Tabu és totem
2012. szeptember 10-én az ENPOL-2000 Társulat rendezésében Kacsó
András tartott előadást a villamos energia szabad kereskedelméről. Az
előadásból sok érdekes dolgot tudhattunk meg, bár hangzottak el
vitatható megállapítások is. Az minden esetre világossá vált, hogy a
játékszabályok alapvetően megváltoztak.
Régebben a lakossági villamos energia mindenkinek állampolgári jogon
járt, mivel az állam törvényben rögzítette a szolgáltatási
kötelezettséget. Ma már ez nem igaz. A villamos áram ugyanolyan
árucikk, mint a sárgarépa vagy a paradicsom, és csak annak jár, aki
hajlandó megfizetni az árát. A cél pedig nem az áram minimális
költséggel történő előállítása, hanem az áram termelő, elosztó, és
kereskedő vállalkozások profitjának maximalizálása.
Az áram nemzetközi szabad kereskedelme pedig azt jelenti, hogy a hazai
termelők és szolgáltatók az EU fejlettebb tagállamainak vállalkozóival
versenyeznek.
Azt is megtudhattuk, hogy a legdrágábban előállítható áram a
szélenergia, amelyet az államok az adófizetők pénzéből támogatnak.
Amikor azután a befektető már megfelelő profitot realizált, és a
szélerőmű műszaki állapota egyre több karbantartási kiadással jár,
akkor sok esetben a vállalkozást jogutód nélkül felszámolják, és ott
marad a 30-40 emelet magasságú használhatatlanná és gazdátlanná vált
szélerőmű egyfajta műszaki műemlékként, amíg a természetes eróziós
folyamatok miatt magától össze nem omlik.
Arról is volt szó, hogy a legdrágábban eladható villamos energia a
szabályozó energia, amely szükség szerint szinte pillanatok alatt
felpörgethető és leállítható, ahogyan azt az ingadozó terhelés
igényli.
Itt azután bátorkodtam felvetni az ötletet, hogy szemben a gázmotoros
áramtermeléssel, vízerőművekkel sokkal olcsóbban lehet előállítani ezt
a legdrágábban eladható villamos energiát, ezért esetleg érdemes lenne
mégiscsak szalonképessé tenni ezt a lehetőséget is.
A reagálás mereven elutasító volt. Ilyet ugyanis nem illik szóba
hozni. Olyan ez, mint amikor valaki bemegy egy ünnepélyes díszebédre,
és a gyönyörűen megterített asztalra kiborít egy vödör lótrágyát.
Civilizált ember ilyen faragatlanságot nem követhet el.
A Bős-Nagymaros ügy ugyanis tabu. Hogy mi a tabu, azt megtudhatjuk
Sigmund Freud "Totem és tabu" című világhírű művéből. A tabu egyfajta
tilalom, amely valamely tárgy érintésére, vagy valamely szó
kimondására vonatkozott, és aki a tilalmat megsértette, azt egyes
primitív törzsekben halállal büntették. A totem pedig egyfajta szent
állat, amelyet szakrális szertartásokon feláldoztak, miáltal az ereje
a törzsre szállt át. Jelen esetünkben a vízlépcső ügy a tabu, maga a
visszabontott vízlépcső pedig a totem, amelyet fel kellett áldozni,
hogy az ebből eredő politikai és gazdasági haszon azokat gazdagítsa,
akik azt kiérdemelték.
Csakhogy Freudtól azt is megtudhatjuk, hogy amiről nem beszélünk, amit
szőnyeg alá söprünk, amit a tudattalanba elfojtunk, az belül egyre
növekvő pszichés feszültséget kelt.
A közelmúltban kénytelen voltam több mint másfél órát várakozni egy
zsúfolt orvosi rendelőben. A páciensek erről-arról hangosan
beszélgettek, jómagam pedig egyfajta amatőr pszichológusként és
politológusként kíváncsian figyeltem, mi foglalkoztatja az embereket.
Valahogyan szóba került, hogy milyen drága a gáz, a villany, és a
benzin, az embernek már alig marad pénze gyógyszerre. Valaki
megjegyezte, hogy kár volt lebontani a nagymarosi erőművet, akkor most
sokkal olcsóbb lehetne a villanyáram. A betegek többsége azonnal
helyeselt, és szidták az ostoba politikusokat, hogy mekkora kárt
okoztak nem csak az országnak, de a felvidéki magyaroknak is. Ezt
követően azonban a társaság két pártra szakadt, és egymással kezdtek
vitatkozni. Az egyik tábor azt állította, hogy a politikusok
többségének szakszerűtlensége és ostobasága okozza az ilyen
problémákat. Szemben velük a másik tábor viszont azon az állásponton
volt, hogy a politikusok nagyon is okosak és szakszerűek, pontosan
tudják, hogy mit miért csinálnak. Nem az a baj, hogy nem értenek
hozzá, hanem az, hogy mohók és korruptak, és a döntéseiknél az a fő
szempont, hogy mennyi pénzt tudnak a saját zsebükbe átcsoportosítani
lebukás nélkül.
Nem tudom, mi lett a vége a vitának, mert közben sorra kerültem.
Sokan találgatják, vajon miért utálja az állampolgárok nagy része
annyira a politikusokat, hogy a szavazó polgárok több mint a fele már
el sem akar menni szavazni, mert úgy érzi, egyik kutya, másik eb. Hát
bizony, találgatni azt lehet.
Héjjas István
© Reális Zöldek Klub . Minden jog fenntartva.
