Lego építés a fizikában
avagy a fizikusok felelőssége
Mészáros Milán
fizikus, filozófus
Elolvasva Ötvös Zoltán "A huszonöt törpe története" című írását a Népszabadság 2012. augusztus 11-ei számában, a következő gondolatok fogalmazódtak meg bennem. Összefoglalva elmondható, hogy részecskefizika ma egy olyan tevékenységhez hasonlítható, amikor egy kisgyermek lego építőelemekből spontán épít valamit, s ha éppen egy kocka sikeredik, akkor azt Rubik kockaként tekergeti tovább. Ezt a kettős kostrukciót nevezik ma a részecskefizika standard modelljének.
A szokásostól eltérően, kezdjük az észrevételeket a fenti cikk végén a fizikusok felelősségével, majd ugorjunk az írás elejére s vegyük sorjában az íráshoz fűzött megjegyzéseket.
A cikk írója -írásának vége felé- Simonyi Károlyra hivatkozik, amikor a fizikusok felelősségéről ír. Ennek kapcsán meg kell említenünk, hogy Simonyi Károly kitűnő villamosmérnök volt, aki ennek ellenére nem a villamosmérnökök, hanem a fizikusok felelősségéről beszélt a Fizika Kultúrtörténete című könyvében. Nyilvánvaló, hogy ez így nem túl hiteles. Egy mérnöknek nyilvánvalóan gondolnia kell arra, hogy mi lesz munkájának távolabbi következménye, de egy fizikus esetében ilyen felelősség általában nem állhat fenn. A fizikus tevékenysége ugyanis a testet-szellemet-lelket végletesen kiszipolyozó nehéz testi munka. Ugyanis ma -a fizika történetébe beépülő eredmények esetében- egy valódi kérdés feltevése a nemzetközi fizikai közösségben, vagy egy kérdőjel elhelyezése valamely nemzetközi fizikai szaklapban emberfeletti teljesítményt igényel. S ezen -"istennel beszélgető"- kimerítő munka közben nem várható el a fizikustól, hogy munkájának távolabbi következményeire is koncentráljon. (Kivéve azt az esetet, amikor már előre tudja, hogy munkájának eredményét mire használnák, ha sikerrel járna.) A cikk írója azt is említi, hogy az LHC fizikusai tisztában vannak felelősségükkel, mert számot vetnek a kísérlet során keletkező mini fekete lyukak okozta következményekkel is. Nos, a fekete lyukakra történő ezen hivatkozás szintén a fizika skizofrén állapotát mutatja, ugyanis Einstein a fekete lyukak teljes koncepcióját elutasította egyik dolgozatában: Ann. Math. (USA) 40, 922 (1939). Ehhez pedig még csak annyit tehetünk hozzá, hogy a fekete lyuk valójában egy szingularitás, és ilyen pontokban a standard fizikai leírás értelmezhetetlen és használhatatlan. Így a fekete lyukak fizikája valójában a "szingularitás fizika" egyik fajtája.
De térjünk most rá a fizikusok valódi felelősségére. A fizikusok felelőssége az, hogy ontológiailag -a filozófia lételmélete szempontjából- is számot vessenek tevékenységükkel, valamint, hogy a fizikában kialakult trendeket időről-időre áttekintsék ebből a szempontból is. Vagyis, a fizikusok felelőssége a filozófiai alapvetés elvégzése, illetve a filozófiával való számotvetés. Ilyen szempontból a mára kialakult helyzet sajnos katsztrofális, és a részecskefizika fejlődése a fenti kisgyermek szellemtelenül egyszerű vagy inkább primitív lego-építéséhez, valamint Rubik-kocka forgatásához hasonlítható. Ennek megértéséhez most ugorjunk a cikk elejére, s vegyük sorjában a történeti eseményeket.
1. A genfi CERN-ben dolgozó fizikusok -az írás állításával ellentétben- még nem kapták el a Higgs bozont. Csak annyit jelentettek be, hogy: "Van ott valami, de még nem tudjuk, hogy mi az. Hogy pontosan mi az, az az elkövetkezendő hónapokban fog kiderülni." Az esetleges megtalálással kapcsolatban pedig idézzük Steven Weinberg a Nobel díjas fizikust: "In optimal case the LHC will find the Higgs boson and not find anything else. If this happens, the particle physics community will simply have verified what is now the popular version of the standard model, and they won’t have any experimental clues as to how to go beyond the model."
2. A szerző írja, hogy Demokritosz -atommodelljében- nem beszélt az atomok közti kölcsönhatásokról. Nos a helyzet az, hogy Demokritosz szerint minden atom parmenideszi Egy, továbbá az atomok a "sok-kanyarulatú" tulajdonságaik következtében képesek egymáshoz úgy kapcsolódni, hogy közöttük üres tér, űr maradhat. Jól látható, hogy a mai "lego építő fizika" ezt -az atomra és űrre vonatkozó- majd kétezerötszáz éves lételméleti tételt szépen igazolta. A demokritoszi atomelmélet korabeli súlyának lemérésére talán érdemes megemlíteni, hogy Platón olyan primitívnek és tévútra vezetőnek tartotta az atomelméletet, hogy Demokritosz összes művét, valamint könyvét el akarta égettetni. (Erre állítólag azért nem került sor, mert tanácsadói felhívták figyelmét, hogy annak semmi értelme, mivel azok már közkézen forognak.)
3. A cikk -rövid történeti felvezetőjében- sajnos nem említi -a jóval Demokritosz előtt tevékenykedő- milétoszi Anaximandroszt. Pedig ő volt az, aki bevezette az alapanyag (az apeiron) fogalmát. Az apeiron -végtelen, határtalan és meghatározatlan- az, amelyből a világ leszármazik. ["The apeiron, from which the elements (are formed), is something that is different." Anaximander of Miletus (610-546 B.C.) Az apeiron állapot előzte meg a különböző minőségekre való szétválást is.
4. Demokritosz atommodelje (A) és Anaximandrosz apeironja (B) viszont már elegendő a mai részecskefizika fő trendjeinek bemutatására. (A) Minden objektum egységként ("Egy"-ként) jelenik meg. Az objektumok azonban sokaságként ("sok"-ként) is tekinthetők és a sokaság bármely eleme egységként is megjelenik, amelyekre ugyanez a processzus elvégezhető. Az eljárás véges vagy végtelen számú ismételhetősége nyilvánvalóan nem eldönthető. Ugyanígy, a többszörözhetőség sem eldönthető. Végtelen számú ismételhetőség esetén bizonytalanná válik a rendszer és részrendszer viszonya. Például az elméleti részecskefizika szerint a leptokvarkok 10^15-szer nehezebbek a belőlük felépülő részecskéknél. Ezért Leninnek az a megállapítása, hogy "[...] az elektron éppoly kimeríthetetlen, mint az atom [...]" (másképpen: minden rendszer részrendszer) az általánosság leszűkítése, ugyanis az általánosság e kérdés eldönthetetlensége. Az atom eredetileg oszthatatlant jelent, ennek ellenére az atomelméletből kifejlődött mai részecskefizikai "nukleáris demokrácia" a lenini úton halad, mert végtelen számú ismételhetőséget tételez. (B) Heisenberg azonban -mély filozófiai alapvetést végezve- az Anaximandrosz-Platón vonalat folytatta nemlineáris elméletében, és nem törődött a virtuális, valamint a zsákutcába vezető véges vagy végtelen oszthatóság kérdésével. Elméletében központi szerepet játszik az alapanyag (az apeiron), amelyből az elemek (a részecskék) kiválnak, illetve keletkeznek. Egy hasonlattal élve, a tenger az apeiron, s belőle felcsapó hullámokról vagy hullámtaréjokról leszakadó víz cseppek felelnek meg a részecskéknek. A részecskék a tömegüket az alapanyaggal (a hasonlatban a tengerrel) való kölcsönhatásból nyerik. Ez az anyagnak önmagával történő kölcsönhatása, azaz egy önkölcsönhatás. Emiatt az önkölcsönhatás miatt válik nemlineárissá az elmélete.
5.Tehát, amíg Heisenberg nemlineáris elméletének kiépítése során komolyan számot vetett az ontológiával, addig a lételméleti számvetés a nukleáris demokrácia követőire sajnos már nem jellemző. Vagyis a nukleáris demokrácia az, amely a minden filozófiai megalapozottságot nélkülöző lego-építést és Rubik kocka forgatást vég nélkül folytatja. Ez egy struktúralista megközelítés, és ebben a zsákutcában mindig újabb -és a másodperc egyre érzékelhetetlenebb részéig létező- (isteni) részecskék ("Higgs bozonok") felkutatására lesz szükség ahhoz, hogy az ezen részecskék feletti ismeretek valamiféle tudománnyá összeálljanak. A heisenbergi nemlineáris elmélet egy funkcionális szemléletet és megközelítést tükröz, s ebből a szempontból indifferens a virtuálisan létező vagy nemlétező egzotikus részecskék végtelen világa, mivel nemlineáris egyenletének (a "világegyenletnek") megoldásai adják az éppen tanulmányozott konkrét részecskéket, valamint azok kölcsönhatásokban történő viselkedését.
6. A heisenbergi nemlineáris elmélet filozófiailag elfogadhatóbb, konzisztensebb és termékenyebbnek is tűnik, mint a nukleáris demokrácia. A világegyenlet megoldása azonban -még a mai fejlett számítástechnika felhasználásával is- meglehetősen nehéz vagy éppen nagyon időigényes. Ennek ellenére, ha a tudomány -a nukleáris demokrácia helyett- a heisenbergi utat választotta volna, akkor lényegesen kevesebb szellemi és anyagi ráfordítással lehetne eredményeket elérni, mint a végtelenbe nyúló legó-légvárak építésével, valamint a hozzá kapcsolódó Rubik kocka forgatására írt algoritmusok sokaságával. Sajnos törvényszerű, hogy a fizikusok a nukleáris demokrácia lego építését és Rubik klocka forgatását részesítették előnyben. Ennek oka, hogy a mai fizikát megalkotó fizikus nemzedék "nagy öregjei" sajnos mind kihaltak, s a mai (döntéshozó) fizikusok pedig -filozófiai alapképzettséggel vagy affinitással már nem rendelkezvén- rendszerint kihagyják az anyagot a matematikai egyenletekből. Pedig a természet megerőszakolását elkerülve, inkább az anyagot tennék bele az egyenleteikbe, ahelyett, hogy a modelljeikhez vagy egyenletiekhez gyártanának anyagot. (A természet törvényei ugyanis nem ismerik a legó játékot és a Rubik kockát, ráadásul a természet nem is kockázik.)
Fentiek fényében természetesen átértékelődnek a cikk olyan kijelentései is, mint például: "A modell jól leírja a ma ismert tényeket, sőt a modell alapján tett előrejelzések is beigazolódtak." Mivel a Higgs bozon nincs meg, így a standard modell sem nyerhetett még igazolást. A nukleáris demokrácia szuperszimmetriája pedig -eurotrilliárdok befektetése után- majd bevezeti mondjuk a "gravitációs Higgs bozon"-t és egy újabb Rubik kockát, hogy a játék -A huszönöt törpe története- a szupertérben is folytatódhasson. Nyilvánvaló, hogy ez egy "Végtelen történet" lesz, aminek semmi köze (meta-) fizikához, illetve a valódi megismeréshez vagy tudományhoz.
2012. augsztus 11.
A Népszabadság szombati számában - 2012. 08. 11. - Ötvös Zoltán újságíró tollából megjelent 'A huszonöt törpe története" című írására reflektál Mészáros Milán.
© Reális Zöldek Klub . Minden jog fenntartva.
