Sólyom nem zöld!

Közzétette: realzoldek - május 4th, 2010

Sólyom nem zöld, hanem zöld trikóba bújt károkozó, állítják a reális zöldek, a nemzet zöldjei.

Öt éve Sólyom még be sem vonult a Sándor Palotába, nyilatkozott személyes súlyával állna ellen Nagymaros megépítésének.

A Duna magyarországi szakaszán Nagymaros és további minimálisan két vízlépcső építése a Duna környezetének a megóvása szempontjából szükséges.

A hajózás és a Duna vízerő potenciáljának kihasználása csupán járulékos eredménye lesz a vízlépcsők megépítésének.

Ha a NATO RADAR ott lett volna a Zengőn nem veszti életét Horvátország felett a két kisgép pilótája és utasaik.

A NATO radarnak a Zengőn való elhelyezésével szemben ágálók, négy magyar halálában sárosak, köztük a köztársasági elnök is.

Sólyom bakancsos turistaként lovat adott a radar Zengőn való elhelyezésével szemben ágálók feneke alá, majd nevét adta radarnak a Tubesen való elhelyezéséhez.

Tov&#225bb olvasom »

Kovács László államfőnek történő megválasztása esetén, az MSZP kiköszörülhetné azt a csorbát, amelyet Sólyom László megválasztáskor ejtett

Közzétette: admin - november 18th, 2009

Alkalom kínálkozik az MSZP számára a pótvizsgára.

A FIDESZ estleges 2/3 választási győzelme esetén sem kell senkinek tartani az országban, ha az MSZP él az Alkotmányban biztosított jogával és Kovács Lászlót köztársasági elnöknek megválasztja.

Kovács László államfőnek történő megválasztása esetén, az MSZP kiköszörülhetné azt a csorbát, amelyet Sólyom László megválasztáskor ejtett.

A reális zöldek Sólyom László köztársasági elnökké történő megválasztását az MSZP nyakába várják.

Feles szavazást a kormányoldalnak elvesztetni óriási baki volt 2005-ben!

Megérett az idő az MSZP számára a pótvizsgára. (Kos)

Bocsánatot szándékozik kérni Sólyom László köztársasági elnök a reális zöldektől?

Közzétette: admin - november 7th, 2009

A-Tudomany-VilagforumaBocsánatot szándékozik kérni Sólyom László köztársasági elnök a reális zöldektől?

A Tudomány Világfóruma rendezvényre 92 országból mintegy 700 vendég érkezett. A fenti fotót a Magyar Tudományos Akadémia honlapjáról vettük át.

A fotó alapján állítjuk Sólyom László köztársasági elnök a jövőbe tekint és fontolgatja miként kérjen bocsánatot a reális zöldektől.


Copyright © 2007 Reális Zöld Valóság vélemények!. DVD to iPod converter. Best laptops. Antivirus software
FireStats icon Powered by FireStats Top