Sajtószabadság? Magyarországon?
Reális Zöldek Klub
T. Juhos László elnök úr részére
juhos.laszlo@realzoldek.hu
Kedves Elnök úr,
Manapság sok támadás éri Magyarországot, pontosabban a magyar választó polgárokat az EU részéről, amiért olyan kormányt választottak maguknak, amelyek kiváltották az EU hangadóinak nemtetszését.
De hát mit tehetünk?
A választó polgárokat végül is nem lehet leváltani.
Az egyik vád a sajtószabadsággal kapcsolatos.
A kérdés tehát az, hogy van-e Magyarországon sajtószabadság.
A válasz bizonytalan, akárcsak Mátyás király szolgáló leánya esetén, aki azzal állított be az uralkodóhoz, hogy „jöttem is meg nem is, hoztam is meg nem is”.
Így van ez a sajtószabadsággal is.
Bizonyos kérdésekben van sajtószabadság, más kérdésekben nincs.
Egyesek számára van sajtószabadság, mások számára nincs.
A tilos kérdések közé tartozik például Bős-Nagymaros lezáratlan ügye.
Nem arról van szó, hogy kinek van igaza, hanem arról, hogy nem létezik tisztességes szakmai vita.
Az egyik fél álláspontját a média hangosan hirdeti, miközben az ellenvéleményt elhallgatják.
Ebben és még néhány hasonló „kényes” környezetvédelmi kérdésben olyan erős agresszív cenzúra érvényesül, amelyhez képest a Rákosi rendszer a sajtószabadság paradicsomának tűnik.
A sajtó cenzúrára jellemző, hogy a világhírű tudós Mosonyi Emil professzor születésének századik évfordulóján rendezett megemlékezésről egyetlen médium sem mert tudósítani, még fizetett hirdetés formájában sem.
Féltek a „zöld hatalom” retorziójától.
Ezek a mozgalmak ugyanis ma már ideológiai és politikai célokat követnek, amint az látható is volt a zöldek gyászos szerepléséről az EU Parlamentben.
Kérdés csupán az, hogy mennyire lehet hiteles az a szakmai vélemény, amelynek az ellenzőit nem engedik nyilvánosan szóhoz jutni?
A kérdés ahhoz hasonló, hogy mennyire lehetett annak idején szakmailag korrekt az Inkvizíció álláspontja, amikor fellépett Kopernikusz, Kepler, Galilei és Giordano Bruno tanai ellen.
Pedig ezekben a kérdésekben ma már éppen itt tartunk.
Saját tapasztalat:
Szerettem volna vitát kezdeményezni vízenergia ügyben a Duna Charta aktivistáival, és ezzel kapcsolatban térti-vevényes levelet írtam Karátson Gábor és Lányi András uraknak.
Az egyik levélre nem kaptam választ, a másik levelet felbontatlanul visszaküldték, mert átvenni sem voltak hajlandók.
Ezután a levelet nyilvánosan közzétettem két honlapon (Reális Zöldek és Zöld Válasz), de ezekre sem reagáltak.
Az egyik honlap szerkesztőjének személyes megkeresésére csupán annyit válaszolt az ügyeletes szócső, hogy csodálkoznak azon, hogy miért kell pártfogásba venni egy ilyen gigantomániás szocialista nagyberuházást.
Ez a reagálás már csak azért is nagyon különösnek tűnhet, mivel a levelemben külön felhívtam a figyelmet arra, hogy a vízlépcsők tervezésének előkészítése még 1938-ban kezdődött Horthy Miklós kormányzó utasítására, akit ugyan sok mindennel lehet vádolni, de azzal biztosan nem, hogy megrögzött szélsőbalos kommunista lett volna.
Azt viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a Bős-Nagymaros ügy már eddig is legalább 3000 milliárd forint kárt okozott Magyarországnak.
Most meg rongyos 150 milliárdról vitatkozunk az EU-val.
Tisztelettel és üdvözlettel:
Dr. techn. Héjjas István
aranydiplomás mérnök
© Reális Zöldek Klub . Minden jog fenntartva.
