Csapó Endre A kötelező ideológia méltatása

Közzétette: admin - szeptember 3rd, 2014

Csapó Endre

A kötelező ideológia méltatása

Megjelent a Magyar Élet 2014. Július 17-i számában

 

A mai Pax Americana világrend alapja a nagy francia forradalom vívmányain nyugszik. Liberté • Égalité • Fraternité. Ilyen egyszerű volt elrendezni a világ dolgait. Ezekkel a lélekre ható, felemelő pátoszt keltő, mindenki által érthető és átérezhető szavakkal indult el az anyagi világot akarata alá hajtani képessé vált, minden kötöttségtől felszabadulni vágyó ember. Filozófiát, ideológiát, izmust, elvet, irányzatot, közérzetet, politikát, osztályöntudatot gerjesztett vele, forradalmakat keltett mindenfelé a fehér ember-lakta -hódította világban, amelyek során tízezrek gyilkolták egymást a barrikádokon, hogy a XX. századra két világháború dúlja fel az egész Földet. A jelen századra a diadalmas világszemléletnek az egész emberi világra szánt ráerőszakolása maradt. Eszmerendszerben a birodalmi liberalizmus, politikai téren a birodalmi demokrácia, gazdasági téren a birodalmi szabad behatolás az egyedül üdvözítő. És természetesen az internacionalizmus, mint alapelv. A „birodalmi” megjelölés arra utal, amit a világhatalom képvisel és szövetségeseitől is, barátaitól is megkövetel.   Tov&#225bb olvasom »

Csapó Endre A keleti nyitás „nagy lehetőség”

Közzétette: admin - szeptember 3rd, 2014

Csapó Endre

A keleti nyitás „nagy lehetőség

Megjelent a Magyar Élet 2014. Július 24-i számában

 

Ismét a régmultból kell elindulni. Két-háromszáz évvel ezelőtt a Hit világát megtámadta a Tudás világa. Előbbi az égiektől eredezteti földi hatalmát, utóbbi a tudás birtoklásából. A hiedelem képzeletvilágából származó földi hatalmat kiszorítani igyekszik, folyamatosan a mai napig is a tudalom képzeletvilágából kialakított földi hatalom. A népszaporodás és az ipar létrehozta a gyér népességből a mennyiségi népet (tömeget), annak kezelésére hozták létre az uralkodói szuverenitással szemben a népszuverenitás (demokrácia) elvét. Ami fából vaskarika, mert az uralkodás minden modellje felülről vezényelt személyes tevékenység, kevesek gyakorolják a többség felett. Mindamellett a demokrácia politikai hittétel lett, kvázi világvallás, aki tagadja, kiközösíttetik. Hovatovább a hatalom nem azért lesz demokrata, mert alkalmazza annak alapelveit, hanem attól demokrata, mert hatalmas, annál fogva meghatározza a demokrácia tartalmát. Így a hatalom minél nagyobb, annál demokratább. 1945. május 8-án lett a győztes oldal nagy demokrácia, azóta ahhoz hasonulni a létezés feltétele a nemzetközi közösségben. Terjesztése ma már nagyhatalmi háborús feladat. Ez tehát a keret, a politikai aréna játékszabály-rendje.   Tov&#225bb olvasom »


Copyright © 2007 Reális Zöld Valóság vélemények!. DVD to iPod converter. Best laptops. Antivirus software
FireStats icon Powered by FireStats Top