Évfordulók 0 A TÁVKÖZLÉS ÉS AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM VILÁGNAPJA május 17-e .
Mire jó a távközlés? Hogy a kormány bevezethesse a távközlési adót!
Manapság minden információ eladható! Egy vásárlói lista többet ér, mint a maga az árú.
Az informatika révén a modern társadalmak könnyen sebezhető váltak.
Mi ér többet a televízió vagy az internet?
A televízió inkább a diktatúrák eszköze. Magyarországon ugyan nincs diktatúra, csupán tekintélyelvű a demokrácia.
Amit a televíziók sugároznak, azzal sokakat félrevezetnek. A televíziók vonatkozásában kommunikáció egyirányú a nép nem beszélhet vissza.
A médiacápák agymosást hajtanak végre a magyar népen. Albert Camus mondta: Egy ország annyit ér, amennyit a sajtója.
Évforduló naptár
A reális zöldek álláspontja szerint az MTA átvilágító bizottságba az Akadémia és az Kormány sem delegálhat tagokat.
Az MTA átvilágítása munkaigényes feladat, a politikai döntéshozóktól független szervezetet kiválasztását igényli.
A tárca a Kormány képviseletében az átvilágító magán társaságnak átvilágítási szempontokat javasolhat, például az MTA –ra vonatkozó törvény figyelembe vétele, auditok készítése – akár Palkovics László miniszterrel, Lovász László MTA elnökkel, stb… -, összehasonlítás más államok Akadémiájával.
A humor műfájába tartozik Kásler Miklós, az MTA doktora, miniszter úr delegálása.
Minden tiszteletem Kásler Miklós miniszter úré.
Szerintem Kásler miniszter úrnak bőven van munkája.
Javaslom Miniszter úrnak, hogy kérjen tanácsot például a Paksi Atom Erőműtől.
Budapest, 2018. október 17.
Tisztelettel: Juhos László, elnök
realzoldek Újonc
Csatlakozott: Mar 08, 2007
Hozzászólások: 4748
Elküldve:
Vas Dec 16, 2018 4:47 pm
Lovász László az MTA elnöke kettős mércével mér! A Kormány nem kérte fel Lovász elnököt, hogy a CEU-ról véleményt mondjon, azt viszont elvárja, hogy az Akadémiának adott közpénzekről a Kormány egyeztessen vele.
Lovász László az MTA elnökeként véleményt mondott a CEU-ról. Az Elnök véleményéhez egy talpnyaló akadémiának folyósított közpénzből élő talpnyaló csatlakozott.
A reális zöldek szerint Lovász Lászlót megilleti a véleményalkotás joga, de Lovász László MTA elnökét a CEU-ról csak akkor, ha erre az Országgyűlés vagy a Kormány felkéri az MTA elnökét.
A reális zöldek még azt sem nehezményezik, hogy Lovász László véleménye eltér a reális zöldek véleményétől a CEU kérdéskörében. De ha mint az MTA elnöke Lovász véleménye szemben álla reális zöldek és a Kormány véleményével, mondott volna le elnöki tisztségéről Lovász. De nem mondott le, helyette maga mögé állított számos tőle függő akadémikust, munkatársát. A reális zöldek írták a jelenségről az akadémiai grémium beállt Lovász elnök mögé, mint a nácik beálltak Hitler mögé. Lovász László elnököt nem hoztuk kapcsolatba Hitlerrel, csupán a vezér mögé való beállás hasonlatával éltünk.
Hitler emlegetése kiverte több alattvaló akadémikusnál a biztosítékot.
A reális zöldek abban a hitben vannak, hogy van erkölcsi alapjuk az akadémikusokról a véleményüket keményen fogalmazni. A reális zöldek Akadémia Székháza előtt sorra került akciói a világ hálón elérhetők. Sőt az Akadémia elnökinek küldött levelink is.
Részletek az Akadémiáról szóló törvényből:
d) a világban folyó és a hazai tudományos kutatások eredményeit és irányait rendszeresen értékeli, és ezzel kapcsolatosan javaslatokat fogalmaz meg;
e) az Országgyűlés vagy a Kormány kérésére a kompetenciájába tartozó kérdésekben - főleg a tudomány, az oktatás, a társadalom, a környezet és a gazdaság kérdéseiben - kinyilvánítja szakmai véleményét;
g) őrködik a tudományos közélet tisztaságán, a tudományos kutatás és a tudományos véleménynyilvánítás szabadságán;
Következő téma megtekintése Előző téma megtekintése Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban Nem mellékelhetsz fájlokat a fórumban Nem tölthetsz le fájlokat a fórumban