Elbizonytalanodás a belső indítékokban
(Válasz Klinghammer István államtitkárnak és Fábri Péter írónak)
Mészáros Milán
Sajnos, Magyarországon elszabadult valami. Ez a valami képes végletekig megosztani és teljesen lenullázni a magyar társadalmat és gazdaságot. Ez az önmegsemmisítő program 2007-2008-ban lépett működésbe.
Kezdődött azzal, amikor a hírekben azt hallottuk, hogy a TB hozzájárulást nem fizetőket egységesen potyautasoknak kezdték nevezni. Ebben a megfogalmazásban az volt a visszavonhatatlanul és elévülhetetlenül tragikus, hogy a nem önhibájukból nem fizetők is potyautasokká váltak. Valójában az ilyen megdöbbentő, kétségbeejtő, aggasztó megfogalmazásra valószínűleg csak a magyarországi kontraszelektálódott politikusi garnitúra képes. Ez a politikusi garnitúra képzetlen, felelőtlen és kalandor politikát folytat.
Azután folytatódott azzal a bornírt megfogalmazással, hogy " ... mindenki annyit ér, amennyije van." A képzetlen, felelőtlen és kalandor politikának tehát nincs határa. Nem tudom, ezek az emberek képesek-e felfogni, hogy az általuk turbósított dichotómia és érték rombolás hová vezet. Néha úgy érzi az ember, hogy igen. Akkor viszont az ilyen magatartás arcátlanul gonosz. Néha pedig úgy érzi, hogy nem. Akkor viszont az a következtetés, hogy félműveltek vezetik az országot.
Sok más után, végül jött a 2013. júniusi gyöngyszem Klinghammer István államtitkár megfogalmazásában. "A mai világban a természettudományok és műszaki tudományok értékteremtők. A humán tudományok, a kultúra nagyon fontos, de nem értéket teremtenek, hanem az embereket gyönyörködtetik, boldogságot adnak." (Népszabadság, 2013. június 9.) Fizikus, valamint filozófus végzettségű kutatóként szeretnék ehhez néhány megjegyzést tenni.
Kezdjük azzal, hogy a Klinghammer-féle megfogalmazás valójában egy értékítélet, amely nem a természettudományok és nem a műszaki tudományok nyelvén lett megfogalmazva. (Inkább filozófikusnak, azaz a humán tudományok nyelvén megfogalmazottnak tűnik.) Ez azonban elvezet bennünket az érték fogalmához. A másik, ami rögtön szembeötlő ebben a megfogalmazásban, hogy Klinghammer István "értékelméletében" használt érték fogalom a humán tudományokból, nevezetesen a közgazdaságtudományból ered, és Adam Smith csereérték fogalmáig nyúlik vissza. Tekintsünk most el A magyar nyelv értelmező szótárának, vagy az (új) Britannica Hungarica Nagylexikonnak stb. használatától, pedig az nagyon tanulságos lenne.
Felvetődik a kérdés, hogy például az egészség, a tudás vagy az erény érték-e? Ezek vajon hová sorolandók a Kilnghammer-féle csoportosításban? Természetesen, az érték fogalma nem választható el a társadalmi és gazdasági értelemben vett jó és a hasznos fogalmától. Ez persze ismét a humán tudományokba vezet vissza. A Klinghammer-féle megfogalmazásban használt érték fogalom instrumentális és közgazdasági. Az instrumentális azt jelenti, hogy az ilyen érték valamilyen cél elérésének eszközeként jó. Vannak azonban belső értékek is, amelyek önmagukban, célként jók. Ezek a belső értékek előbb-utóbb tárgyiasulnak, illetve materializálódnak, s így válik belőlük instrumentális érték. (Az instrumentális értékek pedig előbb-utóbb belső értékké is válnak.)
A Klinghammer-féle értékítéletre Fábri Péter írt egy hozzászólást a Népszabadságban. (Shakespeare és a GDP, Fórum, 2013. június 18., 12. old.) Érvelésével tulajdonképpen egyet lehet érteni, de amit ír, az nyilvánvaló, s így feleslegesen magyarázkodó. Érvelésének gyengye pontja, hogy -itt és most- igyekszik kimutatni a humán szféra gazdasági előnyeit és vonzatait, vagyis, a gazdasághoz és a GDP-hez való hozzájárulását. Ahelyett például, hogy a hozzáadott érték fogalma felől közelítené meg a témát, mivel a hozzáadott értékben például már a kultúra is benne van. Ugyanakkor nem veszi észre, hogy a humán tudományok és a kultúra egy tágabb időhorizonton -vagyis, egy nem itt és nem most megközelítésben- termelőerővé válnak, éppen a hozzáadott érték "instrumentalizálódása" alapján.
Eltekintve attól, hogy ezzel az értékítélettel Klinghammer István olyan területre merészkedett, amelyben jártassággal nem rendelkezik, ennek ellenére a megfogalmazásában rejtve meghúzódó gondolat megszívlelendő. Ez a pozitívum pedig az, hogy mielőbb helyre kell állítani az egyensúlyt a természettudományok és műszaki tudományok, valamint a humán tudományok -beleértve a közgazdaságtant is- és a kultúra között. Ma ugyanis nincs értékteremtő egyensúly a két szféra között. Abban ugyanis igaza van, hogy a közgazdászok, jogászok, média menedzserek stb. egy eltorzult és fiktív értékrend alapján olyan helyet foglalnak el a társadalomban és a társadalom anyagi megbecsülésében, amilyet elfoglalnak. S mindezt a természettudományos, műszaki és a más szakmájú humán értelmiséggel szemben, illetve azok rovására. (Fizetésben több, mint 3:1 az arány az előbb említettek javára.) Az értékteremtő egyensúly helyreállítása elsősorban azért fontos, mert látjuk, hogy a felbillent egyensúly, azaz a jelenlegi állapot hova vezet: A gazdaság ereje és motorja eltűnik, a társadalom pedig szociológiai értelemben impotenssé válik. Bár Klinghammer államtitkár megfogalmazása helytelen és káros, de az egyensúly helyreállítását illetően igaza van. Ez az igazság azonban csak sorok közötti, illetve hallgatólagosan jelenik meg.
Werner Heisenberg írta 60 évvel ezelőtt, hogy az emberiség elbizonytalanodott belső indítékaiban. Azt pedig már én teszem hozzá, hogy különösen a technológiai fejlődésre vonatkozó értékrendjében. A humán tudományokbeli filozófiát például nem azért -és nem azzal- kell ostorozni, amiért -és amivel- Klinghammer István teszi, hanem azzal, hogy mielőbb teremtsen olyan értékrendet, amely alapján az elbizonytalanodás csökken vagy megszűnik. A filozófia tehát mielőbb szüntesse meg az a felfogásbeli nihilt, hogy nincs fejlődés, csak változás -a környezetvédelemben pedig fenntartás-, és mielőbb dolgozza ki a fejlődés 21. századi fogalmát. Ha ezt megteszi, akkor értéket teremt, különben csak szellemi onanizálást folytat.
Budapest, 2013. június 20.
© Reális Zöldek Klub . Minden jog fenntartva.
