Lévai András levele Zettner Tamásnak

Közzétette: admin - december 28th, 2010

Lévai András levele Zettner Tamásnak

Kommunistából lett neoliberális az ECHO TV-ben

Közzétette: admin - december 17th, 2010

Drucker György az ECHO Televízió stúdióban osztja az igazságot a benzin árának az emeléséről.
Drucker György a kerek asztal körül ücsörgött az egyik legsötétebb kommunista szervezet képviseletében 1989-ben.
Ez még nem is lenne akadálya, hogy az ECHO Televízióban a benzin árának az alakulásáról nyilatkozzon.
Az akadályt a reális zöldek abban látják, hogy Drucker Györgynek az energetikában nincsen jártássága a rendszerváltást követően kiáltotta ki önmagát okosnak, a neoliberális körök támogatásával. (Kos)

Kompakt lámpák

Közzétette: admin - december 10th, 2010

Reális Zöldek KlubT. Juhos László elnök úr részére
juhos.laszlo@realzoldek.hu

Kedves Elnök úr,
Szeretném felhívni a figyelmedet egy közleményre, amely szerint a német környezetvédelmi hivatal vizsgálata alapján bizonyítottan veszélyesnek kell tekinteni az energiatakarékos izzókat, mert eltörés esetén jelentős mennyiségű mérgező higany juthat a helyiség levegőjébe.
A részletek itt olvashatók:
http://zoldtech.hu/cikkek/20101206-energiatakarekos-izzok?h=1
A kérdés ezek után az, hogy vajon miért vonták ki a forgalomból a környezetkárosító higanyos lázmérőket.
Lehet, hogy így több higany marad a környezetbarát kompakt lámpák feltöltéséhez?
Felvethető egy másik kérdés is ezzel kapcsolatban.
Tudjuk, hogy a kompakt lámpák gyártásához jóval több energia és egyéb természeti erőforrás szükséges, mint a hagyományos izzólámpákhoz.
Kérdés, hogy össz-társadalmi szinten vajon tényleg megtérül-e a többlet erőforrás felhasználás a használat során energia formájában.
Végeztek egyáltalán ezzel kapcsolatban is számításokat?
Üdvözlettel:

Dr. techn. Héjjas István

Vízlépcső kell Magyarországnak?

Közzétette: admin - november 15th, 2010

Folyóvizeink villamosenergia-teljesítményének csupán hat százalékát használjuk ki, holott a vízerőművek lehetnének az áramtermelés legalkalmasabb eszközei – derül ki a Magyar Tudományos Akadémia stratégiai dokumentumából.

Stratégiai programjai keretén belül jelentetett meg kiadványt a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) a megújuló energiák hasznosításának lehetőségeiről és stratégiai céljairól. A dokumentum célja, hogy segítséget nyújtson a 2030-ig tervezett energiastratégia megalkotásában – jelentette be Pálinkás József, az MTA elnöke. Az MTA energiastratégiai munkacsoportja szerint Magyarországon torz és néhol túlzott mértékű a megújuló energiák támogatása. Tovább olvasom »

2010.11-12. Magyar Hidrológiai Társaság rendezvényei – program

Közzétette: admin - november 1st, 2010

2010.11-12. Magyar Hidrológiai Társaság rendezvényei – program.

Kedves Kollégák!

Tájékoztatásul, mellékelten megküldöm az MHT 2010. november-december havi programját.

Ebből néhány érdekesebb téma, a Dégen Imre, ill. Mosonyi Emil Centenáriumi ünnepségek – korábban megküldött – programján felül:

- A Tiszaroffi tározóval kapcsolatos előadás 11.11-én 13 órakor lesz a VKKI-ben (Korompay András, Fejes Lőrinc),
- a Duna-Tisza-közi Homokhátság témája 11.22-én, a BME K. épületében (dr. Kozák Péter, Csizmazia Pál),
- a vízrendezés aktuális feladatainak témája 11.25-én, az MHT City Corner irodaházban (Kolossváry Gábor, ill. Ligetvári Ferenc, Orlóci István, Pálfai Imre)

kerül napirendre.

Baráti üdvözlettel:


Péteri László
okl.ép.mérnök, egyetemi tanársegéd
ny.min.vez.főtanácsos, belkereskedelmi-
idegenforgalmi szakértő

mobil: +36 30 319 2033

Dokumentum letöltése

2010_11-12-MHT-program-DégenImre-MosonyiEmil-Tiszaroff-D-T-köze-Vízrend[1]MHT

Megújuló energiák hasznosítása

Közzétette: admin - október 22nd, 2010

Tisztelt Szerkesztő!

Szíves felhasználására mellékelten küldöm az összefoglaló anyagot,  a Megújuló energiák hasznosítása című könyv sajtónyilvános bemutatójáról. A tanulmánykötet a Köztestületi Stratégiai Programok kiadványsorozat része, amely a www.mta.hu honlapon is megtekinthető.

Megújuló energiák hasznosítása

A Magyar Tudományos Akadémia köztestületének stratégiai programjai kiemelkedő jelentőségű, az ország jövőjét meghatározó kérdésköröket tartalmaznak, amelyekben az intézménynek közfeladataiból adódóan is állást kell foglalnia. A Köztestületi Stratégiai Programok keretében kiadott tanulmánykötetekben a szerzők stratégiai célokat és programokat fogalmaznak meg és ezek megvalósítása érdekében érvényesítik befolyásukat, mozgósítják az előttünk álló kihívások megválaszolásához nélkülözhetetlen szellemi kapacitásokat, hogy fórumot teremtsenek a különféle meggyőződések és szakterületek képviselői között zajló méltányos, előítélet-mentes szakmai párbeszédhez. A Köztestületi Stratégiai Programok soron következő kötete az MTA Energiastratégiai Munkabizottságának gondozásában készült. Tovább olvasom »

Az energiaszektor természetellenes mosolya

Közzétette: admin - október 18th, 2010

Várhatóan igyekszik jó képet vágni az energiaszektor az új
válságadóhoz, de belül azért komoly feszültségeket él át.

“A kormány tehát annyiszor egy százalékot kíván elvenni, ahány tagú a
kereskedelmi lánc, ahány „kézen” megy keresztül az áru – ezt
egészségtelennek tartják [ a szerzők által elért cégképviselők ].”

Hurrá, ez világos beszéd. Mint köztudomású, az az egészséges, ha
mennél hosszabb láncokkal alakul ki a lánckereskedelem az
energiaszektorban. Így világos legalább, hogy a megfizethetetlen
energia a legegészségesebb a szerzők által elért cégképviselők
szerint. Tovább olvasom »

Gunther Hermann – Energia

Közzétette: realzoldek - szeptember 25th, 2010

Gunther Hermann – Energia – pdf file német nyelven!

————————————————————————————————

Juhos László, okl. energetikus szakmérnök véleménye Bencsik János államtitkárról

Közzétette: realzoldek - szeptember 10th, 2010

Reális Zöldek Klub
Országos Társadalmi Civil Szerveződés
1279 Budapest, Pf.:74.
 
 
Dr. Matolcsy György úr
Miniszter
 
Nemzetgazdasági Minisztérium
 
Tisztelt Miniszter Úr
 
A Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége (GTTSZ) „Hogyan tovább Magyarország az Európai Unióban 2010-től?” című rendezvényén Bencsik János a tárca államtitkára „A Nemzeti Együttműködés energetikai koncepciója” címmel tartott előadást.
 
Megelégedéssel állapítottam meg Államtitkár úr előadásának hallatán, hogy a Kormány energiapolitikai stratégiája, a környezet védelmét szolgáló tervei harmonizálnak reális zöldek elveivel.  Tovább olvasom »

Fellegi Tamás részt vesz az uniós energiaügyi miniszterek informális találkozóján Brüsszelben

Közzétette: realzoldek - szeptember 6th, 2010

Tisztelt Juhos László!

Ezúton küldöm Önnek a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatását!

Megkeresését köszönjük!

Üdvözlettel,

Albert Péter

___________________________

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési minisztert Kovács Pál, a minisztérium energetikai ügyekért felelős helyettes államtitkára, valamint a miniszter személyi titkára kísérte el. A küldöttséghez Brüsszelben csatlakozott Kovács Tamás Iván, a tárca európai uniós és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára, valamint a brüsszeli állandó képviselet két szakdiplomatája.  Tovább olvasom »


Copyright © 2007 Reális Zöld vélemények. DVD to iPod converter. Best laptops. Antivirus software
FireStats icon Powered by FireStats

Secured for spam by MLW and Associates, LLP's Super CAPTCHASecured by Super-CAPTCHA © 2009-2010 MLW & Associates, LLP. All rights reserved.