Héjjas István: Békemenet

Közzétette: admin - január 23rd, 2012

Héjjas István: Békemenet  – pdf dokumentum

 

De mit tesz majd a Duna?

Közzétette: admin - január 22nd, 2012

Kedves És!
Vargha János haló poraiban sem kiméli Mosonyi professzort, ismét nekirontott egyre rozsdásodó érveivel. Bár a nagy életmű nem szorul különösebb védelemre, mégsem tudom szó nélkül hagyni az ernyedetlen lejáratási igyekezetet.
Üdvözlettel
Kard Aladár

————————————————————-

TARKABARKA SZARKA

Némi nehézséget okozott ugyan a kitalátori leleménnyel megalkotott cím értelmezése,  mégis nagy figyelemmel olvastam az ÉS legutóbbi számában Vargha János újabb, terjedelmes levelét, ami jól illeszkedik  a vízépítő szakemberekkel folytatott hosszas és ádáz háborúzásának folyamatába. Azt ugyan elismeri, hogy vannak kiválóan működő mérnöki alkotások, de ezek megnevezésétől most is tartózkodik, eddigi írásaiban csupán az általa ártalmasnak minősített létesítmények részletes felsorolása szerepel. Egyedül a Swift fantáziájában született, pompásan működő malmot méltatja ismét, amelyhez egy hatalmas folyó (akár a Duna is lehetne) szolgáltatta a vízerőt, elismerve ezzel, hogy Laputában is felismerték a síkvidéki folyók  hasznosításának lehetőségeit.   Tovább olvasom »

Orbán és az EP

Közzétette: admin - január 20th, 2012

Friss hír!
Az EU szerint nem jó az ha a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Magyar Alkotmányra teszi le az esküt!
Szerintük ezentúl NYILVÁNOSAN IS az eszkimókra kell letenni az esküt !
Ezt az MSZP-SZDSZ(LMP) maximálisan támogatja!

Élénk érdeklődés hazánk iránt
Világszerte cikkek tucatjai kommentálták Orbán Viktor kormányfő szerdai, strasbourgi fellépését
Csaknem másfél tucat cikkben kommentálták a vezető nemzetközi lapok tegnap a Magyarországról rendezett szerdai európai parlamenti vitát és Orbán Viktor miniszterelnök strasbourgi szereplését.

Tovább olvasom »

Kossuth Rádió Szerkesztősége részére

Közzétette: admin - január 19th, 2012

Kossuth Rádió Szerkesztősége részére

Tisztelet szerkesztőség!
A Kossuth Rádió mai (2012. jan. 19. csütörtök) déli híradásában hírt adtak arról, hogy Etiópában megtámadtak egy turista csoportot és két magyar résztvevőt megöltek.
A bemondó ezzel kapcsolatban a következőket mondta:
“Szabályos kivégzés történt”
Nos, azokban az országokban, ahol még van halálbüntetés, ott a szabályos kivégzés úgy történik, hogy a vádlottat jogerősen halálra ítélik, majd a bíró és ügyész jelenlétében az ítéletet az előírásoknak megfelelően végrehajtják.
Egy brutális gyilkolással járó gengszter támadást szabályos kivégzésnek minősíteni akkor is böszmeség, ha ez egy gagyi kereskedelmi csatornán hangzik el.
Egy civilizált országban, ahol a halálbüntetést már eltörölték, a hivatalos állami rádióban ilyen kijelentést tenni egyenesen felháborító.
Vajon hová tud még tovább süllyedni a hazai médiumok színvonala???
Ezt az észrevételemet az Interneten is közzé fogom tenni.

Dr. techn. Héjjas István
aranydiplomás mérnök

Klub rádió

Közzétette: admin - január 5th, 2012

Kedves Barátom!

Még mielőtt nagyon megsajnálnánk valamelyik rádió vagy TV csatorna “bezárását”, érdemes röviden átfutni a mellékelt anyagot, amit ma kaptam egyik barátomtól.

Üdvözöl,

Milán

 

 

 

Kard Aladár: KI A KITALÁTOR?

Közzétette: admin - január 3rd, 2012

Kard Aladár: KI A KITALÁTOR?

Az Élet és Irodalom egy röpke levélváltás után [1,2,3] helyt adott a vízügyi szakma régi ellensége, Vargha János írásának, [4] amelyben jó szokásának megfelelően, érvek helyett hangulatkeltéssel igyekezett kedvezőtlen képet kialakítani mindarról, ami a vizek hasznosítása terén történt az emberiség története során. A cikkre csattanós válasz jelent meg a lapban, [5] így az azonnal elküldött szerény reflexióm nagyrészt okafogyottá vált. A világhírű magyar tudósokat, mindenekelőtt Mosonyi Emilt személyükben lejárató, méltatlan támadás viszont nem maradhat válasz nélkül, előre bocsátva, hogy az igaztalanul megtámadott személyiségek aligha szorulnak különösebb védelemre Varghával szemben; – világszerte elismert életművükkel általános tiszteletet és megbecsülést vívtak ki maguknak.

Tovább olvasom »

Orbánnak ezúttal igaza van!

Közzétette: admin - december 21st, 2011
Orbánnak ezúttal igaza van!

Kedves Olvasó!

Nem vagyunk Orbán hívek, de nem szeretjük a méltánytalanságot sem. Véleményünk szerint, Orbán az euro válság kérdésében jó célért küzd, igaz nagyon bénán. Részletek itt!

 

Üdvözlettel:

Elek Attila
Kiadóvezető

Vargha Mosonyiról

Közzétette: admin - december 18th, 2011

KI A KITALÁTOR?

Az Élet és Irodalom egy röpke levélváltás után1,2,3 helyt adott a vízügyi szakma régi ellensége, Vargha János írásának,4 amelyben jó szokásának megfelelően, érvek helyett hangulatkeltéssel igyekezett kedvezőtlen képet kialakítani mindarról, ami a vizek hasznosítása terén történt az emberiség története során. A cikkre csattanós válasz jelent meg a lapban,5 így az azonnal elküldött szerény reflexióm nagyrészt okafogyottá vált. A világhírű magyar tudósokat, mindenekelőtt Mosonyi Emilt személyükben lejárató, méltatlan támadás viszont nem maradhat válasz nélkül, előre bocsátva, hogy az igaztalanul megtámadott személyiségek aligha szorulnak különösebb védelemre Varghával szemben; – világszerte elismert életművükkel általános tiszteletet és megbecsülést vívtak ki maguknak.    Tovább olvasom »

Beképzelt fütyik

Közzétette: admin - december 14th, 2011
Reagan előfutára Orbánt figyeli Oxfordban
- No de magyarok ellen is bevetettek.
- Mire gondolsz?
- Arra, hogy volt egyszer egy Soros Alapítvány melynek ösztöndíjával Oxfordban tanult a rendszerváltás előtt néhány reményteljes ifjú politikus…
- Ja?! 1986 és ’88 között elküldtek néha: nézd meg mit csinálnak a honfitársaid, nem rendetlenkednek-e a mi rovásunkra. Három-négy napig voltam a közelükben, ma már biztosan nem ismernének meg, de akkor „Apuci”-nak szólítottak, sörözés közben beszélgettünk. Általában a késődélutáni ebéd után jöttek le a kocsmába, néha lányokkal. De nem hangoskodtak, nem verekedtek, mint jó néhányan. Elsőként Szájer József érkezett 1986-ban egy évre az Oxfordi Egyetem Baliol College-be, 1987-ben Kövér László követte őt, Orbán Viktor 1989. szeptember 25-én jött ki Soros jóvoltából az oxfordi Pembroke College-be, s akkor nagy liberálisnak vallotta magát.

Orbán Viktor és Kövér László
[Pontosabban: az angol liberális filozófia történetét tanulmányozta Viktor; 1992-ben a Liberális Internacionálé alelnökévé választották, 1993-ban pedig a szervezet végrehajtó bizottságának tagjává, - megj. I.Cs.]
- Őszintén szólva nem nagyon érdekeltek, Soros jól ellátta őket zsebpénzzel. Amikor hazamentem Amerikába és jelentenem kellett: milyenek a fiúk odaát, de tömören, azt válaszoltam: „Beképzelt fütyik!” 


A teljes írás (Egy KGB-CIA kettős ügynök jött hozzám a paradicsomból) megtekinthető:

http://kuruc.info/r/6/89349/

Politikai lejáratás ellenem, a helyi televízióban!

Közzétette: admin - október 17th, 2011

Politikai lejáratás ellenem, a helyi televízióban!

Nincsenek véletlenek!

Szeptember 3-án, nem mindennapi, rangos, nemes, tiszteletreméltó történelmi esemény volt, a Kerekegyházi Római Katolikus Templomban. A Dél-alföldi 56-os Vitézi Rend kerekegyházi körzetének zászlószentelése.

Az eseményről felvétel készült és ezt több alkalommal bejátszották a helyi televízióban, innen szembesültem a pellengérezésemről. Tovább olvasom »


Copyright © 2007 Reális Zöld vélemények. DVD to iPod converter. Best laptops. Antivirus software
FireStats icon Powered by FireStats

Secured for spam by MLW and Associates, LLP's Super CAPTCHASecured by Super-CAPTCHA © 2009-2010 MLW & Associates, LLP. All rights reserved.