|
|
Szerző |
Üzenet |
realzoldek
Újonc
Csatlakozott: Mar 08, 2007
Hozzászólások: 4748
|
Elküldve:
Kedd Júl 20, 2010 8:20 am |
|
Reális Zöldek Klub
Országos Társadalmi Civil Szerveződés
1279 Budapest, Pf.:74.
Tisztelt Miniszter Úr!
Miniszter Úr szíves tájékoztatása céljából csatoltan küldöm Barsiné Pataky Etelka kormánybiztosnak küldött levelem másolatát.
Álláspontom szerint a Duna, Pozsony - Budapest közötti szakaszának rendezése ügyében Magyarországnak és Szlovákiának (Feleknek), megegyezésre kell jutnia. A jelenlegi helyzet nem tartható fenn. Emlékeztetem Miniszter urat arra, hogy a Hágai Nemzetközi Bíróság, 1997. szeptember 25-én kihirdetett ítélete óta, a Felek nem jutottak megegyezésre, Magyarország sokadik kormányának működésének időszakát érinti a vízlépcső vita lezáratlan volta. Álláspontom szerint az elhúzódó exlex fázis, azzal függ össze, hogy a hazai közvéleményt a média egyoldalúan, nem kiegyensúlyozottan tájékoztatta a vízlépcső ökológiai és gazdasági hatásairól.
A politikusok és a kormányok képtelenek kilépni a média által a közvéleménybe sulykolt keretből.
Állításom igazolása céljából emlékeztetem Miniszter urat az Antall kormány programjára, annak a Duna hajózhatóságáról szóló részére.
„A Duna-menti népek közötti szoros együttműködés szükségét a magyar politika nagyjai a történelem során ismételten felvetették. Magyarország földrajzi fekvése miatt is központi szerepet játszhat a Duna-térség országai, népei közötti együttműködés – eddigiekben részben szándékosan figyelmen kívül hagyott, részben az európai kettéosztottság miatt korábban meg nem valósított – előmozdításban. Budapest, jelenleg is székhelye a Duna Bizottságnak, mely 1992. áprilisában tartotta legutóbbi 50. ülésszakát. Ennek napirendjén a Szovjetunió és Jugoszlávia felbomlásának a Duna –menti együttműködésre való kihatásai, az utódköztársaságok tagsági helyzete, valamint a tagságot eddig nem kapott Németország bekapcsolódása szerepelt. A Duna – mint fontos európai összekötő kapocs jelentősége – tovább növekszik a Duna –Majna –Rajna csatorna 1992. szeptemberre várható megnyitása révén. Magyarország alapvető érdeke, hogy aktív és kezdeményező szerepet játsszék a dunai együttműködés további szervezésében és fejlesztésében.”
A Reális Zöldek Klub Elnökségének a képviseletében felajánlom a Klub szakértőinek a Duna Stratégia kérdéskörében a tárca szakértőivel történő együttműködését.
Budapest, 2010. július 19.
Tisztelettel:
Juhos László
-------------------------------
Melléklet:
Barsiné Pataky Etelka úrhölgy
EU Duna Régió Stratégiáért felelős kormánybiztos
Tisztelt Kormánybiztos Asszony!
A Reális Zöldek Klubot, természettudományban és történelmi- társadalmi relációkban gondolkodó 26 szakember alapította, 1992 októberében Budapesten.
A Klubot alapítók hangsúlyozták, hogy Magyarországon a környezetvédelmi szempontok figyelembevételét igénylő témákban igen gyakran olyan előterjesztések kerülnek a döntéshozók elé, amelyek egy célra orientált megvilágítást tartalmaznak. A tervezett létesítmények összefüggésiből egyiket kiemelik, másikat elhallgatják.
A Reális Zöldek Klub e káros magyarországi tendenciák visszaszorítása céljából alakult. A környezetvédelmi optimumot a szakmai fejlődés oldaláról közelíti meg a Klub tagsága.
A Fővárosi Bíróság a Klubot 1992.december 11-én 4910 sorszám alatt vette nyilvántartásba. A szervezet működési körére környezet-és természetvédelem területét jegyezte be.
A Fővárosi Bíróság a Reális Zöldek Klub, nyilvántartásról szóló végzését 2006. május 30-án kiegészítette.
A Fővárosi Bíróság Reális Zöldek Klub működési célját akként egészítette ki, hogy a társadalmi szervezet működési céljaként:
A környezetet lényegesen befolyásoló döntések szakmai-társadalmi vitájában jó megállapodások elősegítése, résszel egészítette ki. Az erről szóló végzést a Fővárosi Bíróság 7. Pk. 69.757/1992/13. ügyiratszámon tartja nyilván.
A 1150/2010. (VII. 9.) Korm. határozatra való hivatkozással fordulok Kormánybiztos Asszonyhoz, miszerint ki kell dolgozni és a Kormány elé kell terjeszteni az EU Duna Régió Stratégia részletes magyar programját és a Stratégia előkészítésébe a civil szervezeteket be kell vonni.
Kérem Kormánybiztos Asszony szíves intézkedését, hogy a Reális Zöldek Klub, Országos Társadalmi Civil Szervezet a Stratégia előkészítésének a folyamatába bevonásra kerüljön.
Számítok Kormánybiztos Asszonynak civil szervezetünkkel történő együtt működésére, amelyet előre is köszönök.
Budapest, 2010. július 19.
Tisztelettel: Juhos László
Co:
külügyminiszter
közigazgatási és igazságügyi miniszter
belügyminiszter
nemzetgazdasági miniszter
nemzeti fejlesztési miniszter
vidékfejlesztési miniszter
nemzeti erőforrás miniszter |
|
|
|
|
|
|
Következő téma megtekintése
Előző téma megtekintése
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban Nem mellékelhetsz fájlokat a fórumban Nem tölthetsz le fájlokat a fórumban
|
Powered by phpBB
© 2001, 2002 phpBB Group :: Theme & Graphics by Daz :: Ported for PHP-Nuke by nukemods.com ::
Időzóna: (GMT +1 óra)
|