Közzétette: admin - január 2nd, 2012
A zöld mozgalmak szerepe
a nemzetközi pénzügyi válságban
Amióta az emberiség létezik, folyamatos küzdelem folyik az erőforrások birtoklásáért, a minél nagyobb hatalom megszerzéséért. A háborúkat olykor fegyverrel, máskor „békés” gazdasági-pénzügyi eszközökkel vívják.
A XX század háborúinak főszereplői még a tankok voltak, a mai gazdasági háborúk sztárjai pedig a bankok lettek, amelyek támogatják és felhasználják az érdekeiknek megfelelően működő civil szerveződéseket is.
Sokféle szerveződés létezik, és közöttük fontos szerepet játszanak a természet és környezetvédő mozgalmak, amelyek képesek lehetnek évtizedeken keresztül tudománytalan blöffökkel megtéveszteni a közvéleményt, és ezzel a befolyásuk alatt tartani a sajtót, valamint egyes kormányokat.
Érdemes megvizsgálni a zöldek által terjesztett néhány népszerű tévhiedelmet, amelyek alkalmasak arra, hogy meggyengítsék és gazdaságilag függővé tegyék a gyarmatosítási célpontként kiszemelt sérülékenyebb országokat.
Először azonban azt is érdemes végig gondolni, hogy miről szól a jelenlegi globális gazdasági háború.
Tovább olvasom »
Közzétette: admin - október 8th, 2011
Szíves tájékoztatásul azoknak, akik még nem kapták meg, Ü:LF
———- Forwarded message ———-
From: Bitesz Tóth <toth.jozsef@bitesz.hu>
Date: 2011/10/8
Subject: Hulladéktörvény
To: Dr Ligetvári Ferenc <ferenc.ligetvari@gmail.com>
Kedves Feri !
Csatoltan küldöm a hulladéktörvény tervezetét, amelyet véleményezni
lehet. Az én olvasatomban a tervezet alapvetően jó irányban indult.
Kivették a hulladék kategóriából a trágyákat továbbá módot adnának
arra, hogy a hulladék kategóriából kikerülhessen és termékké válhasson
az anyag. A szennyvíz, illetve a szennyvíziszap helyzetét nem látom
ennyire egyértelműnek, de ehhez te sokkal jobban értesz. Azt gondolom
mindenképpen el kell küldenünk a tervezettel kapcsolatos
véleményünket. Ezért kérlek Te is tekintsd ezt át. Egyébként véleményt
kértem a Rabi Bélától, a Gergely Feritől, a Diossy Lacitól és Tóth
Dezsőtől és a Kiss Jenőtől. Ha gondolod küldd még másnak is, és jó
lenne, ha összegezett BITESZ vélemény formájában prezentálhatnánk ezt.
Üdv. Jóska
Mellékletek:
hulladéktörvény_2011_09_30 – pdf
Szemléletváltás a hulladékgazdálkodásban – pdf
.
Közzétette: admin - szeptember 28th, 2011
A polgárok nevében nyilatkozott Lukács András a Levegő Munkacsoport vezetője.
A Levegő Munkacsoport, 1997-ben nyílt levélben hozta a kormány tudomására: „ A magyar polgárok nem akarnak több vízlépcsőt”
A reális zöldek kíváncsian várják, hogy Lukács András kinek a nevében fog szólni Tovább olvasom »
Közzétette: admin - január 25th, 2011
Hazudós politikus a FIDESZ kormány államtitkára.
Illés Zoltán, ha érdekei úgy kívánták az EU-ról is valótlanságot állított, magyarul hazudott.
Illés azt állította, hogy az EU évente 2.5 milliárd forintot ad Magyarországnak a Duna hajózhatóságának a megoldása céljából. (Forrás: Reális zöldek archívuma)
Illés Zoltán:
Továbbra sem nevezhető biztos hajózási útvonalnak a bősi erőmű, illetve annak felvízi és alvízi csatornája, ezért mindenképp szükséges lenne alternatív hajózó utat kijelölni és fenntartani
A kieső energiamennyiséget pénzzel lehetne kompenzálni, s erre a célra az EU kész évente 25 millió ECU-t (2.5 milliárd forintot) fordítani.
Ez az alak ma a vízügy élén!
Borzasztó és rettenetes! (Zöldike)
Közzétette: admin - október 31st, 2010
Kedves Laci!
Talán nem érdektelen közzé tenni az alábbi anyagot a békés és kulturált kutyasétáltatók érdekében.
EBTARTÁS (Közlemény)
Az ebtartókat és kutyasétáltatókat mostanában sok attrocitás éri érdemtelenül. Most azokról szólunk, amelyek a hatóságok részérõl érik a kutyákat és gazdáikat.
Ugyanis, sok önkormányzat -határozatok utján- így vagy ehhez nagyon hasonlóan rendelkezik: “Közterületen … ebet legfeljebb 2 m hosszú pórázon és –a … . számú mellékletben felsorolt fajták kivételével– szájkosárral ellátva lehet vezetni.” Megfordítva fogalmazva, ennek a rendelkezésnek a lényege, hogy az az eset szorul (nyomatékos) indoklásra, amikor a kutyát szájkosár nélkül lehet vezetni. Az önkormányzatok még ma is ezt a szabályozást alkalmazzák országszerte, annak ellenére, hogy a 2010. július 1-én hatályba lépett 41/2010. (II. 26.) Korm. Rendelet a 17. § (3) bekezdésében eképpen rendelkezik a belterület közterületén történõ kutyasétáltatást illetõen: “Szájkosarat használni … kizárólag az egyed jellemzően agresszív magatartásának ismerete esetén kell.” Megfordítva itt is a fogalmazást, ennek a rendelkezésnek a lényege, hogy az az eset szorul nyomatékos indoklásra, amikor a kutyát szájkosárral kell vezetni. Nyilvánvaló, hogy az önkormányzati szabályozások ellentmondanak a hivatkozott kormányrendeletnek.
Tovább olvasom »
Közzétette: realzoldek - szeptember 8th, 2010
A hangya és a tücsök!
Sólyom László és felesége a tücsök védelmére kelt.
Nincs benne semmi politika…
AZ EREDETI VERZIÓ:
A hangya a forró nyarat szorgalmasan végigdolgozta, építgette-szépítgette
házát, és élelmet halmozott fel, felkészülvén a kemény télre. Tovább olvasom »
Közzétette: realzoldek - augusztus 18th, 2010
Laboratóriummal rendelkezik a lihegő munkacsoport. (Forrás: a HÍRTV)
A lihegő munkacsoport, 1997-ben nyílt levélben hozta a kormány tudomására: „ A magyar polgárok nem akarnak több vízlépcsőt”.
2010-ben a lihegő munkacsoport hazai zöldség és gyümölcs ellenőrzésére rendezkedett be.
Az új terület indítása a lihegő munkacsoport részéről azzal kapcsolatos, hogy a lihegő munkacsoport 1994- től extra támogatást kapott a zöld tárcától, hogy csináljon hangulatot a szigetmonostori híd és budapesti körgyűrű befejezésével szemben.
Most, hogy megépült a híd, nincs több extra költségvetési forrás, a mintegy 30 lihegő, hogy megéljen a környezetvédelmi mozgalmárként – munka nélkül – Judás pénzeket kénytelen elfogadni külföldről, nem állítják, csupán feltételezik a reális zöldek.
A hírek szerint a lihegő munkacsoport műszerekkel felszerelt laboratóriumot üzemletett a hazai zöldség és gyümölcs fertőzésének a megállapítására. Ez bizony költséges tevékenység (Zöldike)
Közzétette: realzoldek - május 20th, 2010
T. T. Juhos László elnök Úr! Biztonságból megismételjük meghívásunkat, 2009/2010 évad záró konferenciájára, vala-mint javaslatunkat az előadássorozat értékelésére.
- Tisztelettel kérünk mindenkit, aki a záródokumentumban név szerint szerepel, hogy megszólítását -tudományos fokozatát – p.csizmazia@chello.hu – címre küldje meg annak érdekében, hogy a végleges kiadásra kerülő anyagban az adatok, azaz a személyeket megillető címek pontosan szerepeljenek.
- Ugyancsak kérjük, hogy a záródokumentummal kapcsolatos véleményét, – annak esetleges módosítására, javítására tesz javaslatot – a 2. pont alatti címre küldje meg
Segítségét előre is köszönjük. Tovább olvasom »
Közzétette: realzoldek - április 27th, 2010
A WWF nemzetközi alapítvány Magyarországon működő társasága 16 éve hazugságokat terjeszt.
A társaság mozgatja 15 éve a zöld tárcát, pénzeli a média egyes szereplőit, feltételezik a reális zöldek.
Amíg ezeket a FIDESZ nem zavarja el, nincs esély a kibontakozásra.
Az olvasó figyelmébe ajánljuk az 1994 írt levelet.
Hivatalos, cég-logos levélpapír, amely szerint: Tovább olvasom »
Legutóbbi hozzászólások