| dr. Héjjas István javaslata, véleménye a vizeink ügyéről |
|
 Figyelemfelhívás Jelentős Vízgazdálkodási Kérdések vitaanyagokra
Reális Zöldek Klub, Juhos László elnök úr részére
Tisztelt Elnök úr, kedves Laci,
Megnyitottam a felhívásban megjelölt http://vizeink.hu honlapot,
amely kimondja, hogy „A klímaváltozás hatásainak kb. nyolcvan százaléka vízzel,
vízen keresztül és víz által manifesztálódik, a fenntartható vízgazdálkodás,
vizeink védelme az emberiség és életfenntartó ökoszisztémái fenntarthatóságának
kulcskérdése.” Ezzel teljesen egyet lehet érteni.
A honlap ezután hivatkozik ezrre a további
honlapra:
http://icpdr.org/main/activities-projects/river-basin-management
Ezen belül pedig ezekre a további honlapokra:
2015
Duna vízgyűjtő-gazdálkodási terve - 2015. évi
frissítés (mellékletekkel és térképekkel együtt)
Linkek a nemzeti RBM tervekhez
Nyilvános konzultáció: Konzultációs záró
jelentés
2013
A Duna-medence elemzési jelentés frissítése (a
VKI 5. cikke)
Nyilvános konzultáció: Időközi áttekintés:
Jelentős vízgazdálkodási kérdések a DRBD-ben (WFD 14. cikk)
2012
Időközi jelentés a DRBD közös intézkedési
programjának végrehajtásáról (a VKI 15. cikke)
Nyilvános konzultáció: WFD és EFD: Nyilvános
részvételi terv (a WDD 14. cikke)
2009
A Duna vízgyűjtő kerület-gazdálkodási terve
(VKI 13. cikk)
Nyilvános konzultáció: DRBM-terv 2009. évi
tervezete (a VKI 14. cikke)
2007
Jelentős vízgazdálkodási kérdések a DRBD-ben (a
víz-keretirányelv 14. cikke)
2006
Összefoglaló jelentés a DRBD megfigyelési
programjairól (a VKI 8. cikke)
2004
Duna-medence elemzési jelentés (VKI 5. cikk)
2003
Jelentés a DRBD illetékes hatóságairól (a VKI
3. cikke)
2000
Az EU vízügyi keretirányelve
Ilyen hatalmas mennyiségű dokumentum áttanulmányozása a rendelkezésre álló rövid idő alatt nem lehetséges, azonban a célkitűzéssel mélyen egyet értve, az ismereteim alapján, a véleményemet az alábbiakban kívánom röviden összefoglalni:
Magyarország állítólag víz nagyhatalom. Ez azonban pusztán jól hangzó propaganda. A valóság az, hogy tényleg lehetnénk víz nagyhatalom, ha a rendszerváltás hevében nem vertük volna csaknem teljesen szét a korábban jól működő vízügyi apparátust. Ha nem minősítettük volna a legkiválóbb vízügyi szakembereket és vízépítő mérnököket sztálinista kommunista bérenceknek, akik tönkre akarják tenni a folyóinkat, ahelyett, hogy hagynák a vizet folyni, amerre akar, a természet törvényei szerint. Ha nem bontottuk volna le a félig megépült nagymarosi duzzasztóművet. És ha nem folyna a rendszerváltás óta szakadatlanul a mai napig vízlépcső ellenes hisztériakeltés.
Meggyőződésem, hogy ha továbbra is tilos, akárcsak egy kisebb patakon is, duzzasztóművet építeni, akkor a kitűzött cél megvalósíthatatlan.
Szakmai szempontból dunai duzzasztóművek megépítése nem csak és nem is elsősorban energetikai szempontból lenne fontos. A duzzasztómű stabilizálja a vízszintet, amikor aszály van, árvíz közeledésekor pedig a vízszint előzetes leapasztásával helyet lehet csinálni a közeledő hatalmas víztömegnek, enyhítve az árvíz kockázatát.
A vízszint stabilitása azért lenne fontos, mert a természetes eróziós folyamatok miatt a Duna meder folyamatosan mélyül, ezzel együtt kerül mélyebbre a Duna-Tisza közi homokhátságon a talajvíz szintje.
Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy duzzasztás nélkül a Duna éves természetes vízszint ingadozása meghaladja a 8 métert, emiatt a meder alján négyzetméterenként 8 tonna hidrosztatikus nyomás ingadozás alakul ki, és ez tovább gyűrűzve a part menti löszfalak alá, megbontja azok stabilitását, ahogyan Dunaszekcsőnél és Kulcs község közelében a partfal omlásoknál történt. Hasonló kockázat merülhet fel nagyobb városok esetén is. Úgy tudom, hogy a problémát a szakemberek számos alkalommal jelezték a politika felé, ámde eredménytelenül, akár csak az ajkai vörös iszap áradatnál. Úgy tűnik, csak olyankor lehet számítani hatékony intézkedésre, amikor a katasztrófa már bekövetkezett.
Ami az ország víz-háztartását illeti, a Magyarország területén évenként lehulló csapadék mennyisége kb. 58 milliárd köbméter, és a folyókon kb. 114 milliárd köbméter víz érkezik be, ez összesen kb. 172 milliárd köbméter víz, amely el is távozik az országból. Ebből kb. 120 milliárd köbméter a folyókon lép ki az országból, kb. 52 milliárd köbméter pedig elpárolog.
Ez azt jelenti, hogy a folyóinkon kb. 6 milliárd köbméterrel több víz lép ki az országból, mint amennyi beérkezik. A különbség kb. 5 %, és ennek a fele már biztosíthatná a termőföldjeink öntözését.
A valóságban azonban, amikor sok a víz, igyekszünk a feleslegtől megszabadulni, aszály idején pedig imádkozunk, hogy essen az eső. Pedig az lenne ésszerű, hogy amikor sok a víz, tároljuk, és szűkösebb időszakban felhasználjuk. A duzzasztóművek által visszatartott víz pedig nagyon egyszerűen teszi lehetővé a vízfelesleg átmeneti tárolását, mert a duzzasztás felett a víz állandóan cserélődik, ezért nem lép fel a víz minőségének olyan mértékű leromlása, amilyen az ún. vésztározókban tapasztalható.
Szerencsésebb helyzetben van a Tisza, ahol a háború óta két vízlépcső is épült, egyik Tiszalöknél, a másik Kiskörénél. Mivel a Kiskörei vízlépcső megépítését a környezetvédők nem tudták megakadályozni, 1978-ban üzembe helyezték és a duzzasztással létrejött a Tisza Tó, amely ötször nagyobb, mint a Velencei Tó. Bár a zöld mozgalmárok a természet károsodását jósolták, ennek az ellenkezője következett be. A tó különleges természeti értékké vált. Újra megjelent, megtelepedett a Tisza szabályozása előtti, őshonos élővilág, elszaporodtak az egész Európában védettséget élvező növények. A Tisza Tó északi része különlegesen védett természetvédelmi terület, része a Hortobágyi Nemzeti Parknak, ezen keresztül a világörökségnek.
Ami a fokozódó aszály problémát illeti, a leginkább veszélyeztetett terület a milliós lakosságú Duna-Tisza-közi Homokhátság, amely évszázadok óta küzd vízhiánnyal, elsivatagosodással, a szélvájta homokbuckák vándorlásával, miközben a szél által hordott futóhomok szinte mindent maga alá temet. A Homokhátságot az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) félsivatagi területnek nyilvánította. Az EU szerint is ez lehet a klímaváltozás egyik első áldozata.
A Homokhátsághoz jelentős kulturális értékek kötődnek, legértékesebb természeti kincsei a Kiskunsági Nemzeti Park területén találhatók.
Kecskeméti születésű vagyok, és a fiatalságom egy részét – nyaranta – a dél-alföldi tanyavilágban töltöttem. Személyes beszélgetések alapján úgy tudom, hogy az utóbbi évszázad során a Homokhátságon a talajvízszint átlag 5-6 métert süllyedt, és néhol a süllyedés meghaladja a 10 métert. Néhány évtizeddel ezelőtt még a fél hektárnál nagyobb vízfelületű tavak száma ezer körül volt, mára ezek száma néhány tucatra esett vissza. Ha nem történik semmi, 30-40 éven belül ez a terület gyakorlatilag lakhatatlanná válhat.
Nem sokáig halogatható a Homokhátság fogyatkozó vizének pótlása. Készültek is tervek, pár évvel ezelőtt már akadtak volna befektetők, akik szerint a Duna vízhozamának kb. 1,8-2,0 százalékával a Homokhátságon évenként egymilliárd köbméter öntözővizet lehetne biztosítani, miközben az öntöző csatornákból elszivárgó negyed milliárd köbméter víz hozzá járulhatna a talajvíz utánpótláshoz. Ehhez azonban ki kellene építeni egy Nyugat-Kelet irányú csatornát a Duna és a Tisza között, ebből lehetne leágaztatni a Homokhátság gerincvonalán egy Észak-Dél irányú öntöző főcsatornát. És hogy víz is legyen a csatornában, duzzasztani kellene a Dunát.
Mint tudjuk, az elképzelés már évszázadokkal ezelőtt felmerült, de a közbejött – egymást követő – történelmi események miatt a munka csak 1947-ben indult meg, és hamarosan abba is maradt.
Azóta is készültek tervek hasonló megoldásokra, azonban hiába a befektetői szándék, ha a politikai akarat hiányzik. Pedig ha a Duna-Tisza csatorna hajózható lenne, három iparváros, Dunaújváros, Kecskemét, és Szolnok bekapcsolódhatna a nyugat-európai vízi forgalomba, és számos idegenforgalmi előnnyel is járna.
Nem szabadna még egyszer abba a hibába esni, hogy politikai okokból lebontunk egy félig megépült értékes beruházást, mint tettük ezt Nagymarosnál.
Mentségünkre legyen mondva, volt már hasonlóra példa a történelemben. 1917-ben például, Oroszországban, a bolsevik hatalom átvétel után ifjúkommunista vörösgárdisták vasrudakkal verték szét a textilgyárakban a gépeket, mivel ezeket még a kapitalisták gyártották, hogy jobban kizsákmányolhassák a proletárokat.
Közben pedig a rendszerváltás óta lezajlott egy generáció váltás, ezért a mai legaktívabb, 20 és 40 év közötti generáció alig tud valamit a Bős-Nagymaros ügyről, a legtöbbjüket ez nem is nagyon érdekli, és akit mégis érdekel, nagyrészt csak a manipulált média propagandából szerezhet nem éppen hiteles információkat.
Szakmai botrány, hogy három évtizeddel rendszerváltozás után a vízlépcső még mindig tabunak számít, nyilvános szakmai rendezvényen vízerőműről, duzzasztóműről, vízlépcsőről, hajózásról beszélni nem illendő, az egész ügyet legjobb lenne szőnyeg alá söpörni. De nem lehet. Az óra ketyeg, a Homokhátság sivataggá válik, a Szigetköz ökológiai állapota romlik, a Duna meder mélyül, omlanak a löszfalak, villamos energia függőségünk aggasztóan fokozódik, miközben még az autókat is villannyal akarjuk hajtani. A megoldatlan vízlépcső ügy vesztesége pedig – az adófizetők terhére – napról napra növekszik.
Tisztelettel:
Dr. Héjjas István, aranydiplomás mérnök
|
|
Dátum: 2020. May 22. Friday, 10:40 Szerző: realzoldek |
|
|
|
|
| |
|
Átlagolt érték: 0
Szavazat: 0
|
|
| |
|
|
|
|
