Két vélemény Nagymarosról, Göncz Árpád és Kövér László véleménye
Dátum: 2019. October 24. Thursday, 09:33
Rovat: Közéleti magazin


Göncz Árpád köztársasági elnök Nagymarosról 1994-ben:

A vízzel kapcsolatos mozgás most sűrűsödött meg. Ami Nagymarossal elmaradt, az sokkal több, mint a Duna egy duzzasztó gátjának önmagában való megépítése. Ennek a munkának további hatásait még senki nem mérte fel. A nagymarosi létesítménnyel kapcsolatban a meg nem épült erőművet ez teszi háromszor olyan drágává, mint magát a megépített erőművet. Ezt a részt viszont még egyszer meg fogjuk fizetni. Ezzel számolnunk kell, és ezt, azt hiszem egyszer már érdemes kimondanunk, mint azt is, hogy meg fogjuk fizetni, hogy vizes szakmát bűnözőnek mondták ki, maffiának bélyegezték. Kik lesznek a hibásak azért, hogy gátak átáznak? Miért nem javították meg? Azért mert maffiózók voltak és pénzt kértek hozzá? Nem tudom egyetértetek –e velem, de én az mindig is felháborítónak tartottam ami a vizes szakmával folyt. Ez volt a legjobban felszerelt és az árvédekezéshez értő gárda, amelynek akkor is ha nem hangoztatták , igen erősen megvolt a természetvédő ösztöne is. Kevesebbet tudott amikor a Nagymarost megtervezték ez kétségtelen igaz, de azt is meg kell mondanom, hogy az algácskák engem kevésbé izgatnak, mint a parasztok a Szigetközben, akik sokkal nagyobbak, mint az algák. (Göncz Árpád köztársasági elnök beszéde a Budapesti Műszaki Egyetemen, 1994. augusztus 30. Forrás: http://realzoldek.hu/pdf/1994_szeptember.pdf )

Kövér László véleménye:

Kövér László szerint Bős után akár katonai erőt is bevethettünk volna. (Forrás: INDEX) Bős-nagymarosi vízmű egyoldalú felépítése által Kövér: Pozsony megváltoztatta a magyar-szlovák határt, s ezt a helyzetet Magyarország a nemzetközi jog segítségével próbálta orvosolni, holott akár katonai erőt is alkalmazhatott volna.
Kövér László, a FIDESZ a magyar politikában 1988-1991 alcímű „TISZTA LAPPAL” című könyvben márványtábla elhelyezését javasolja Nagymarosnál. 1988-ban Kövér László arra gondolt, hogy a Nagymaros felépítésére fordított sok milliárdból jut majd márványtábla a vízlépcső alkotóinak
Kövér szerint a márványtáblára azok neve kerüljön, köztük Pozsgay Imre, államminiszter neve, amelyek sok milliárdot elköltöttek Nagymarosra.










A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=6270