Nyílt levél Orbán Viktor volt Miniszterelnöknek

Közzétette: realzoldek - február 20th, 2010

Nyílt levél Orbán Viktor volt Miniszterelnöknek
2010. February 18. SZMM

Tisztelt miniszterelnök Úr!

Én, egyike vagyok a sok közül azoknak, akik fegyverrel harcoltak egy szebb, boldogabb Magyarországért. Nem rajtam, hanem a Jóistenen múlt, hogy ezt a levelet Önnek megírhatom. Fogadja e levelet úgy, mint azoktól, akik nem írhatnak, mert életüket adták a hazáért. Én Isten segítségével menekültem a börtön, vagy a halál elől, mert teljesítettem azt, ami minden magyar embernek kötelessége, s ezért 1956 óta emigrációban élek. Mi jobban örültünk a rendszerváltásnak, mint az otthoniak, akik tétlenül várták a változást. Nem sokat tudtunk a FIDESZ-ről, s mivel ismertük a kommunista nevelést, nem sokat vártunk tőlük, de mivel az MSZP ellenük volt, a FIDESZ mögé álltunk. Ezrével mentek a levelek, röplapokkal rokonainknak, ismerősöknek, hogy szavazzanak a FIDESZ-re. Az Új Világ újságot otthon nyomtattuk a cél elérése érdekében. Abban az első oldalon volt a hír győztünk! Orbán Viktor az miniszterelnök. 4 év után, szégyenkezve hallottuk a hírt, hogy a MSZP megbuktatta a FIDESZT. Azóta szomorúan halljuk az ország lesüllyedését. Levelet kaptam Gubatov Gábor úrtól, melyben írja, hogy “Minden jel arra utal, életünk legfontosabb választása előtt állunk.” Majd olvastam az ön “évértékelő beszédét” s az késztetett e levélírására.  Tov&#225bb olvasom »

Készül a kerítés 2010-re!

Közzétette: admin - január 10th, 2010
Készül a kerités 2010-re!

Készül a kerítés 2010-re!

Orbán Viktor rövid időn belül rádöbbent, a reális zöldek által képviselt igazságra!

Közzétette: admin - november 25th, 2009

Orbán Viktor rövid időn belül rádöbbent, a reális zöldek által képviselt igazságra!

A Baross Gábor Társaság ez évi utolsó összejövetelét “Két kultúra – egy kultúra” címmel rendezte. A Társaság „szíve” jobb oldalon dobog FIDESZ- hez közeli grémium.

A vitaindító előadó egyike Dr. Hámori József akadémikus, miniszter, egyetemi tanár, a reális zöldek teszik hozzá a kulturális tárca vezetésére alkalmatlan személy. A reális zöldek megállapításának igazságát rövid időn belül Orbán Viktor is felismerte. Hámori a 1998-ban megalakult Orbán- Torgyán kormány kulturális minisztere, Orbán azonban rövid időn belül az „agyhúgy sebész” professzort menesztette a tárca éléről. Hámorit a tárca élén a Wagner zenét imádó Rockenbauer politikus követte. Rockenbauert ezúttal nem bántjuk.

Nagy kérdés, hogy Orbán Viktor felismeri-e mennyire igaza van Simonyi Károly professzornak? Simonyi egy tradicionális kultúra szemszögéből nézne igen művelt társaságban megkérdezte a társaságot, hogy közülük ki tudná elmondani a termodinamika második tételét. A kérdés fogadtatása hűvös volt írja Simonyi és a válasz telesen negatív. Pedig én valami olyasmit kérdeztem tőlük folytatja Simonyi, ami tudományos vonalon annak a kérdésnek megfelelője: Olvasta ön Shakespeare valamelyik munkáját.

1979-ben, amikor Vályi Péter miniszterelnök helyettes elvtársat Ózdon belelökték az izzó kokillába, a reálértelmiséget kiszorították a vezetésből a hatalmat átvették a Duna bal partján végzettek a közgazdászok, jogászok és miután a FIDESZ a kormányrúdhoz került még agyhúgy sebészből is lehetet miniszter.

A reális zöldek izgalommal várja a második Orbán kormány összetételét. Nincs könnyű helyzetben Orbán, a FIDESZ frakcióban kevés a szellemi töltet, tapasztaltból állítjuk a reális zöldek. (Dumbi)

Új alapokra helyezi a XXI. században a magyar – orosz kapcsolatokat Orbán Viktor

Közzétette: admin - november 21st, 2009

A hazai villamos energia rendszer csúcsigényét a szovjet import biztosította. A szovjet villamos energia import („köldökzsinór”) tette lehetővé, hogy az ellenzéki politikai erők a Kádár rendszerben, köztük a FIDESZ világra jöjjön.

Új alapokra helyezi a XXI. században a magyar – orosz kapcsolatokat Orbán Viktor.

Orbán Viktor már csak a koránál fogva sem emlékezhet arra, hogy a XX. században Magyarország jelentős mennyiségű villamos energiát importált.

Tov&#225bb olvasom »

Csacsiságot mondott Orbán Viktor, állítja a reális zöldek elnöke

Közzétette: admin - november 18th, 2009

Orbán Viktor akkora csacsiságot mondott az Energia Fórumon, mint a Gellért hegy, rajta a Szabadság szoborral, állítja Juhos László a Reális Zöldek Klub elnöke, okleveles energetikus szakmérnök.

Orbán Viktor beismerte, hogy a FIDESZ- nek nincs energiapolitikai stratégiája!

Orbán Viktor, Budapesten megrendezett IV. Energia Fórumon elmondta a FIDESZ –ben belül több csoport is foglakozik az energiakoncepció megfogalmazásával.

Tov&#225bb olvasom »

Orbán Viktor a demokrácia ellenőrzésének a lehetőségét sem kívánja megadni a népnek

Közzétette: admin - november 8th, 2009

Orbán Viktor a demokrácia ellenőrzésének a lehetőségét sem kívánja megadni a népnek!

Mindenfajta felhatalmazás nélkül a kerek asztal körül össze sereglet gazdasági kérdésekben járatlan társaság az oka Magyarország lecsúszásának.

Orbán Viktor,1989-ben egyetemi hallgató, 2010-ben Orbán, munka tapasztalok nélküli, a Soros Alapítvány által kiképzett politikus nem kívánja megadni a népnek a közvetlen államfő választás jogát. 1989-ben a négy igenes szavazás három kérdése üresjárat volt, a negyedik kérdésben az államfő választásának a kérdésében Országgyűlés által történt választást valamivel több, mint ötezer voks döntötte el.

Valójában a négy igenes szavazás az 1990 választások előtt az SZDSZ és FIDESZ hataloméhségének a szolgálatában állt.

2009-ben visszaköszön a húsz éve történt vágyálom, Orbán egymaga kíván trónra ülni, olyan módon, hogy az öt ellenőrző köztársasági elnököt is markában tartsa.

A reális zöldek az események ilyen alakulását az MSZP nyakába varrják.

Ugyanis, ha az MSZP még agaszkodik, az államfőnek nép által történő választásához a dolgok másképpen alakulnak. (Kos)


Copyright © 2007 Reális Zöld Valóság vélemények!. DVD to iPod converter. Best laptops. Antivirus software
FireStats icon Powered by FireStats Top