Stadler János HIRDETÉS Európa még mindig a világ egyik leg

Újonc Csatlakozott: Mar 08, 2007 Hozzászólások: 4748

From: István Héjjas [mailto:hejjas224@gmail.com]
Sent: Sunday, March 06, 2016 8:57 AM
To: Reálzöldek
Subject: Fwd: cikkem a Népszabadságban

---------- Továbbított levél ----------
Feladó: Dr. Stadler János <stadler>
Dátum: 2016. március 3. 22:20
Tárgy: cikkem a Népszabadságban
Címzett: janos.stadler@gmail.com

Európa és Oroszország kívánatos együttműködéséről sikerült megjelentetni korábbi írásomat a Népszabadságban.
A link: http://nol.hu/velemeny/europa-es-oroszorszag-1604329

--------------------------------------------

Európa és Oroszország 8 komment
HIRDETÉS
NÉPSZABADSÁG 2016-03-02 12:42:00
Stadler János

Európa még mindig a világ egyik legfejlettebb nagyrégiója, a világ össz-GDP-jének nagyjából a negyede még itt keletkezik. Az innen származó exportot jelentős részben speciális termékek és szolgáltatások teszik ki – ezekben Németország súlya a legjelentősebb, de speciális minőségi termékekben a legtöbb fejlettnek számító európai ország fel tud mutatni valamit. A jövő azonban elkanyarodhat Európától, hacsak nem kap valami olyan új lendületet, ami feljavítja a lelassulásra és összehúzódásra figyelmeztető gazdasági mutatókat.
Jóllehet kulturálisan és társadalmilag Európa „a világ belvárosának" számít, jönnek is ide mindenhonnan (elég sokan hívatlanul), ám azt látni kell, hogy a jövő szempontjából aktív gazdasági partnerként már egyre kevésbé érdekes az „öreg kontinens". A világ egy másik jelentős részét kivéve: ez pedig Oroszország, pontosabban a volt SZU (a Baltikum nélkül).
Európa szellemi színvonala még magas, ereje azonban „a világok harcában" kimerülőben van. Az egyetlen lehetőséget, hogy ismét jelentős világerőt képezzen, az Oroszországgal történő együttműködési lehetőségek kiaknázása nyújthatja.
Hosszabb távon ugyanis Európa és Oroszország egymásra van utalva, mivel külön-külön egyik se fog tudni helytállni a világméretű – elsősorban gazdasági – küzdelemben. A még mindig számottevő európai know-how-val meg orosz nyersanyaggal-energiahordozókkal, plusz a hatalmas (közös) lakosság nyújtotta piaci lehetőségekkel Európa megint az élvonalba kerülhet szinte minden fontos gazdasági területen. A GDP növekedésén és a lakosság ellátásának feltétlenül bekövetkező javulásán túlmenőleg Oroszországnak katonailag is előnyös lenne, mert így gazdaságának kisebb megterhelésével tarthatja a szuperhatalmi szintet. Arra ugyanis számos közvetett jelzés utal, hogy az oroszok nagyjából még mindig azonos nagyságrendben és valószínűleg hasonló szinten vannak az amerikaiakkal. Sőt, bizonyos területeken időnként még tudnak korszerűbbek is lenni. Hogy erre az erőre mikor, ki ellen és hogyan lehet szükség, azt előre soha nem lehet tudni, de pl. az Euró¬pát elözönölni indult migránshullámok már felmutattak egy konkrét veszélyforrást.

Oroszország (és persze Ukrajna meg a többi szláv és nem szláv rész is) minél előbb szeretne végigcsinálni egy erőteljes gazdasági fejlődést, amihez nagyon elkelne Európa szellemi ereje. Európának pedig szükséges a nagy piac, azaz teljes mértékben közös az egymásra támaszkodás érdeke, amiből logikusan kell(ene) következnie a másik fél potenciálját kihasználó együttműködés igényének. Amit a németek már kapisgálnak is. (Állítólag hatezernél több német vállalkozás ügyködik Oroszországban.) Na de hogy az egész folyamatot konkrétan hogyan bontakoztassák ki, annak a módszerei még egyik oldalon sem alakultak ki.
Holott már régóta nyilvánvaló, hogy a két egykori világhatalom, az USA és a SZU hosszú ideig állandósult szembenállása jellemezte helyzet megváltozása után az egykori kapitalista Nyugat-Európának valami olyan kinyíló térségre, piacra, fejlődési-fejlesztési lehetőségre lett volna szüksége, ahol becsülik az értékeit, és azokból ő is megfelelő előnyökhöz jut. A rendszerváltás idején ilyen térségnek kínálkozott Kelet-Európa, beleértve (de megkülönböztetve!) Oroszországot is.
Vagyis a volt „béketábor" felfejlesztése lehetett/kellett volna, hogy legyen az a kifutási terep, amin keresztül Európa ismét fontos világgazdasági-világpolitikai jelentőségre tehetett volna szert, ám ez a hajó már elment. Elsősorban azért, mert a nyugat-európai (és persze amerikai meg másutt honos) cégek sokszor kicsinyesen harácsoló, szűk látókörű és egyoldalú gazdasági fölényre törekvése miatt mi itt, Kelet-Európában egyértelmű veszteseivé váltunk a Szovjetunió összeroppanása utáni vákuumnak. Nem utolsósorban azért, mert a nyugatiak befektethető tőkéiket és know-how-jukat inkább Kelet-Ázsiába – Kínába, Dél-Koreá¬ba és később már Vietnamba – vitték el, hogy ott az olcsó és megbízható munkaerő termeljen számukra profitot. (Megjegyzés: mindez addig működött, amíg a helyi burzsoázia nem kúszott rá a betelepült nyugat-európai cégekre, és nem nyúlta le először a gyártási know-how-t, majd a késztermékpiacokat is.)

A jelenlegi helyzetben Nyugat- és Kelet-Európának (Közép-Európa eltűnt!) egyaránt egy nagy piaci kifutás adhat kellő mélységű életteret. Az erre legkézenfekvőbb partnernek kínálkozó Oroszország pedig nemcsak a gazdasági fellendülés beindulását remélheti egy Európával kialakuló széles és szoros együttműködéstől, hanem a kicsusszanást is abból a ráerőltetett euroatlanti karanténból, aminek manapság már nagyon elavultak az argumentációs pontjai. Putyint és a jelenlegi orosz vezetést azonosítják az egykori SZU-val és a bolsevik párt uraival, aminek annyi a valóságmagja, hogy a hétköznapokban még számos dolog emlékeztet a múltra (hiszen azt ott se sikerült „végkép eltörölni"), viszont a mai oroszok elsöprő többsége polgárosulni akar, minél gyorsabban és alaposabban. Emiatt igenis szót lehetne velük érteni. Máskülönben ideje lenne elvonatkoztatni Putyintól és a napi politikától, mert itt egy sokkal nagyobb átrendeződésnek kell(ene) mielőbb kialakulnia. Ahol már nem az egyes politikusok számítanak – se itt, se ott –, hanem a hosszú távú érdekek. No persze tudjuk, tőlünk keletre még sok mindenben él és működik a szovjet rutin, de egy dolog biztosnak vehető: a mai oroszoknak eszük ágában sincs kágébésnek meg frontharcosnak állni vagy pláne meghalni a szocializmus ügyéért. Mert ők egyszerűen csak gyarapodni akarnak, de azt nagyon. És ha nem csalnak a jelek, Nyugat-Európa a példakép. Akkor feltételezzük, hogy az oroszok nem prédaként, hanem együttműködő partnerként tekintenek arrafelé.
Az EU és Oroszország egymásra találása el is kezdett szép lassan működni, ám ezt a lassú fejlődést azonnal féltékenyen kezdte figyelni az USA. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ott inkább el akarják idegeníteni Európát a nagy keleti szomszédságtól, hogy az maradjon meg az amerikaiak „kisöcsikéjének", és csak ők, az amerikaiak lehessenek a „nagybácsik".
Néhányan mantraként hangoztatnak olyan közhelyeket, hogy az orosz kapcsolatok erősödése szovjet módszerek (és ügynökök) beszivárgását segítheti elő, holott ez ma már nem jelenthet igazi veszélyt. Ugyanis az a klasszikus, hadsereggel megvalósított orosz hegemóniára való törekvés, amitől mindig féltek az európai¬ak (joggal, és a létező szocia¬lizmus ezt többé-kevésbé igazolta is), ma már azért nem valós, mert az oroszoknak abszolút elegük lett a fárasztó zsandárkodásból, és inkább jól élő európaiakká alakulnának át. Persze cél volt ez régen is, de akkor csak az arisztokrácia és a vékony polgárság számára (akiket a bolsevikok puccsal tüntettek el), ám most már a pártból és az értelmiségből kinőtt középosztály tízmilliói szeretnének igazi euró¬paivá válni. Ám nem hódító hadsereg katonájaként, hanem a saját, egyéni sorsok kibontakoztatásával.
Nekünk van erről egy közvetlen élményünk 2008-ból, amikor Sarm es-Sejkben egy nagy egyiptomi üdülőkomplexumban töltöttünk pár napot, ahol rajtunk, egy kisebb magyar csoporton kívül még vagy ötezer embert fogadtak be a Savoy Hotel épületei. Ledöbbentő tapasztalat volt, hogy az ott üdülők vagy háromnegyedét oroszok tették ki, akik elegánsan öltözve-vetkőzve, kulturáltan viselkedve élvezték a vörös-tengeri nyaralást. Látszott, hogy nem érdekli őket semmiféle ideológiai maszlag, mert ők most kizárólag jól akarják érezni magukat, pont úgy, ahogy az ott nyaraló többi európai. Ezek persze valamilyen szinten nyilván már az elithez tartoztak, na de a jónép mindig az elitet utánozza.
Sajnos egyre inkább úgy néz ki, az amerikaiak foglyaivá váltak annak a káros elképzelésnek, hogy az ő érdekük most az, hogy Európát az oroszok ellen hangolják – sőt, ha kell, uszítsák. Talán a NATO-t nem fogják erre felhasználni, mert az durva lenne. Józan ésszel persze nehéz elképzelni, hogy olyan háború robbanhat ki (pontosan hol is?), ahol a NATO és Oroszország kerül szembe egymással. Ugyan miért? Ukrajnáért? Vagy csak azért, hogy Oroszország ne terjeszkedjen Nyugat felé? Ez most nem reális, ilyen veszély jelenleg nincs. Az EU-nak pedig tagként nemigen kellene Ukrajna, hiszen iszonyú sokat kellene belerakni csak azért, hogy ki lehessen mutatni valami fejlődést. Ukrajna helyzetén igazából csak az segíthet, ha kialakul az európai–orosz együttműködés, mert akkor Kijev két oldalról számíthat előnyös gazdasági kapcsolatokra.
Remélem, előbb-utóbb Brüsszelben is rájönnek a mérvadó főnökök, hogy az EU és Oroszország egymásra van utalva, és nem a konfrontáció, hanem a kooperáció a jövő útja. E pillanatban azonban még érvényesek az Ukrajna miatti EU-s gazdasági szankciók, jóllehet az olaszoktól kezdve az összes nyugat- és kelet-európai ország berzenkedik a gazdaságilag mindenkinek hátrányos korlátozások fenntartása miatt. Itt változás valószínűleg akkor fog majd bekövetkezni, ha Németország lép fel a szankciók ellen.
Még egy fontos szempont: Európa és Oroszország „egymásra találása" nem szabad, hogy háttérbe szorítsa, netán megrongálja a már régebb óta jól működő európai–amerikai viszonyt. Szó se lehet újabb, most már Nyugat felé felálló szembenállásról, hiszen a NATO és a napi gazdasági kapcsolatok sűrű hálója továbbra is összeköti a két kontinenst. Az USA és az Európai Bizottság (!) által is forszírozott szabad kereskedelmi egyezményt (TTIP) azonban még egy jó darabig nem szabadna megkötni. Főleg azért, mert nem lehet feláldozni az Európában hosszú idő alatt kialakult – és bevált! – szigorú termékminőségi és egészségügyi követelményeket, és tágra nyitni a kaput a kínai áruk mindenféle kötöttség nélküli beáramlásához. Mert ne legyenek illúzióink: az USA-ból érkező áruknak az tenné ki a nagy többségét! Sőt, ezt az eléggé káros hatású konkurenciát előbb-utóbb bele is kellene szorítani egy olyan gazdasági keretbe, amely nem veszélyezteti az európai–orosz ipari-kereskedelmi együttműködés kibontakozását.

A szerző közgazdász

-------------------------------

HOZZÁSZÓLÁSOK :

7 órája
zolizolizoltan
A kérdést úgy is fel lehet vetni: érdemes-e a szaudiakkal vagy az oroszokkal kereskedni? Amíg van olajuk vagy gázuk, addig érdemes. Ezen kívül az oroszok gazdagok nyersanyagban. Az atomerőműveket eddig vették tőlük, mint a cukrot, hasonlóan élénk a hadianyag eladásuk. Van még néhány terület a kereskedelmükben, de a lényeget felsoroltam. Az amerikai álmok romba dőltek a palagáz és a palaolaj exportálására vonatkozólag, a szaudiak éppen most fojtják meg USA kitermelését. A németek eléggé sikertelenek a szél- és napenergia hasznosításában, tehát a megújuló energiák kitermelésének költségeit ma már világosabban látja Európa. Nekem úgy tűnik, amíg nem lesznek nagy tömegmozgalmak az égetés ellen Földünk felmelegedésének megakadályozása ellen, addig a földgázzal és az olajjal szemben nem lesz versenyképes más energiahordozó. Kivétel talán az atomenergia és természetesen a vízienergia. A zöld mozgalmak éppen e kettő energiafajta ellen tiltakoznak, lényegében megerősítik a fosszílis energia felhasználását. Lokálisan, egy-két nagyságrenddel kisebb mértékben jöhetnek egyelőre számításba a megújuló energiák.
2050 táján merülnek ki jelentősebben a nyersolaj lelőhelyek és én úgy látom ezt a hülye világot, amíg ömlik a földből az olaj, addig alig fogják vissza a kitermelést, tehát az olaj szinte egyik napról a másikra fogy el. Akkor lesz nagy baj. Az oroszoknak tehát még kb 30 évük van, mert az orosz gazdaság gyenge pontja nem a földgáz (ez még lesz vagy 100-150 évig), hanem a kőolaj.

10 órája
Róna Péter
Az USA politikájának értékelése fontos, de más kérdés. A szerző azt próbálja kimutatni, hogy az EU tagországainak érdekében van együttműködni Oroszországgal. Én egyszerűen azt kívántam jelezni, hogy (i) a nyugati magántőke ma már nem lát fantáziát Oroszországban, mert az együttműködésben rejlő lehetőségeket jóval szerényebbek látják (mint ahogy azt a "keleti nyitás" is bebizonyította), mint amit a szerző vizionál. Innentől kezdve viszont kérdés, hogy az együttműködéssel kiprovokált amerikai/európai reakció következményei milyen arányban vannak az együttműködésből reálisan várható haszonnal.
12 órája
oassasa4
zolizolizoltan Minden a BRISC-el kezdődött és Európáért folyik: http://www.pbkik.hu/hu/kereskedelemfejlesztes/cikkek/az- eu-orosz-gazdasagi-kapcsolatok-fejlodese-62856
http://hvg.hu/gazdasa g/20160121_Negyven_ev_utan_most_e rkezett_eloszor_ame

20 órája
zolizolizoltan
Róna Péter
Itt Kelet-Európában ismerjük a mai Oroszországot, ehhez elég közel vagyunk egymáshoz. USA stratégiája viszont nehezen érthető számunkra. Tűztengert jött létre Európa körül viszonylag rövid történelmi idő alatt. USA megakadályozta a déli gázvezetékek kiépítését, aztán az embargóval mi veszítünk, miközben USA vígan kereskedik az oroszokkal. Ha az USA stratégiája nem az oroszok ellen irányul, akkor csak egy rosszabb opció jöhetne számításba: ellenünk, az EU ellen irányul. Erre gondolni sem merek. Maradjunk annyiban, hogy az USA valamilyen rejtélyes ok miatt gazdaságilag el akarja szigetelni Oroszországot.

21 órája
Róna Péter
Oroszország a világgazdaság GDP-jének 2%-át állítja elő; 214-ben és 2015-ben ez az érték 3.4-4%-kal csökkent. Az elmúlt évtized nagyon magas nyersanyag árakból fakadó extra bevételt az orosz gazdaság képtelen volt átforgatni más ágazatokba, a külföldi befektetőkkel szemben pedig súlyos lépéseket tettek. (Lásd pl. a BP esetét.)
Ritkán találkozom olyan nyugati tőkéssel, aki a szerzőhöz hasonló méretű fantáziát lát Oroszországban, de elég gyakran lehet hallani olyan oroszokról, akik Nyugaton fektetik be vagyonukat.

22 órája
oassasa4
Ez az írás alapvető dolgokról szól. EU-nak egy Európai értékéket képviselő, könnyen beilleszkedő 110 milliós oroszországi keresztény , gazdaságilag többet adhat, mint a 80 milliós Törökország, a maga kurd, muzulmán , terrorista tömegeivel együtt.
alasehir
Valaki elüldöz mindenkit üzletemből és csak ő jelentkezik vevőként, az nem azt jelenti, hogy nekem ő az én legjobb szövetségesem.
Gregersen Nils
Nem konyultabb, ne nézd le őket, azon a szinten vannak mint mi. Csak jól akarnak élni, előbb és könnyebben beilleszkednek mint a szírek. Ennyi.

23 órája

alasehir
Ezt a cikket nem tudom mire vélni. Arra a szitura emlékeztet, amikor valaki a hajléktalanok számára előadást tart arról, hogy mennyire fontos a napi többszöri kézmosás. Kábé annyira releváns is. Az, hogy valaki közgazdász, még nem jogosítja fel arra, - megjátszásból vagy ostobaságból - ennyire apolitikus és "értékmentes" szempontból közelítsen egy nagyon is érzékeny témához. És hát az átlag normál oroszok úgy viszonyulnak az erőszakhoz vonzódó és örökké fenyegetőző elnökükhöz, mint az átlag normál magyarok a hasonló karakterű miniszterelnökükhöz.

23 órája
Gregersen Nils
Azért ennél bonyolultabb. Egy akkora országban mint Oroszország nyilván van néhány millió nyugatias, nyugat felé figyelő, viszonylag jobb módú, vállalkozó, jobb iskolákat végzett, nyelveket beszélő, stb. réteg. A divatos üdülő helyek mindegyikére is jut belőlük sok ezer. A kérdés az, hogy a másik, mondjuk bő 100 millió, hogy viszonyul ehhez. És ebben már nem vagyok olyan optimista... Különösen látva azt, hogy a Putyini vezetés finoman mondva se harcol tűzzel-vassal azokért amit a szerző vizionált....

1 napja
zolizolizoltan
Sok ember véleményével találkozik Stadler János írása, érzésem szerint nemcsak egyszerűen a magyarok többsége, hanem túlnyomó többsége osztja a nézetét a cikkben foglaltakkal. Sajnos Orbán éppen a legrosszabb ponton tett engedményt a rá nehezedő amerikai nyomásnak, A TTIP-ben engedett. Pedig a TTIP az amerikai hegemónia állandósításának az eszköze egy olyan világban, ahol az USA gazdaságilag elveszíti a hegemón szerepét. Ebben a szövetségben Európa csak veszíthet. Elképesztő, hogy mi mindig rossz lóra teszünk.

.