat legjobb szakembereinek, a másikat pedig 1993-ban Új-Zélandon, az Aucklandi Egyetemen alapították, és minden évben a „fenntartható vízerő” témában a legjobb tanulmányt benyújtó hallgató kapja meg. A londoni Nemzetközi Életrajzi Központ Mosonyi professzort olyan nemzetközi érdemrenddel tüntette ki, amelyben a világon csak 500 ember részesülhet. 2002-ben Cannes-ban szakmája „Oscar-díját”, a Nemzetközi Vízügyi Szimpózium Nagydíját is átvehette. 1991-ben a Magyar Köztársaság Zászlórendjét, 2006-ban a Széchenyi-díjat is megkapta.[6] Tanítványai nemcsak halála miatt szomorkodnak, hanem a „magyar átok” miatt is, amely úgy sújt le, hogy kiválóságaink kénytelenek új hazát keresni. Utólag Nobel-díjasainkra is büszkék vagyunk, de szeretünk elfeledkezni arról, hogy többségük – gyakran politikai okokból – szülőföldje elhagyására kényszerült és végül külföldi állampolgárként vette át a díjat, vagy ért el világra szóló eredményeket.

Nem lehet szó nélkül hagyni azt a meghökkentő megállapítást, hogy „A magyar politikusok futva a pénzük után, a Hainburgi vízerőmű építésének megakadályozása miatt amúgy is megrendeléshiányban szenvedő osztrák kitalátorokat kértek fel a visegrádi erőmű megépítésére.” Az igazság ezzel szemben az, hogy az osztrák duzzasztómű megépült, valamivel feljebb, Freudenau-nál, méghozzá 72 %-os igen szavazat eredményeként azon a népszavazáson, amelyen egyébként az osztrákok elvetették a korábban Bécs-Budapest helyszínen kezdeményezett Világkiállítást. Nálunk sem az egyikről, sem a másikról nem rendeztek hasonló társadalmi véleménynyilvánítást, viszont az osztrák vízduzzasztó nagyrészt a magyar állam költségére létesült a szerződésszegés kártérítéseként. Az energiatermelés nyilvánvalóan másodlagos szempont, de arról sem szabad megfeledkezni, hogy a vízmű által termelt áram előállításához hazánkban évenként mintegy 250 millió köbméter import földgázt égetünk el.

Sokan töprengenek azon, mi lenne, ha a hazai közvéleményt az osztrákokhoz hasonlóan tájékoztatnák a vízlépcsők jelentőségéről, a gyakorlatilag elveszített hágai perrel kapcsolatos gazdasági károkról és a politika – Széchenyi példáját követve – végre szakemberekre bízná a szakmai döntések előkészítését, megalapozását.

A cikkben említett, „fölényes gúnnyal kacagó kitalátorok” bizonyára időnként előveszik azt a felvételt, amelyen Vargha János 1992-ben csúfondárosan nyilatkozott a szlovákok megvalósíthatatlannak minősített elképzeléseiről. Szakmainak beállított véleménye akkor is kudarcot vallott, a szlovák vízmű megépült, működik. [7]

Azt viszont jó érdekérvényesítő képességgel királyi hatalomhoz jutott kitalátorok nagy győzelmeként sikerült elérni, hogy a kiváló minőségben megépített dunakiliti duzzasztómű máig sem üzemelhet. Pedig erre majdnem ráment a Szigetköz csodálatos élővilága; a helyzetet csak súlyosbította, amikor az önjelölt kitalátorok seregnyi szivattyút helyeztek üzembe vízpótlás ürügyén. A motorok tömege aggasztó mértékű légszennyezést okozott – elenyésző mértékű vízszolgáltatás ellenében. [8]

Minden új dolog létrehozása, természetes módon, vitákat vált ki. Nem lehet elmarasztalni, ha vízlépcső ügyben is az egyes érdekcsoportok, pl. a hajósok, [9] a saját érveiket tartják mindennél fontosabbnak. A nagy baj az, ha nincs olyan rendező erő, amely szakértő intézmények bevonásával, tudományos igényű felmérésekkel, hatásvizsgálatokkal keresné a minden fél érvelését figyelembe vevő, kompromisszumokat is tartalmazó megvalósítás lehetőségét. Ehhez talán olyan személyiségre lenne szükség, akinek nevét egyre több közterület viseli fővárosunkban, példája viszont nehezen talál követőkre.

Kard Aladár

az egykori Gróf Széchenyi Ödön Egylet

volt elnöke

Jegyzetek:

1. Dr. Hajósy Adrienne: Üveges Szemek. ÉS. 2011. okt. 14.

2. Kard Aladár: A Paradigmaváltás, sajnos, megtörtént. ÉS. 2011. okt.28.

3. Dr. Hajósy Adrienne: A Vízlépcső Haszna. ÉS. 2011.nov.8.

4. Vargha János: Kitalátorok. ÉS. 2011.nov. 25.

5. Szlávik Lajos: Papírtigris. ÉS. 2011 dec. 16.

6. www.magyarmuzeumok.hu/kiallitas/285_mosonyi_emil_a_mernok_a_tanar_az_ember

7. www.youtube.com/watch?v=8hwGUxsB800&feature=related

8. Üzemeljen a dunakiliti duzzasztómű. Kisalföld, 2008.09.09

9. Szalma Botond: A leminősítés nem minden: a Duna sem kedvez Magyarországnak, Népszabadság, 2011.11.25.

Tarlós István tahó módjára viselkedett állítja két székely atyafi. A Marosvásárhelyt élő két reális zöld  székely szerint Tarlós István viselkedésével ártott a Romániában élő magyaroknak.

Honlapunkon hírt adtunk, hogy Prof. Sorin Mircea Oprescu, Bukarest főpolgármestere, ismert sebész professzor, Budapesten 2011. december 15-én a Gerbeaud cukrászda első emeletén, fényképeken mutattatta be Bukarest nevezetességeit, a bemutatást fogadás követte.   
A fogadáson Bukarest főpolgármester oldalán ott volt Románia Budapestre akkreditált nagykövete és egy román miniszter is.
A rendezvényre meghívást kapott Tarlós István, Budapest főpolgármestere, a meghívást Tarlós köszönettel elfogadta és megjelenését a rendezvényen visszaigazolta.
Félórával a rendezvény kezdete előtt értesítés érkezett a cukrászdába: Tarlós István elfoglaltsága miatt nem tud megjelenni a rendezvényen.
A rendezvényen Tarlós 25. samesze képviselte Budapestet.

Hallgatva a két székely egyenes beszédét szégyelltem magam, Tarlós István viselkedése miatt.  (Juhos László)

Kapcsolódó írásunk:

http://www.realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=2532

Kedves Olvasó!

Nem vagyunk Orbán hívek, de nem szeretjük a méltánytalanságot sem. Véleményünk szerint, Orbán az euro válság kérdésében jó célért küzd, igaz nagyon bénán. Részletek itt!

Üdvözlettel:

Elek Attila
Kiadóvezető

Az Élet és Irodalom egy röpke levélváltás után^1,2,3 helyt adott a vízügyi szakma régi ellensége, Vargha János írásának,⁴ amelyben jó szokásának megfelelően, érvek helyett hangulatkeltéssel igyekezett kedvezőtlen képet kialakítani mindarról, ami a vizek hasznosítása terén történt az emberiség története során. A cikkre csattanós válasz jelent meg a lapban,⁵ így az azonnal elküldött szerény reflexióm nagyrészt okafogyottá vált. A világhírű magyar tudósokat, mindenekelőtt Mosonyi Emilt személyükben lejárató, méltatlan támadás viszont nem maradhat válasz nélkül, előre bocsátva, hogy az igaztalanul megtámadott személyiségek aligha szorulnak különösebb védelemre Varghával szemben; – világszerte elismert életművükkel általános tiszteletet és megbecsülést vívtak ki maguknak.   

A pamflet gondosan megválasztott idézettel indul: Gulliver lesújtó véleményével a királyi kitalátorokról, akik a tulajdonost jól működő malma áthelyezésére kényszerítették a vízi-erőt szolgáltató folyam mellől egy mesterséges víztárolóból nagy eséssel alázuhanó vízesés alá. (Ezek szerint viszont – a Duna-körrel ellentétben – Swift Laputájában is felismerték a síkvidéki vízi-erő hasznosításának lehetőségeit.)

Vargha magával ragadó történelmi thrillerben ismerteti a csatornáknak és öntözőrendszereknek tulajdonított természeti és emberi katasztrófákat. Azért a korinthoszi csatornával kapcsolatban mégis illő lenne megemlíteni a tervező magyar mérnökök, Türr István és a Panama-csatorna építésében is résztvevő Gerster Béla nevét, akik emléktábláját a világhírű honfitársaink ereklyéit nagy kegyelettel gondozó Gáspár János és köre állította helyre. A hajósok évszázadokon át 400 kilométert kerültek, vagy vállalták a szárazföldi vontatás kínjait, korabeli mondás szerint ugyanis: „mielőtt egy tengerész Melea körülhajózására vállalkozik, jobban teszi, ha előzőleg megírja a végrendeletét”.

A továbbiakban a character assassination magas fokú példája következik: hosszas előkészítés után olyan adatokat sorol fel a vízügyi szakma kivételes személyiségéről a szerző, amelyekkel az érdemi kritika helyett kedvezőtlen benyomást igyekszik kialakítani a nemrég elhunyt, világhírű tudósról, Mosonyi Emilről, aki – becsmérlő állításával szemben – éppenséggel nem hódolt be a szovjet nyomásnak, sőt 1956-os tevékenysége miatt 1957-ben felfüggesztették állásából, 1965-ben távollétében elítélték és csak 1990-ben térhetett haza száműzetéséből. 1964-ben Baden-Württemberg kultuszminisztere tanszékvezetőnek hívta meg Karlsruhéba.

Ha nincsenek meggyőző érvek, akkor könnyen bevethető fegyver a megtámadott személy lejáratása, hiteltelenítése kompromittáló adatok terjesztésével. A kitüntetések közül elborzasztó példaként csak a Munka Vörös Zászló Érdemrendje szerepel a cikkben, pedig kiváló hazánkfia élete során számtalan díjat kapott, kettőt pedig róla neveztek el. A Nemzetközi Vízerő Szövetség 2004 óta évente adja át a Mosonyi-díjat legjobb szakembereinek, a másikat pedig 1993-ban Új-Zélandon, az Aucklandi Egyetemen alapították, és minden évben a „fenntartható vízerő” témában a legjobb tanulmányt benyújtó hallgató kapja meg. A londoni Nemzetközi Életrajzi Központ Mosonyi professzort olyan nemzetközi érdemrenddel tüntette ki, amelyben a világon csak 500 ember részesülhet. 2002-ben Cannes-ban szakmája „Oscar-díját”, a Nemzetközi Vízügyi Szimpózium Nagydíját is átvehette. 1991-ben a Magyar Köztársaság Zászlórendjét, 2006-ban a Széchenyi-díjat is megkapta.⁶ Tanítványai nemcsak halála miatt szomorkodnak, hanem a „magyar átok” miatt is, amely úgy sújt le, hogy kiválóságaink kénytelenek új hazát keresni. Utólag Nobel-díjasainkra is büszkék vagyunk, de szeretünk elfeledkezni arról, hogy többségük – gyakran politikai okokból –  szülőföldje elhagyására kényszerült és végül külföldi állampolgárként vette át a díjat, vagy ért el világra szóló eredményeket.

Nem lehet szó nélkül hagyni azt a meghökkentő megállapítást, hogy „A magyar politikusok futva a pénzük után, a hainburgi vízerőmű építésének megakadályozása miatt amúgy is megrendeléshiányban szenvedő osztrák kitalátorokat kértek fel a visegrádi erőmű megépítésére.” Az igazság ezzel szemben az, hogy az osztrák duzzasztómű megépült, valamivel feljebb, Freudenau-nál, méghozzá 72 %-os igen szavazat eredményeként azon a népszavazáson, amelyen egyébként az osztrákok elvetették a korábban Bécs-Budapest helyszínen kezdeményezett Világkiállítást. Nálunk sem az egyikről, sem a másikról nem rendeztek hasonló társadalmi véleménynyilvánítást, viszont az osztrák vízduzzasztó nagyrészt a magyar állam költségére létesült a szerződésszegés kártérítéseként. Az energiatermelés nyilvánvalóan másodlagos szempont, de arról sem szabad megfeledkezni, hogy a vízmű által termelt áram előállításához hazánkban évenként mintegy 250 millió köbméter import földgázt égetünk el.

Sokan töprengenek azon, mi lenne, ha a hazai közvéleményt az osztrákokhoz hasonlóan tájékoztatnák a vízlépcsők jelentőségéről, a gyakorlatilag elveszített hágai perrel kapcsolatos gazdasági károkról és a politika – Széchenyi példáját követve – végre szakemberekre bízná a szakmai döntések előkészítését, megalapozását.

A cikkben említett, „fölényes gúnnyal kacagó kitalátorok” bizonyára időnként előveszik azt a felvételt, amelyen Vargha János 1992-ben csúfondárosan nyilatkozott a szlovákok megvalósíthatatlannak minősített elképzeléseiről. Szakmainak beállított véleménye akkor is kudarcot vallott, a szlovák vízmű megépült, működik.⁷

Azt viszont jó érdekérvényesítő képességgel királyi hatalomhoz jutott kitalátorok nagy győzelmeként sikerült elérni, hogy a kiváló minőségben megépített dunakiliti duzzasztómű máig sem üzemelhet. Pedig erre majdnem ráment a Szigetköz csodálatos élővilága; a helyzetet csak súlyosbította, amikor az önjelölt kitalátorok seregnyi szivattyút helyeztek üzembe vízpótlás ürügyén. A motorok tömege aggasztó mértékű légszennyezést okozott – elenyésző mértékű vízszolgáltatás ellenében.⁸

Minden új dolog létrehozása, természetes módon, vitákat vált ki. Nem lehet elmarasztalni, ha vízlépcső ügyben is az egyes érdekcsoportok, pl. a hajósok,⁹ a saját érveiket tartják mindennél fontosabbnak. A nagy baj az, ha nincs olyan rendező erő, amely szakértő intézmények bevonásával, tudományos igényű felmérésekkel, hatásvizsgálatokkal keresné a minden fél érvelését figyelembe vevő, kompromisszumokat is tartalmazó megvalósítás lehetőségét. Ehhez talán olyan személyiségre lenne szükség, akinek nevét egyre több közterület viseli fővárosunkban, példája viszont nehezen talál követőkre.

Kard Aladár

az egykori Gróf Széchenyi Ödön Egylet

volt elnöke

Jegyzetek

¹ Dr. Hajósy Adrienne: Üveges Szemek. ÉS. 2011. okt. 14.

² Kard Aladár: A Paradigmaváltás, sajnos, megtörtént. ÉS. 2011. okt.28.

³ Dr. Hajósy Adrienne: A Vízlépcső Haszna. ÉS. 2011.nov.8.

⁴ Vargha János: Kitalátorok. ÉS. 2011.nov. 25.

⁵ Szlávik Lajos: Papírtigris. ÉS. 2011 dec. 16.

⁶  www.magyarmuzeumok.hu/kiallitas/285_mosonyi_emil_a_mernok_a_tanar_az_ember

⁷  www.youtube.com/watch?v=8hwGUxsB800&feature=related 

⁸ Üzemeljen a dunakiliti duzzasztómű. Kisalföld, 2008.09.09

 ⁹ Szalma Botond: A leminősítés nem minden: a Duna sem kedvez Magyarországnak,                           Népszabadság, 2011.11.25.